Mk 7, 5-23 (vas.de. – május 14.)

Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? 

6 Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Ézs 29,13 

7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak.” 

8 Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. 

9 Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. 

10 Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 2Móz 20,12; 21,17 

11 Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, 

12 akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; 

13 és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek. 

14 Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg! 

15 Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná. ApCsel 10,14

16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja! 

17 Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról. 

18 Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, 

19 mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, 

20 és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. 

21 Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, 

22 házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. 

23 Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert. 

   Az evangéliumok beszámolói szerint a Jézussal kapcsolatba kerülők gyakran tettek fel kérdéseket neki: pl. hányszor kell megbocsátanom, mit cselekedjem, hogy üdvözüljek… Mai igeszakaszunk is a farizeusok – támadó szándékú, provokáló - kérdésével indul: miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel? Már a sorrend sok mindent elárul: a farizeusok nem a tanítványok egészsége miatt aggódnak (hogy netán valamilyen fertőzést szednek fel), hanem az előírások be nem tartását kérik rajtuk, vagy inkább Jézuson számon. Persze, mi is megkérdezhetjük: vajon miért viselik ennyire szívükön a hagyományok tiszteletét? Nem biztos, hogy az azokban megőrzött, a közösség számára közvetített „lelki” értékekért, hanem azért, mert a hagyományok biztosítják az ő tekintélyüket, pozíciójukat, „berendezkedésüket”, világnézetük stabilitását. Tkp. saját magukat védik.   

    Jézus sem higiéniai szempontból közelíti meg a témát, hanem a hagyományok szertartásos, szinte babonás tiszteletben tartása és Isten tényleges akaratának semmibevétele közti ellentétre mutat rá. Képmutatásukat leleplezendő, Jézus Ézsaiás prófétára hivatkozik.

   Igazán illik rátok… Kulcskifejezés ez. Jézus az írást ismerő személyekhez beszél. Ezt az idézett részt is sokszor olvasták. De nem gondolták, hogy rájuk illik, hanem másokra alkalmazták. Az igehirdetés csődjét ebben látom: a kijelentés nem életformáló erő számunkra. Ne csak másokat, hanem magunkat is kérdezzük meg: Krisztus tanítása befolyásol-e konkrétan döntéseimben, magatartásomban? Azt mondjuk: az egész életünk annak irányítása alatt áll. Ez hamis túlzás. Úgy magyarázzuk és hallgatjuk sokszor, hogy teljesen immunisak vagyunk rá. Ez nagy veszély. Kialakítjuk álláspontunkat Isten igéjével kapcsolatban, és ezzel teljesen lehetetlenné tesszük azt, hogy az alakítsa, formálja a véleményünket, életünket. 

  Illik rátok, személyesen rám: csak ajkával tisztel engem… Értitek, az nem baj, ha ajkával is, sőt, maga az ige biztat rá: dicsérjétek Urat, énekeljetek neki, dicsőítsétek, magasztaljátok őt. De ez nem elég. Ha csak ennyi, ha szívünkben távol vagyunk tőle, akkor képmutatás az egész. Akkor álságos módon megnyugtatjuk magunkat, hogy velünk minden rendben,  hogy mi aztán eleget teszünk… A természetben a fény sokkal gyorsabban terjed, mint a hang, Isten világában a hang együtt munkálkodik a fénnyel ( szól Isten, és úgy lesz), a mi életünkben a fény sokszor teljesen lemarad a hangtól: mondunk valamit, és semmi sem látszik belőle.   

    Hiába tisztelnek, ha emberi tanításokat és parancsolatokat követnek. Emberieket, tehát az emberi természethez tartozó önző, kicsinyes, hátsó szándékkal megfogalmazottakat. Az emberiben – akármennyire magasztosnak tűnik - mindig van valami érdek, csavar… Szépen hangzik, nemes törekvésekről szól, de magán viseli a gyarlóság bélyegét. Istent csak isteni módon lehet tisztelni: igazi szeretetben élve, neki engedelmeskedve. Gyönyörű hangon hallelujázhatom, ha közben becsapom, megvetem embertársamat… Aki lenézi embertársát, az nem tud felnézni Istenre. Értitek, erről a nagy belső dilemmánkról beszél itt Jézus. Mi szépen kimagyarázzuk, elveket, elméleteket gyártunk. Ha szóba állunk az emberekkel, csupa jószándékról, becsületességről, igazságosságról, stb. hallunk, és ők is ezekről hallanak tőlünk, mégis mennyi baj, meghasonlás, lelki erőtlenség van köztünk.

