Mt 13, 10-23 (vas.de.)

10 A tanítványok odamentek hozzá, és megkérdezték tőle: Miért beszélsz nekik példázatokban? 

11 Ő így válaszolt: Mert nektek megadatott, hogy ismerjétek a mennyek országának titkait, azoknak pedig nem adatott meg. 

12 Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van. 

13 Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek,

14 és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Ézs 6,9-10; ApCsel 28,26-27

15 Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” 

16 A ti szemetek pedig boldog, mert lát, és fületek boldog, mert hall. 

17 Bizony mondom nektek, hogy sok próféta és igaz ember kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket ti hallotok, de nem hallották. 1Pt 1,10; Zsid 11,13

18 Ti azért halljátok meg a magvető példázatát! 

19 Mindazokhoz, akik hallják a mennyek országának igéjét, és nem értik, eljön a gonosz, és elragadja azt, ami szívükbe van vetve: ez az útfélre esett mag. 

20 A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, 

21 de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. 

22 A tövisek közé esett mag pedig az, aki hallja az igét, de e világ gondja és a gazdagság csábítása megfojtja az igét, és terméketlen lesz. 1Tim 6,9

23 A jó földbe esett mag pedig az, aki hallja és érti az igét, és termést hoz: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. 

   A mai újszövetségi igerészt olvastam fel. Milyen drága lehetőség, hogy minden mát az Úrral, az ő aktuális üzenetének meghallásával kezdhetünk, tölthetünk: így ezt a mostani ünnepet is! Tanítványként állunk meg az Úr előtt, vagy talán biblikusabb ez a kép: ülünk le az ő lábaihoz. Mint akik az ő iskolájában tanulunk. (A jelenlevők zöme – az egészen fiatalokat leszámítva – földi értelemben is ugyanabba iskolába jártunk.) Igehirdetőként azt mondom, amire engem is tanít az ige. És nekem is vannak kérdéseim, ahogy mindnyájunknak. Milyen jó nekünk ezekkel Jézushoz fordulni, nála keresni bölcsességet, tanácsot, eligazítást az élet kihívásaiban! (Csak azt ne mondjuk, amit egy beteg az orvosának: doktor úr, nekem ne magyarázzon, én nagyon jól tudom, hogy mi a jó nekem!)

   Egy-egy neves oktató munkájának értékelése során szokott elhangzani, hogy az illetőnek kitűnő tanítványai vannak. Ebben a minősítésben elsősorban nem a tanítványok érdeme a hangsúlyos, bár benne van az ő igyekezetük is. A jó tanár a legjobbat (legtöbbet) hozza ki diákjaiból. A mi Urunk az akarja kihozni belőlünk, amit Isten belénk teremtett, áldásként nekünk szánt. Igazi rendeltetésünkre akar eljuttatni. Figyelünk-e rá, engedelmeskedünk-e neki? Egy ismert dalszöveg mondja: „légy az, aki vagy”… Nem semmi ez sem, de igazi küldetésünkhöz mérve túl kevés. Légy az, akivé Isten szeretete formálni akar.  

  A felolvasott igerészben a tanítványok azt kérdezik Mesterüktől: miért beszélsz nekik (ui. Jézus nagy sokasághoz szól) példázatokban? Valójában Jézus tanítási, pedagógiai módszerére kérdeznek rá. Nem tudjuk, hogy őszinte érdeklődés áll-e a kérdés hátterében, vagy a tanítványok azt akarják sugallni: nem biztos, hogy ez a legjobb, a legcélravezetőbb forma. Uram, vajon hatékony-e az evangélium hirdetésének ez a stratégiája. (Nagyon el tudnánk itt időzni… vajon hogyan lehetnek a legeredményesebben megosztani másokkal a jó hírt.)  

