Mk 15, 1-15  (vas.de.)

 

1 Korán reggel azonnal határozatot hoztak a főpapok a vénekkel és az írástudókkal együtt, vagyis az egész nagytanács. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.

2 Pilátus pedig megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő így válaszolt neki: Te mondod.

3 A főpapok hevesen vádolták őt.

4 Pilátus ismét megkérdezte tőle: Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!

5 Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, ezért Pilátus elcsodálkozott. Ézs 53,7

6 Ünnepenként pedig szabadon szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit kértek.

7 Volt akkor egy Barabbás nevű fogoly a lázadók között, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.

8 A sokaság tehát felmenve Pilátus elé kérte, hogy tegyen eleget a szokásnak.

9 Pilátus pedig megkérdezte tőlük: Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát? –

10 mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.

11 A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.

12 Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?

13 Azok ismét felkiáltottak: Feszítsd meg!

14 Pilátus megkérdezte tőlük: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltották: Feszítsd meg!

15 Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék.

 

 

   A bibliaolvasó kalauzt követve Jézus szenvedéstörténetéhez értünk. Valójában mindegyre ide kell érkeznünk: Krisztus önmagát adó áldozatához, amellyel megfizette szabadságunk, békességünk, üdvösségünk árát. Megemlékezve az ő keresztet elszenvedő vereségéről, és húsvéti győzeleméről, amely által el nem évülő érvényt szerzett megigazulásunknak.

    Az események korán reggel indulnak... Mit forgatunk éjjel a fejünkben/szívünkben, milyen gondolatokkal, elhatározásokkal vágunk neki egy-egy napnak? Mit akarunk véghezvinni? Vajon a jó az, amit előre megfontolunk, kitervelünk, amihez Isten segítségét, áldását kérjük?

  A főpapok - tkp. az egész nagytanács – egyhangú határozatot hoznak Jézus ellen… Az Isten szolgálatra felszentelt emberekről van szó, akiknek az a hivatása, hogy ő akaratát, bölcsességét közvetítsék a nép felé. Az Írásokat forgatva azonban egészen másra figyelnek, saját indulataik, elképzeléseik, előítéleteik vezérlik. Saját érdekeik foglalkoztatják… Nagyon mélyen rá kell hangolódnunk az Úr szavára ahhoz, hogy ne cselekedeteink igazolására használjuk azt, hanem cselekedeteinkkel igazoljuk, bizonyítsuk annak igazságát.    

  Jézust megkötözve átadják Pilátusnak. Isten Fia, a menny és a föld Ura megkötözhető, elutasítható. Ez az ő alázata. Szeretetét - a leghatalmasabb erőt - ki lehet zárni az életünkből. Ám rossz döntés az, ha Jézust megbilincseljük… Ha őt megkötözöd közömbösségeddel, keményszívűségeddel, hitetlenségeddel, akkor a bűneid válnak szabaddá, akkor gonosz indulataid fognak felülkerekedni. Akkor a romboló sátáni szándék fog diadalt ülni benned. Jaj annak az embernek, családnak, közösségnek, amelyik Jézust kalodába zárja! Sötét vágyak, félelmek költöznek be oda.  

  Pilátus – aki a látható hatalmat képviseli (nekünk mindig az számít, ami látható) - kérdéseket tesz fel az elébe állított Jézusnak. Te vagy a zsidók királya? Ez kérdés óriási csapda. A zsidóknak a fennálló törvények szerint csak egy királya lehet: akit a római hatalom kinevezett. Mindenki más lázadónak, trónkövetelőnek, összeesküvőnek számít… Jézus nem a kibúvás taktikáját alkalmazza, hanem Pilátus számára személyessé teszi a kérdést, amikor azt válaszolja: te mondod. Valóban úgy gondolod, hogy király vagyok: nemcsak a zsidóké, hanem az egész világé? Mi mit mondunk?  

  A Jézusra zúduló vádak özöne után Pilátus újra megkérdezi őt: semmit nem felelsz. Nem védekezel? Jézus hallgat, Pilátus ezen elcsodálkozik. Ahol a hamisság, a gyűlölet hangoskodik, ott elnémul a szeretet. Úgysem figyel üzenetére senki. Jézus hallgatásra kényszerül a háborúk, az erőszak, az igazságtalanság, a kizsákmányolás, az emberi gőg  rettenetes hangzavarában. Jézus hallgatása többet mond, mint a mi lármás zajongásunk. Vajon gyülekezetünkben, családunkban, egyéni életünkben szóhoz jut-e az Isten Fia? Vagy hangját elnyomja akaratosságunk, káromlásunk, hitetlenségünk lármája? 

