Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Lk 2,41-52 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Lk 2, 41-52 (vas.de.)

   Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre. Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.  De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged. Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem? Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

    Az evangéliumokban ez az egyetlen leírás a Jézus gyermekkoráról. Lukács fontosnak tartotta feljegyezni. Ennek a történetnek az ismeretében talán még jobban megértjük Krisztus küldetését, áldozatát, megváltásunk titkát. A hírességek korai éveit – legalábbis ameddig pályájuk magasan ível – általában nem tárják a nyilvánosság elé. Isten Fia vállalja, hogy istállóban megszületett csecsemőként, egyszerű názáreti otthonban nevelkedő gyermekként ismerje meg őt a világ. (Azt olvassuk János evangéliumában, hogy a világ semmiképpen nem akarta őt megismerni.) A legnagyobb dicsőség és a legnagyobb alázat nem zárja ki egymást.

   Megváltó Urunk sorsunkat 100%-osan vállalva az emberi élet minden stációját végigjárta: azt is megtanulta, hogy mit jelent a szülők gondoskodására utalt, azok felügyelete alatt élő gyermeknek lenni. Megtanult földi értelemben is engedelmeskedni. Tanulság ez számunkra, akármilyen emberi kapcsolatra gondoljunk. 

    Foglalkoztathat az a kérdés, hogy milyen gyermek volt Jézus. Olvastam egy frappáns választ: olyan volt, amilyenek mi lettünk volna ill. lennénk, ha engedtük volna vagy engednénk, hogy teljesen az ő tisztasága, szeretete töltsön be.  Bizonyára megjelenésével, beszédével, kedvességével, szelídszívűségével, segítőkészségével az Isten irgalmára és jóságára emlékeztette a környezetét. Ez sugárzott belőle. Vajon mit üzen a mi tekintetünk, beszédünk, megnyilvánulásunk a körülöttünk levőknek? Elgondolkoztató észrevétel: külső kapcsolatainkban belső kötődéseink mutatkoznak meg. Mihez, kihez kötődünk? Önmagunkhoz, saját büszkeségünkhöz, nagyravágyásunkhoz, anyagi javakhoz, vagy Istenhez, a szeretet forrásához?

   Csak sejthetjük, hogyan teltek Jézus mindenapjai Názáretben, hogyan élt a családi körben, hogyan néztek rá közeliek és távoliak. Reményik Sándor egyik versében, a József, az ács, Istennel beszél címűben érdekes módon ezt a kérdést:

„Magasságos,
Te tudod: nehéz ez az apaság,
Amit az én szegény vállamra tettél.
Apja volnék, - és mégsem az vagyok.
Ez a gyermek... ha szemébe tekintek,
Benne ragyognak nap, hold, csillagok.
Anyja szemei s a Te szemeid,
Istenem, a Te szemeid azok.
Gyönyörűséges és szörnyű szemek,
Oly ismerősek, s oly idegenek...
Ez az ács-műhely... ezek a forgácsok...
Mit tehettem érte?... mit tehetek?
Én tanítottam fogni a szerszámot,
Mégis rá fogják majd a kalapácsot.
Úgy félek: mi lesz?
Most is ki tudja, merre kóborog,
Tekintetétől tüzet fog a műhely,
Tüzet a világ,. s egyszer ellobog.
Ó, jó volt véle Egyiptomba futni
S azután is óvni a lépteit,
Fel a templomig, Jeruzsálemig,
Míg egyszer elmaradt...
Ó, jó volt, míg parányi rózsaujja
Borzolta szürkülő szakállamat,
Ezüst nyomot hagyott már akkor is,
Komoly nyomot parányi rózsaujja.
S most olyan más az útja...
Vezetném és Ő vezet engemet.
Csak azt tudom, a Te utadon jár,
Magasságos,
De ki tudja a Te ösvényedet?
Te vagy az atyja, - én senki vagyok,
Az Evangéliumban hallgatok,
S hallgat rólam az Evangélium.“

  Olvassuk, hogy Jézus szülei rendszeresen felmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére. Nem kis áldozatot, több napos gyaloglást jelentett. De ez az évenkénti zarándoklat, „lelki gyakorlat” hitük, Istennel való kapcsolatuk megélésének fontos eleme volt. Ezen az alkalmon Isten csodálatos, szabadító tettét ünnepelték, amit sok-sok nemzedékkel azelőtt mutatott meg Isten választott népe életében az egyiptomi szabadulásban, és ami élő tapasztalattá lett nemcsak az emlékezés rítusában, hanem az Isten segítő, megtartó hatalmát hirdető mindennapokban. Van-e ilyen élő tapasztalatunk: megsegített az Isten, tudom, nem hagy el soha.