    Az újszövetségi leírásokban a tanítványok gyakran tesznek fel kérdéseket Jézusnak, egészen súlyosakat is. Például a vak meggyógyítása történetében: ki vétkezett, ez, vagy a szülei… Minket milyen kérdések nyugtalanítanak? Mit szeretnétek megkérdezni az Úrtól? Azt, hogy miért van annyi baj az életünkben, annyi baj a világon? Hogy Isten miért nem lép fel keményebben minden rossz és gonosz ellen? Vagy azt, hogy minden gyarlóságunk ellenére miért szeret minket? 

   Jézus válasza diszkriminatívnak tűnik (merthogy különbséget tesz különböző csoportok között), pedig tkp. a megértésről, a befogadás szándékáról szól: mert nektek megadatott, hogy ismerjétek, nekik pedig nem. (Kezdő matekosoknak nem a differenciál-egyenletekről kell beszélni.) Ti már sokat hallottatok, ők még nem. De azt akarom, hogy ők is megismerjék Isten minden értelmet felülhaladó jóságát, üdvözítő akaratát. Ők még csak a földi világot ismerik, annak törvényeit, és csak valami halvány sejtelem dereng bennük az Isten országáról. Mert, ugye, a mennyei Atyánkhoz tartozásunk emléke, tudata, a mennyei minta ott él mindnyájunkban, bár sok minden elhomályosítja azt bennünk. Jézus mindig onnan indul ki, ahol mi vagyunk. Ezért lett emberré. Ezért vállalt közösséget velünk. Nem leszólt nekünk, hogy mennyire eltévedtünk, hanem lejött hozzánk, hogy visszavezessen az atyai házba. Nem magas elvárásokkal érkezik, hanem aláhajló, megtartó szeretettel. A jó Pásztornak el kell mennie odáig, ahol a tévelygő juha található. Ha bűneiddel küszködsz, akkor megváltó Urad ott keres meg téged. Ha kétségekkel, akkor azok között. Ha csalódás, szomorúság nyomaszt, akkor abban a helyzetben áll melléd. 

    Aztán Jézus valami nehezen érthetőt mond: akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól még az is elvétetik, amije van. Úgy érthetjük ezt: akinek fontosak a Jézus szavai, akinek szíve nyitva van Isten lelki áldásai előtt, az egyre gazdagabb lesz azokban. („Napról napra gazdagabb, amint közeleg a nap…”), aki pedig bezárja a szívét, abból még az a kevés jó is kivész, ami benne volt.  Ha gondozzuk, öntözzük, kitesszük a fényre a növényeke, kivirulnak, ha elhanyagoljuk, ha berakjuk egy sötét pincébe, elcsenevészesednek, elpusztulnak. Aki gyakorol egy nyelvet, az egyre jobban beszéli azt, aki nem, lassan elfelejti… Így vagyunk a szeretet, a kegyelem nyelvével is. Van-e vágy, nyitottság, hit bennünk, hogy Isten betölthessen? (A tálentumok példázata jut eszünkbe.) 

   Jézus azért beszél példázatokban, mert az emberek nem látnak, nem hallanak. Nyitogatja a szemüket, a szívüket. A példázatok kis lámpások, amik elvezetnek az Isten nagy világosságára, valójában Krisztushoz. Útjelzők azok számára, akik el akarnak indulni, akik közelebb akarnak kerülni hozzá… Ha pedig nem, akkor egyre inkább eltávolodnak tőle. Vagy megragadod az ő megmentő kezét, vagy egyre jobban elsodor az ár. Minden tagadással, visszautasítással keményebb lesz a szívünk… Minél több bűnt követsz el, annál érzéketlenebb lesz a lelked. (Olvastam egy elgondolkoztató statisztikát: a keresztyének nagy százaléka gyerek és ifjúkorban válik elkötelezett Krisztus követővé, és ahogy telnek az évek, egyre csökken ez a – persze, nehezen mérhető – számarány.) 