   A passiótörténet nagy témája a szabadon bocsátás. A cselekmények fordulópontja ez. Krisztus egész küldetése, az ő szenvedése, kereszthalála arról szól: az ő érdeméért Isten megkegyelmez nekünk, bocsánattal, szabadsággal ajándékoz meg. Rá kell jönnünk: a mi perünk zajlik itt. Barabbás minket képvisel. Az ő lázadó, gyilkos indulatát hordozzuk: ahogy nyakas hitetlenséggel Isten ellen fordulunk, ahogy önző, bizalmatlan, kicsinyes szeretetlenséggel egymást emésztjük, kihasználjuk, megbántjuk. Ismernünk kell magunkat. Az egyik oldalon mi, a másikon Jézus.   

    Szokás volt, hallottuk… Istennek az a szokása, a természete, hogy szabadon bocsássa a bűn fogságában sínylődőket, hogy könyörüljön rajtunk, hogy megmentsen minket (És 61, 1-2).  Látjuk, hogy Isten saját Fia életét ajánlja fel ezért.  Krisztus vagy Barabbás. Ki érdemel életet, és ki halált?

  Akarjátok-e, hogy elbocsássam a zsidók királyát? Ebben a kérdésben valójában Pilátus becsületes, őszinte szándéka érhető tetten. Az először feltett kérdés nagyobb valószínűséggel kap igen szavazatot (gyűlések taktikája ez). Először az ártatlannak kell esély adni (Pilátus tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust). Isten szeretetének, jóságának, irgalmának kellene prioritása legyen. Így van ez az életünkben?

   Aztán mégis elbukik az igazság ügye. A Jézus helyzete ingataggá válik, sorsa egyre inkább megpecsételődik. A főpapok azonban felbujtották a sokaságot. Az ember befolyásolhatóságának vagyunk újból a tanúi. A hamisság félrevezető manipulációjának. Milyen jól működik!  Könnyebb az embereket meggyőzni arról, hogy haragudjanak valakikre, mint arról, hogy szeretettel induljanak el mások felé.  Könnyebb elválasztani, mint összekötni. Könnyebb egymás ellen fordítani, mint megbékéltetni a szíveket. Könnyebb ellenségképet felépíteni (és azzal riogatni az embereket), mint rámutatni a másikban a felebarátra. Könnyebb ítélkezni, mint megérteni, elfogadni, segíteni.

   Bár néha nagy elméleteket gyártunk, magasztos elvekre hivatkozunk, igazából kicsinyes érdekek irányítanak. Azt keressük, ami előnyünkre van, és amiből kiszoríthatjuk a másikat. Egymás ellen hadakozunk, pedig együtt kellene az igazságért… Eszünkbe jut: mennyi minden terhelhette a Pilátus udvarában összegyűlt emberek lelkét, de most mániákusan mégis egyetlen dolog foglalkoztatja őket: a Jézus halálba küldése.

  Pilátus tovább kérdez. Az érvelést következetesen végig kell vinnünk. Az utolsó pontig. Nos, jól van, ezen az úton akarok járni, de akkor gondoljam végig: hova vezet az. Kellemesnek tűnhet a felelőtlen, Istennel nem törődő, a kötetlen, könnyelmű élet, de mi lesz belőle? Ha Barabbást kéritek, akkor mi történjen Jézussal? Ha ő nem kell, akkor hol jelöljük ki a helyét? Ha nem figyelünk rá, ha semmibe vesszük tanítását (mert más a divat), akkor mi lesz vele? Lehet, szépeket mondunk, énekelünk róla, de valójában mi a Jézus sorsa körünkben? Például amikor igazságtalanok vagyunk, amikor széthúzás, neheztelés van köztünk.

   A tömeg szinte spontán, ösztönösen kiált fel: feszítsd meg. Kérdés, hogy miért nem fér meg a bűnös ember az ártatlannal. Miért kell a szentnek eltűnnie az istentelenek köréből?  Miért kell a terroristáknak ártatlan embereket megölni, miért kell nekünk is egymást bántani, sérteni, emészteni? Miért? A sötétség nem tűri a világosságot. Aki sötétben akar lenni, annak ki kell kapcsolnia, iktatnia minden fényforrást. Jézust meg kell feszíteni. Azoknak az embereknek igazuk van. Csak akkor juthat győzelemre álnok akaratuk, csak akkor lehet gát nélküli bűnös örömük, ha nincs Jézus. Jézust meg kell feszíteni. Csak akkor mutatkozhat meg a gonoszság rettenetes hatalma, csak akkor válhat nyilvánvalóvá, hogy mennyire szükségünk van a kegyelemre.

