Mt 20, 1-16 (vas.de.)

    1 Hasonló a mennyek országa ahhoz a gazdához, aki korán reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Ézs 5,1-7 

2 Miután megegyezett a munkásokkal napi egy dénárban, elküldte őket a szőlőjébe. 

3 Amikor kiment kilenc óra tájban, látta, hogy mások is állnak a piacon tétlenül, 

4 és ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe, és ami jogos, megadom nektek. 

5 Azok pedig elmentek. Ismét kiment tizenkét óra körül és délután három óra tájban, és ugyanígy tett. 

6 Amikor pedig délután öt óra tájban is kiment, talált újabb embereket, akik ott álldogáltak, és megkérdezte tőlük: Miért álltok itt egész nap tétlenül? 

7 Azok pedig így válaszoltak: Mert senki sem fogadott fel bennünket. Erre ezt mondta nekik: Menjetek el ti is a szőlőmbe! 

8 Miután pedig beesteledett, ezt mondta a szőlő gazdája a munkások vezetőjének: Hívd ide a munkásokat, és fizesd ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig. 3Móz 19,13; 5Móz 24,15 

9 Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. 

10 Amikor az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de egy-egy dénárt kaptak ők is. 

11 Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen, 

12 és ezt mondták: Ezek az utolsók egyetlen órát dolgoztak, és egyenlővé tetted őket velünk, akik az egész nap terhét hordoztuk, és szenvedtünk a hőségtől. 

13 Ő pedig egyiküknek így felelt: Barátom, nem bánok veled igazságtalanul. Vajon nem egy dénárban egyeztél meg velem? 

14 Vedd, ami a tied, és menj! Én pedig az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. 

15 Hát nem tehetek azt a javaimmal, amit akarok? Vagy azért vagy irigy, mert én jó vagyok hozzájuk? Róm 9,16 

16 Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Mt 19,30; Mk 10,31; Lk 13,30

   Újból a mennyek országáról hallunk az igében. Krisztus Urunk úgy tanít minket a földi, mindennapi élet szabályaira, a szeretetnek, az egymás megsegítésének, az igazságosságnak a törvényeire, hogy ua. szüntelenül emlékeztet mennyei jövendőnkre, arra az életre, ami az Isten országában vár ránk. 

    A mennyek országát Jézus itt egy személyhez hasonlítja. Egy gazdához, aki munkásokat keres a szőlőjébe. Valóban: Isten országa, az üdvösség egy személyben testesül meg, lesz valósággá, lesz elérhetővé számunkra. A Jn 1,17-ben olvassuk: a törvény Mózes által adatott, a kegyelem és az igazság Krisztus által lett. Az ApCsel 4,12-ben pedig: nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk… Egy személyben kínáltatik fel nekünk az üdvösség drága kincse, nekünk pedig személyesen kell  döntenünk arról, hogy elfogadjuk hittel az Ajándékozóban  testet öltő ajándékot, vagy csak a mulandókat tartjuk fontosnak, és visszautasítjuk az Isten ajánlatát. Mennyit robotolunk a földiekért, milyen keveset törődünk a lelkiekkel! Időnk azt Isten ajándéka, és olyan nehezen adunk vissza abból annak, akitől az összest kapjuk. (Egy lp. nagyon szemléletesen fejtette ki ezt: ha 1.680 fontot kapnátok valakitől minden héten, de abból 16-ot mindig vissza kellene adnotok, nem lenne rossz üzlet, de egy időn túl nehezetekre esne lemondani a 16 fontról, mert az is számít, annak is megkerülne a helye, azt is jól fel tudnátok másra használni. 168 órát kapunk Istentől minden héten, annak egy százalékát sem vagyunk sokszor hajlandók neki szentelni.) 

    A példázat azt sugallja, hogy a gazdának szüksége van a munkásokra.  Megtisztelő, hogy erről hallunk: Isten igényt tart ránk. Megszervezhetné az ő országát nélkülünk is, nem is kerülne akkora áldozatba neki, mert nem könnyű velünk, emberekkel bajlódni, de neki mégis tetszett az, hogy az üdvösség részeseivé tegyen. Kegyelmének, szeretetének ez a célja. 