   Mert van, aki nem akar hallani Istenről, aki semmibe veszi, mesének tartja a Jézus szavait, példázatait, tanítását. Vagy egyszerűen, nincs rá ideje, nem érdekli, más foglalja le. („Nincs időm templomba járni”, mondta egy rengeteget dolgozó, középkorú férfi a lelkészének, aztán a lelkész közel 5 éven át látogatta, miután emberünk időt kapott, ágyba került.)  Ézsaiás keserű ízű kijelentésére hivatkozik Jézus: hallanak, de nem értenek, látnak, de nem ismernek… Igaz, mennyi fájdalom van ezekben a szavakban?! Megkövéredett a nép szíve… behunyják szemüket, bedugják fülüket, megkeményítik szívüket (a magvető példázata éppen erről szól). Értjük, miről van szó: ezért nem látnak, hallanak, értenek, mert nem akarnak.

   Sok embernek nem kell az evangélium. Lehetnénk Isten életet munkáló igéjét (és – költőien szólva - egymás szíve dobogását is) jól meghalló, mindenben a jónak lehetőségét meglátó, a szívünkbe örömet fogadó emberek. Lehetne több békesség, összetartás közöttünk (és még csak több pénzre sem lenne szükségünk ehhez). „Több szeretet, több szív, Krisztus, neked.” Ehelyett gyakran széthúzás van, elidegenedés, közömbösség. (Kedves testvérek, ti legyetek az ellenpélda…) Ha nem akarunk az Isten útján járni, az nem visz jóra. Ha Isten nélkül, vagy éppen ellene akarunk boldogulni, az rossz választásnak fog bizonyulni. (Mai világunkban úgy eltolódtak a hangsúlyok. A siker lett az abszolút prioritás. Egyik amerikai elit sportiskolában egy kutatás során a következő kérdést tették fel a diákoknak: ha egyik orvos ismerősöd feltalálna egy olyan kimutathatatlan doppingszert, ami olimpiai aranyérmet biztosítana neked, de 5 év múlva beteg lennél tőle, akkor használnád-e ezt a szert. A diákok 90 százaléka igennel válaszolt. És ami megdöbbentő: közel 50 százalékuk azt nyilatkozta, hogy akkor is belemenne a szer használatába, ha a világsikert követően 5 év múlva meghalna. Vajon jó-e az, ha emberi ambícióink kerülnek az első helyre értékrendünkben, minden mást – akár keresztyéni megbízatásunkat - háttérbe szorítva?)

   Hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket… Nagyon szomorú mondat, idézet ez a Jézus szájából. Benne megjelent Isten üdvözítő kegyelme, ő Megváltóként jött el, hogy megváltson, jó Pásztorként, hogy megtaláljon,  áldott Orvosként, hogy meggyógyítson, megtisztítson. És az embereknek nem kell a gyógyulás, szabadulás, nem kell a vele való, életet jelentő közösség… Miért, Uram? Talán ez lenne a mi kérdésünk (elsősorban önmagunkra tekintve): miért ilyen kemény, elfásult, megkövesedett a mi szívünk? Talán azért, mert a saját – rosszul felmért - pozíciónkat féltjük, saját – rosszul értelmezett – érdekeinket akarjuk érvényesíteni. (Szemléltetés: 1987. szeptember 13-án a brazil Goiania városának egyik elhagyatott kórházából néhány személy ellopott és szétszedett egy radioaktív terápiás gépet. A sugárzás forrása tkp. egy biliárdgolyó méretű fémgömb volt, ami a cézium 137-es izotópját tartalmazta, és ami a veszélyes gamma sugárzás mellett sejtelmes kék fényt is árasztott: ez nagyon tetszett a tolvajoknak. A hatóságok felfedezték az incidenst, és kérték azokat, akik elvitték a radioaktív anyagot, hogy saját egészségük érdekében minél előbb szolgáltassák vissza. Az új „tulajdonosok” nem vették komolyan a figyelmeztetést, és nem akartak lemondani a megszerzett kincsről. Mire sikerült a rendőrségnek radioaktív anyagra rábukkanni, négyen belehaltak a sugárterhelésbe, és több tucatnyian szenvedtek súlyos károsodásokat.)

