Mt 14,13-21 (vas.de.)

 

13 Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, gyalog követte őt a városokból.

14 Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket.

15 Amikor esteledett, odamentek hozzá tanítványai, és ezt mondták: Lakatlan ez a hely, és későre jár. Bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek a falvakba, és vegyenek élelmet maguknak.

16 Jézus azonban ezt mondta nekik: Nem kell elmenniük: ti adjatok nekik enni!

17 Ők így válaszoltak: Nincs itt egyebünk, csak öt kenyerünk és két halunk.

18 Ő pedig ezt mondta: Hozzátok nekem ide azokat!

19 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a fűre, azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.

20 Miután valamennyien ettek és jóllaktak, összeszedték a maradék darabokat, tizenkét tele kosárral. 2Kir 4,44

21 Aki pedig evett, mintegy ötezer férfi volt, az asszonyokat és a gyermekeket nem számítva.

 

   Nagyon sokszor hallottuk ezt a történetet, magam is számtalanszor prédikáltam róla. Kívülről tudjuk, talán unjuk is. Arra is gondolhatunk, hogy az, amiről Jézusnak ez a csodatétele szól, túlhaladott téma, kevésbé érdekel minket. Nekünk nem ügy a kenyér, az ennivaló. Bőven van belőle. A pazarlásig. Ám ha – valamilyen oknál fogva - csak egy napig is le kellene mondanunk róla, rögtön átértékelnénk ezt a hozzáállásunkat. A kenyér valójában mindennapi kérdés. Akár a békesség, a szeretet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, tanítja Krisztus Urunk a Hegyi beszédben. Gyerekem sokszor megölelt már, de mindig repes a szívem, ha átkarol. Soha nem felejtsünk el hálát adni azért, amire szüntelenül szükségünk van, és amit már-már természetesnek veszünk.  És még annyit: amikor kenyeret eszünk, akkor annak tápláló ízét akarjuk érezni, és nem valami különleges aromára vágyunk.

   Az első versben kétszer hangzik el ez a szó: meghallotta. Először Jézus azt, hogy mi történt Keresztelő Jánossal.  Rettenetes hír jut a tudomására: Keresztelő Jánost kivégezték. Jézus, az evangélium, az örömüzenet megtestesítője is szembesül rossz, szomorú hírekkel. Sajnos, ezek a bűnös világnak a részét képezik. Mindegyre hallunk erőszakról, üldözésről, igazságtalanságról, háborúkról. Nem tudjuk bedugni a fülünket. Nem tudjuk ezeket a negatív információkat kiiktatni az életünkből. De vigyázzunk, hogy ezek le ne győzzék, meg ne fojtsák bennünk a nagy jó hírt, hogy ti. Isten gyermekei vagyunk, tőle senki és semmi el nem választhat.

   Jézust bizonyára közelről érinti, mélyen megrendíti a János halálhíre. De ő, aki személyesen ismeri az Isten dicsőségét, aki üdvösségünk megszerzője lett, az örök élet biztos reménységével fogadja el ezt az önmagában megrázó tényt. Szívében gyászol, lelkében örül. Olvastuk: eltávozik egy lakatlan helyre egyedül. A veszteséggel szembesülő ember megnyilvánulása ez. Félrevonul egy kicsit… elengedni, átgondolni, erőt, vigaszt meríteni.

    Másodszor: meghallotta a sokaság, hogy Jézus elment, és követte őt. Vajon hogyan hallották meg azonnal? Úgy, hogy erre figyeltek, erre volt kihegyezve a fülük, erre volt nyitott a szívük. Azt halljuk meg, amire irányul belső tekintetünk. Van, aki a templom mellett sem hallja meg a harang szavát. Élete nagy megpróbáltatásaiban sem Isten figyelmeztetését. Mire vagyunk ráhangolódva? Mi érdekel, mit hallunk és látunk meg?

  Jézus szomorúságot hordoz magában, de az őt keresők szíve is fájdalommal, vívódásokkal van tele. Olyanok jönnek hozzá, akik talán szeretteiket veszítették el, akik anyagi gondokkal küzdenek, akik nagy megpróbáltatásban vannak… Örök emberi problémák ezek: 2000 évvel ezelőtt ugyanúgy érintette embertársainkat, ugyanúgy fájt nekik, felkavarta a lelküket, mint nekünk ma.  

    Jézus nem süllyed a saját bánatába, nem mondja, hogy „hagyjatok békét, elég a magam baja”, hanem megszánja az embereket. Meglátja őket – nemcsak a szemével, hanem a szívével -, észreveszi elesettségüket… megsajnálja őket. Könyörületességre indul. Meggyógyítja a betegeiket. Megmutatja isteni hatalmát és irgalmasságát. Vigasztalva vigasztalódik, segítve nyer erőt. A legjobb terápia: szeretetet adni… Sokan olyan nekikeseredve harcolnak a világgal, mindenkivel… ki akarják csikarni a maguk igazát, örömét… Ha jót akarsz magadnak, akkor adj szeretetet.

