Mt 28, 11-20 (vas.de., idősek vasárnapja)

11 Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. 

12 Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és úgy határoztak, hogy sok ezüstpénzt adnak a katonáknak, 

13 és így szóltak: Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. 

14 És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból. 

15 Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig. 

16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 

17 És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 

18 Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Ef 1,20-22; Dán 7,14 

19 Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, ApCsel 1,8

20 tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. 

     Az igében tkp. a feltámadás új távlatokat nyitó eseményének a folytatásáról, továbbgyűrűzéséről hallunk. Életünk immár - és minden, ami velünk történik -, a húsvéti csodának, Jézus feltámadásának a hatása, befolyása alatt áll.  Reménységben járunk. Igaz ez fiatalok és idősek esetében is. Egyik atyafi így fogalmazott: a földi élet csak az előkészítő, az igazi ezután következik… 

    Az asszonyok eltávoznak a Jézus üres sírjától, nemcsak azért, mert sok tennivaló, feladat vár rájuk (családjuk körében), hanem azért is, mert most már fontos „angyali” megbízatásuk is van: beszélni másoknak arról, aki legyőzte a halált.  

   A keresztyén életnek szerves része a megbízatás: vagyis a szeretet gyakorlása, példaadás a Krisztus követésében, gyermekeink, unokáink hitben nevelése, lelki hovatartozásuk megerősítése. Ez a mi felelősségünk. Nemrégiben egy beszélgetés során arra terelődött a szó, hogy milyen jó lenne, ha élőbb, aktívabb lenne a közösségünk. Egyik testvérünk megjegyezte: elsősorban a fiatalokkal kellene erről beszélnem. Nekem, a lelkésznek.  Akkor is hangsúlyoztam, most újból megismétlem: nemcsak nekem, hanem nekünk. Az elsőszámú istentiszteleti hely a családi otthon.  (Hiába kérlelem a konfirmandusokat, hogy jöjjenek el a vasárnapi istentiszteletre, hiába próbálok a szívükre-lelkükre beszélni, nem sok eredménye van. Egyébként kedves gyerekek, szeretem őket, de ha nem azt tanulják otthon, hogy „nekünk fontos a hitünk gyakorlása, életünk rendjéhez tartozik, az Istennel és az ő gyülekezetével való kapcsolat drága érték, bátorító erő számunkra, ezért mindent megteszünk, hogy részt vegyünk a közösségben” – akkor üres szó marad minden intelem.) Mennyi át nem adott lelki kincs terheli a lelkünket! Amikor a családokban teljesen mellékessé válnak a lelki értékek, az ige, a hit, istenfélő élet, amikor kivész a belső igény, hogy aztán annyi minden betöltse annak a helyét. A sok fontos közt földre hull a legfontosabb. Olyan könnyen vesszük ezt, és olyan súlyos következménye van. 

   Az asszonyok örömhírt visznek, az őrök pedig – ugyanazon eseményről beszámolva – ennek az örömhírnek a negatív olvasatát, értelmezését mondják tovább. Igaz, milyen furcsa! Öröm, reménység az egyiknek, botránkozás, zavart keltő tény a másiknak. Ma is így van. 

   Az őrök jelentették tehát a főpapoknak, ami történt… Az is lehetett volna a főpapok reakciója, hogy azt mondják egymásnak: „emberek, eddig ellenálltunk, makacskodtunk, de be kell látnunk, hogy itt Isten munkálkodik. El kell ismernünk, hogy Jézus az Isten Fia.” Igaz, milyen jó lett volna, ha ezt válaszolják! Igaz, milyen jó lenne, ha ez lenne a mi válaszunk is, ha családjaink, ha gyermekeink Krisztus mellett köteleznék el magukat, ha együtt az életet szolgálnánk, reménységben, békességben, összefogásban élnénk! 

  De fel tudja-e adni az ember a maga elképzeléseit, a maga vélt igazát, keményszívűségét, Istennel és emberekkel szemben kialakított álláspontját? Káténk azt feleli: semmiképpen nem, hacsak a Szentlélek újjá nem szül bennünket.  A feltámadás igazsága sem tud meggyőzni, a leghíresebb igehirdető sem, a legmeghatóbb példa vagy bizonyságtétel sem, csak maga Jézus. Igazi változás csak általa történhet, azáltal, hogy ő lesz Úr az életünkben, az ő akarata lesz meghatározó számunkra… Egy gazdag embernek mondták a barátai: eddig kártyázni jártál, mulatságokba, mostanában a templom előtt látjuk a hintódat, mi történt. Azt válaszolta: lecseréltem a kocsisomat. Nem mindegy, ki irányít: külső és belső értelemben is. 

