Mt 12, 9-21 (vas.de.)

   

9 Onnan eltávozva bement a zsinagógájukba,

10 ahol volt egy sorvadt kezű ember. Azért, hogy vádat emeljenek ellene, megkérdezték Jézustól: Szabad-e szombaton gyógyítani?

11 Ő pedig ezt mondta nekik: Ki az közületek, akinek ha egyetlen juha van, és az verembe esik szombaton, nem ragadja meg, és nem húzza ki?

12 Mennyivel többet ér az ember a juhnál! Szabad tehát jót tenni szombaton.

13 Ekkor így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Ő kinyújtotta, és az újra olyan egészséges lett, mint a másik.

14 A farizeusok pedig kimentek, és elhatározták, hogy végeznek vele.

15 Mivel Jézus tudta ezt, eltávozott onnan. És sokan követték őt, ő pedig meggyógyította mindnyájukat,

16 és megparancsolta nekik, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő,

17 hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás prófétált: Ézs 42,1-4; Róm 15,12

18 „Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek.

19 Nem szít viszályt, és nem lármáz, senki sem hallja hangját az utcákon.

20 Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az ítéletet.

21 És az ő nevében reménykednek majd a népek.”

 

   A Máté evangéliuma 12. fejezetében Jézus látszólag minden téren ellenállásba ütközik: szembekerül az írástudókkal, farizeusokkal, a hagyományos vallásossággal, a törvénnyel, még saját rokonaival is. Az előző versekben a szombatnapi kalásztépés miatt nevezik törvényszegőnek, majd a következő igeszakaszban egy vak és egy néma megszállott meggyógyítása után azzal rágalmazzák meg, hogy az ördöggel cimborál, aztán provokatív módon jelt kívánnak tőle, az utolsó versek pedig azt sugallják, hogy még a családja is bizalmatlansággal viszonyul hozzá.

   Jézus mégsem válik emberkerülővé. Sőt, keresi a találkozás lehetőségét… azokkal is, akik visszautasítják, gúnyolják, végül keresztre küldik őt. Jézus nem adja fel a megváltás nagy küldetését, nem mondja azt: Atyám, nem érdemes az emberekért fáradoznom, értük feláldoznom magam: hálátlanok, keményszívűek, közömbösek, értetlenek. Valóban, mit tanultunk 2000 év alatt Krisztus evangéliumából és példájából, ha annyi igazságtalanság, csalás, önzés, erőszak kap helyet közöttünk: szűkebb környezetünkben és széles e világon? Az első és második világháborút keresztyén államok robbantották ki, most is két, magát keresztyénnek valló állam jutott el a fegyveres konfliktus határára. De ne menjünk olyan messzire, beszéljünk csak a mi kis, egymást gyötrő, emésztő csatáinkról a családban, munkahelyen, amik hátterében sértett önérzetünk, haragunk, bosszúvágyunk, rosszindulatunk áll.

   Jézus nem erőlteti ránk magát: továbbmegy, ha elküldjük, de mindig kész visszajönni szeretetével, kegyelmével… Az igében olvastuk, hogy bemegy a zsinagógába, pedig ott – ahogy ez mindegyre bebizonyosodik – sok képmutatás van jelen. Jézus azonban nem a tökéletes közösségeket és embereket keresi, hanem éppen azokat, akiknek az életében gondok, bajok vannak, hogy gyógyítson, békességet ajándékozzon. Ezért hisszük azt, hogy ő hozzánk is betér. Mert sok gyarlóságunk, hiányosságunk van… Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra. Egyik lelkész kezdte így a prédikációját: most az igazak dugják be a fülüket, csak a bűnösökhöz szólok. Hát mi – úgy gondolom - nyugodtan nyitva tarthatjuk.

    Ott volt egy sorvadt (száradt) kezű ember… Talán ma paralízisnek neveznénk ezt a betegséget. Jellemzője az, hogy az idegpályák sérülése miatt az izmok nem engedelmeskednek az agy utasításainak, és lassan el is sorvadnak. Ha jelképesen és általános értelemben vesszük, akkor a cselekvésében akadályozott emberről van itt szó. Nem a jót teszem, amit akarok, írja Pál apostol. Kinek ép a keze ebben a tekintetben, ki az, aki mindig azt teszi, amit kellene, amit Isten elvár tőle? Mindig segít, ad, védelmez, felemel másokat… Tartsa fel a kezét az, akit nem sújt a lelki bénaság!

