Mt 3, 1-12 (bibliaóra, vázlat)

1 Azokban a napokban kezdett Keresztelő János prédikálni Júdea pusztájában: 

2 Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Mt 4,17; Mk 1,15

3 Mert ő az, akiről Ézsaiás így prófétált: „Kiáltó szava hangzik a pusztában: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” Ézs 40,3

4 János teveszőr ruhát viselt, derekán pedig bőrövet, tápláléka sáska volt és vadméz. 2Kir 1,8

5 Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; 

6 és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. 

7 Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek, hogy megkeresztelje őket, így szólt hozzájuk: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Mt 12,34; 23,33 

8 Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, 

9 és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. Jn 8,33; Róm 9,7-8; Gal 4,21-31

10 A fejsze már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Mt 7,19; Lk 13,7 

11 Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. ApCsel 1,5 

12 Kezében szórólapát lesz, és megtisztítja szérűjét: csűrbe hordja gabonáját, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

     Döntő mozzanat ez az üdvtörténetben, fontos híradás az evangéliummal kapcsolatban: Keresztelő János prédikálni kezd…  Ma nem lenne olyan szenzáció, egyáltalán említésre méltó esemény, hogy „tudom is én ki” elkezdett prédikálni valahol az erdélyi pusztaságban, a Mezőségen. Nagy elfoglaltságunkban, zsúfolt programjaink között kit érdekelne?  Úgy általában nem tartjuk sokra az igehirdetést. (Történet: „30 éve járok a templomba, nem sok minden ragadt rám, vajon nem kellene abbahagyjam?” Válasz: „30 évvel ezelőtt 70 kiló voltam, azóta naponta háromszor eszem, ugyanannyi vagyok, vajon nem kellene abbahagyjam?”)

    Pedig (a kalauzban olvasható magyarázat is utal rá) minden korban, minden élethelyzetben, minden nap aktuális az, valójában élet-halál kérdés számunkra, amit János hirdet: térjetek meg, mert elközelített az Isten országa. A megtérés kérdését hajlamosak vagyunk kissé cinikusan kezelni. Vagy viccelődve beszélünk arról, hogy hányszor meg kellett térjünk életünk során egy-egy utunkról, vagy nagyon kritikusan beszélünk az ún. „megtértekről”. Nyilván, nem mások fölött kell nekünk ítélkeznünk ebben a kérdésben, hanem magunkat megvizsgálnunk: tényleg megnyitjuk a szívünket Isten előtt, sok mindent elhagyva, ami megkötöz, lefoglal, feléje fordulunk-e, úgy, hogy meghalljuk az ő üzenetét, komolyan vesszük az ő szavát, és elindulunk a Krisztus követésére. A megtérés nagy, megrendítő lelki élmény, felülről adatott belső felismerés, új céloknak a felfedezése… értékeink radikális átcsoportosítása. 

   A János felhívásában a legfőbb motiváció nem valamilyen fenyegetés (a prófétáknál gyakran ez a fő érv: térjetek meg, hogy Isten ítéletétől megszabaduljatok, később János is hivatkozik erre, de nem ezzel kezdi, igaz, majd megemlíti, hogy milyen alternatíva marad, úgy, ahogy az orvos elmondja: vagy ez a terápia, vagy… és ez így becsületes, nem?), hanem az, hogy „elközelített az Isten országa”.  Óriási lehetőség nyílt meg számunkra Krisztusban.  Az, ami eddig elérhetetlennet tűnő álom, csak valami kimondhatatlan, mély, belső vágy volt, most kézzelfogható közelségbe került benne. Csak hozzá kell térni, hittel el kell fogadni.

    Isten örökkévaló tervének megvalósulása ez. Annak része a Keresztelő János szolgálata is. Mindig csodálkozunk, hogy Isten embereket használ fel az emberek javát, üdvét szolgáló akaratának megvalósításában. Mi is részei és részesei vagyunk üdvözítő stratégiájának. János szolgálatáról már Ézsaiás próféta is jövendölt: kiáltó szó a pusztában, készítsétek az Úrnak útját. Nekünk is van felelősségünk, nekünk is van tennivalónk. Van, ami ránk tartozik. A kegyelem magától van, de az engedelmesség nem megy magától. Ha valamelyik világhírű személyiség úgy döntene, hogy eljön Bergenyébe, meglátogat minket, az óriási megtiszteltetés és kivételes alkalom lenne számunkra, de a vendégfogadás már a mi dolgunk lenne. 

