Mt 5, 1-12  (vas.de.)

1 Amikor Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. 

2 Ő pedig megszólalt, és így tanította őket: 

3 Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. 

4 Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Ézs 61,2-3

5 Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Zsolt 37,11

6 Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Zsolt 42,2-3; Ézs 55,1-2; Jn 6,35 

7 Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Mt 25,35-46; Jak 2,13

8 Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Zsolt 24,3-4; 51,12 

9 Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Zsid 12,14

10 Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. 1Pt 3,14

11 Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. 1Pt 4,14

12 Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben, hiszen így üldözték a prófétákat is, akik előttetek éltek. ApCsel 7,52; Jak 5,10 

   Csodálatos pillanatot jegyez fel itt az evangélium: annak a Hegyi beszédnek az elhangzását, amelyben Jézus Krisztus az ő követői számára a legalapvetőbb igazságokat foglalja össze. Vajon számunkra mennyire jelentős, meghatározó Urunk tanítása? A messiási beszéd „proklamálásának” a körülményeiről is megtudunk néhány részletet az igéből. Az előző fejezet utolsó versei arról szólnak, hogy Jézus szertejár az országban, betegeket gyógyít: kivétel nélkül mindenkit, aki segítségét kéri. Minden felől özönlenek hozzá az emberek, sokan követik, sokan akarják őt látni, hallani. Valami szent nyugtalanság feszül a szívekben, valami különös sejtelem, Isten országának a megelőlegezett öröme… Ehhez képest a mi figyelmünket annyi minden fogva tartja, annyira betölt a látható világ vágya, indulata, hogy szívünk nehezen nyílik meg a „felülről hangzó” üzenet előtt.  

   Jézus meglátja a sokaságot, és valamit adni akar az embereknek, ami nem csak pillanatnyi örömet szerez. Valamit, ami elkíséri őket mindennapi küzdelmeikben, ami erőt ad nekik. Felment a hegyre, hogy mindenki láthassa, hallhassa őt (és viszont), és amikor leült (az ókori tanítók leülve tanítottak), hozzá mentek, a közelébe húzódtak a tanítványok. Ők néhány tized-másodperccel hamarabb hallották a Jézus szavait, mint azok, akik távolabb voltak… 

    Jézus nem intéssel, kioktatással, hanem egy meglepő kijelentéssel kezdi a tanítását. Bizonyára erre volt a leginkább szüksége hallgatóinak. Valójában nem kér tőlük semmit, csak rámutat egy önmagában fennálló igazságra, egy „lelki” tényállásra, amit hittel fel kell ismerniük, el kell fogadniuk ahhoz, hogy részük legyen áldásában... Nem tanácsokat, elvárásokat, útmutatásokat fogalmaz meg az Úr, hogy pl. figyeljetek az élet apró örömeire, ragaszkodjatok jobban egymáshoz, gyakoroljátok a vallási előírásokat, hanem rámutat helyzetükre (amiben éppen vannak), amelyben meg kell látniuk, tapasztalniuk Isten végtelen kegyelmét, jóságát, irgalmát… Olyan erőforrásra irányítja a figyelmüket, ami kéznél van, és amit mégis sokszor figyelmen kívül hagynak. (A bárány története… A teremtés után panaszkodott kiszolgáltatottságára, Isten azt válaszolta: elfeledkezel arról, hogy melléd Pásztort rendeltem.) 

   Jézus mindenekelőtt a boldogságról beszél. 9-szer hangzik el ebben az igeszakaszban a „boldog” szó, a végén pedig egy erőteljes biztatás a boldogság fokozott formájának gyakorlására: „örüljetek és ujjongjatok”. Ha most hirtelen megjelennének előttünk azok az emberek, akik Jézust hallgatták (vakációs bibliahéten a gyerekekkel egy „csodaszemüvegen” át „látni” fogjuk őket) - szegényen, nincstelenül, éhezve, rongyos ruhában –, akkor megesne a szívünk rajtuk, nagyon megsajnálnánk őket. Da ha fordulna a perspektíva, és ők látnának meg minket, akkor – úgy gondolom - az ő szívük is nagy szomorúsággal telne meg felismerve külső jólétünk mellett az elégedetlenségünket, mohóságunkat, elidegenedésünket, nyugtalanságunkat. 

   A téma, amit Jézus itt először felvet, azóta is állandóan foglalkoztat minket: ez egyik legalapvetőbb, legelemibb vágyunk, törekvésünk. Nem elég az, hogy élünk, még az sem, hogy sok mindenünk van: valamiképpen boldogok akarunk lenni. Életünkben, munkánkban, kapcsolatainkban örömöt, elégtételt, elismerést, sikerélményt szeretnénk találni. Vajon milyen formáját választjuk ennek? 

