Mk 11, 7-10 (virágvasárnap)

 

Elvitték tehát Jézushoz a szamárcsikót, ráterítették felsőruhájukat, ő pedig felült rá. Sokan felsőruhájukat terítették az útra, mások a mezőn vágott lombos ágakat; az előtte haladók és az őt követők pedig ezt kiáltották: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében! Áldott a mi atyánknak, Dávidnak eljövendő országa! Hozsánna a magasságban!

 

    Egyszerűségében is, vagy éppen amiatt olyan lebilincselő, megejtő ez a történet… Persze, kérdezhetjük, hogy mi a szenzáció abban, hogy közel két ezer évvel ezelőtt egy Jézus nevű vándorpróféta elnyűtt ruhában, szamárháton beporoszkált a Római birodalom egyik provinciájának a fővárosába, Jeruzsálembe. Ennél százszor parádésabban vonult be pl. Nagy Sándor Babilonba, Mohamed Mekkába, Napóleon Bécsbe vagy Berlinbe. Erővel és hatalommal, fegyverrel és hadsereggel. Fölényt, eltipró győzelmet demonstrálva.

 

   És jön Jézus, úgy, ahogy az evangéliumban látjuk.  Semmi nincs megrendezve, emberi fontoskodással előkészítve (a szamárcsikót is akkor kérik kölcsön a tanítványok), és mégis – érezzük is ezt - valami rendkívüli, egyetemes, örökkévaló jelentőségű megy itt végbe. A hatalmas Isten megváltó terve, akarata valósul meg ebben a jelentéktelennek tűnő, hétköznapi jelenetben. Benne van Isten ebben az eseményben, benne van a halk és szelíd hangú, alázatos Jézus személyében. Az örökkévaló, a mindenható, akinek neve kimondhatatlan. És aki, íme, megjelenik egy fájdalmas arcú, mennyei szeretettől sugárzó tekintetű Emberfiában. Sokkal nagyobb, jelentősebb az, ami akkor és ott (és Krisztusban azóta is) történik,  mint bármi más: akármikor, akárhol  a világon.

 

  Szinte magunk előtt látjuk … Igaz, látjátok, testvérek : ki-ki, ahogy elképzeli a testet öltött, örök Igét, tiszta Szeretet. Ő mindnyájunk vonását viseli, mindnyájunk bűnét hordozza.

 

   Egy szürke szamárcsikó a Jézus járműve: nem fényes limuzin, nem is tüzes, büszke mén. Nincs semmi diadalittasság Jézus tartásában (csak pillanatig gondoljunk bele: ő a világ bűnéért szenvedni, eleget tenni indul el), hiányzik minden külső csillogás földi életének ebből a mozzanatából: nincsenek kitűzött zászlók, nincs odarendelt zenekar. Csak a szívek dobognak a megváltás várásának boldog izgalmában. Jézus az emberekhez akar megérkezni, a szívekbe akar bevonulni. Nem a fővárosba, nem a politikába, nem a történelembe.  Hozzánk, életünkbe, családunkba, közösségeinkbe az ő békességet ajándékozó, megváltó szeretetével.

 

 

   A tanítványok felső ruhájukat ráterítik a szamárcsikó hátára: – ez lesz a Jézus nyerge. Milyen kedves gesztus: valamiképpen meg akarják adni a módját, a maguk szegénységében. Ahogy gyülekezeteinkben a legszerényebb sorban élők is megszentelik az ünnepet pár szelet kaláccsal, néhány piros tojással. Tudjuk az Újszövetségből, hogy a tanítványokhoz hasonló napszámosoknak ez volt minden vagyona: a felső és az alsó ruha. A felsőt adták zálogba, ha megszorultak. A nélkülöző tud a legtöbbet adni. Kénytelen a kevéshez, amit külsőképpen nyújtani képes, hitét, szeretetét is hozzátenni.

 

   Aztán nézzétek, micsoda kísérete van Jézusnak! Néhány elcsigázott galileai halász. Azonban előttük a sorsukban osztozó, de a mennyből érkezett Messiás halad. És felragyog a csendesen vonuló sereg fölött Isten örökkévaló dicsősége.

   A város lakói is így fogadják Jézust: leterített felső ruhákkal. (Emlékeztek, Urunk azt tanította: ha valaki pereskedni akar veled, és el akarja venni az alsóruhádat, engedd át neki a felsőt is)… Ő a kereszten valóban az alsó, az utolsó ruhadarabját is odaadja, és szívét, drága, szent isteni életét.