   János teljes önmegtagadásban, aszkétaként él, abszolút szerényen, nem akar akadálya lenni az általa hirdetett örömüzenetnek. Nincs vagyona, családja, életét 100%-ban a szolgálatnak szenteli, végül a mártíriumot is vállalja. Mégis: az ő munkáját sem értékelte mindenki, ő sem tud mindenkit meggyőzni, volt, aki benne is talált kivetnivalót. Ha valamit nem akarunk megtenni, akkor ahhoz mindig találunk kifogást. Azt látjuk tehát, hogy fontos az emberi tényező (alázat, szerénység, odaadás), de a leglényegesebb mégis a mennyei üzenet. 

  Sokan kimentek hozzá Jeruzsálemből és máshonnan is. Kegyelmi idők jártak akkor. Modern világunkban is jöhetnek ilyen idők, amikor az emberek rádöbbennek, hogy nem elég a külső, szükségünk van lelki javakra, hitre, bizalomra, a Krisztussal való élő közösségre. Egyelőre még az elidegenedés, elszakadás, a tagadás korát éljük. 

    Hogy nemcsak a kíváncsiság vitte az embereket Jánoshoz, azt onnan tudjuk, hogy megvallották bűneiket… A bűnvallás nem tartozik a modern ember spirituális szokásai közé. Hibáinkat, tévedéseinket kimagyarázzuk, relativizáljuk, tagadjuk, sőt, egyenesen erénynek állítjuk be. (Pl. szadisztikus, véreskezű diktátorok tetszelegnek az „zseniális vezető” szerepében, de erkölcstelenségeinket mi is egyre inkább szabadon választott életformánk természetes megnyilvánulásainak tartjuk). Biztos, vannak belső harcaink, de a bűn személyes megbánása kiment a gyakorlatból. (Pályafutásom során alig találkoztam őszinte bűnbánó emberrel…)

   János nem finomkodik… Egyrészt nincs féltenivalója, másrészt félti azokat, akik hozzá jönnek. Nem azt mondja nekik, hogy milyen rendes emberek vagytok, hanem figyelmezteti őket: nehogy képmutatás legyen az egész (a „demokrácia” első éveiben, emlékszünk, az új – tkp. az újjá átvedlő régi - politikai elit mennyire nyomult az egyházi ünnepeken, rendezvényeken.) Viperafajzatok, kicsoda figyelmeztetett titeket? Mi vagy ki indított arra, miközben sok gonoszság terheli a lelketeket, hogy keressétek a szabadulást? Valóban őszinte szándékkal jöttök? Hát akkor fogjátok fel, hogy milyen nagy az Isten kegyelme, hogy mindenkinek, még nektek is esélyt ad! (Olvastam egyik írásban, hogy a jobb oldali latort a mennyben is így fogjuk ismerni, de ez nem megbélyegzés lesz, hanem az örök rácsodálkozás Krisztus örök kegyelmére. Nem arra emlékeztet, amit ez az ember tett, hanem amit az Úr tett vele.) 

       Teremjetek a megtéréshez illő gyümölcsöket! Fontos az odafordulás, a bűnbánat, megtérés, de a gyümölcstermés is. Ha egy fát beoltanak, és nem terem semmit, akkor mi mutatja, hogy be van oltva? Semmi. Vajon vannak-e olyan lelki gyümölcsök az életünkben, amik azt hirdetik: az Úréi vagyunk, hozzá tartozunk, ismerjük szeretetét? És – szól tovább az intés – egy percig se magatokban, ne erényeitekben bízzatok, egyedül az Isten irgalmában. A megtért ember is könnyen a dicsekvés kísértésébe eshet.   

  A figyelmeztetés hangja komolyra vált: a fejsze a fák gyökerén van… Szemléletes kép. A Jézus példázata jut eszünkbe: a gazda elhatározza a terméketlen fa kivágását, a vincellér viszont haladékot kér számára. El kell kezdődjék a gyümölcstermés, meg kell mutatkozzanak a megújult élet áldásai bennünk.  

   János a végén bizonyságot tesz arról, aki képessé tesz erre. Én vízzel keresztelek, ez csak külső jel, ami rámutat, ami kiábrázolja, és ez is fontos, ez is megerősít, motivál, emlékeztet, de eljön az, akiben hinnetek kell, aki az ő Lelkét adja nektek, akitől az igazi erő származik… Benne, reá nézve már most elkülönülnek az emberek (van, aki követi, van, aki nem), de majd ő végleg szétválasztja a búzát a polyvától, a jót a rossztól, a hitet a hitetlenségtől.  A mi életünkben sokszor vegyülnek ezek, kérjük megváltó Urunkat, hogy a jót, a hasznosat hagyja, a többit vesse ki belőlünk, és tisztítson meg Lelke által, hogy neki szolgáljunk, hozzá érkezzünk meg az Isten országa dicsőségébe. Ámen.