Lk 7, 18-35  (vas.de.)

Mindezt hírül vitték Jánosnak a tanítványai. Ő pedig magához hívatott tanítványai közül kettőt, és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk? Amikor odaérkeztek hozzá ezek a férfiak, ezt mondták: Keresztelő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?

Jézus abban az órában sokakat meggyógyított betegségükből és bajukból, megszabadított gonosz lelkektől, és sok vaknak adta vissza a látását. Ezért így válaszolt nekik: Menjetek el, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.

Amikor János követei elmentek, beszélni kezdett a sokaságnak Jánosról: Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Finom ruhákba öltözött embert látni? Hiszen akik drága ruhákat viselnek és fényűzően élnek, azok a királyi palotákban vannak. Ugyan miért mentetek ki? Prófétát látni? Bizony, mondom nektek, még prófétánál is nagyobbat! Ő az, akiről meg van írva: „Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti előtted az utat.” Mondom nektek, hogy asszonytól születettek közül senki nem nagyobb Jánosnál, de aki a legkisebb az Isten országában, nagyobb nála. Az egész nép, sőt még a vámszedők is hallgattak rá, és igazat adtak Istennek azzal, hogy megkeresztelkedtek János keresztségével, a farizeusok és a törvénytudók azonban elvetették Isten akaratát azzal, hogy nem keresztelkedtek meg általa.

Kihez hasonlítsam tehát ezt a nemzedéket? Kihez is hasonlók? Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik azt kiáltják egymásnak: Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok, siratót mondtunk, és nem sírtatok. Mert eljött Keresztelő János, aki nem eszik kenyeret, nem iszik bort, és azt mondjátok: Ördög van benne. Eljött az Emberfia, aki eszik és iszik, és azt mondjátok: Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja. De a bölcsességet minden bölcs igazolja.

    Ebben az igeszakaszban az Újszövetség egyik legsúlyosabb kérdése hangzik el.  Valósággal megdöbbenünk: Keresztelő János, aki talán a legszebb hitvallást mondja el Jézusról – íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! -, az útkészítő, a kiáltó szó azt kérdezi: te vagy-e az, akit vártunk. Te vagy-e az, akit megígért Isten?

   Tudjuk, hogy János börtönben, nyomorúságos, kilátástalan helyzetben van. Valószínű azt is sejti, hogy nemsokára kivégzik. A földi perspektívák teljesen elsötétednek, és ilyenkor a lelkit is kikezdik a kétségek.  (Egyik lelkész, aki hitéért börtönbe került, leírja: a lelki kínzás része volt, hogy a fogvatartói hamis híreket suttogtak el feleségéről, gyermekeiről ... Rettenetes volt ezekkel vívódni.) Jutunk olyan krízisekbe, amikor minden kérdésessé válik.  Egyéni életünk mélységeiben sokszor nem látjuk Isten kegyelmének magasságát. Nem mentes a kételkedéstől az életünk: a nehézségek közt különösen el tudunk bizonytalanodni.

    Vajon, a keresztelő János helyében milyen választ vártunk volna Jézustól? Talán azt, hogy ő kifejezetten az én személyes sorsomról beszéljen, elismerje, megerősítse szolgálatom helyességét. Nekem személyesen üzenjen valamit: ne félj, meg fogsz szabadulni, vagy: hűséges voltál, következetesen ragaszkodtál az igazsághoz, most el kell hordoznod ezt a megpróbáltatást, de tied az Isten országának jutalma… Vajon, mindez nincs benne a Jézus válaszában?

   Jézus a csodákra mutat rá, messiási hatalmának, küldetésének bizonyságaira. Ézsaiás próféta szavait ismételve sorolja tetteit, ezzel is hangsúlyozva, hogy ami történik, az Isten üdvözítő tervének beteljesedése, megváltó munkájának a megvalósulása az egész világ és minden személy életében. Mindenféle gonoszság,  Heródes alattomossága, a börtön, a megaláztatás ellenére. Isten akaratra diadalra fog jutni. János eddigi küzdelme, mostani szenvedése nem hiábavaló. Az örökkévalót szolgálta. Ott van Jézus szavaiban a biztatás is: ne félj, bízzál, Isten végzi és biztos cél fele viszi a maga munkáját. Csodálatos módon. Nem biztos, hogy pillanatnyilag így tapasztalod, mégis minden üdvösségedet szolgálja.

   Boldog, aki nem botránkozik meg bennem. (Az evangélisták közül Lukács beszél a legtöbbet a boldogságról, azt mindig Istennel, Jézussal köti össze.). Ez a kijelentés bátorítás is: bízzál bennem.  Ne engedd, hogy bármi megtántorítson, elfordítson tőlem! (Ábrahám példája. Isten nem „vitte arrább” a hegyet, Ábrahámnak meg kellett másznia, lelki értelemben is, de ott megtapasztalta, hogy az Úré a szabadítás. A másik hegy, a Golgota még meggyőzőbben hirdeti ezt.)

   Ez az Úr üzenete Jánosnak, nekünk. Ne csak magadra nézz, hanem a csodákra! Ne csak az ellenséget lásd, hanem a győzelmes Urat! „Csak nézz fel és meglátod nehéz próbák között, Isten szemét vigyázni a zord felhők mögött.”

   Elmennek a követek, és Jézus beszélni kezd Keresztelő Jánosról. Úgy gondolom, hogy az embereket is elgondolkoztatta a János sorsa. Hogy van az, hogy eljön Krisztus, és János, az útkészítő börtönben sínylődik. Hát ha velünk a vőlegény, akkor nem az öröm, az ünneplés ideje érkezett el? Még nem!