   Ha nem akarsz lemondani az önzésedről, erőszakosságodról, önigazultságodról, gyanakvó természetedről, akkor azok közé tartozol, akik hallják, de nem értik, látják, de nem ismerik fel Isten hatalmát, és szívük zárva marad. Jogod van hozzá, de kár így élni. Jogunk van az önpusztító, Isten ellen forduló, egymással civakodó, versengő életformához, de így önmagunk ellen dolgozunk. Ismétlem magam: sokkal boldogabban élhetnénk. Fiatal házasoknak szoktam mondani: nem csak az a nagy veszély fenyeget titeket, hogy elváltok, hanem ugyanolyan nagy a veszélye annak is, hogy sokkal szegényebb lesz az életetek boldogságban, békességben, áldásban, mint amilyen lehetne. „Ó, ha hinni mernél…” ()

  De a ti szemetek, fületek boldog, mert lát, mert hall. Mert kimondhatatlan öröm meghallani az Úr megbocsátó szavát, és betelni az ő látásával! Bárcsak megadatna ez nekünk, bárcsak sóvárognánk erre teljes szívünkből! Érdekes, Jézus a tanítványok érzékszerveit nevezi boldognak. A boldog szem, a boldog fül, a boldog száj, kéz, láb… Elgondolkoztat a kép: talán éppen azzal van baj, hogy másra figyelünk, mást hallgatunk, mást beszélünk, mást teszünk, máshova sietünk. Az, amit látunk (bámulunk), hallunk (hallgatunk), amit mondunk, döntően befolyásol minket. Mit szoktatok nézni, hallgatni (interneten, másutt)?  Mit szoktatok beszélni? Mert lelki jólétetek függ ettől. Milyen jó lenne mindig Jézust látni, hallani, hirdetni, teljesen rá összpontosítani! És milyen kiváltság, hogy ezt megtehetjük! (Még a prófétáknak sem adatott meg ez a bizonyosság.)  Amire figyelsz, az kap helyet a lelkedben. Amire ráhangolódik a szíved, azt veszed észre. (Egy társaság tagjai kinéznek az ablakon: a meteorológus a közelgő felhőket látja, a fiatal vállalkozó a drága luxusautót, ami elsuhan az úton, az anyuka a hazafele tartó gyermekét.)

  Ti azért - ha hallani akartok - halljátok meg a magvető példázatát (). 

   1. Először azokról van szó, akik hallják, de nem értik (vagyis nem fogják fel: ez pedig nem IQ-szint, nem intelligencia kérdése… igaz, szinte hüledezve állapítjuk meg magunkban vagy magunk között, hogy alapvető, nyilvánvaló igazságokat nem képes felfogni, vagy megfontolni különben értelmes, művelt, civilizált világunk). De beszéljünk csak magunkról! Igaz, milyen sokszor ilyen hozzáállással hallgatjuk az igét? Mintha egy akármilyen beszédet követnénk több-kevesebb figyelemmel, amit valaki szépen vagy kevésbé szépen elmond, és aminek nincs ránk néző kötelező érvénye. Mintha nem rólunk szólna. Jön a riasztás, hogy a lakóház – ahol éppen tartózkodom - meggyúlt, és azt mondom, ez a tűzoltók dolga, engem nem érint. Az ige nemcsak hangzik, hanem személyesen meg akar szólítani, gyökeresen átformálni, átalakítani, elgondolkoztatni, kimozdítani tétlenségemből… Ha nem ez történik, akkor bennem nem éri el a célját. Ha ugyanolyan goromba, akaratos, önző maradok, akkor hiába hallgattam, lepergett rólam (és nem az igével van baj, hanem útszéli lelkületemmel). Akkor eljön a gonosz, és elragadja. (Amit könnyelműen veszek, az könnyen elvétetik tőlem.)

