Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mt 10, 1-15 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Mt 10,1-15 (vas.de.)

 

1 Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.

2 A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András és Jakab, Zebedeus fia és testvére, János,

3 Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő, Jakab, Alfeus fia és Taddeus,

4 Simon, a Kananeus és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt.

5 Ezt a tizenkettőt küldte ki Jézus, megparancsolva nekik: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be,

6 inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! ApCsel 13,46

7 Menjetek el, és hirdessétek: elközelített a mennyek országa!

8 Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok! ApCsel 8,20; 2Kir 5,16

9 Ne vigyetek magatokkal se aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetekben,

10 se tarisznyát az útra, se két felsőruhát, se sarut, se botot: mert méltó a munkás a kenyerére. 1Kor 9,7-14; 1Tim 5,18

11 Ha pedig egy városba vagy faluba mentek be, tudjátok meg, hogy ki méltó ott erre, és maradjatok annál, míg csak tovább nem mentek.

12 Amikor beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét,

13 és ha a ház népe méltó, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó, békességetek térjen vissza rátok!

14 Ha pedig valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja meg beszédeteket: menjetek ki abból a házból vagy városból, még a port is verjétek le lábatokról! ApCsel 13,51

15 Bizony mondom nektek: könnyebb lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.

 

   Az imahét ezzel az igeverssel zárul: más úton tértek vissza hazájukba (Mt 2,12). A napkeleti bölcsekről mondja ezt az ige, akik – hallottuk - sok mindent vállaltak, sok mindent legyőztek (külső és főleg belső akadályokat), míg végül eljutottak Krisztushoz, és benne felismerték Királyukat, Megváltójukat, leborultak előtte, imádták őt, és átadták neki kincseiket. Isten legnagyobb ajándékáért érdemes mindent odaadni. Beteljesedett örömük, elérték céljukat. Ez a találkozás minden fáradságért kárpótolta őket… Egy csillagot követtek, és életük Napját, örök reménységét találták meg. Egy csillag vezette őket eddig, ezután pedig a Krisztus lett a világosságuk.

   Az ige nemcsak egy érdekes, tanulságos történetet akar velünk megismertetni, hanem minket is Krisztust kereső, feléje induló, hozzá megérkező emberekké akar tenni. Akik felfedezzük benne életünk legnagyobb nyereségét, akik - végtelen kegyelme előtt leborulva - imádjuk őt, akiket betölt az ő világossága. Akiket az ő szava, szeretete, az ő igazsága irányít. Ez az a más út. Nem tudom, hogy az imahét egy kicsit megmásította-e útjainkat, gondolkodásunkat? Igen, néha ez egész konkrét változásokat jelent: olyan utat választok, hogy elérjek az istentiszteletre, hogy hazaérjek családomhoz (legyőzve különböző stációk kísértését), hogy eljussak megbocsátásommal azokhoz, akikre neheztelek, segítő szándékommal azokhoz, akiknek erre van szükségük. Enélkül nincs Krisztus-követés. Ez a más út a tanítványság, az, amiről Pál apostol azt írja: élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus.

   A bibliaolvasó kalauz szerinti igeszakaszt olvastam fel, aminek - hisszük - mai aktualitása, üzenete van.  Jézus kiküldi 12 tanítványát… Immár nem a saját útjukat járják. Krisztus az ő életük Ura. Ő azt akarja, hogy az evangélium jó híre, sőt, annak ereje minél több emberhez eljusson. Nem tartja önző módon a maga kiváltságának ezt a küldetést. Nem mondja azt: mit segíthetnek nekem ezek a félművelt tanítványok. Nem mondja: mivel szolgálhat nekem ez az erőtlen  bergenyei református gyülekezet.

   Hatalmat ad nekik… Fontos mozzanat ez. Nemcsak beszélni a Megváltóról, hanem az ő szeretetét képviselni. Figyeljük meg: nem gazdasági, nem politikai hatalom ez, hanem lelki.  Nem uralkodásról szól, hanem a gonosz legyőzéséről, a betegségek gyógyításáról, tisztátalan lelkek kiűzéséről… Idegenül hangzik ez a kifejezés az igében, de – ha az akkori kultúrának a fogalmait, a kifejezéseit használja is – valós helyzetet ír le. Reánk vonatkozóan is. Gondoljunk az irigység, a rosszindulat lelkére! Milyen gyógyszerrel lehet kezelni? Gondoljunk a gyűlölködés, a békétlenség, a háborúskodás, az önzés, a sértett önérzet lelkére!