   A következő mondatból megtudjuk, hogy Jézust – éppen ezzel a szenvedő, fogyatékkal élő emberrel kapcsolatban - igyekeznek tőrbe csalni. Valósággal csapdát állítanak neki. Azért, hogy vádat emeljenek ellene… (kátégoreo – gör. szó, azt is kihalljuk belőle: besorolni valakit valahova, megbélyegezni). Szomorú mondat ez. Előítéletektől terhelt, rosszindulatú viszonyulásról beszél. Amikor a törvény ürügy, fegyver lesz… Íme, az még Jézus ellen is felhasználható. Ezek az emberek a maguk - a törvény betűje körül forgó - igazát akarják megmutatni, nem kíváncsiak Jézusnak a törvény lényegét képviselő és érvényre juttató igazságára.  „Jézus számára a törvény nem kerítés, ami kizár, hanem létra, ami összeköt.”   

  Jézus visszakérdez, és egy nagyon egyszerű, gyakorlatias és félremagyarázhatatlan esetre hivatkozik. Ha valakinek egyetlen juha van, és az verembe esik… kihúzza azt szombaton is (a Mózes törvényében nem olvasunk kifejezetten ilyen engedményről, de a mindennapokban ezt – a törvény szellemében - így gyakorolták). Figyeljünk a példa egyik megható részletére: ha valakinek egyetlen juha. Isten egyetlenként kezel minket. Úgy tekint ránk, ahogy tulajdon Egyszülöttjére, Egyetlenére. Az elveszett juh, a tékozló fiú példázata – egy valakinek, valaminek az elveszéséről és megtalálásáról szólnak. Egyenként térünk az Úrhoz, ő mindnyájunkért személyesen megharcol. Az életet szolgáló segítségnyújtás és szeretet törvénye mindent felülír. Szabad jót tenni szombaton, mondja ki Jézus. És igazából minden nap (egész héten). Sőt: csak a jót szabad tenni. Minden nap őrizkednünk kell a gonoszság véghezvitelétől, és minden nap törekednünk kell a jó cselekvésére. Szent harc ez.  

   Jézus így szól a sérült emberhez: nyújtsd ki a kezedet. Valójában lehetetlen dolgot kér tőle. Hiszen éppen az a baja, hogy nem tudja felemelni, egyáltalán használni a kezét. Azt mondja az Úr neked: bocsáss meg, hagyd el bűneidet, ne aggodalmaskodj - de éppen ezekben mondasz mindegyre csődöt. Tényleg képtelen vagy rá, nincs hozzá erőd, de ha az Úr szavát komolyan veszed, ha megbízol benne, és engedelmeskedsz neki, akkor megmozdul a mozdulatlan kar, megnyílik a kinyithatatlan szív, akkor győzni fog sokszor vereséget szenvedett jót akarásod.  Az ő szava csodákra képes benned is. Az ő szava kihozza belőled a legjobbat, a mennyeit, a szerinte valót, a hitet, a reménységet. Uram, ha mondod, akkor én aszerint cselekszem! Bízd rá az ő szavára erőtlenségedet!

    És kinyújtotta ez az ember… a beteg kezét. Krisztus egésszé, teljessé akar tenni, hogy ne csak fél lábbal, sántikálva kövessük őt, ne csak fél szájjal dicsérjük őt, ne felemás szívvel szolgáljunk neki és egymásnak. Sok ilyen – lelki értelemben vett - egykezű, félszívű keresztyén van. Úgy is meg lehet lenni, de többre hívott el az Úr.

   A farizeusok szinte látni sem bírják a gyógyulás tényét (a betegségét könnyen elviselték). Kimennek onnan, és elhatározták, hogy végeznek Jézussal. Nincs szükség bénákat gyógyító Messiásra. A Messiás csak szépen tegye azt, amit mi – a törvény nevében – megmondunk neki! Jézust igazítjuk a törvényeinkhez, vagy azokat őhozzá? Olyan Jézust képzelsz el magadnak, akit te irányítasz, vagy olyan Urad van, akire neked kell ráhagyatkoznod?

    Jézus eltávozott onnan. Sokan követték, ő pedig meggyógyította őket. Jézust követni kell. Nem állhatsz le saját kényelmednél vagy elképzeléseidnél. Nagy tanulsága ez az evangéliumnak. El kell indulnod feléje, vállalnod kell azt, hogy bizonyos dolgokról lemondasz. Ha valaki számára fontosabb a maga elfoglaltsága, szokása, hobbija (hogy szépen mondjuk), mint a Krisztus keresése, akkor ebbe az életformába, mentalitásba betonozza be magát. Lehet, hogy külsőképpen szépen halad, de lelkében megreked, elsatnyult, áldás nélküli, gyümölcstelen élete lesz.    