   A Hegyi beszéd első mondatait hallva, nem biztos, hogy minden további nélkül azonosulni tudunk a Jézus álláspontjával. Sőt, talán késztetést érzünk arra, hogy vitába szálljunk azzal. (Sok kritika hangzott el a Hegyi beszéddel kapcsolatban, hogy pl. Jézus a fennálló társadalmi rendet támogatja azzal, hogy beletörődésre buzdítja az embereket.) Jézus itt elsősorban az Istennel való kapcsolatról beszél. Megváltóként mondja mindezt.

   Eléggé zavarba ejtenek a Jézus kijelentései…

   1. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Kikről beszél Jézus? Együgyűekről, alázatosokról, azokról, akik beismerik rászorultságukat, kegyelemre utaltságukat? Egy eleve adott lelki vonás ez, vagy törekedni lehet rá? Akarunk-e ilyenek lenni? Nem, a mai ember önérzetes, öntelt, nem tűr beleszólást a dolgaiba. El kellene mennünk lelki szegénységet tanulni a megvetettekhez, kiszolgáltatottakhoz. Az Úr azt mondja: boldogok, mert övék a mennyek országa. Már most, megelőlegezetten a mennyek országának birtokosai.  Lefoglalt helyük van Isten dicsőségében, mert teljesen rá hagyatkoznak… 

  2.Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak… Olyan sírókról van szó, akik vigasztalás után áhítoznak. Olyanokról, akiket megbántottak, akik megbántódtak, akik nem tudnak segíteni magunkon (a sírás a tehetetlenség beismerése), akik fájdalmat hordoznak, és mégsem keményedett meg a szívük, hanem nyitott az Isten vigasztalására. Nem a bosszúvágy él bennük, hanem az Isten kegyelmében való bizalom. Ezért egyenesen boldogoknak nevezi őket az ige. A vigasztalás miatt. Ki ne szeretne azok közé tartozni, akiket Isten megvigasztal, akiknek az üdvösség jóvátételét adja? Szakemberek mondják: a sírásnak gyógyító hatása van… Jobb, mint az idegnyugtató: szabad utat ad az érzelmeinknek, segít azokat jobban feldolgozni. Jézus vigasztalást ígér. A szenvedő igealaknak (megvigasztaltatnak) nincs alanya, de nem kérdés: Istennél van az igazi vigasztalás. Tudjuk, hogy ő embereket is felhasznál ebben. (Valaki elmondta: rosszul lett, a sürgősségin félig öntudatlan állapotban feküdt, valaki hozzá lépett, megfogta a kezét, és nagyon kedves hangon azt mondta: ne féljen, minden jó lesz. Ez a mondat megnyugtatta. Később megkérdezte hozzátartozóját, aki bevitte a kórházba: látott-e valakit, aki megállt mellette, vagy csak képzelgés volt az egész?) 

  3.Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Az első kettővel kapcsolatban is ébredtek kérdések bennünk, de itt már keresztbe áll a logikánk. Talán azt nem vitatjuk el a szelídektől, hogy boldogok, bár látjuk, hogy kihasználják, elnyomják őket, általában ők húzzák a rövidebbet, az erőszak világában a szelídek gyengéknek, másodrangú embereknek számítanak… (Történet a tiszta lelkiismeretről.) De azt, hogy ők örökölnék a földet? Hát nem az erőszakosok, az erősek, a rámenősek?! Emberi síkon lehet, de Isten másként számol… Bár itt földről van szó (eszünkbe jut: a jövendő a béke emberéé), de gondolhatunk az üdvösség ígéretének mennyei „földjére”, birtokára is.

  4.Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra… Itt belső, lelki éhségről, szomjúságról van szó. Nem valami kellemes vágy ez (a fizikai formája sem), hanem epesztő, emésztő érzés. Akiket bánt az igazság hiánya, amit maguk körül látnak, és kétségbeesve keresik azt magukban, a maguk számára is. Akár a fuldokló a levegőt. Akik nem elégednek meg pótlékokkal, kiegészítőkkel… Akik végső soron Krisztus után epekednek… Ő az igazság, a lelki kenyér, az életnek vize. (Egy gazdag ember halála után értesítették távoli rokonát, hogy övé a hagyaték, miután a nevére került minden, meghallotta, hogy az elhunytnak volt egy el nem ismert gyermeke… Hosszas keresés után rátalált - az illetőnek nagy családja volt, szerény körülmények közt éltek -, és átadta nekik a vagyont. Azt mondta: amikor megkaptam, szerencsésnek éreztem magam, de most boldognak.) 