   A gazda korán reggel kimegy, munkásokat fogad fel, és megegyezik velük egy dénárban. Ez volt az akkori napszám. De nem is a fizetség mértékéről akar beszélni ez a példázat (ami az akkori társadalmi élet egy valós mozzanatát írja le, legalábbis a bevezető részében), csupán a megállapodás tényét hangsúlyozza, mert egyébként a legnagyobbról van itt szó, ami pénzben ki nem fejezhető, pénzzel meg nem vásárolható: az üdvösségről. 

   A szerződés, amire itt utalás történik, mindkét fél számára megszabja a feltételeket. Körülírja a felek jogait és kötelességeit. Szinte érthetetlen, hogy az örökkévaló Isten ilyen „tárgyaló” viszonyba lép velünk. Leáll velünk egyezkedni. A Biblia egyik alapfogalma a szövetség. Isten először Mózes által köt szövetséget választott népével, a nekik adott törvényekben megfogalmazza elvárásait, ua. kinyilvánítja ígéreteit.

   Az új szövetséget – aminek lényegi feltétele a kegyelem - Isten Krisztusban kötötte meg immár nem egy néppel, hanem mindazokkal, akik hisznek egyszülött Fiában.  Ez az új szövetség egészen más alapra helyezi Istennel való kapcsolatunkat: (nem a mi teljesítményünkre, hanem) a Krisztus áldozatára. A Kezes vállal mindent magára, nekünk csak el kell fogadni az ő jótéteményét. A szolgálat, az engedelmesség ezután hálából történik.

   Kiment a gazda kilenc óra tájban is a piacra, és emberek talált ott, akit tétlenül ültek, megszólította, elküldte a szőlőjébe, és megígérte, hogy ami jogos, azt megkapják. A példázatban az a tény, hogy a gazda többször is kimegy (valójában ötször), azt hangsúlyozza, hogy Isten újabb és újabb esélyt ad nekünk. Valójában mi vagyunk rá utalva, mégis ő jár utánunk, keres minket, hív az ő szolgálatába, tkp. megtartó közösségébe. Hányszor szólított meg az Isten? 

Ha valakit valamilyen ügyben – ami nem is a te érdeked, hanem az övé – ötödször keresel meg, és akkor is visszautasít, akkor hogyan reagálsz erre? Nem mondod-e azt, hogy ez már az ő baja, hogy akkor magára vessen? Jeremiás próféta által üzeni Isten az ő népének: szüntelenül szóltam hozzátok, jó reggel… de füleiteket sem hajtották hallásra (25. rész). A mai nap egy újabb alkalom, nem tudjuk, adatik-e még nekünk. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket (Zsid 3,7). Mert eljön az este, és hogyan fogsz megállni az Úr előtt?  

   Kiment a gazda 12 óra tájban, majd három órakor, és újabb munkásokat fogadott fel. Kegyelem, hogy Isten nem mond le rólunk, nem akarja, hogy életünk hiábavalóságban teljék el, kegyelem az is, hogy vannak, akik engedelmeskednek. Bárcsak te is közéjük tartoznál!  Van olyan magyarázat, amely a példázatban említett különböző napszakokat a különböző életkorokkal hozza összefüggésbe: eszerint a reggel a gyermekkort, az este az öregkort jelenti. Jó fiatalon meghallani az Úr hívását, odaszentelni önmagunkat, szép, áldott, szolgáló életet élni, de csoda az is, ha valaki később lesz Krisztus hűséges követője (egy statisztika szerint az életkor előre haladtával csökken az esélye annak, hogy valakinek az evangélium megváltoztassa az életét.)   

   Aztán 5 órakor is kiment, és újabb embereket látott, akik ott voltak. A példázatnak a legdöbbenetesebb fordulata ez… Egy órával az este elközeledése, a munka befejezése előtt. Ez szokatlan, a gyakorlatban szinte kizárt dolognak számított. Istennél azonban semmi sem lehetetlen. Aztán az a tény, hogy még mindig vannak, akik a piacon tétlenül ácsorognak. Mindjárt vége a napnak, és ezek az emberek üres kézzel térnek haza. Talán család várja őket. Ma, amikor annyi mindent kínál a világ, a legnagyobb kísértés az, hogy mégis üres marad az életünk. Mindent megszerzünk, és mégis tartalmatlan az élet. Elmegyünk a világ végére, és mégsem jutunk lelkiekben előbbre.  Elhangzik a kérdés: mit vesztegeltek egész nap tétlenül… Azt felelik: senki nem fogadott fel. Szomorú. Rettenetes napot napra tölteni úgy, hogy senkinek nincs szüksége rám, hogy valójában értéktelen és fölösleges az életem. Talán a fizikai munkámra még igényt tartanak, de igazából senkinek nem vagyok fontos. Valakinek mégis! Ez a legerősebb üzenete ennek a példázatnak. 

