Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mk 2,23-28 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Mk 2,23-28 (vas.de.)

 

23 És történt, hogy Jézus szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat.

24 A farizeusok így szóltak hozzá: Nézd, miért tesznek szombaton olyat, amit nem szabad?

25 Ő ezt kérdezte tőlük: Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor szükséget szenvedett, és megéhezett ő is meg azok is, akik vele voltak? 1Sám 21,4-7

26 Miként ment be az Isten házába Ebjátár főpap idején, és hogyan ette meg a szent kenyereket, amelyeket nem szabad megenni másnak, csak a papoknak, és azoknak is adott, akik vele voltak? 3Móz 24,5-9

27 Majd hozzátette Jézus: A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért; 5Móz 5,14

28 tehát az Emberfia ura a szombatnak is.

 

    A múlt vasárnap arról hallottunk, hogy Jézus tanítványaival Kapernaumba érkezik, szombaton bemegy a zsinagógába, ott meggyógyít egy tisztátalan lélektől megszállt embert. Sok minden megterhel, megkötöz minket. Testi létünk állandó harc a különböző betegségekkel, fertőzésekkel, lelki életünk is a szüntelenül megkörnyékező bűnnel és kísértésekkel. Krisztus azért jött, hogy a szó legszebb értelmében egész-ségessé, egésszé tegye azt, ami bennünk – önzésünk, engedetlenségünk miatt - összetöredezett: békességünket, reménységünket, Istennel és egymással való szeretetet-kapcsolatunkat. Jó néha belső vizsgálatot tartani: vajon javulnak-e az eredményeink, vajon jobban odafigyeltünk-e az Igére, közelít-e a bibliai mértékhez szelídségünk, megértésünk, háládatosságunk? (Vagy azt tesszük, amit sok beteg: az orvosok minden erőfeszítésére fittyet hányva saját önpusztító szokásait folytatja.)

   Mai igénkben arról hallunk, hogy Jézus szombaton nem a zsinagógában van, hanem gabonaföldeken halad át… Ezzel – szigorú értelemben véve – megsértette a törvény előírását. Hisszük, hogy ő mindig a legfontosabbat tette. 

   A Márk által leírt történetben a mostanihoz hasonló aratási idő van. A tanítványok pedig elkezdik tépdesni a kalászokat (és feltehetően kimorzsolni belőlük a gabonamagvakat). Kiderül, hogy nem puszta unaloműzésből, hanem azért, mert éhesek voltak. Jézus mellett nem dúskálásról szól az élet, hanem az isteni gondoskodás megtapasztalásáról. A jólét veszélye: megfeledkezünk a gondviselésről, a Gondviselőről. És ez súlyosabb, mint a nélkülözés. (Ha a kamrám, pincém tele van, ha mindenem megvan, akkor nehezebb teljes szívemből kérnem: „mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma”. És nehezebb őszinte szívvel hálát adnom.)

   A farizeusok így szóltak hozzá… Nem tudjuk, hogy hogyan szereztek tudomást a történtekről. Követték őket, valaki elmondta, elárulta nekik azt, hogy a tanítványok kalászokat téptek? Isten szemmel tart, szoktuk mondani. És – íme - a világ is, egészen más szándékkal. A farizeusokban rögtön megfogalmazódik a kritikus, az ítélkező kérdés: miért tesznek olyant, amit nem szabad. Kérdésként adják elő, de tkp. számonkérés, illetve bírói határozat, hiszen kijelentik: nem szabad. Úgy, mint akik 100%-osan tudják, hogy mi a helyes és mi a helytelen. És mint akik – valamilyen erkölcsi, törvényi magaslaton állva – jogot formálnak arra, hogy ezt meg is mondják másoknak.

  Az ítélkezésben – amit ne tévesszünk össze a másikat féltő, a másikért vívódó figyelmeztetéssel – mindig az én fölényem demonstrálódik. Hogy én bölcsebb, igazabb, jobb vagyok a másiknál. Hogy én a biztos, kétségtelen ismeret birtokában vagyok. Az ítélkezés valójában rólam szól, és nem a másik emberről. Az én önhittségemet táplálja, és nem embertársamat segíti. Nem használ tehát se egyiknek, se a másiknak. (Annak tényleg semmi értelme, hogy két, magát többnek képzelő ember egy harmadiknak leszedi a rangját.)  Ezért tanítja Jézus: ne ítélj, hogy ne ítéltess! Ha embertársad tényleg vétkezett, elesett, belekeveredett a bűn szövevényébe, akkor támogasd, emeld fel, szeretettel intsed, imádkozz érte!  