    Meglátszik-e az Úr gyógyító hatalma rajtunk? Sokszor úgy tűnik, hogy Jézus neve, tanítása csak egy külső dísz az életünkön, de nincs ott a szívünkben. Csak úgy hivatkozgatunk rá, sokszor saját (akár vallásos) elképzeléseink igazolására… Ahogy a legkorruptabb vezető is az igazságról beszél.  Az Úré vagyok, mondjuk, de ez csak szóhasználat, jobb esetben mások fele mutatott viselkedési forma, de nem igazi elköteleződés…  Krisztus jobbá, becsületesebbé, alázatosabbá akar tenni. Krisztus, ha munkálkodni kezd bennem, akkor kiűzi életemből azt, ami elválaszt tőle, akkor legyőzi bennem a tisztátalanságot, akkor elkezdi az ő lelki terápiáját…

   Felsorolva olvastuk a 12 apostol nevét. Talán arra gondolunk: milyen kiváltság lehetett bekerülni ebbe a körbe. Mennyire távol állunk mi ettől! De épp a felsorolás végén található megjegyzés utal arra: a tanítványi közösségben is jelen van az emberi gyarlóság. Júdás (a Kerijót városából való férfi) is ott van a kiválasztottak, a kiküldöttek között, aki később el is árulta őt. Itt még bizonyságot tesz róla… Bárcsak kitartott volna ebben! Ismerjük a többieket is… egyik sem hibátlan, de Jézus mellett apostolok lesznek, Isten országának küldöttei. (Jézus mellett akárki apostol lehet.)

    Különös parancsokat kapnak.  Előbb egy tiltás hangzik el: Pogányokhoz vezető útra ne térjetek, samaritánusok városába ne menjetek be… Meg is ütközünk. Jézus ilyen szűkkeblű, ilyen elfogult? Ennek az egyetlen igeversnek az alapján akár idegengyűlölettel is meg lehetne őt vádolni. De ugyancsak ő mondja: tegyetek tanítványokká minden népeket. Most azonban még nem érkezett el ennek az ideje. Az első missziós út vezessen a tieitekhez! Először otthon, a családban kell bizonyságot tenni. Ezt nem lehet megspórolni. Idegenek között könnyebb. Hogy a Krisztus tanítványa vagy, azt az otthoniak kell először megtudják, észrevegyék. („Látszik a feleségeden, hogy jár a templomba?” „Igen, egy óráig szünetel az itthoni veszekedés.”) Vajon gyülekezeti életünk hanyatlása nem otthoni, személyes bizonyságtételünk hiteltelenségére vezethető vissza?

   Inkább menjetek Izráel házának elveszett juhaihoz! … Énekeljük, hogy „eltévedtem, mint juh”, de nem tudom, mennyire vesszük magunkra. Ti, tévelygők, elveszettek! Hát ezt azért kikérjük magunknak! Én, aki templomba járok, tisztességesen dolgozom, aki megbecsült ember vagyok? Ki gondolja itt magát tévelygőnek, elveszettnek? Senki? Kihez küldte Jézus a tanítványokat? Az elveszettekhez. Vessük egybe a kettőt!  Nekünk nincs szükségünk a megtérés üzenetére, Krisztus gyógyító, megújító hatalmára, mi rendben vagyunk? Esetleg a szomszédnak: arra bizony ráférne egy kis változás. 

    A második parancs: hirdessétek, hogy elközelített a mennyek országa. Ma is ugyanaz a hangsúlya… Jézus első üzenete a világ számára (az ő nyilvános fellépésekor): térjetek meg. Benne új távlat nyílik számunkra: Isten általa az ő közösségébe, az üdvösségre hív. Ez átértékel mindent. Ez a megtérés: ez a belső átértékelődés. Amelynek során értéktelen (kár és szemét) lesz mindent, ami elválaszt az én megváltó Uramtól, és ő lesz a legértékesebb, ő kerül az első helyre. Ott van-e ez a teljesen Krisztushoz forduló, élő hit benned? Légy gyermek, vagy fiatal, aki előtt ezer terv van, légy munkádban fáradozó, szakmai sikereket elérő felnőtt, nyugdíjas, vagy akárki – mindnyájunknak egy reménységünk van: nem az, hogy előttünk van az élet, nem az, hogy sok mindent elértünk, sok minden megszereztünk, nem az, hogy fejlődik az orvostudomány (bár hálásak vagyunk azért), hanem az, hogy Krisztusban elközelített, elérhetővé vált, az enyém is lehet az Isten országa… 

    Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Isten országának ereje jelen van már ebben a világban is… A Krisztusban való hit gyógyít, halálból hoz vissza, tisztátalanságban megújít, megkötözöttségben szabaddá tesz. A beteg, a nagy bajban levő embernek beszűkülnek a lehetőségei. Ki is mondja: nincs, mit várjak… De Krisztusban hirtelen kitágul a horizont (feltárulnak az egek): enyém az üdvösség, az Isten megújító, már földi életemet megáldó, és az örökkévalóságban kiteljesedő kegyelme. Ez a felismerés testben és lélekben is gyógyít, erőt ad. (Egyik súlyos rákbeteg mondta: hálát adok, hogy meggyógyultan halok meg.)