   Azt mondja Jézus: azért van ez így, mert elhagyjuk az Isten parancsolatát, és a sajátunkat állítjuk annak helyébe. Tévedés ne essék: sokszor igei hangzású, bibliai ízű elvekről, szabályokról van szó! Csakhogy nem Isten szeretete és kegyelme szerintiek azok. Nem krisztusiak. Mert egyedül benne ismerhetjük fel Isten tökéletes akaratát, benne értjük meg a törvény hiteles értelmezését. Ne az akár bibliai tartalmú eszmékhez, hanem Krisztushoz mérd cselekedeteidet! 

   Félre kell tennünk a sajátunkat, hogy az Istené jusson érvényre. Nem az, aki azt mondja: Uram, Uram, hanem aki cselekszi mennyei Atyám akaratát. Hagyományainkat is alá kell rendeljük a krisztusi értelmezésnek. Mindazt, amit olyan magabiztosan képviselünk, amit védősáncként, támadóállásként használunk.  Persze, vannak fontos értékek, csak nem engedhetjük, hogy önálló életre keljenek, akár az Istennel való kapcsolatunk rovására. (Állítólag egy a vietnami háborúban részt vett amerikai katona mesélte el… Egyszer  felderítő úton lévén, a dzsungelben haladva egy bennszülött kisgyermeket pillantottak meg, aki látszólag eltévedt, látszott rajta, hogy teljesen ki van merülve, alig vánszorgott.  Benne megfordult, hogy segíteni kellene ennek a gyermeknek, de a protokoll ilyen esetekre nézve egyértelmű volt: civilekkel semmiféle kapcsolatot nem szabad felvenni… Lehet, hogy az ellenség élő csaliként helyezte ki a gyermeket, és egyáltalán, nem szabad az időt ilyen humanitárius akciókkal vesztegetni. Másnap ugyanazon az útvonalon haladtak, és nem messze attól a helytől, ahol az azelőtti napon látták a gyermeket, rábukkantak annak holttestére… Soha nem tudta magának megbocsátani.) Igen, a katona kényszer alatt van, de mi sokszor önként bújunk meg a hagyományok védelmező, ua. korlátozó előírásai mögé. Lásd az irgalmas samaritánus történetét!       

   De a szíve távol van… Egyik legfontosabb lelki adat (paraméter) éppen ez a távolság köztünk és az Úr között. A szívünk kiért ég, kiért dobog? Kire hallgat? Kinek szolgálunk? Külső ceremóniáinkkal azt sugalljuk: mi közel vagyunk, egyenesen bennfenteseknek számítunk, de szívünkben elidegenedtünk. (Egy idős asszonytestvér mondta el: két lányom van, mindketten rendszeresen, beosztva látogatnak. Egyikük mindent kötelességszerűen végez el, kifogástalan rendet hagy maga után, kiporciózza a gyógyszereimet, tanárnősen meghagyja, hogy pontosan vegyem be azokat, a másik nem annyira pedáns, de leül az ágyam mellé, sokat beszélget velem. Jobban várom az ő látogatását.) Igen, a külső és a belső dimenziók.  Sokszor magunkat is becsapjuk. Nekünk sem könnyű eligazodni magunkon.

   Ha pl. malteres palásban jöttem volna be az istentiszteletre, magukban sokan tennének megjegyzéseket: azért rendbe szedhette volna magát. Jogos az elvárás… De, igaz, belátjuk, hogy ez a kisebbik baj lenne ahhoz képest, ha úgy jönnék be, hogy a szívemben gyűlölet, irigység, harag, tisztátalan indulatok vannak. Makulátlan, kifogástalan palástommal nemcsak titeket csapnálak be, hanem magamat is. Milyen rendes ember vagyok, hogy eleget teszek az elvárásoknak. Pilinszky írja: ingem, akár a tömeggyilkosé, fehér és jólvasalt… (Eichmann nyilatkozata).

     A tragikus az, ha külső fontoskodásaink, szőrszálhasogatásaink közben elhagyjuk az Isten parancsolatait. Hogy ti. szeresd felebarátot, mint magadat, hogy irgalmasságot akarok, nem áldozatot.

  Jézus nekünk is mondja… Mi is sokszor külső dolgokhoz, formalitásokhoz ragaszkodunk, azokat várjuk el másoktól, azok alapján ítélkezünk… (Jakab írja levelében, a 2. fejezetben: bejön a gyülekezetbe egy gazdag fényes ruhában, aztán egy ágrólszakadt is, s ti a gazdagnak hajbókoltok, a szegényt – aki Krisztust képviseli – semmibe veszitek.)… 

   Annyiban megértem a farizeusokat: tanítványokra (magamban) egészen biztosan én is tennék megjegyzéseket: azért erre odafigyelhetnének. Én eléggé tisztaságmániás vagyok, biztos, hogy átsuhanna rajtam egy rosszalló gondolat. De Jézus igazi önmagunkkal szembesít. Nem azzal az énünkkel, amit mutogatunk, hanem azzal, akik igazán vagyunk. Nem azzal, ahogy viselkedünk, hanem azzal, ahogy gondolkozunk, ahogy cselekszünk. Kétezer év után ugyanúgy problémánk ez. 