   Az evangélista Jézus munkájában beteljesedni látja Ézsaiás próféciáját: Íme, az én szolgám, akit kiválasztottam, akit én szeretek, akiben gyönyörködöm! Lelkemet adom neki, és ítéletet hirdet a népeknek. Majd megint: győzelemre viszi az ítéletet. Egy kicsit megtorpanunk. Nem kegyelmet hoz, megváltást, bocsánatot, békességet? De igen, azonban előbb ki kell mondani az ítéletet minden bűn, hamisság felett. A mi életünkben is. Nem vihetjük tovább azokat. Nincs megújulás a régi levetkőzése nélkül. Hagyd, hogy Krisztus megítélje, leleplezze, legyőzze benned is a haragot, indulatot, önzést, hitetlenséget, makacsságot! Hogy megkezdhesse a maga uralkodását.

    Nem erőszakkal, nem hangoskodva, nagy lármával jön a Megváltó, hanem alázattal, irgalommal, könyörülettel. Szép ez a kép: Megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki. Mit lehet kezdeni a megrepedt (eltaposott) náddal, a füstölgő mécsessel (gyertyabéllel)? Hát nem fölösleges foglalkozni velük? Lehet valami hasznot remélni tőlük? Nem sokat: a reménység – úgyszólván - nem is bennük van, hanem abban, aki észreveszi őket, aki kezébe fogja, helyreállítja. A mi Urunk törékenységünkben, pislákolásunkban is gyógyítgat, egésszé akar tenni, meg akar áldani. Csodálatos üzenet ez!

    Bizony, benne reménykednek a népek… Benne, aki megüresítette magát, hogy minket betöltsön, aki szegénnyé lett, hogy gazdaggá tegyen, összetörte magát, hogy minket meggyógyítson.  Ámen.

 

Urunk, Istenünk, örökkévaló mennyei Atyánk, köszönjük, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus elindult földi útjainkon, hogy ma is betér templomainkba, otthonainkba, életünkbe, hozva az ő megtartó szeretetét, békességét, vigasztalását, szabadító erejét. Bocsásd meg nekünk, ha visszautasítjuk őt, mert úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk rá, az ő segítségére, ha azt gondoljuk, hogy mi megállunk a saját lábunkon, igazából a bűn uralmát választva.

Beismerjük, hogy bennünk is annyi bénultság, lelki satnyaság, erőtlenség van, nem mozdul a kezünk, a szánk, a szívünk a jónak cselekvésére, a megbocsátásra, a békességre. Jöjj, oldj fel minket megkötözöttségeinkből, szabadíts fel minket a szerinted való gondolkodásra, cselekedetekre!  Köszönjük, hogy neked drágák vagyunk, mindnyájunkra úgy tekintesz – egyszülött Fiad érdeméért -, mint egyetlenjeidre, és mindent megteszel a mi megmentésünkért – a törvényt felülhaladó örök kegyelmedből.  Őrizz meg az ítélkezéstől, a szembeszegüléstől, okoskodástól, tégy alázatos, szabadító kezedet hittel megragadó gyermekeiddé!

   Adj nekünk kitartást a Krisztusa követésében, add, hogy egymást is biztatni tudjuk! Úgy elidegenít, úgy szétszálaz minket a világ, gyűjts újból Krisztus köré, és erősíts meg a hitben, összetartozásban, hogy hálával élhessük át azt, hogy köztünk is csodák történnek, gyógyulások, megújulások, áldásaid megtapasztalása! Hadd lássuk meg, mennyei Atyánk, hogy milyen nagy szeretet van benned, hogy a megrepedt, eltaposott nádszálat nem dobod félre, a pislogó gyertyát nem oltod ki, hanem gyengeségeinkben megerősítesz, meg akarsz tartani, hogy a te nagy neved dicsőségének legyünk a tanúi. Cselekedd ez meg velünk is Krisztusért!

  Könyörülj gyülekezetünkön… Imádkozunk a betegkért, az itthon és kórházakban szenvedőkért, erősítsd, gyógyítsd őket testben és lélekben, akiket pedig el akarsz szólítani ebből a földi életből, azokat készítsd hitben, reménységben. Vigasztald Lelked által az örök élet beszédével, Krisztus feltámadásának evangéliumával a gyászolókat! Elédbe hozzuk emlékező testvéreinket, és azt a családot, akik a tegnap hirtelen veszítették el hozzátartozójukat. Te állj mellettük bátorító kegyelmeddel!

Add erődet a testi-lelki nehézségek közt levőknek, győzd le a hitetlenség, a közömbösség, a bűnök, szenvedélyek hatalmát a mi közösségünkben is, fordíts szívünket magadhoz, mert nincsen senkiben megtartatásunk, egyedül tebenned! Tekintsd meg atyai irgalmaddal nyugtalan, háborús indulatú világunkat, és taníts meg a népeket vezetőikkel együtt a Krisztus útjára, amelyen békesség, egyetértés és áldás van. Őérette hallgass meg minket. Ámen!