Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Lk 9,18-27 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Luk 9, 18-27 (vas.de.)

 

Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság? Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának. Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el. Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi? Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében. Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.

 

    Látjuk az igében: jelentős dolgok történnek Jézus körül (éppen általa), és minden a legfontosabb, a megváltás fele halad. Sok minden történik nálunk, közösségünkben is, ma pl. az elszármazottak találkozóját tartjuk. Kevesen jöttek el, vagy sokan vagyunk? A döntő kérdés az, hogy vajon Krisztussal együtt ünneplünk-e, vele együtt járunk-e hétköznapjainkban is. Otthon van-e ő az életünkben, családunkban, gyülekezetünkben?

   Az evangéliumban bepillantást nyerünk Jézus személyes életébe. Olvastuk, hogy magában imádkozott. Az imádság a lelki feltöltekezés lehetősége, olyan erőforrás, ami szüntelenül rendelkezésünkre áll, és amit nem használunk ki eléggé. Vajon erre sincs időnk? Valaki azt mondta: ajánld fel a tizedet az idődből is. Hát ettől távol állunk! Sokan még a tized tizedét sem adják. A heti 168 óra 1%-a 1 óra 40 perc. Pedig nekünk van szükségünk az Istenre figyelés alkalmaira! Saját lelkünk ellen teszünk, ha ezt az időt megspóroljuk magunktól.

   Jézus megkérdi tanítványaitól: kinek mondanak az emberek. Csodálkozunk is a Jézus kérdésén: vajon őt is befolyásolja a mások véleménye? Jézust, aki azért jött, hogy a mennyei Atya üdvözítő akaratát véghez vigye, hogy bizonyságot tegyen a megváltás igazságáról, nyilvánvalóan nem a mások elvárása, feltételezése, véleménye irányítja. És mégis fontos az számára. A te véleményed is. Kinek mondod őt? Hogy viszonyulsz hozzá? Ez számodra lényeges, az ő szeretetét nem változtatja meg. Ha mi hűtlenkedünk is, ő hű marad, olvassuk (2Tim 2,13), de fáj neki hűtlenséged, keményszívűséged. Mondhatnánk: nem befolyásolja, de hatással van rá. (Egyik elbeszélésben két barátról van szó, akik együtt harcolnak úgymond a hazáért, egyikük átpártol az ellenséghez, de ott – mert általában az árulókat csak kihasználják, de nem becsülik meg – rövid idő múlva bezárják, és ki a akarják végezni. A barátja megtudja ezt, élete kockáztatásával kiszabadítja, amikor pedig megkérdi tőle hűtlen bajtársa, hogy miért tette, azt válaszolja: azért, mert szívemben nagyobb volt a szeretet a keserűségnél.)  

   Kinek mond engem a sokaság? És a tanítványok sorolják is, hogy az akkori köztudatban milyen elképzelések keringenek Jézussal kapcsolatban: ő Keresztelő János, Illés, egy régi próféta. A tegnap is hallottuk, hogy kortársai ráéreznek arra, hogy valami emberfeletti erő munkálkodik Jézusban, de sokan nem ismerik fel benne a megváltót. Nem értik meg, hogy az evangélium, amit Jézus hirdet, nem valami régi tanítás ismétlése, felmelegítése, hanem újszerűen aktuális, személyes üzenet Isten szeretetéről, a Krisztus követésére való elhívásról és a benne adott örök életről.  Jézus nem lehet számunkra letűnt korok prófétája, egyik híres tanítója, hanem úgy kell őt felismernünk, mint élő Urunkat, egyetlen Üdvözítőnket, akihez odakapcsolódik az életünk. Isten Igéje sem lehet régi, tanulságos erkölcsi és vallásgyakorlati szabályok gyűjteménye, hanem életemet irányító bölcsességgé kell váljon. Krisztussal nem a múltban lehet találkozni, hanem a jelenben, és ez jövőnket, üdvösségünket határozza meg.

   Ő megkérdezte tőlük: hát ti kinek mondotok engem? Jézus végtére személyes hozzáállásunkra kíváncsi. Kedves mezőbergenyeiek, itt élők és elszármazottak, ti kinek tartjátok Jézus Krisztust? Valamikor megkereszteltek (talán éppen ebben a templomban), konfirmáltunk, de szívünk szerint hűségesek maradtunk-e a mi Urunkhoz, Megváltónkhoz? Figyelünk-e rá naponként, igyekszünk-e engedelmeskedni neki, komolyan vesszük-e akaratát (gondoljunk a szeretet nagy parancsára), szeretjük-e az ő népét, egyházát, megvalljuk-e őt mások előtt, róla tanúskodik-e az életünk, és reménykedünk-e az üdvösségben?