   Közben kezd esteledni. Jó, ha Jézussal kezdődik, és ha vele hanyatlik le a napunk. Akkor hozzámennek a tanítványok és azt mondják neki: lakatlan ez a hely, és későre jár.  Úgy tűnik, hogy együttérzés, szolidaritás van a tanítványok szívében. Másokért törik magukat.  Vajon az Úr nem figyelt erre? A tanítással, a gyógyítással túlságosan eltelt az idő? Jézus mellett lehet túl sok időt eltölteni? A tanítványok különösen azért aggódnak, mert az emberek éhesek.  Engedd őket, hadd menjenek, hogy élelmet vegyenek… Az éhség valóban prioritás. Testi létünk keretet, de korlátot is szab nekünk. 

   Azon töprengtem el, hogy a világ szemében, vagy a mi világias gondolkodásunkban az Ige hallgatása, a Krisztussal való közösség megélése fölösleges időtöltésnek tűnik. Vannak elsődlegesebb dolgok. Addig pihenek egyet, elvégzem valamilyen munkámat. De közben sínylődik a lelkem. Nincs örömöm, nincs békességem. A testünk szükségeit nem lehet semmibe venni, de a lelkünkét sem. A mi közösségünk legnagyobb gondja nem az, hogy vannak, akik fizikailag éheznek (olyanok is akadnak), hanem az, hogy nagyon sokan a jóllakottak közül lelkileg alultápláltak. Ez kell nyugtalanítson!      

  Jézus mintha átterhelné a tanítványokra a helyzet kihívását: ne küldjük el őket (üres hassal), adjatok nekik ti enniük. Felelősséget ébreszt, próbára teszi a hitüket? A tanítványok mindenképpen elkezdenek körülnézni, keresni. Fontos erősforrásaink számbavétele. Aztán azzal jönnek vissza: nincs itt egyebünk, csak... Érdekes a megfogalmazás: azzal kezdődik, hogy „nincs”. Nincs egyebünk. Negatív megközelítés. Jellemző ránk. Ám mégiscsak volt 5 kenyerük, két haluk. És ezen felül volt valami egyebük is, ami mindennél többet jelentett: volt Jézusuk. Sokszor nem használjuk ki a lelki erőforrásokat. Csak a földieket látjuk. Számolunk-e konkrét helyzetekben Isten erejével, Jézus jelenlétével? Nagy kérdés ez. Velem van az Úr, nem félek – írja a zsoltáros. Ellenség vesz körül, betegség gyötör, sok mindent elveszíthetek, de a legfontosabbat nem. Mert van Jézusom.

  Hozzátok ide, mondja az Úr… Ő nem becsüli le azt, amink van: velünk és általunk cselekszik. Az egyik csoda éppen az, hogy ő minket is felhasznál, a mi kicsi erőnket, hitünket, törékeny életünket. Ez az egyik legnagyobb csoda. Nemcsak az, hogy Isten hatalmas, hanem, hogy minket is igénybe vesz. Hozzátok ide! A keveset. Mert akkor nagy áldás lesz belőle. Amit megtartunk magunknak, az csak annyi, amennyi. Ha átadjuk Istennek, akkor hozzátevődik az ő csodálatos kegyelme. Ha a gyermek beleteszi kezét az apja kezébe, valójában nem lesz erősebb, de sokkal többre lesz képes…

  Jézus leülteti a sokaságot fűre, ahogy falatozáshoz készülve telepednek le az emberek. Jézus biztos abban, hogy lesz mit adnia nekik. Ő mindig tud adni nekünk. Jézus csillapítani tudja éhségedet, le tudja győzni félelmeidet, erőt tud adni a legnehezebb helyzetekben is. Még a halálon is átvezet.

Azután vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket. Szinte megbabonázva lessük Jézus külső mozdulatait. Hogyan, miként történik a csoda? De a belső, személyes kapcsolat az igazi titok. A mennyei háttér. Istennek közösségben maradni. Megfigyeltétek, hogy a nekünk szóló biblia ígéretek mindig az Úrral való közösségünk feltétele alatt állnak (és nem elszigetelten nekünk szólnak, hogy pl. „csak harcolj magadban kitartóan, mert győztes leszel”): aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, vagy: senki el nem szakíthat Isten szeretetétől. hit által Istenhez kötődve, Krisztusban bízva van áldás, megtartatás.

    Jézus leülteti az embereket a földre, és az égre tekint… Ebben a beállításban kitűnik: ő az összekötő személy a föld és a menny között. Jézus tehát miután megáldotta és megtörte a kenyereket, a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak… Szép küldetés: tovább adni az áldást: családban, környezetünkben. Kiszámoltam (nem nagy kunszt), több mint 400 ember jutott egy tanítványra. Kemény munka volt ennyi embert kiszolgálni. Van, ami ránk tartozik.  