  Félretesszük az Istenét, és a magunkét állítjuk helyébe. Ez a „helyébe állítás”, ez a csere a fő probléma, amelynek során a mi emberi elvárásaink, nézeteink, elképzeléseink, meglátásaink, igen, érdekeink, kerülünk az első helyre. Közben talán a Bibliára hivatkozunk (nem egyszer hallottam embereket szikrázó gyűlölettel szólni másokról a Bibliát citálva… és én is tettem ezt), de nem jobb ennél az sem, amikor már ez is kimarad. Van vallásos és van istentagadó engedetlenség. 

    Jézus egy konkrét példát is említ az akkori egyházi gyakorlatból. A korbán-formuláról, törvényről van szó. A „korbán” jelentette mindazt, amit az emberek áldozatként Istennek és a szentélynek (templomnak) felajánlottak. Értjük tehát a lényegét. Ha valaki azt mondta: összegyűjtöttem a templomnak szánt összeget, és most a szüleim olyan helyzetbe kerültek, hogy segíteni kellene rajtuk, de nincs más, csak a félretett„korbán”, amivel támogatni tudnám őket, akkor a nép vallási vezetői azt mondták neki: ne dilemmázz, fizesd be azt, ami a templomnak jár. Az szent dolog. Az az elsődleges. A szertartások, a kultusz előbbre került az embernél, az egyéni érdek az Isten akarta végrehajtásánál. Felfüggesztjük, kiforgatjuk Isten törvényét az emberi rendelkezések, vagy saját, tetszésünknek megfelelő elméleteink miatt…

  De sok más ehhez hasonlót is tesztek. Mind a mai napig így van. Fontosak a külsőségek is a maguk helyén, és szintjén, de nem élvezhetnek prioritást az ige elemi követelményeivel szemben. 

  Jézus magához hívja a sokaságot… és a külsőségekkel és belső értékekkel kapcsolatban még egyszer nyomatékosítja (értsétek meg, akinek van füle, hallja – belső odafigyelés ez): nem az tesz tisztátalanná az embert, ami kívülről jut belé, hanem az, ami kijön belőle…

   A tanítványok első hallásra nem értik, hogy miről beszél Jézus, mi, igaz, elméletben tudjuk, de kérdés, hogy valóban alkalmazzuk-e. Nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy, ami a gyomrába jut. Testi egészségünkre bizonyos mértékig hatással van az, amit megeszünk, ez nem vitás, de a lelkünket nem teszi jobbá, vagy gonoszabbá az, hogy ilyen vagy olyan táplálékot fogyasztunk (Hitler köztudottan vegetáriánus volt). Napjainkban az étkezési rögeszmék, a táplálkozással kapcsolatos életfilozófiák szinte valláspótléknak számítanak. Szinte vallásos meggyőződéssel kötelezik el az emberek magukat ilyen vagy olyan táplálkozási irányzat mellett. Márk hozzáteszi (valószínű, korának étkezési vitáira reflektálva): Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt. 

    Ezzel minden vita le van zárva: van egészséges és kevésbé egészséges étrend, de nincs tisztátalan… A lelkünket nem az étel fertőzi meg, hanem az, ami bennünk van, ami belőlünk sokszor kibuggyan: mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság,házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség (21-22). Kemény, elgondolkoztató lista, amit lelki Orvosunk szemünk elé tart, fejünkre olvas. És ezekből származnak az igazi lelki egészségügyi problémák: a hevességet, indulatosságot kiváltó lelki diabétesz, a hitünket veszélyeztető magas lelki koleszterinszint, a szeretet gyakorlását gátló lelki érelmeszesedés, a bűn iránti kockázatos toleranciát, másokkal szembeni közömbösséget okozó lelki immunproblémák. Csak párat soroltam fel.

   Hát ezekre kell odafigyeljünk! A kalóriákra, a gluténre, cukorra, egyebekre is, ha az orvos erre felhívja a figyelmünket, de a lelki egészségünket illetően a mi Urunk szavát, tanítását kell komolyan vegyük… Hogy lelki értelemben (is) egészséges, a jóra alkalmas, szeretetben bővelkedő életet folytassunk, amiben gyönyörködik a mi mennyei Atyánk, és amivel egymás javát tudjuk munkálni Jézus Krisztusban. Ámen.