    Ez a mennyei erő halálból hoz vissza embereket. Egy-egy eltékozolt életre tekintve (mindnyájan tékozlók vagyunk) néha megjegyezzük magunkban: reménytelen eset. De a Krisztusban való hit a legnagyobb mélységben is reménységet jelent… (Egy érdekes történetet hallottam a napokban: egy nagyon aktív férfi súlyos, mozgását erősen korlátozó betegségbe esett, sok, hosszas eredménytelen kezelés után már az öngyilkosságon törte a fejét, kinyitotta a kórházban az emeleti ablakot. Lent az udvaron meglátott egy kutyát, és eszébe jutott: kamasz fiának megígérte, hogy szerez neki egy ritka fajtát, amire régóta áhítozott. Az is eszébe jutott: annak idején a kereszteléskor megígérte – nemcsak a fiának, hanem Istennek -, hogy hitben neveli… Milyen tanítás lesz az ő tette a gyermeke számára? De valójában ő is kapott akkor egy ígéretet: tiveletek vagyok minden napon. Ebben megnyugvást talált… Pár nap múlva fordulat állt be egészségi állapotában is, kezdte jobban érezni magát, és aztán fokozatosan szinte teljesen felépült. Hálás szívű emberként él.) A halállal szemben egyetlen esély van: az élet.  Az, amelyik megjelent Krisztusban.

   Tisztítsatok meg leprásokat! Sok belső tisztátalanság, bűn tapad a lelkünkhöz. Van megújulás a Jézus nevében. Van rehabilitáció. Persze, csak akkor szabadulunk meg, ha átadjuk az Úrnak. Mi sokszor rejtegetjük a saját szennyesünket, és a másokét akarjuk kiteregetni. Elgondolkoztam, ha lenne egy nagy mosógép itt a templom közepén, ami a lelki szennyest mosná, vajon hoznánk-e sok mindentől piszkos ruháinkat? Vagy egymást lesnénk: nézd, ez mekkora zsákban hozza a koszos rongyait?  Kinek van mosnivalója? Senkinek? Hozzuk bizalommal az Úrhoz sáros, mocskos öltözetünket, és teregessük boldogan kimosott ruháinkat!  A Biblia azt tanítja, hogy lelkünk egyedül a Jézus vérében, önmagát adó szeretete által tisztulhat meg.

    Ördögöket űzzetek! A gonoszság lelkülete, az egymással való vitatkozás, versengés, a közömbösség – nagyon kemény megkötözöttség. Fel kell ezt ismernünk, különben belepusztulunk. Az ördög megkötöz a jóban, szabaddá tesz a rosszra. Az Úr munkája ennek az ellentéte. Valaki elmondta: az Úr megkötötte a kezeimet, hogy ne nyúljak többet az italhoz, és így szabaddá tette azokat a szolgálatra. Kérjük, hogy az Úr a szeretet megtartó kötelékeivel vonzzon minket, hogy szabadon élhessünk egymás javára, az ő dicsőségére.

   A tanítványi szolgálatnak nem lehet célja a haszonszerzés. Ingyen kaptátok, ingyen adjátok… A megváltásnak nincs ára: megfizethetetlen. (Bár Pál ír arról: lelki ajándékokat kaptatok, ti testiekkel szolgáltok, de ez nem megfizetés, hanem a hála jele.) A szolgálat végzése sem az anyagi háttértől függ. Mi talán másként látjuk, valahogy annak a szellemes mondásnak a logikája szerint: „a jó focihoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz”. Szükség van anyagikra is, de nem azok garantálják elsősorban a sikert. Nem a szépen, drágán megépített vagy felújított templomok, nem a kitűnő technikai eszközök fogják biztosítani közösségeink megerősödését. Kellenek ezek is (jó, hogy fűtött templomban vagyunk együtt), kell pénz a misszióra, de önmagában nem elég.  

    Egy különös tanács: ha bementek egy városba vagy faluba, akkor tudjátok meg, hogy ki a méltó… Fontos, hogy kit tart a közösség méltónak. Ki az, aki példamutató, istenfélő életet folytat, akinek jó bizonysága van mások előtt. () A hitelességről van szó. Bergenyében vajon kihez mennének be az apostolok? Vajon nyitott-e a szívünk, a házunk, vajon nyitott-e életünk? Bajunk van ezzel a kifejezéssel: méltó. Ha a ház népe méltó, szálljon rá békességetek, ha pedig nem méltó… ha a hit, a szeretet csak képmutatás… Isten a szíveket vizsgálja. Aki őszintén törekszik, akiben nincs hátsó szándék.

    Ha pedig nem fogadnak be titeket, még a port is verjétek le lábatokról… Ez a szimbolikus gesztus az elhatárolódást hangsúlyozza (még egy porszem sem kell tőletek), ua. emlékeztet a mulandóságra. Minden látható érték elmúlik, de minden tagadás, ellenállás, hitetlenség is porrá és hamuvá lesz.

   Könnyebb lesz Sodoma és Gomora dolga… A visszautasítás önmagában ítélet. Képzeljétek el (most már nem is olyan nehéz!), megjelenik egy pusztító járvány (pl. a fekete himlő egyik új, gyilkos variánsa), és sikerül kifejleszteni a védőoltást, de vannak, akik nem kérnek belőle. A járványba halnak bele? Nem, abba már nem lenne muszáj belepusztulniuk. A keményszívűségükbe fognak belehalni. Az Úr őrizzen meg minket a kegyelem visszautasításától, hanem adjon nekünk megtérést, hogy életünk legyen! Ámen.