    A történetben nem fordul elő ez a szó, hogy megsokasodott vagy megszaporodott. Jézus megáldotta, a tanítványoknak adta, azok a sokaságnak. Mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb cselekedete. És mindenkinek jutott, és mindenki jóllakott. Jézus mellett így működik: nem lehet éhesnek maradni, még ha kevés van is, nem lehet kétségbe esni, még ha vannak is kétségek, nem lehet elveszni, még ha a halál fenyeget is… A kenyér csodája valójában róla szól, aki önmagát adta értünk…

   Összeszedték a maradék darabokat… pedig (itt) nem hangzik el ilyen értelmű parancs. A 12-es számból arra következtetünk, hogy mindenik tanítvány vett egy-egy kosarat. Kár lett volna otthagyni. Sokat pazarolunk, nagy a lelki tékozlás is. Hány drága, megváltott élet hever parlagon… Senkinek semmi haszna belőle… A maradék is fontos (a Biblia sokat beszél erről)… Nemcsak a múlt nagy eseményeiről beszél, hanem a jövő ígéretét is hordozza.  A maradék másnap a főmenü lehet…

  5000 férfi… és még asszonyok és gyerekek is. Mi nem vagyunk annyian, de ha részesültünk Krisztusnak ma is csodákat művelő kegyelmében, akkor annak hálás bizonyságtevői lehetünk: gyermekek, asszonyok, férfiak. Ámen.

 

   Mindenható, örökkévaló Istenük, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a mi Urunkban, a Szentlélek vigasztaló közösségében. Annyi rossz hírt hallunk, annyi gond, baj, betegség, veszteség van egyéni és közösségi életünkben, annyi háborúság a nagyvilágban. Kérünk téged, hogy ne engedd, hogy ezek elfojtsák bennünk a te igéd, az evangélium drága jó hírét, hogy mi Krisztus által tűzön - vízen át, életen és halálon keresztül a te megváltott gyermekeid vagyunk és maradunk, hogy senki sem ragadhat ki minket a te kezedből, mert te mindennél és mindenkinél hatalmasabb vagy, és végtelen kegyelemmel veszel körül. Segíts, Istenünk, hogy figyeljünk arra, amit te mondasz nekünk, hogy rá legyünk hangolódva a te üzenetedre, nyitott legyen a mi szívünk a te áldásodra, békességedre, a szeretetre, együttérzésre! Annyi minden fontos számunkra, annyi minden betölt, és sokszor a legszükségesebbet hanyagoljuk el, zárjuk ki az életünkből! Taníts meg arra is, hogy ismerjük fel az igazi erőforrásokat. Ismerjük fel a te dicsőséges hatalmadat. Őrizz meg a kicsinyhitűségtől, csak az emberi lehetőségekbe kapaszkodástól! Mi sokszor csak külsőképpen akarjuk bebiztosítani magunkat, a lelkünk pedig olyan védtelen marad.  Köszönjük, hogy hallottuk: Jézus mellett mindig van megoldás, van reménység, van áldás. Ó, milyen csodálatos felismerés ez! Add, hogy ennek valóságos megtapasztalásában éljünk, és készek legyünk ezzel a hittel másoknak is szolgálni, másokat is biztatni, bátorítani, felemelni. 

Hallottuk, Urunk, hogy ha a keveset átadjuk neked, akkor abból áldás származik. A mi kis erőnk, a mi kis hitünk általad naggyá lesz, és elégnek bizonyul a nehézségek elhordozásához, akadályok legyőzéséhez, a győzelmes, hálaadó és a szolgáló élethez. Hadd osszuk meg hűséges tanítványaidként a tőled kapott szeretetet, jóságot másokkal! Tégy minket kegyelmedről bizonyságot tevő népeddé: legyünk gyermekek, asszonyok vagy férfiak!

   Könyörülj gyülekezetünkön! Annyi szomorúság nehezedik most ránk! Fohászkodunk hozzád, hogy légy közel gyógyító kegyelmeddel gyülekezetünk egykori gondnokasszonyához, aki a múlt vasárnap még itt volt a templomban, és most súlyos műtét előtt áll. Könyörülj rajta végtelen hatalmaddal és irgalmaddal, öleled át őt megtartó szereteteddel, és adj neki élő hitet, reménységet Krisztusban! Őrizd meg őt az operáció során testében-lelkében, segítsd az orvosokat a nehéz beavatkozás végrehajtásában, és erősítsd majd őt kegyelmed szerint a felépülésben! Szent akaratod szerint add vissza őt családjának, közösségünknek! Imádkozunk a többi betegért is, akik közül többen súlyos állapotban vannak, hozzád kiáltunk, könyörülj rajtuk, állj mellettük, mint áldott Orvosuk és megváltó Uruk. Elődbe hozzuk gyászoló testvéreinket, akik most veszítették el szerettüket, erősítsd, vigasztald őket Szentlelked által az örök élet reménységével. Imádkozunk a megpróbáltakért, nélkülözőkért, megkötözöttekért, kísértésekben levőkért, és azokért is, akik az élet mindennapi feladatait végzik. Hadd legyen mindnyájunknak egyedül benned a reménységünk. Külön kérünk ezen az alkalmon a házastársakért, családokért: munkáld a békességet, az egyetértést, a hitben és szeretetben való növekedést. Adj gyülekezetünkben megújulást, győzd le a közömbösséget, hitetlenséget, megkülönbözést, és vezess minket a Krisztus útján, mert egyedül általa van áldás, öröm, megváltás. Egyedül övé a dicsőség most és mindörökké. Ámen.