   2.A köves földbe esett mag esete pedig azokat jelképezi, akik hallják, örömmel veszik az igét, de nincs annak gyökere bennük. A kötődés csak felületes, formális. (Házaspártól hallottam: csak a papír köt össze minket. Bizony, az elég gyenge kötelék!  Nem próbáltam, de el tudom képzelni, ha megtépem egy kicsit, akkor könnyen elszakad a házasságlevél…) Mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad – ez a körülírás kívülről jövő megpróbáltatásokra utal – akkor kiderül: csak látszat volt a hitem. Úgy nézett ki, hogy virul a kikelt növény, de már rég nem volt organikus, élő kapcsolatban az őt tápláló talajjal. Megrágja a kertünkben a mezei pocok a fiatal csemeték gyökerét, még zöldell a levelük egy darabig… Ebben a hasonlatban benne van az első keresztyének szomorú tapasztalata: amikor bajok jelentkeztek, sokan hátat fordítottak a közösségnek. Amíg könnyű volt, talán előnnyel is járt, addig úgymond oda tartoztak, aztán elszakadtak. Mélyreható, ún. gyökér-kezelésre van szükségünk. Engedjük, hogy az Úr elvégezze azt rajtunk! 

  3. A tövisek közé esett mag az, aki hallja az igét, de jön a világ gondja, a gazdaság csábítása… Itt belső kísértésekről van szó (különböző tervek, elfoglaltság, karrier, anyagiasság…). Ó, mennyi minden a hitünk fölé nő!  Tudatában kell lennünk: a nagy harcok belül dúlnak. Az igazi, komoly akadályokat magunkban kell legyőznünk. Kinek a háza előtt állnak rendőrök vasárnap reggel, hogy miattuk ne jöhetne a templomba? És mégis sokan nem érkeznek el. A belső kísértésekkel a legnehezebb felvenni a harcot. A Sátán bennünk építi ki előretolt álláspontját. És milyen szomorú, ha a mulandó elfojtja bennünk az örökkévalót! Vigyáznunk kell erre!

   4.A jó földbe esett mag azokat jelképezi, akik hallják, értik az igét, és termést hoznak. Ez a vetés célja, értelme, lényege. Három lépés tehát: hallani, érteni (befogadni), és termést hozni. Hallani , azaz keresni az alkalmakat, és szívvel-lélekkel ráhangolódni az Isten üzenetére.  Ha szeretem a klasszikus zenét, akkor nem futballmérkőzésekre járok (és fordítva). Érteni, azaz odafigyelni, és igyekezni felfogni… Ennek az utolsó szónak két jelentése van: a) értelmünkbe fogadni, és b) nem engedi leesni, kárba menni. Igaz, ezekben a csapadékszegény hetekben ti is igyekeztek felfogni azt a kevés esővizet, amit az ereszcsatornák összegyűjtenek? Hát az ige mennyei áldását? Mennyire fontos az nektek? Olvastam: vannak nagyon drága vetőmagok (mert nagyon drága termést hoznak), egy-egy tasak belőlük akár több ezer eurót is érhet… Ha ilyet vásárolnánk, akkor azt nem hagynánk a fiókban penészedni, kárba menni. Lelkünkkel törődünk-e ennyire? 

Végül: termést hozni: 100 x, 60 x, 30 x annyit. Ki többet, ki kevesebbet. Isten szemében a kevés is fontos. Csak legyünk készek arra, hogy az ő igéjét befogadjuk, és hagyjuk, hogy az növekedjék bennünk. Ez odaadást, áldozatot kíván tőlünk, lelki munkát, szolgálatot. Engedelmességet.  A lelki gyümölcs az áldás és az élet jele. A termés nemcsak szépen mutat, hanem táplál is. Nemcsak minket, hanem másokat is. (Somosdi történet: valaki hozott egy zsák krumplit a családunknak, szüleim megkérdezték tőle, hogy „lett-e sok?”, azt válaszolta: „túl sok nem, de annyi igen, hogy ide is jutott”.) 

   Jusson nektek, másoknak is, szaporodjék köztetek a békesség, szeretet, reménység drága áldása Isten dicsőségére és a ti örömötökre, megtartatásotokra Krisztus által! Ámen.