Mk 4, 35-41 (vasárnap délelőtt)

Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt.  Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek? Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?

 

 

    Márk evangélista Jézus tanítását, csodáit nem egy távoli, lezárt eseménysorozatként ábrázolja, hanem úgy, hogy a mindenkori olvasó belekerül azoknak a sodrába … Ami ott és akkor megtörtént, annak eleven aktualitása van éppen az által, aki tegnap és ma és örökké ugyanaz. Az evangéliumot olvasni, hallgatni, szívünkbe zárni, abban hinni tehát egyet jelent azzal, hogy Krisztus közelében vagyunk, és vele csodákat élünk át.

   Jézust nem úgy ismerjük meg az evangéliumból, mint egy magába merülő bölcset, aki naphosszat meditál. Ő nem kutatja, hanem cselekszi az igazságot. Szüntelen úton van, missziót teljesít, keresi a szolgálat lehetőségeit. „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is… „ (Jn 5,17) Jézus fáradozása nem üres aktivizmus, magamutogatás, hanem a megváltás a szó legteljesebb értelmében. Az imádkozás, elcsendesedés órái számára soha nem öncélúak, hanem az erőt gyűjtés alkalmai. Mert vinnie kell az embereknek az Isten országának jó hírét az embereknek, gyógyulást a betegeknek, szabadulást a megkötözötteknek. 

   Egy kimerítő nap után azt mondja Jézus a tanítványoknak: menjünk át a túlsó partra.

Tovább olvasva az evangéliumot, megtudjuk: Gadara vidékére akar eljutni. Látszólag egyetlen emberért. Azért, hogy az, ami ott bekövetkezik, az minden egyes embernek reménység legyen: Jézus akárkiért kész mindent megtenni. („Ha csak egyedül lettem volna a földön, akkor is meghalt volna éretem Jézus.”)

   A túlsó part tehát a következő szolgálat, kihívás, feladat. Amíg itt élünk, mindig van új megbízatásunk, vagy a régit kell megújuló erővel, lelkülettel végezni. Túlsó part a holnap, ami nem tudjuk, mit hoz, de tudjuk, hogy Jézus velünk lesz.

   A keresztyén írásmagyarázat hagyományában a túlsó part az üdvösség metaforája is. „Míg túl az arany partnál” … fogalmaz nagyon költőien egyik énekünk. Egyszer minden lejár, de van túlsó part. A Sátán taktikája az, hogy elhiteti velünk: a „hajózás” minden, az élet teljessége: munkánk, gondjaink, földi sikereink, hírnevünk, előrehaladásunk, karrierünk. Mindez – természetesen - része az életünknek, komolyan is kell vennünk, de tudnunk kell: Isten többet akar velünk ennél. Az út, amin haladunk, valamilyen cél felé vezet. Jézus világosan beszélt erről tanítványainak. Mennybemenetel ünnepén hallottuk: elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Vagy: az a Jézus, aki felvitetett, akképpen fog eljönni. A mában kell éljünk, de nem a mának. A földi célok egyszer értelmüket veszítik: vajon van-e élő reménységünk?

   A tanítványok követik Jézust. Otthagyják a sokaságot. Talán úgy is mondhatnánk: a biztonságos helyzetet. Még divatosabban: a komfortzónájukat. Mert a tanítvány attól tanítvány, hogy engedelmeskedik. Van, amikor a sokasággal kell maradni, és van, amikor el kell menni egyetlen emberért. Ez a kegyelem dialektikája.

   Márk beszámol arról, hogy más hajók is követik őket. Feltételezhetjük, hogy csak egy darabig. Észreveszik a közelgő vihart, és visszafordulnak. A legkockázatosabb nem vállalni a kockázatot Jézussal. Néha veszélyes utakon kell járnunk, ha Krisztust követjük. (A biztos utak nem mindig kényelmesek és biztonságosak.) Gondoljunk csak a tanítványok sorsára! Mégis, ez volt számukra a tanítványság vállalásának, az üdvösség elnyerésének ajándéka.

  Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba. A napokban a világ nagy része a budapesti hajóstragédiáról beszélt. Nagyon ott van ez a hír a gondolatainkban, a képzeletünkben, ahogy ezeket az evangéliumi sorokat olvassuk. Szélvihar, hullámok, a mindig bizonytalan emberi tényező. A legszigorúbb előírások, a legfejlettebb technika alkalmazása mellett nem vagyunk 100%-ban urai a helyzetnek. Naponta történnek tragédiák a szárazföldön, a vízen és a levegőben, munkahelyen és szabadidőben. Be kell látnunk, hogy bár bámulatos eredményeket ért el az ember, életünk végső soron nincs a hatalmunkban. Milyen jó, ha ki tudjuk mondani: az Isten kezében, Krisztus megváltó szeretetében van elrejtve! Milyen jó, áldott dolog átélni, hogy ad az Úr szabadulást és  gyógyulást földi értelemben is! Milyen jó, ha ki tudjuk mondani: ha nem tenné is, ha másként határozna is, akkor is az övéi maradunk. (Svájcban hallottam egy történetet: „lezuhantak, de a kezedben maradtak”).

   A történet legtöbb kérdést felvető mozzanata az, hogy közben Jézus alszik, nemcsak látszólag. A próbatétel nem pedagógiai szándékú, hanem valóságos. „Nem bánod, ha elveszünk is, hogy alhatol mélyen”, kérdi az egyik énekünk.

   Ez utal arra először, hogy Jézus rettenetesen el volt fáradva. Megható felismernünk Jézus valóságos emberi mivoltát, és csodálatos meglátnunk isteni hatalmát!  Jézust a tomboló vihar sem költi fel.

Szól ez a jelenet azután a Jézus bizalmáról is. Teljesen megbízik Istenben, és - az is benne van - megbízik a tanítványokban. Aki teljesen letette életét az Isten kezébe, az a nehézségek között is az ő békességében él. Nem esik kétségbe. Jézus ebben a helyzetben az ő alvásával segít a leginkább. Azt üzeni a viharral küszködő tanítványoknak: maradjatok meg az Isten békességében. (Történet: egyik amerikai kisvárosban tornádó riasztást adtak ki, mindenki eszeveszetten rohangált, egyik ház lépcsőjén a lábát lógatva ült egy kisgyerek. Mit csinálsz?  Várom anyukámat, azt mondta, nemsokára itt lesz … A legjobb üzenet volt számomra ebben a pillanatban. Maximálisan megtenni, ami rám van bízva, és maximálisan megbízni Istenben!)

Jézus elalvása harmadszor megtanítja a tanítványokat segítségért folyamodni. Ez nagyon fontos. Sok bajnak ez az oka, akár külső dolgokban, akár bűneikkel való küzdelemben, hogy nem vesszük igénybe a rendelkezésünkre álló segítséget. Én majd megoldom. Magamban. Saját erőmből! Isten nélkül is. Szenvedélyek, megkötözöttségek, harag, gyűlölet. Én majd kezelem a helyzetet. Elrendezem. (Saul története: késik Sámuel, Saul

kiokoskodja a megoldást, katasztrofális következményekkel.) Jézus nélkül nem tudjuk bölcsen elintézni a dolgainkat.

   A tanítványok Jézushoz mennek, felébresztik. A bűnös ember ébreszti a Megváltót. A bajban levő a szabadítót. Reményteljes helyzet.

Kiérzünk egy kis szemrehányást is a tanítványok szavaiban. Nem törődsz? Azért jött az ember Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.   Ugyanaz a szó. Elveszni, megsemmisülni. Gyakori kérdésünk ez. Elfeledkezett Isten, nem érdekli őt az én sorsom?  

Miért történnek bajok, tragédiák, miért haltak bele azok az emberek a Dunába, miért történnek merényletek, miért van annyi baleset, betegség, miért? Nem törődsz?

Az egész Szentírás arról szól, hogy törődik Isten. Fontosak vagyunk számára. Szíve legféltettebb kincse az ember. Egyszülöttjét adta érte. A bűn világában mégis van baj, betegség. (Amikor az ember a bűn miatt a halál útját választotta, ezzel a legnagyobb fájdalmat okozta Istennek). De van szabadulás is, és különösen: van üdvösség, van örök élet!

   Jézus felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: hallgass el, némulj meg!

Úgy szól rájuk Jézus, mint csintalankodó gyermekekre: csituljatok el! A külső vihar lecsendesítése egy jel (ahogy a gyógyítások is). Jézus nem állított le minden vihart, de egyértelműen megmutatta: neki hatalma van nemcsak a viharok felett, hanem a viharokban is. Lelkünk viharaiban is ő az Úr, ő tudja legyőzni félelmeinket, kétségeinket,  nyugtalanságunkat, ő tud erőt adni, és megajándékozni az ő csodálatos békességével.

