Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mk 1,21-28 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Mk 1, 21-28 (vas.de.)

 

21 Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azonnal a zsinagógába ment, és tanított.

22 Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.

23 Éppen ott volt a zsinagógájukban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel:

24 Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje.

25 Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle!

26 A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle.

27 Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmeskednek neki.

28 És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.

 

  Úgy tűnik, hogy Márk egy lélegzetvételre akar elmondani, leírni mindent. Mintha valamilyen alkalmon, találkozón, rendezvényen, istentiszteleten úgy 2 órányi idő állna rendelkezésére, hogy megossza hallgatóival a megváltás nagy örömhírét, és ő megpróbálná a legtömörebben, a lényegre összpontosítva elmondani, leírni azt, hogy mit tanított és tett Jézus. Szinte tőmondatokban beszél. Dísztelenül, és mégis roppant belső erővel. Bárcsak minket is megragadna bizonyságtétele!

   A legrövidebb és (és a legkorábban írásba foglalt) evangélium ugyanakkor a legéletszerűbb is. Márk valóban nem a részletekre, nem a megfogalmazások, körülírások finomságára figyel, hanem a legfontosabbra: Krisztus személyére. Első mondata ez: a Jézus Krisztus evangéliumának kezdete. Mert tőle, az Isten Fiától kell kiindulni, őt kell hallgatni, követni – aki kínos halált szenvedett értünk, és aki feltámadott -, és hozzá kell megérkezni.

   Az első részben Márk pár mondatban beszámol Keresztelő Jánosról, röviden kitér a Jézus megkeresztelésére, megemlíti a megkísértését, utal szolgálata megkezdésére és messiási üzenetére: térjetek meg, higgyetek az evangéliumban.  Pár szavas felszólítás, és minden benne van. Forduljatok el régi, bűnös gondolkozásotoktól, önző magatartásotoktól, ismerjétek fel bennem azt, akiben megtaláljátok igazi, Isten akarata szerinti önmagatokat, küldetéseteket! És higgyetek abban, amit hirdetek, engedelmeskedjetek nekem, és megtaláljátok az élet teljességét!  

   Az evangélista röviden szót ejt a tanítványok elhívásáról, és mindjárt itt, az első részben három konkrét gyógyítási történetről számol be. A gyógyítások, a sűrűsödő jelek felsorolásával Márk azt akarja hangsúlyozni: nem fér kétség ahhoz, hogy Jézus a Messiás. Az Isten Fia.  (Közismert, hogy a legbővebben a Jézus kereszthalálának körülményeiről ír: a passiótörténet evangéliumának csaknem egynegyedét teszi ki. Nyilvánvaló, hogy ezzel a Jézus megváltói munkájának jelentőségét akarja kiemelni, a figyelem központjába állítani.)

  Ma Jézusnak a Márk által leírt első gyógyításáról hallottuk. Lementek Kapernaumba. Jézus és a tanítványok. Sokszor átsuhan rajtunk a gondolat, megfogan bennünk a különös vágy: milyen jó lett volna ott lenni a tanítványok közt, személyesen átélni ezeket a csodákat. Vajon ha Jézus ma szólítana meg, követnénk-e őt? De fogalmazzunk direkt módon: ma – az ő szavát hallva – elindulunk-e utána? Egyáltalán adunk-e esélyt neki? Annyi fontos dolog leköti figyelmünket, hogy a legfontosabbra nem jut időnk. Én mostanában már nem kérdem senkitől, hogy miért nem jön az igét hallgatni (néha biztatom a híveket, hogy jöjjenek), de – nyilvánvalóan - nem az én hívásom a fontos. Nekünk Krisztus elkötelező szeretetével kell szembesülnünk… Azzal, amit ő tett értünk, és azzal, ahogy mi reagálunk erre. Mi gyakran kérjük azt, hogy „Uram, gyere velem, légy mellettem”, de ki tudjuk-e mondani, hogy „én veled megyek”?