  Mert mi rosszat tett? Jó kérdés ez! Mi rosszat tett a teljes jóság („Jézus teljes jóság vagy te”, énekeljük)? Mondjuk ki: zavar a jelenléte (a Jézusé, aki maga az igazság), az utunkban áll (Jézus, aki maga az út), nem engedi, hogy kiéljük magunkat (Jézus, aki maga az élet). Nincs logikus válasz. Csak az: feszítsd meg. A gyűlölet elvakult vagdalkozása ez.

       Pilátus pedig, minthogy a sokaság kedvére akart tenni, szabadon bocsátotta nekik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta, hogy megfeszítsék. Eddig tartott Pilátus korrektsége. De ne vessünk rá követ! Mindnyájan így tettünk volna. Persze, tudjuk a helyes templomi választ, de gyenge pontunk a mindennapi gyakorlat. Szép, világos, biblikus szavainkra olykor életünk elég csúnya, felemás cselekedetei felelnek.  Pilátus posztját, életét kockáztatta volna – egy vándorprófétáért? Mi mit kockáztatunk? Sokszor egy csipkelődő megjegyzés is elég ahhoz, hogy hátat fordítsunk.

   Krisztus egyedül marad. A világban, közösségeinkben, életünkben tapasztalható nagy elidegenedés oka ez. Magára hagyjuk azt, aki értünk jött. Elfoglaltságainkra hivatkozunk, feladatainkra, szórakozásra, egyebekre. De nélküle, aki a teljesség, nem érhetünk célt. Üres marad a lelkünk. Vajon mi lesz vele, vajon mi lesz velünk?

  Tudjuk, hogy megváltó Urunkat megfeszítették, engedelmes volt halálig, véghez vitte megváltásunk ügyét, kiitta a szenvedések keserű poharát, hogy kegyelmet, bocsánatot, üdvösséget szerezzen nekünk. Fogadjuk el őt, álljunk melléje, legyünk hűséges követői, hogy ne csak pillanatnyi sikerekben legyen részünk, de örök boldogságban! Ámen.

 

Mennyei Atyánk, hálát adunk ezért a napért, amikor gyermekeidként együtt lehetünk, és amikor – Igéd tanítása nyomán – különösen megemlékezhetünk Urunk megváltó áldozatáról és dicső feltámadásáról.  Olyan jó lenne minden napunkat veled kezdenünk, és Krisztusra figyelve, az ő szeretetét megélve véghezvinnünk.

Bocsásd meg, mennyei Atyánk, hogy miközben talán szép hitvallásokat mondunk, magasztos énekeket zengünk, valójában kizárjuk Krisztust a szívünkből hitetlenségünkkel, keményszívűségünkkel! Értesd meg velünk azt, hogy ha nem ő az Úr életünkben, akkor a sötétség erői diadalmaskodnak rajtunk! Ha elhallgattatjuk őt, akkor a bűn zagyva lármája fog betölteni.

   Köszönjük, fenséges Istenünk, hogy örökkévaló kegyelmed szerint a mi megmentésünket és szabadon bocsátásunkat határoztad el. Ezért küldted el, áldoztad fel egyszülött Fiadat. Add, hogy készek legyünk elfogadni ezt a szabadságot, és ne engedjük, hogy akárki, akármi megfosszon minket attól! Add Lelked bölcsességét, hogy ne a rosszat válasszuk, ne indulataink irányítsanak minket! Tedd valósággá, mindennapi igazsággá bennünk Krisztus szeretetét, jóságát, alázatát!

  Köszönjük Urunk keresztig kitartó engedelmességét, és azt, hogy benne új életet nyertünk. Add, hogy ennek jelei, erői mutatkozzanak meg bennünk: családjainkban, gyülekezetünkben!

  Tedd Igédet élővé és hatóvá köztünk, érintsd meg szíveinket, adj nekünk megújulást, felépülést! Gyógyíts ki közömbösségünk, hitetlenségünk pusztító, halált okozó lelki betegségéből! Fordítsd magadhoz gyermekek, fiatalok, felnőttek szívét, indíts mindnyájunkat bűnbánatra, hozzád térésre, hogy a te megtartásra való, hatalmadat hirdető néped legyünk!

  Könyörülj betegeinken, erőtleneken, szenvedőkön, vigasztald a gyászolókat, szomorkodókat, állj különösképpen a magányosok mellé, légy oltalma a szegényeknek, bajban levőknek, erősítsd azokat, akik kísértések közt vannak.

   Imádkozunk máshol élő testvéreinkért. Könyörülj rajtunk, és tarts meg örökkévaló kegyelmedben, Krisztus Jézusért! Ámen.