   12 éves korában Jézust is felvitték. A zsidó oktatási kultúra kimagaslóan fejlett volt, a fiúgyermekeket már egész zsenge korban vitték a zsinagógába (amikortól ki tudták mondani az Ámen szót, ezzel bekapcsolódva a Magasságos dicsőítésébe), kb. 6 éves koruktól tanították írni-olvasni. 13-14 éves korukban tettek vizsgát Isten törvényeire vonatkozó ismereteikről (ez a „bar micva” ünnepe, ami abból állt, hogy a fiúk a zsinagógában felolvastak egy hosszabb részt a Tórából, ezen az eseményen részt vett az egész család, rokonság, ismerősök, attól kezdve az illető fiatalember a törvény, a szövetség fia lett. A mi konfirmációnk hasonlít ehhez a szertartáshoz.)

   Érdekes, a történet nem számol be a Jeruzsálemben töltött napokról (általában a messziről érkezők hét napig maradtak), csak arról, hogy elindultak hazafele. Honnan megyünk, és mit viszünk haza?  Jézus Jeruzsálembe maradt. Szülei nem vették észre. Persze, ha egy nagy zarándokcsoportra gondolunk, akik valószínű egy agyonzsúfolt helyen közösen béreltek lakást Jeruzsálemben, illetve arra, hogy amikor az ünnep leteltével a férfiak kiadták a parancsot, akkor mindenki felkerekedett, és a népes csapat elindult úgy, hogy külön vonultak a felnőttek, külön a gyermekek, szóval, meg tudjuk magyarázni, miként eshetett meg, mégis izgat a kérdés: hogy indultak el a gyerek nélkül? Testvérek, hogy indulunk el a Gyermek nélkül? Persze, tudom: elfoglaltság, zsúfolt program, a felgyorsult életritmus, egyebek. De a Gyermek nélkül üresjárat az egész. Mária és József arra gondoltak, azt hitték, hogy... Akár azt is mondhatnánk: a hit nem elég Jézus nélkül. Nem elég azt hinni. A kérdés az, hogy velünk van-e Jézus, vagy vele tartunk-e, rá figyelünk-e döntéseinkben, terveinkben.

   Egy napi járóföldet mentek, amikor elkezdték keresni. Egy nap hosszú idő. Ne menjen le a nap a ti haragotokkal!(Ef 4,26). Egy szülő mondta el családlátogatáskor: minden nap beszélek telefonon külföldön élő gyermekemmel. Minden nap keressük-e Istent? Az életünk napokból áll! Fontos mindenik!

  Amikor nem találták, visszatértek Jeruzsálembe. Biztos, tele voltak félelemmel, aggodalommal, baljós érzésekkel, feszültséggel. Aki keresett elveszett gyermeket, az tudja, mit jelent. Még egy nap vissza, aztán harmadnapra találták meg! Bibliai szám. Jézust valóban harmadnap lehet igazán megtalálni. A kereszt gyalázatát értünk elhordozó dicsőséges, feltámadott Úrként. A templomban ült, tanítómesterek körében, hallgatta és kérdezte. A kérdezés hozzá tartozott a zsidó tanítási módszerhez. Örülök, hogy mostanában vallásórán a gyerekek kérdeznek. Érdekli őket.

  Csodálkoztak értelmén és feleletein. Csodálkozni: gyakran előjön az evangéliumokban ez a kifejezés. Rácsodálkozni Isten kegyemére, Krisztus megváltó szeretetére: ez lelki nyitottságot feltételez. Egy hitetlen kereskedő mondta: én is olvasnám a Bibliát, ha a lapjai 100 dollárosok lennének. De vajon a 100 dollárokból kapnánk-e békességet, reménységet?

   Mária anyai féltéssel szól Jézushoz. Hogy tehetted ezt velünk? A kérdés nyilvánvalóan a Mária aggodalmáról szól. Nem azt mondja, hogy hálás vagyok, örülök, hogy nincs semmi bajod, tudod, mennyire féltelek, hanem mintha azt mondaná: mennyi gondot okoztál.  Kétségbeesve kerestünk téged.