   Jézus bement szombatnapon a zsinagógába, és tanított… Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Gyakran érezzük, hogy olyan erőtlenek a szavaink. Amikor vigasztalni kellene valakit, bátorítani, figyelmeztetni, jóra inteni. Meg kell tanulnunk, hogy nem mi vagyunk azok, akik jót, biztatót, felemelőt tudunk mondani, hanem Isten Szentlelke – talán éppen általunk. Meg kell tanulnunk Krisztusra mutatnunk, akinek van hatalma bűnöket megbocsátani, új életre elindítani, élő reménységet ajándékozni. Az ő szava valóság. Teljesen egybeesik cselekedeteivel. Éppen gyógyításai mutatják: ő azért jött, hogy legyőzzön minden gonoszt, bajt, terhet, hogy minket szabadokká tegyen.   

  Ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ma kitalálnánk egy tudományos nevet erre az állapotra. Megmagyaráznánk, hogy mi okozza… De gonoszságainkra, tisztátalanságunkra nincs egészségügyi magyarázat. Ki fordul orvoshoz azért, mert harag, irigység gyötri, mert túlteng benne a nagyravágyás, a büszkeség, mert megbénítják a szenvedélyei, mert tiltott gyümölcsökre fáj a foga, mert… Orvosi látleletek, laboratóriumi eredmények nem mutatják ki ezeket a belső nyavalyákat, de emésztenek minket, fertőzik környezetünket. Indulataink, kiállhatatlanságunk, makacsságunk, közönyünk, cinikusságunk. Mennyi baj van ezek miatt, mennyi megnyomorodott család, mennyi pusztulás nemzedékről nemzedékre! Szülők keményszívűsége, erőszakossága, vagy éppen szeretetlensége, testvérek önzése, telhetetlensége, vetélkedése, gyermekek közömbössége, hálátlansága, lelketlensége.  Egy idősödő ismerősöm panaszolta (aki zűrzavaros kapcsolataival, kapcsolatnélküliségével végigszerencsétlenkedte az életét): nem szeretett engem az apám, ezt mindig éreztette is velem, mert fiút várt helyettem… Ezer és ezer történet, ami önzésről, nemtörődömségről, és tudom is miről szól. Arról, hogy mások kigúnyoltak, lenéztek, kiszorítottak, becsaptak, kihasználtak. Amit el kellett szenvednünk másoktól, vagy amit másoknak kellett elszenvednie tőlünk. Ördögi kör.

    Értitek, testvérek, mit jelent a tisztátalan lélek? És lehet, hogy közben templomba járók vagyunk, kifele azt mutatjuk, hogy minden rendben van, csak éppen szenvedünk mi és a mellettünk élők. A templom önmagában nem véd meg… A kocsma még kevésbé.

   Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? A felkiáltásból, a lázadó mondatból kiderül a betegség fő oka. Mi közünk hozzád? Ki vagy te nekünk? Betlehemben születtél, Názáretben nőttél fel, vállaltad a mi sorsunkat, de te az Isten Szentje vagy, nem tudod, hogy mit jelent embernek lenni: a bűn mélységeiben, a szenvedélyek magasságaiban járni, a gonoszság mámorában élni. Egyébként is mi senkire nem akarunk hallgatni. Szívünk sötét vágyát követjük, nyugtalan indulatainkat. Nem a te példád, nem a te tisztaságod, alázatod a mérvadó számunkra, mi a magunk útját járjuk, a magunk céljait ostromoljuk. Nem kell e te országod, megépítjük a magunkét.  

   Talán ezt így nem mondjuk ki, de vajon mit üzen az életünk, ha szeretetlenül viselkedünk, ha csak magunkkal törődünk, ha hitetlenség, gőg, harag lakik a szívünkbe. Vajon ilyen módon tkp. nem azt kérdezzük mi is: mi közöm hozzád, Jézus?  Ne szólj bele az életembe, tudom, mit kell tennem, hogyan kell előbbre jutnom! Tudom, hogy működik a világ, nincs szükségem arra, hogy szeretetre, békességre és egyebekre taníts.