   Jézus itt is az Írásból válaszol (a vád is az Írásra hivatkozva hangzik el). Aki a törvény nyelvét beszéli, annak a törvényből kiindulva kell rámutatni a magasabb igazságra. „Soha nem olvastátok, hogy mit tett Dávid?” Teljes összefüggésében kell vizsgálnunk a kérdést. Ez azt is jelenti: önmagamat is belevéve. Baj az, ha véleményem, ítéletalkotásom egyoldalú. Ha – miközben az igazságról beszélek-, elfeledkezem saját emberi gyarlóságaimról. ()

    Dávid, az Isten által választott király szükségbe jutott. „A szükség törvényt bont”, észrevételezi egyik közmondásunk. De többről van szó. A szükség az életet érinti. Jézus ezen az eseten kívül még csupán néhányszor használja ezt a kifejezést. Amikor pl. azt tanítja: szükség néktek újonnan születnetek. Vagy azt: egy a szükséges dolog. A szükség a lényegre, a legfontosabbra mutat rá. Nemrég olvastunk arról, hogy Pál apostol sokadmagával hajón utazik, és viharba keverednek. Aztán rendre mindent kidobnak, hogy puszta életüket mentsék. A viharok, próbák, nehézségek, betegségek mutatják meg, hogy mi a legfontosabb. Annyi mindennel tele van az életünk: de mi az, amire igazán szükségünk van? (Egyik dohányos atyafitól hallottam: ha éjjel menekülnöm kellene, én a doboz cigarettát kapnám fel…)

  Az éhség igazi ellentéte nem a jóllakás, hanem az élet. Jézusnál a szükség az életről szól. Olvasta-e valaki az evangéliumban azt, hogy Jézus azért jött, hogy sikeressé tegyen, minden betegségtől, próbától megkíméljen, hogy minden kívánságunkat teljesítse? De azt mindnyájan olvastuk, ismerjük, hogy ő azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett. Hogy az ördög munkáit lerontsa. Azért, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.  

    Dávid számára az adott szituációban másodlagos lett a törvény külső előírása, hanem abban, amit tett, a törvény szellemisége, igazi célja jutott érvényre: hogy ti. az életet kell védeni. A Krisztus példájára utalva azt mondhatjuk: Isten inkább feláldozta saját törvényét, azt, aki a törvényt tökéletesen betöltötte, csakhogy a mi életünket megmentse. Mennyi baj, szenvedés származott a törvény szívtelen értelmezéséből és alkalmazásából a világban és az egyházban! Hány élet ment tönkre a paragrafusok lélektelen keresztülvitele miatt! És milyen sok a meghasonlás a „törvény” körüli versengésben, okoskodásban. Jóllehet Isten azt az élet, a közösségek védelmére rendelte, mégis sokszor támadó fegyver lesz a mi kezünkben. A törvény nevében nagyon sok igazságtalanságot követtek el az emberek a történelem folyamán. (Wurmbrand története a cigarettával… Igen, a törvény azt mondja, de arra is emlékezetet: mindnyájan gyarlók vagyunk.)   

    Dávid az említett szükséghelyzetben bement az Isten házába, és azokat a kenyereket ette meg, amiket nem szabad, csak a papoknak… Jézus ugyanazt a kifejezést használja, mint előbb a farizeusok.  Hát nem az Isten kenyere maradt úgy is? Nem az Istené minden kalász, minden búzamag, minden perc, minden nap? Nem az Istené minden szó, minden gazdagság? Akkor használjuk azokat hálával javunkra és az ő dicsőségre!  És ezt a jogot ne vitassuk el másoktól se! Örüljünk, ha mások is részesülnek az Úr áldásaiban.   