   Megfigyeljük, hogy Jézus nem szokott általános igazságokról beszélni, hanem mindig személyessé teszi üzenetét, mondanivalóját. Nem azt mondja, hogy meg kell térni, hanem azt: térjetek meg? És azt kérdi: ki az közületek, akinek ha 100 juha van…

Miért mentetek ki? Kit akartatok látni? Könnyű úgy harmadik személyben beszélni valakiről, okoskodni a sorsáról (legtöbbször ezt tesszük.) De ne felejtsük: mindig érintettek vagyunk. (A család hetében egy családi példa: lehet, hogy panaszkodom, hogy ilyen-olyan a házastársam, de Jézus azt kérdezi: vajon mi a te szereped abban.) Ti hogy viszonyultatok Jánoshoz, kérdi Jézus. Csak szenzációt kerestetek? Divat volt őt hallgatni, és aztán beszélni róla, hogy miként néz ki, stb.? Vagy a prófétát láttátok meg benne? Meghallottátok általa az Isten szavát?  

   Mondom nektek: prófétánál is nagyobb volt ő. Isten Krisztus útja készítésének a drága feladatát bízta rá. Elindultatok az általa mutatott úton, komolyan vettétek tanítását? Milyen szomorú, ha valaki élete árán megszerez valami nagy értéket, lehetőséget, és nem élünk vele (nagybácsis példa, aki azt mondta elzüllött unokaöccsének: a fiam helyetted halt meg, nem tehetsz azt életeddel, amit akarsz).  János szolgálata hiteles volt, az igazságról szólt, de csak azok számára jelentett áldást, akik hittek küldetésében és abban, akire nézett egész élete.

   Az asszonytól születettek közül senki sem nagyobb Jánosnál. Nagy kijelentés. Különös, hogy Jézus akkor mondja ki, amikor Jánost kétségek gyötrik szolgálatát illetően, szívében harcok dúlnak. Mi, emberek nem vagyunk tökéletesek. A János példája mutatja: mindnyájunknak szükségünk van a kegyelemre.  Aki a legkisebb az Isten országában… Keresztelő János valóban rendkívüli megbízatást kapott, és nagy önmegtagadással, rendíthetetlen bátorsággal töltötte azt be, de a jutalom (neki is) kegyelemből, Krisztusban adatik. Benne, Krisztusban (akiben a teljesség jelent meg) a legkisebb is a legnagyobb lesz.   

   Aki komolyan vette János (Krisztusra mutató) üzenetét, az igazat adott Istennek (akitől János a megbízatását kapta). Nagy kérdés sokféle törtetésünk, hadakozásunk közt: vajon igazat adunk-e az Igazságnak?

Jézus egy érdekes példázatot mond el azzal kapcsolatban, hogy kortársai miként viszonyultak a Keresztelő János útkészítő munkájához és saját, csodákkal kísért szolgálatához.

   A piacon szaladgáló gyerekek… ismert kép volt akkoriban. Ma gyermekeink már többnyire bent ülnek a „varázsdobozok” bűvöletében. A példázatban szereplő gyermekek két csoportba tömörülnek, az egyik a másikat egymást játszani hívja. De azok – dacból,  unalomból, vagányságból, büszkeségből?  - nem akarnak  sem lakodalmast sem temetésesdit játszani. (A lakodalmas  gyermekkorunk kedvenc játéka volt, többnyire a poros csűr volt a helyszín, ezt- azt, néhány szükséges kelléket kicsentünk a házból, izgalmasabb esküvőn azóta sem voltam. Kisebb koromban a vőlegény szerepet kellett vállalni, a nagyobbak intézkedtek, később pappá avanzsáltam.)

A gyerekek másik csoportja visszautasítja tehát társaik kérését (pedig nekik is jobb lenne): nem akar rész venni sem egyik, sem a másik játékban. Felnőttekként is milyen sokszor elrontjuk az egymás „játékát”, örömét, békességét önzésünkkel, rátartiságunkkal, önteltségünkkel. És milyen sokszor visszautasítjuk az Isten hívását: nem kell az evangélium sem ilyen, sem olyan formában. Nem kell a közösség. Ahogy mondaani szoktuk: jól vagyunk úgy rosszul, ahogy vagyunk.

   Keresztelő János zord, aszkétikus alakjával, kemény, ostorozó beszédével a megtérésre, a bűnbánatra hívott, és nem fogadtátok el. Eljött Krisztus, aki a Lélek erejével tanított és gyógyított, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal, aki a bocsánat, a szabadulás, a megváltás jó hírét, Isten országának dicsőségét hirdette, amelynek boldogsága már most betölti a szíveket, és nem kellett ő sem. Ha valamit vissza akarunk utasítani, kifogásokat mindig találunk. A Sátán ezer érvet kínál fel a hit, a szeretet, a békesség ellen.

   De bölcs dolog-e elzárkózni az élettől? Bölcs dolog-e azt mondani: én elég bölcs vagyok magamban, nincs szükségem semmire? Ha sem a Keresztelő János ítéletet hirdető szava, sem a Krisztus irgalommal teljes üzenete nem gondolkoztat el, akkor mit tehet Isten érettünk?

   Engedjük, hogy szeretete megragadjon, hogy Igéje megérintse szívünket, és eljussunk a felismerésre: boldog az, aki Krisztusban megtalálja az utat, igazságot és életet! Ámen.