   Péter valóban egyszerűségében is elementáris erejű, lélekből és a Lélektől származó vallomást tesz: te vagy Isten Krisztusa. Az Isten Felkentje. Aki szent küldetéssel jöttél el a mennyből értünk, hogy megkeress és megválts minket. Te vagy az értünk eljövő, te vagy a sorsunkat vállaló, te vagy minden nyomorúságunkat magadra vevő, te vagy az életedet értünk kínos halálban odaáldozó, és te vagy az Isten hatalmával és irántuk való nagy szereteteddel még a halál is legyőző, nekünk üdvösséget szerző.  Nagy dolgokat sejt meg és jelent ki Péter, és mindenki, aki vele együtt ezt el tudja mondani.

   Jézus ezzel kapcsolatban kezd el beszélni az ő szenvedéseiről, eljövendő áldozatáról. Az Emberfiának sokat kel szenvednie. Szenvedni, elvettetni, megöletni, feltámadni… megrendítő, ugyanakkor csodálatos életút. Krisztusban a mienk is.

    Az a kérdés marad: hogyha ezt lelkünk mélyén felismertük, akkor hogyan tovább. Jézus ezért beszél az ő követéséről. Az evangélium hangsúlyozza, hogy ezt mindnyájuknak mondja. Nem egyforma a megbízatásunk, nem egyenlő mértékben kapunk talentumokat sem, különbség van a szolgálatban, életünk külsőségeiben is, de mindnyájunknak Krisztust kell követni. Nincsenek Istenhez, az üdvösségre vezető különutak, csak az, amelyen Jézus jár előttünk, és az ő lábnyomait láthatjuk.  Érdekes, mintha ismétlés lenne az igeversben: aki utánam akar jönni, az kövessen. Hát lehet másként őt követni? Mi sokszor megpróbáljuk: igen, szeretnénk Jézus után menni, példája szerint élni, de úgy a magunk módján, úgy a mi elképzeléseink mentén. Krisztuséi úgy lehetünk, csak úgy tartozhatunk hozzá, csak úgy járhatunk vele, ha feltápászkodunk lelki közömbösségünkből, ha készek vagyunk feladni előítéleteinket, saját vágyainkat, talán eddigi szokásainkat, életformánkat, ha hajlandók vagyunk változtatni és változni, és szorosan az ő nyomába szegődünk, raja függ tekintetünk (akoluteo görög ige). Ha összhangba kerül vele gondolatunk, magatartásunk, elkezdünk hasonlítani hozzá, egyre inkább eggyé válunk vele. Aki a fényt követi, annak arcán világosság ragyog. Dietrich Bonhoeffer (+1945. ápr.9.) írja Követés c. könyvében „A követés kötődés az élő Jézus Krisztushoz.”

   Jézus az önmegtagadást, a kereszthordozást követése feltételeként állítja elénk. Önteltségünk, önigazultságunk, önzésünk, büszkeségünk, nagyravágyásunk, anyagiasságunk, gyűlölködésünk kiegészítőivel nem követhetjük őt. Isten úgy fogad el, amint vagyunk, de olyanná akar alakítani, amilyeneknek lennünk kell. Sok mindent ki kell dobnunk, le kell tennünk, meg kell tagadnunk magunkban. Meg kell üresítsük szívünket, hogy Krisztus betölthesse mennyei javaival. Hátunk mögé kell vetnünk mindent, ami leköti lelki figyelmünket, ami tekintetünket elvonja az élet Uráról. (Egy idős, bölcs keresztyén tanítóhoz ment egy lelkes fiatalember, és azt mondta neki: olyan jó, igaz, tiszta akarok lenni, mint Jézus. Azt a választ kapta: ha a lelki úton előbbre akarsz jutni, le kell mondanod ezekről az ambíciókról, egyetlen dolgot kell akarnod: Krisztust követni.) Aztán fel kell venni keresztünket. Naponta. Nem lehet zsebre dugott kézzel, vállalni kell az alázat, a krisztusi szeretet, a szolgálat keresztjét. A keresztyén ember kereszttel kitüntetett személy. Két akadályról is beszél Jézus.