   A törvény eszköz az igazi cél, Isten megtartó akarata megvalósulásának elérésében. Ez végső soron a megváltást jelenti. Pál ilyen értelemben beszél arról, hogy a törvény Krisztushoz vezető mester számunkra.  Nem az eszközt kell nekünk szolgálni, követni, hanem azt, akihez vezet. Isten számára az ember a legfontosabb. Ha mi – akár a törvény nevében – egymás ellen harcolunk, egymást bírálgatjuk, akkor azzal Isten akarata ellen cselekszünk.

    A szombat lett az emberért, nem az ember a szombatért. Értjük tehát: a törvény célja az ember megtartása, és nem elítélése, a szabadság, és nem a szolgaság állapotának fenntartása. (Egy várost egy folyóvíz osztott ketté, egy fahíd kötött össze. Egyszer valakit – aki a folyón próbált átkelni - elsodort a víz. Törvénybe iktatták: ezentúl csak a hídon szabad közlekedni.  Egy forró nyári napon a folyó egyik oldalán levő várásrészben tűz ütött ki, ami a hidat is megemésztette. Az emberek átgázoltak a sekély vízen, és megmenekültek. A polgármester megbüntette mindnyájukat, mert a törvény szerint csak a hídon lett volna szabad átmenniük…)         

   Tehát az Emberfia ura a szombatnak is: ez a legfontosabb. Hogy Krisztus nem ítélkezni jött, hanem megtartani, nem a törvény előírásait számon kérni rajtunk, hanem annak igazságát nekünk ajándékozni. Számára a legfontosabb a mi megváltásunk. Ezért az életét áldozta. Ne ítéljük egy egymást ilyen-olyan törvény, meglátás, vélemény miatt! Nekünk mindent Krisztusra nézve kell látni. Nem kicsinyelhetjük le az ő áldozatát azt mondva: igaz, hogy ő meghalt a szomszédomért is, de mivel az pl. illetlenül öltözik, biztos nem üdvözül. A törvény nem szabhat gátat a kegyelemnek. Legyen Ura Krisztus minden napunknak, egész gondolkodásunknak, életünknek! Ámen. 

 

Urunk, mennyei Atyánk, hálát adunk ezért a napért, amikor összegyűlhettünk Igéd hallhatására, és különösképpen megemlékezni a mi megváltó Urunk feltámadására. Bocsásd meg, ha ide, a te színed elé is hozzuk a mi ítélkező, kicsinyhitű természetünket, gondolatainkat, magatartásunkat. Köszönjük, hogy te tanítottál minket, és arra emlékezettél: a legnagyobb áron váltottál meg, számodra mi vagyunk a legfontosabbak. Ezért, kérünk, óvj meg minket attól, hogy akármilyen törvényre hivatkozva kárhoztassuk embertársainkat, akikért Krisztus önmagát áldozta! Őrizz attól, hogy a te kegyelmed, a te végtelen szereted elé állítsunk akármit is: saját elképzeléseinket, mások véleményét!

  Megértettük azt, hogy ítélkezésünk mögött legtöbbször önteltségünk áll, vagy az, hogy saját gyarlóságainkat próbáljuk palástolni. Olyan felszabadító volt azt meghallanunk, hogy minden értünk van, hogy a törvény célja a mi megtartatásunk. Ezt mindenekfölött Megváltó Urunk áldozatában látjuk. Add, hogy mindenben rá tekintsünk, az ő szeretete, jósága legyen az irányadó számunkra!

És annak örüljünk a legjobban, hogy ő Ura minden percünknek, napunknak. Cselekedd, hogy valóban rá hallgassunk, neki engedelmeskedjünk, megváltásunk igazsága és tudata határozza meg egymáshoz való viszonyunkat!

   Könyörgünk gyülekezetünkért, betegeinkért, a gyászolókért, bajban, nehézségben levőkért, a magukkal-másokkal békétlenségben élőkért, a szeretetlenül ítélkezőkért. Add mindnyájunknak a megértés, a krisztusi szeretet lelkét! Imádkozunk a szomszéd gyülekezetért, áldd meg mai ünnepüket, és közösségüket a továbbiakban is. Atya, Fiú, Szentlélek, hallgass meg imádságunkban! Ámen.