   Elült a vihar, nagy csendesség lett. Vihar utáni, békés, hálás csend. A felismerésé: érdemes Jézusban bízni, mert neki adatott minden hatalom mennyen és földön, ő meg tud szabadítani földi gondoktól, nyomorúságoktól, és ő az, aki megváltja lelkünket a haláltól.

   Miért féltek, nincsen hitetek? Fel kell nőjön a mi hitünk Jézushoz! Akkora kell legyen a hitünk, amekkora az ő megtartó, megváltó hatalma! Minden más hit túlságosan kicsiny!

   Nagy félelem fogta el őket, és egymástól ezt kérdezgették: kicsoda ez! Olyan nagy volt a szabadítás, hogy megijedtek! Valósággal sokkolta őket a csodálatos megmenekülésük. Ez a félelem a rácsodálkozásé volt, a minden tapasztalatot felülmúló élményé: Jézus valóban meg tud szabadítani. Fogjon el minket ez a szent félelem, rendüljön meg a lelkünk Jézus hatalmán, szeretetén, Isten kegyelmén!

Van egy történet: felségárulás miatt zártak valakit börtönbe, biztos halál várt rá, a király – akit jó szívéről ismert mindenki – meglátogatta, magához ölelte, és azt mondta, megbocsát neki, és a bíráknál közben jár, hogy kegyelmet nyerjen, sőt, hogy újból szabad lehessen.  Soha rettenetesebb éjszakája nem volt! Kérdések gyötörték, kínozták: miért, kicsoda ez a király, és ki vagyok én?

  Értjük? Isten az ő végtelen kegyelmével, szeretetével meg akar rendíteni minket kicsinyhitűségünkben, össze akarja törni bizalmatlanságunkat, hogy felismerjük: Krisztusban csodálatos módon, erős karral könyörült rajtunk. Bízzunk benne, tapasztaljuk meg szabadító hatalmát, megmentő szeretetét! Ámen.

 

 

   Végtelen hatalmú és szeretetben teljes Istenünk, mennyei Atyánk, megváltó Urunk, Lékek által megszentelőnk, áldjuk háromszor szent neved ezen az alkalmon kegyelmedért, amellyel minket gyermekeiddé fogadtál. Köszönjük, hogy abban a bizalomban, abban a lelki megtapasztalásban élhetünk, hogy a te jóságod és hűséged vesz minket körül, hatalmad őriz hit által minden testi, lelki kísértésben, bajban, viharban, és a te szereteted ajándékoz meg minket minden jóval, áldással. Téged kérünk, teremts bennünk engedelmes szívet, hogy Megváltónk szavára figyeljünk, őt kövessük a megpróbáltatásokon át is, mert ő az út, nála van az igazság, és benne van az élet! Bocsásd meg, ha mi sokszor meg akarjuk tartani az életünket magunknak, csak a saját hasznunkra, ezért veszítjük el annak igazi értelmét, szépségét.

   Urunk, Krisztusunk, köszönjük, hogy mindig tudhatjuk: te nemcsak tanáccsal látsz el minket, hanem velünk vagy a viharokban. Kérünk, te erősíts minket a  bajokban, betegségekben, bátoríts félelmeink között, hogy el ne csüggedjünk, hanem megtanuljunk egyre jobban bízni benned. Mutasd meg szabadító, gyógyító hatalmadat, megtartó erődet, ajándékozz meg drága békességeddel. Hadd lássuk meg azt, hogy valóban neked adatott minden hatalom mennyen és földön, és te nemcsak a természet erői, de személyes életünk problémái fölött is Úr vagy, el tudod űzni aggodalmainkat, meg tudsz nyugtatni, reménységgel tudsz betölteni. Egyedül benned lehet bizodalmunk.

   Add, hogy mi is rácsodálkozzunk szabadításodra, meg tudjunk lepődni dicsőséges hatalmadon, és a Lélek csendjében őszinte hála fakadjon szívünkben! Növeld a mi hitünket!

   Könyörülj, mennyei Atyánk gyülekezetünkön! Imádkozunk a betegkért, te látod, tudod, hogy kik azok, akiket ez a megpróbáltatás szorongat, könyörülj rajtuk, gyógyítsd testükben és lelkükben őket, imádkozunk a gyászolókért, te oszlasd szívükben a bánat sötét felhőit, kegyelmed napját ragyogtasd rájuk! Fohászkodunk minden nehézségben levő testvérünkért, a bűnök, kísértések hullámai közt vergődőkért. Könyörülj rajtunk, áldj meg miket, Krisztus Jézusért! Ámen.