    A főpapok hamis tervük kivitelezéséhez a pénz meggyőző érvét vetik be. Úgy gondolják: azzal mindent el lehet intézni, mindent be lehet bizonyítani. Ma is így van (szinte megnyugtat az a felismerés, hogy milyen régi téma ez már): a pénz vált a legfőbb értékké. Itt a földön képes átírni a tényeket (egy ügyvéd mondta: sok pénzért azt is be lehet bizonyítani, hogy a gyalogos áldozat rohant bele az autóba 60 km/órás sebességgel), elnémítani a lelkiismeretet, a hazugságot igazságnak nyilvánítani.

    Sok pénzt adtak az őröknek, hogy ne beszéljenek arról, amit láttak, amin átmentek, hanem azt mondják, amit nem láttak, ami nem történt meg. A pénz új látást ad, új távlatokat nyit, csakhogy hamis ez a látás, és téves ez az irány. („Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is…”)

   Van némi gonosz zsarolás is a főpapok ajánlatában, amikor a helytartóra hivatkoztak… Igaz, tudjátok, hogy mi várna rátok? De így mi kimentünk. A hamis érdekek is össze tudják kötni az embereket, de az ilyen szövetségből nem sok jó származik… 

  A katonák úgy tettek, ahogy azt a főpapok ajánlották, ez tűnt számukra a legelőnyösebbnek. Megalkuvásuknak azonban következménye volt. Nincsen olyan gonosz cselekedet, aminek ne lenne áldatlan következménye (bár ezt igyekszünk tagadni, vagy jelentéktelennek feltüntetni). Minden mindennel összefügg.  Környezetvédelmi szempontból is így van. Meggyújtasz egy kupac műanyagot a kertedben, és a világ másik pontján megbetegszik valaki. A hatás-visszahatás törvénye lelki területen is működik. Néhány hitetlen kijelentés, pár szeretetlen kritika a gyülekezettel kapcsolatban, és megfertőzzük gyermekeink lelkét, elidegenítjük őket, és megfosztjuk valamitől, ami áldás lenne számukra. 

    De párhuzamosan Krisztus is végzi a maga tiszta, üdvösséget előkészítő munkáját. Egyik oldalon ott vannak tehát a hamisság, a pénz megvesztegető hatalmának képviselői, a másikon egy kis csapat, akik találkoztak Krisztussal, a feltámadott Úrral. Akiket az ő lelkülete tölt be belső örömmel, reménységgel. Akik az ő követésre szánják el magukat. Igaz, milyen jó lenne, ha mindenki őt keresné, arra a hegyre (helyre) menne, ahol ő várja az övéit! Nem lenne háború, igazságtalanság, kizsákmányolás, hazugság… 

   A tanítványok húsvét után is emberek maradnak. Leborulnak Jézus előtt, de egyesek kételkednek. Vannak kételyeink, de tudjátok, hogy jobb kételyeinkkel alázattal az Úrhoz jönni, mint a világ hamis hitében makacs módon kitartani. A tanítványok Jézushoz mennek, mégis ő az, aki hozzájuk lép. Ha nyitott a szívünk, az Úr nem kerül el minket. Hozzánk lép, szóba áll, közösséget vállal velünk.

  És elhangzik a szereztetési ige. Ritkán szoktuk külön, „öncélúan” olvasni. Sajnos, kereszteléskor is ritkán hangzik el, mert kevés ilyen alkalmunk van. 

   Az idén harmadszor halljuk… „Nekem adatott minden hatalom”. Szeretem ezt a mondatot. Bár sokszor rákérdek: Uram, akkor miért van háború, szenvedés, betegség, de hiszem azt, hogy a végső hatalom, a végső győzelem a feltámadott, dicsőséges Úré. Az áldozatok egyszer a győzelmet ünneplő sereg tagjai lesznek.

  Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet… A tanítványok küldetése ez. A tanítvány tud valóban tanítvánnyá tenni másokat: Krisztus követőivé, szeretete, jósága megismerőivé és cselekvőivé. Az igében félreérthetetlen az, hogy a tanítványság nem emberi szervezethez, rendszerhez, hanem Krisztushoz köt. Nem lehet tanítványa valaki a református, katolikus, ortodox, baptista vagy akármilyen más egyháznak, csak Jézusnak. És ha hitelesen kiállok Jézus mellett, akkor tudok hűséges tagja lenni annak a közösségnek, ahol elhívott engem az Úr.

   A keresztelés az ő önfeláldozó szeretetébe kapcsol minket (azt hirdeti: életünk, üdvösségünk szeretetből van), a tanítás pedig megismerteti velünk az ő igazságát…

  Tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.  Legtöbbünk esetében gyermekkorban hangzott el fölöttünk ez a drága isteni ígéret, és milyen jó azt újból és újból meghallani, és megvallani: késő öregkorunkig igaz marad. Napról-napra egyre jobban érezzük realitását, erejét, áldását ennek az ígéretnek, ami az üdvösség biztos reménységét is magában hordozza.  Áldott legyen az Úr neve! Ámen.