   Tudjátok, kik maradnak a végére? A leggyengébbek, a megbízhatatlan kinézetűek, a gyanús alakok… Istennek azonban mindenki számít. Úgy tűnik, a példázatbeli gazda nem is a szőlőjéért aggódik, hanem ezekért az emberekért, az ő sorsukért. Már a saját kárára fogadja fel őket. Ez a kegyelem. Ami az Isten kárára történik, hogy nekünk az javunkra szolgáljon. (A Schindler listája című film… )

  Miután beesteledett, eljött a fizetés pillanata: A gazda szólt a munkások vezetőjének (vincellérnek), hogy adja meg mindenkinek a bérét. Először azok jöttek, akik csak egy órát munkálkodtak (). Egy éles szemű magyarázó megjegyezte: úgy tűnik, nemcsak hogy későn jöttek, hanem ők is fejezték be a leghamarabb.  Talán bennünk is megfogan egy epés megjegyzés: a munkában utolsók, fizetésosztásnál az elsők. Egy-egy dénárt kapnak. Amikor pedig az elsők is ugyanazt az összeget kapják, akkor azok fellázadnak a gazda ellen. 

   Jogos-e? Ha a többiekhez hasonlítják magukat (ők pedig ezt teszik), akkor igen. Mi sem hagynánk szó nélkül egy ilyen eljárást. Nagy ribilliót csapnánk. Milyen igazságtalanság ez! Szóvá is teszik. Ez azért vérlázító: ugyanazt adod nekünk, mint azoknak, akik csupán egy órácskát tébláboltak itt, mi pedig egész nap gyötörtük magunkat, odatettük a csontunkat…

    Látjátok, ettől a szemlélettől nem tudunk megszabadulni. Attól, hogy egymáshoz viszonyítjuk magunkat. Hogy állandóan problémánk az, hogy a másiknak miért, és nekünk miért nem. Nem annak örülünk, amit kapunk, hanem megrontja örömünket az, amit mások – szerintünk érdemtelenül – kapnak. 

   A gazda válasza kijózanító: vajon nem egy dénárban egyeztem meg veled. Amit ígértem, azt megadtam neked, az pedig már nem rád tartozik, hogy másoknak mennyit adok. A sajátommal azt teszek, amit akarok, nemde? Értitek? Bele akarunk szólni az Isten kegyelmébe. Akár az üdvösség kérdésében is. Nem hála van a szívünkben, hanem irigység. Vissza a már említett példához: ha a gyülekezetben minden személy kapna 1.680 fontot, de egyesek mondjuk 5.000-ret, akkor nem az lenne a kérdésünk, hogy én miért kaptam (ajándékba), hanem az, hogy a másik mért kapott többet. Nem hála, hanem zúgolódás lenne belőle.

  Meg kell értenünk az Isten jóságát, kegyelmét! Meg kell látnunk a saját életünkben, és akkor már nem fogjuk elvitatni másoktól. Egyformán nem érdemeljük meg.      

    Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók. Ez a mondat gyakran elhangzik az evangéliumokban. Istennél más a sorrend. Ő Krisztus személyén keresztül néz minket. A kegyelem alaposan felborítja a földi sorrendet: azok részesülnek nagyobb tisztességben, akik az emberek szemében talán megvetettek. Akiket lenézünk, semmibe veszünk, azok a legdrágábbak.

  De ne is ezen csodálkozzunk, hanem azon, hogy Isten minket is bevett az ő kegyelmébe, Krisztus meghalt értünk. Egy régi tanítás szerint, a mennybe érvén három tény fog csodálkozásra késztetni, ámulatba ejteni minket: először, hogy olyanok lesznek ott, akikről nem gondoltuk volna, másodszor, hogy olyanok nem lesznek ott, akikről pedig azt gondoltuk volna, és harmadszor, a legérthetetlenebb: hogy én, nyomorult bűnös ember is ott lehetek Isten végtelen, meg nem érdemelt, és Krisztusban mégis nekem ajándékozott kegyelme által. Ámen.