  Értitek, mi a fő oka tisztátalanságunknak, lelki erőtlenségeinknek?  Hogy Jézus nélkül akarunk boldogulni. Nem akarunk hozzá térni. Ellenségünknek tartjuk Megváltónkat. Azért jöttél, hogy elpusztíts, hogy tönkre tégy? Hogy szolgaságra kényszeríts? Mi szabadok vagyunk… Igen, magunkban a bűn cselekvésére vagyunk szabadok. És – megtévesztettségünkben - azt gondoljuk, hogy ez az állapot a természetes. Ez a mi igazi egyéniségünk. A Sátán összezavarta bennünk az értékeket, hamis irányba állította belső iránytűnket (ez volt a vakációs bibliahét témája + történet az eltérített hajóról). Nem az igazi utat járjuk, nem igazi rendeltetésünket valósítjuk meg, de nem akarunk megfordulni, megváltozni.

   Valóban: Jézus el akarja pusztítani a mi bűneinket, hogy azok ne fertőzzék, ne nyomorítsák az életünket. Mint amikor a szülő megpróbálja kivenni gyermeke kezéből a nagy, éles kést, amivel az – önmagát, másokat veszélyeztetve – játszik.  Lehet, hogy a gyermek tombolni fog, de a szülő lépése mégis a javát szolgálja. Átadjuk-e késeinket, bűneinket, tisztátalan gondolatainkat, cselekedeteinket megváltó Urunknak? Vagy ragaszkodunk hozzájuk, mert úgy érezzük: azok tesznek valakivé. Értjük a kísértő csavaros logikáját: azt sugallja, hogy Jézus az, aki lekorlátoz minket. Aki megfoszt a lehetőségektől. Az első embernek is ezt a bizalmatlan gondolatot ültette el a szívébe: íme, Isten nem akarja engedi, hogy egyetlen fáról is egyetek. Hát azt hiszi, hogy kiskorúak vagytok, hogy a falvédőről szállatok le? Ne hallgassatok rá! Legyetek nagyok magatokban, nélküle, ellene, ha kell! De mi csak a tisztátalanságban, a gonoszságban tudunk nagyok lenni. Emberi (vagy egyéni) történelmünk félelmetes, hátborzongató epizódjai beszélnek arról, hogy mire vagyunk képesek, ha mienk lesz „az ország, a hatalom és a dicsőség”.  

   Másfelől: mutassatok nekem valakit, akit Krisztus megtisztított hamisságától, aki az ő követésére szegődött, és azt állítja: félrevezetett engem az Úr, tönkretette az életemet. Sőt inkább azt mondja: a régi kár és szemét volt, vakság, hiábavalóság, most pedig Benne mindent megnyertem. „Boldogság, öröm és béke, mit a hívő szívbe hint…”

  Jézus ráparancsolt: némulj meg! Hallgass el! Jézus különbséget tesz a megtévesztett ember és annak  megtévesztett állapota között. Nem az vagy, akinek elkönyveltek. Ez a kegyelem csodája, és nekünk jézusi indulatra van szükségünk ahhoz, hogy így tekintsünk önmagunkra és másokra. Mi általában együtt látjuk bűnöst a bűnnel. Ha pl. valaki megsért, akkor nehezen tudjuk elválasztani a felebarátot a megkeseredett, vagy talán gőgös embertől.

   A tisztátalan lélek kiment belőle… A szabadulás megrázó élménye ez. Megrendíti az egész valónkat. Felismerni Jézusban azt, aki új esélyt ad, aki megszabadít régi, eltorzult identitásomtól, és a saját ábrázatára formál át. Krisztusivá alakít. El kell némulnom, hogy az ő szava legyen hallható. Amíg hangoskodunk, magyarázkodunk, elviccelődünk rajta, addig nem érinthet meg az ige tanítása!

  Megdöbbennek az emberek is, és az kérdik: milyen új tanítás ez. Valójában nem új, mert Krisztusban Isten örök, megújító kegyelme jelent meg. Ott és akkor, de itt és most is, ha befogadjuk. Ha nemcsak mások életében látjuk munkálkodni, de mi is engedelmeskedünk a gyógyító szónak.   