  5.Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek. Kérdezhetjük újból: az irgalmasság tulajdonság, vagy lelki igyekezet eredménye? Talán mindkettő. Van, aki természetéből adódóan irgalmas szívű, könyörületességre induló, más keményebb lelkületű, de törekednünk is lehet és kell erre. Szó szerint írva van: „legyetek azért irgalmasok, amint mennyei Atyátok is irgalmas” (Lk 6,36). Kezdünk rájönni: a boldogmondások az Istennel való élő kapcsolatról, annak áldásairól szólnak, ilyenképpen a mi személyes boldogságunk alapfeltételéről is. Az irgalom Isten tulajdonsága, aki azt gyakorolja, az azt kapja tőle mennyei mértékkel vissza. Már most s majd egykor odafenn.  

   6.Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent. Igen, ez az, amit nagyon szeretnénk sokan: tiszta szívet (Isten teremti meg bennünk, egy belső átalakulás, az ő Lelke csodálatos munkája ez)… A tiszta szív nemcsak a jó lelkiismeretet jelenti, jó lelki közérzetet, nyugalmat, békességet (akár a halállal szemben is), hanem az Isten látását is. A tisztátalan, indulatos szív elhomályosítja a látásunkat, ítéletünket (ha haraggal nézünk egymásra, mit látunk a másikban?), nem vesszük észre egymást, nem látjuk igazán Istent! Ha önző, sunyi szándék van bennünk, akkor átsiklunk a lényeg fölött… ()  

   7.Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Nagyon aktuális mondat. Nem könnyű szolgálat ez. Sok kockázattal, olykor bántással is jár. Háborút könnyű elindítani, a békét nehéz visszaszerezni. A háború (a gyilkosság szervezett és legalizált formája) emberi mivoltunk, közösségi létünk abszurditása. Ha egy edző felelőtlensége miatt valahol meghalna egy fiatal sportoló, az illető szakembert börtönbüntetésre ítélnék, de aki ezerszámra küld fiatalokat a halálba, annak semmi baja… Persze, háborút nemcsak fegyverekkel, hanem szeretetlenséggel, haraggal is lehet vívni. Nemcsak a csatatereken, hanem otthon, vagy emberi közösségekben is. (Elbánunk mi magunkkal, nincs szükségünk külső ellenségre.) Mennyire fontos ebben a helyzetben: vinni a Krisztus békességét. A legszebb szolgálat (2 Kor 5). Ha megismerteted valakivel az Isten békességét, ha két embert kibékítesz, akkor boldog lehetsz. Isten a békesség Ura, és aki a békesség szolgálatát végzi, az hozzá tartozik. 

  8. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Nem a saját igazukért, hanem az igazságért. Nem állnak át a győztes táborba, nem a könnyebbet választják. 

Megismétlődik a gondolta: boldog vagytok, ha énmiattam… gyaláznak, üldöznek, minden gonosz rágalmat mondanak (abban az időben napirenden éltek át ilyent „hitvalló őseink”). Pedig hogy fáj, pedig menyire nem esik jól! És mégis Jézus boldogoknak nevezi azokat, akik vállalják a hátrányt, bántást, az üldözést is. Tudjátok meg, tudatosítsátok magatokban, hogy jó oldalon álltok, Isten veletek van! Valóban, belső állásfoglalás kérdése: örülj, ha kinéznek egy bűnös társaságból, ha kinevetnek őszinteséged miatt… (Lelkész mondta egyik fiatalnak: örülök, hogy a kirúgottak közé tartozol, azt jelenti, hogy nem rejtetted el a benned levő lelki kincseket.)

   Örüljetek, ujjongjatok… Ezt túlzásnak érezzük. Ugráljunk örömünkben, amikor szidnak, kigúnyolnak, megaláznak? Hogy lehet ezt megtenni? Úgy, ha hitben járunk, ha egy más célra figyelünk, ha betölt az Úrban való reménység… Ha nem a környezetünk véleménye a fontos, hanem elhívásunk bizonyossága. (Nem nehéz követ hordani? Nem követ hordok, templomot építek. ) 

   Ott van biztatásként az előttünk járók életének a tanulsága is, de mindenekelőtt a Krisztus példája, az ő drága ígérete, békessége, vele való közösségünk ereje. Ebben őrizzen meg minket az Úr, és tegyen szolgáló, kitartó, reménykedő, örvendező, hálás, boldog  gyermekeivé! Ámen.