  Jézus azt kérdezte tőle: miért kerestek engem? Vajon, miért keressük Jézust? Ez valóban a lényeget érintő kérdés. Kíváncsiságból? Megszokásból? Számításból. Miért? A János evangéliumában olvassuk: azért keresték, hogy megöljék. És keresték érdekből is, mert ettek a kenyerekből. Vagy azért keressük, hogy könyörüljön rajtunk, hogy eltörölje bűneinket, hogy békességet adjon, új életre vezessen. Megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek (Jer 29,13). Ez az igazi keresés.

   Nem tudtátok, hogy Atyám házában kell lennem? Kettős küldetés a Jézusé: mennyei és földi. Valójában – általa – nekünk is kettős küldetésünk van. Sokszor csak a földi érdekel. De a kettő összetartozik, nem lehet egyik teljes a másik nélkül. Jézus földi szülei iránti tiszteletéhez, szeretetéhez hozzátartozik a mennyei Atyával való kapcsolata. Ne feledkezzünk el mennyei elhívásunkról, hogy a földit helyesen tudjuk betölteni!

  Jézus elment velük, és engedelmes volt. Figyelt rájuk, követte utasításaikat. Engedelmesség, Kulcsszó ez a családban, keresztyén életünkben. Elsősorban az Isten iránti engedelmességet jelenti. Sok szülő panaszkodik, hogy gyermeke nem engedelmeskedik. De vajon, Isten bölcsességét, igazságát képviseli gyermekével szemben, vagy saját – sokszor önző - akaratát? Engedelmeskedjetek Istennek (Jak 4,7), ez az első lépés, ebből fakad az igazi, egyetértésre, békességre vezető engedelmesség. Figyelés, megértés, tisztelet, segítőkészség, felelősségvállalás.

   Ebből lesz növekedés, gyarapodás lélekben, bölcsességben, erőben, hitben, összetartásban. Adja az Úr, hogy így legyen! Ámen.

 

Urunk Istenünk, mennyei édes Atyánk Egyszülött fiad által,

áldunk téged azért, hogy mi is ismerhetjük szabadító hatalmadat, jóságodat, Krisztusban megváltó irgalmadat. Nemcsak emlék ez számunkra, hanem élő megtapasztalás, személyes valóság. Hálát adunk családunkért, szeretteinkért, ha sokszor nem is felhőtlen az egymással való kapcsolatunk, ha van aggódás egymásért, van félreértés közöttünk. Bocsásd meg, ha sokszor nem figyelünk eléggé egymásra, sokszor nem figyelünk eléggé Rád, megyünk a magunk útján, nem kérjük tanácsodat, mert azt gondoljuk, hogy minden rendben van, mindent jól csinálunk. Bocsásd meg, ha Jézus nélkül indulunk, pedig nélküle semminek nincs értelme, üres lesz a lelkünk, örömtelen, céltalan az élet. Csak vele érdemes. Add, hogy ne csupán kíváncsiságból, ne csupán megszokásból, hanem teljes szívből keressük őt bűneink bocsánatáért, megtisztulásért, erőért, békességért, az üdvösség boldog reménységéért. Keressük őt a templomban, a te szent Igédben, a gyülekezet közösségében, életünk eseményeiben hittel, kitartással.

Taníts minket engedelmességre! Mi szeretünk a magunk útjain járni, szeretünk saját fejünk szerint tervezni és véghezvinni, talán ezért van sok lelki kudarc az életünkben. Szeretnénk jobban rád figyelni, késznek lenni arra, hogy akaratodat cselekedjük. Hisszük, ebből származik áldás, békesség.

   Legyen áldott szent neved, mennyei Atyánk, segítségedért, amiben az elmúlt héten részesítettél minket munkánkban, fáradozásunkban, tanulásunkban, hála neked a mindennapi kenyérért, anyagi javakért, lelki ajándékokért, vigasztalásért, biztatásért, erőért, áldásért. Hisszük, minden által magadhoz vezettél közelebb.

Könyörülj rajtunk, gyülekezetünkön, betegeinken, gyászolókon, erőtleneken, megpróbáltatások, kísértések közt élőkön, nehéz helyzetben levőkön. Most kiváltképpen családjainkat, gyermekeinket hozzuk kérésünkben eléd. Munkáld Lelked által a békességet, szeretetet, fordíts a gyermekek szívét a szülőkhöz, szülőkét gyermekeikhez, add, hogy gyermekeink megtanulják a tőled való engedelmességet, Krisztus példáját követve gyarapodjanak a bölcsességben, előtted és mások előtti kedvességben! Hallgass meg könyörgésünkben Krisztusáért! Ámen.