 

   Az emberek lombos ágakat is hoznak … Zöldellő fák, zsendülő határ: virágvasárnap. Meghitt tavaszi ünnep. Látjuk magunk körül a természet megújulását, és Krisztusban a lélek megújulására várunk. Ezen az ünnepen sok templomot kidíszítenek a konfirmációra készülő fiatalok. Jaj, bárcsak a lelkek is gyümölcsöt hozó virágba borulnának!

 

    Jézus nem hatalmát megerősíteni, nem saját személyét ünnepeltetni jön, hanem önmagát feláldozni. Kivágott, száraz fává lesz (gondoljatok Ézsaiás jövedölésére!), hogy új élet sarjadjon szent áldozatából: bűnbocsánat, békesség, öröm, reménység.

 

   Ezt a csendes, szegényességében, alázatosságában is magasztos bevonulást a sokaság szinte önkéntelenül feltörő örömkiáltása kíséri: hozsánna. Ez az Ószövetségből származó kifejezés kérés és dicséret is egyben. Virágvasárnap jelszavává lett. Nem kell tudományos pontossággal ismernünk nyelvtanát ahhoz, hogy át tudjuk érezni hangulatát, mondanivalóját. Belülről feltörő hála, ujjongás van benne: a szabadulás csontokig ható érzése, öröme. Valami nagy-nagy, régóta várt reménység önfeledt kiáltása szakad fel itt a lelkekből. Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, aki megváltást hoz, nyomorúságban jó hírt, csüggedésben reménységet, bűnterhek között bocsánatot, halálfélelmekben az üdvösség bizonyosságát. Áldott a Dávid eljövendő országa! Milyen nagy igazság! Ez az ország valóban Krisztusban érkezik el. Az ő végtelen jóságában, szeretetében.

 

   Hozsánna a magasságban! Ez a magasság összekapcsolódik a mi mélységünkkel. A kétségek, küzdelmek, a megváltás utáni vágy közt vergődő ember mellé – sorsát vállalva - odaáll alázattal és határtalan irgalommal az Isten Fia, a bűnös mellé az Üdvözítő. Virágvasárnap előrevetíti nagypéntek gyalázatát, gyötrelmét, de húsvét diadalát is. A földi sötétséget, és a mennyei világosságot.

 

   Hozsánna! Mondjátok, konfirmandusok, őszinte örömmel, együtt a szülőkkel, rokonokkal, mondjuk mind, keresztyének és keresztények repeső, boldog, megindult szívvel! Krisztust dicsérve, Istent magasztalva itt, s majd a mennyben is.

 

Áldott Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk, ezen az ünnepen azért magasztaljuk szent nevedet mindenek fölött, hogy virágvasárnapkor nemcsak egy régi történetet idézünk fel, hanem hozzánk is megérkezik, életünkbe is bevonul Krisztus. Érezzük azt, hogy nem vagyunk kellőképpen felkészülve az ő fogadására, hogy sok minden nincs rendben bennünk, de tudjuk, hogy ő végtelen szeretettel és bocsánattal jön. Segíts, hogy mi is azt tudjuk adni neki, amink van, és valóban őszinte, szívbeli ünnep legyen a mai, és minden alkalom, amikor együtt ünnepeljük Krisztus megjelenését, jelenlétét! Hálát adunk a szép, tavaszias időért, szép templomunkért, a gyülekezet közösségéért, konfirmandusainkért. Tudjuk, az igazi megújulás akkor kezdődik el, ha Krisztust befogadjuk, ha az ő jóságának, megváltó szeretetének ereje hat át minket. Add átéreznünk ennek örömét, reménységét, hogy tiszta szívből fakadjon fel a kérés, a dicséret közöttünk is: hozsánna, áldott, aki jön az Úr nevében.  Áldott légy Urunk, aki a megváltás, a szabadítás, a bűnbocsánat, az üdvösség drága hírét és ajándékát hozod, akinek világossága beragyogja életünket.

  Áldd meg, Urunk, ünneplésünket, konfirmandusaink hitvallását, fogadalomtételét, gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat! Tölts el minket Lelked buzgóságával, adj nekünk kitartást a Krisztus követésében, állhatatosságot a neki való szolgálatban egymás javára, a te dicsőségedre! Ámen.