  Akadály a saját életünk, sikerünk, szerencsénk, kibontakozásunk bebiztosításának a kényszere. Ösztöneinkben van, gyermekeinknek is ezt kívánjuk: boldogulni, előbbre jutni. Hát baj ez? Nem, csak az a kérdés, hogy milyen úton-módon, milyen áron. Lelkünk, Istentől kapott értékeink, kapcsolataink, megbízatásunk feláldozásával? Mi sokszor azt áldozzuk fel, amihez ragaszkodnunk kellene. Átgázolunk mindenen, csakhogy érvényesüljünk, hogy nekünk - úgymond - jó legyen! Én így jól vagyok, jól érzem magam, sokszor hallom ezt a magyarázatot, ha rákérdezek valakire, miért szánta ilyen-olyan lépésre magát, miért távolodott el a közösségtől. Jól érzem magam: ma ez a kijelentés abszolút perdöntő. De vajon, ami pillanatnyilag jónak, előnyösnek tűnik, az nem lesz-e előbb-utóbb a lelkem kárára? Megnyerem a világot, és elveszítem önmagamat. Sikeres leszek, gazdag, és odalesz békességem.  Kapaszkodom felfele a létrán, de nem nézem meg, hogy az minek van nekitámasztva… Mindenki meg akarja menteni az életét, a legjobbat akarja magának, de a legjobbat – nekem, neked, mindenkinek - Krisztus adhatja.

  A másik akadály az, ha szégyellem a hitemet. A világ csillogása mellett sokak szemében ósdinak tűnhet. Egy mobilozó társaságban előveszem kopott Bibliámat… Krisztus nem menő – soha nem volt az – ebben a világban. A ragaszkodás nem divat (megható, hogy íme, mégis van ellenpélda). De hát mi, bűnösök, menők vagyunk a szent Isten és a mennyei angyalok előtt? Krisztus mégis mellénk állt, pártunkat fogta.    

Valóban, Isten nem a világ dicsőségét ígéri nekünk (azzal a Sátán szédít minket), de felkínálja békességét, megtartó szeretetét, a hozzá tartozás bizalmát, örömét, Krisztus követésének a szép és nemes küzdelmét, az örök élet reménységét és kimondhatatlan gyönyörűségét.

   Nem könnyű út, de ha Krisztussal akarunk járni, vele lépést akarunk tartani, akkor nincsen más választásunk, egyedül csak ő, aki út, igazság és élet lett nekünk, hogy – mindent veszni hagyva – benne mindent megnyerjünk. Ámen.               

 

 Urunk, örökkévaló, irgalmas mennyei Atyánk Jézus Krisztusban a Szentlélek által, olyan öröm nekünk így a te közösségedben együtt lenni, olyan jó hallani, hogy csodálatos dolgok történtek Krisztus körül, és történnek ma is általa, a mi életünkben is. Az ige kérdése minket is elgondolkoztatott: vajon kicsoda számunkra Krisztus? Sokszor mondunk szépeket róla, talán hitvallások sorait ismételve, de életünkben nem ő az Úr, nem az ő akarata, szeretet érvényesül gondolatainkban, beszédünkben, cselekedeteinkben, magatartásunkban. Útnak nevezzük őt, de nem járunk rajta, igazságnak, és nem az ő parancsait követjük, életnek, és nem fogadjuk be őt. Hadd jussunk el mi is megrendült lélekkel a Péter felismeréséig, vallomásáig: te vagy az Isten Krisztusa, aki értem jöttél, aki megkerestél, felemeltél, aki megváltottál.

És taníts meg minket Atyánk szent Fiad követésére. Hogy készek legyünk érte, aki minden odaadott érettünk, minden fölösleges dolgot elhagyni, megtagadni magunkat, csökönyös akaratunkat, haragunkat, élőítéleteinket. Mert egyedül őt érdemes követni, benne érdemes bízni, neki érdemes engedelmeskedni. Őrizz meg a külön utaktól, a saját boldogságunk megszerzésének hamis illúziójától, őrizz meg az életünket veszélybe sodró „sikerektől”, a nagy „nyereségektől”, amikért cserébe a lelkünket kell adnunk!  Őrizz meg attól, hogy szégyelljük azt, aki otthagyta értünk a menny dicsőségét, hanem Lelked által segíts, hogy őt alázattal kövessük, benne megtaláljuk békességünket, a megváltás örömét, az üdvösség élő reménységét!

   Könyörülj gyülekezetünkön, imádkozunk betegekért, gyászolókért, bajban levőkért, tévelygőkért, azokért, akik letértek a Krisztus követésének útjáról, a bűn fogságában élőkért, minden családért, minden személyért, adj megújulást, adj megmaradást nekünk! Most kiváltképpen az elszármazottakért fohászkodunk, áldd meg őket erővel, egészséggel, hűséggel, hittel és kitartással ott ahol élnek. Hálát adunk az ő ragaszkodásukért, áldozathozatalukért, szolgálatukért. Légy azokkal, akik távol vannak az otthontól, a család, a gyülekezet közösségétől, a külföldön élő, dolgozó testvéreinkkel, gyülekezeti tagokkal, őrizd őket testükben-lelkükben, tartsd meg békességben, övéik iránti szeretetben, a Krisztus közelében! Őérette kérünk. Ámen.