  Csodálkoznak az ő hatalmán, ami szavaiban és tetteiben nyilvánul meg. Jó tudni, hogy a Krisztusé a végső szó. A bűn rémuralma, zsarnoksága – bár rettenetes pusztítást tud végezni egyének, közösségek életében – átmeneti. Van egy nagyobb erő. Van egy nagyobb személy.  

  Elterjedt a gyógyítás híre. Nem tudom, hozzád eljutott-e? Jézus meg tud szabadítani. Önzésedtől, régi beidegződéseidtől, rossz szokásaidtól… Engedd, kérdd, hogy megtisztulj! Hogy ne a bűn hamis ábrándja, káprázata töltsön be, hanem Krisztus szeretetének megtartó győzelmében legyen részed. Ámen.

 

Urunk, örökkévaló Istenünk, hálát adunk a mai alkalomért, találkozásért, amikor feltámadott Urunk, Jézus Krisztus nevében lehetünk együtt. Te indíts arra Lelked által, hogy valóban rá figyeljünk, az ő világosságával, békességével, szeretetével teljék meg a szívünk! Köszönjük, hogy őt értünk küldted, benne tökéletesen kijelentetted a te megtartó akaratodat, és véghez is vitted megváltásunkat. Köszönjük, hogy benne mindent megnyerünk, minden a mienk. Hadd tudjunk ennek igazán örülni, ezért hálásnak lenni! Köszönjük gondviselő jóságodat is, a mindennap megtapasztalt oltalmat, erőt, testi javainkat, családunkat, embertársainkat. Magasztalunk téged a gabonaérlelő meleg időért, és minden áldásodért.

   Bocsásd meg nekünk azt, ha sokszor mi is a tisztátalanság, önzés, hitetlenség lelkét hordozzuk, a bűn vonásait öltjük magukra, és hamis értékekhez ragaszkodunk. Visszautasítjuk Krisztus szabadító hívását, nem figyelünk szent igéd szavára, nem akarunk hozzád térni, megújulni, hanem kitartunk makacsságunkban, szenvedélyeinkben, gonoszságainkban. Ó, mennyi baj származik ebből egyéni, családi, közösségi életünkben! Mennyi szenvedés, mennyi romlás! 

Legyen áldott szent neved, Urunk, hogy te soha nem fordulsz el tőlünk, te külön látod az engedetlenség miatt megnyomorodott életünket, és a minket tőled elválasztó bűnt, és meg tudsz annak átkától szabadítani. Add, hogy mi is ezt akarjuk, felhagyjunk szembeszegülésünkkel, és engedjük, hogy Szentlelked által munkálkodj bennünk, hogy Krisztus szabadító szeretete meggyógyítson, és elindítson a te útjaidon: békességben, szolgálatban! Hadd tudjunk elhallgatni, hogy te szólhass, te kiálthass bele az életünkbe.

  Hisszük, hogy neked van hatalmad erre. „Végezd új, teremtő munkád, tiszták, szentek hadd legyünk!” És mi magunk is kegyelmed eszközei lehessünk, annak bizonyságai, hogy van hatalmad legyőzni a rosszat, és győzelemre vinni a jót!

   Könyörülj gyülekezetünkön! Imádkozunk betegeinkért, erősítsd őket testben-lélekben, hitben és reménységben, elődbe hozzuk a gyászolókat, végtelen irgalmad szerint gyógyítsd sebeiket, vigasztald őket a te közelségeddel és az örök élet bizonyosságával, légy közel irgalmaddal, kegyelmeddel, szabadító hatalmaddal a lelki betegekhez, adj nekik hozzád térést, megújulást. Támogasd és bátorítsd a megpróbáltatásban levőket, áldd meg a fáradozók munkáját, őrizd az útra indulókat és a hazaérkezőket! Imádkozunk gyermekeinkért: hadd legyenek Krisztus hűséges követői, akik szívük iránytűjét az ő jósága fele fordítják, akik rá figyelnek, neki engedelmeskednek. Adj nekik jó előmenetelt, áldd meg őket igazi boldogsággal!

  Könyörülj rajtunk, családjainkon, közösségeinken, a szomszéd gyülekezeteken és egész anyaszentegyházunkon! Jézus Krisztusért. Ámen.