Mt 15, 21-28

 

  21 Jézus azután elment onnan, és visszavonult Tírusz és Szidón vidékére.

22 És ekkor egy kánaáni asszony, aki arról a környékről jött, így kiáltozott: Uram, Dávid Fia! Könyörülj rajtam! Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek!

23 Jézus azonban nem válaszolt neki egy szót sem. Erre odamentek hozzá a tanítványai, és kérték: Bocsásd el, mert utánunk kiáltozik.

24 De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izráel házának elveszett juhaihoz.

25 Az asszony pedig odaérve leborult előtte, és ezt mondta: Uram, segíts rajtam!

26 Jézus erre így válaszolt: Nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.

27 Az asszony azonban így felelt: Úgy van, Uram! De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.

28 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.

 

    Azt olvassuk, hogy Jézus visszavonult. Mintha ez meghátrálásról, elfáradásról szólna. Valóban sok értetlenséggel, támadással szembesült a mi Urunk, de soha nem ment bele presztízsharcokba, nem erőltette másokra a maga igazát (pedig neki mindig igaza volt). Elmondta üzenetét, nyilvánvalóvá tette az emberek megváltásáért mindent - még az ítélet hirdetését és elhordozását is - vállaló szeretetét, és a többit az ő szívükre bízta.

Olvassuk, hogy Isten Igéje a szívünkben van (Róm 10,8). A legmélyebb, a legszemélyesebb tudás, amivel rendelkezünk.  Nos, mit kezdünk vele? Elfojtjuk magunkban, mert nehéz engedelmeskedni annak? A könnyebbet, a kívánatosabbat és a végül hiábavalónak bizonyulót választjuk? Egy brókert (tőzsdeügynököt) hívott a barátja a templomba. Az azt válaszolta: drágább az időm annál. El tudod képzelni, én percenként 100 dollárt keresek. A barát elgondolkozva azt mondta: ez bámulatos teljesítmény, de majd eljön az idő, amikor 100 dollárral nem tudsz egyetlen  percet sem visszavásárolni: ezért jó, ha keresed az örökkévalót… A végén annyival maradunk, amit Krisztustól elfogadtunk. Jézus tehát – mondhatjuk így is – visszavonul: időt hagy hallgatóinak a döntésre, életük átértékelésére. Isten ideje végtelen, nekünk sietős…

   Tírusz és Szidón két, Galileától északra fekvő város volt a Földközi tenger partján. Az egykori Fönícia jelentős, gazdag települései. Az Ószövetségben is olvasunk róluk. Kivált Tírusz volt ismert messze földön: lakosai kereskedelemmel foglalkoztak, és az ókor leghíresebb hajósai voltak. A város egy tengerbe nyúló, meredek falú sziklára épült, évszázadokig a legnagyobb birodalmak sem tudták meghódítani. A tírusziak méltán voltak büszkék erre. Nagy Sándor hosszas ostrom után legyőzi őket.

Ez a két város bár Kánaán területén feküdt, nem tartozott Izraelhez. Jézus átlépi az országhatárt, úgymond külföldre távozik. Életében semmi sem történt véletlenül, ez sem… Oda kellett mennie.

   Alig érkezik meg, egy kánaáni asszony keresi őt, aki a környékről származott… Talán vidéki volt, nagy szegénységben élt, de hite, reménysége mégis elindította Jézushoz. Nem a saját lehetőségeivel számol, hanem a Jézus irgalmával. Bizonyára hallott róla, csodáiról (nem volt internet, de a hírek akkor is terjedtek). A hit azt jelenti: erőtlenségemmel „rácsatlakozom” az Isten kegyelmére.

Kiáltozott, mint aki bajban van, mint akinek nagyon fáj valami, mint aki lemondott már a szégyenkezésről… Sajnos, mi sokat adunk olyanok véleményére, akikre a legkisebb mértékben sem számíthatunk. Olyanok befolyásolnak, akik a kisujjukat sem mozdítják meg az érdekünkben. Gyakran kérdezzük: vajon mit mondanak az emberek… Miért, azon kívül, hogy esetleg megjegyzéseket tesznek, támogatnak valamivel? Az asszony előtt egyetlen cél van, és semmi mással nem törődik.

Tudjátok, milyen erőt ad az a tudat, hogy valakinek az élete tőlem függ? (Egy nagymama mondta el: rosszul lett az unokája, akire vigyázott… és ő, akinek tömegiszonya volt, és hónapok óta nem hagyta el a lakását, kiszaladt az utcára segítséget kérni).  Olykor szembe kell mennünk saját érzéseinkkel, vagy a társadalom által felállított korlátokkal. Művelt világban élünk, nem illik kiabálni, nem illik az Úrhoz fordulni, lassan nem illik temploma járni, nem illik hinni. Felvilágosultságról beszélünk, és nagy lelki sötétségben, megtévesztésben élünk.

   Uram, Dávid fia… Vajon honnan tud ez az asszony a Dávidnak adott ígéretről? Vagy így hallotta a Jézus nevét emlegetni? Lehet, hogy másoktól vette át a megszólítást, de most egészen őszintén, hitelesen, személyes hangzik a szájából.

Könyörülj rajtam!… - azt gondolnánk első hallásra, hogy vele van valami baj. Így mondja: könyörülj rajtam! De a gyermek baja az édesanyáé is, teljesen magára veszi, azt gyermekével együtt szenvedi, hordozza. Ami fáj neked, az a tied. Milyen nagy baj, hogy sokszor saját nyomorúságunk sem fáj nekünk!

Leányomat kegyetlenül gyötri a gonosz lélek. Nem tudjuk: talán ma lenne tudományos neve, diagnózisa ennek a betegségnek. Vagy nem? Hányan vannak, akik orvosi szemmel nézve rendben lennének, mégis lelkileg nyomorult, siralmas állapotban vannak…

Jézus nem válaszol… Jézus hallgat, akár a bűnös nő történetében, vagy Pilátus előtt… Mindenik esetben más-más ok miatt. Megindul a mi kemény szívünk is az asszony kiáltozását hallva, és Jézus nem felel semmit. Hallgat az Isten. Sokszor kimondjuk ezt: nem szeret, elhagyott. Ó, mennyire törékeny a hitünk! Mit tanít Jézus?  Kérjetek, és adatik… Nem azt mondja, hogy azonnal. Kérjetek, és bízzatok! Ha úgy tűnik is, hogy az egek be vannak zárva. Ne hagyd abba a kérést!  A Jézus szíve nyitva van, ha talán hallgat is. Olvastam egy holland lelkipásztorról, aki egyik arab országban végzett missziós munkát, elfogták, halálra ítélték… Szabadulása után elmondta, hogy a legnyomasztóbb, a legborzasztóbb az volt, hogy abban a nehéz helyzetben úgy érezte, nem érkezik válasz az égből. Vívódásában arra jutott: még az Isten szavánál is jobban kell bízzon magában Istenben. (Van egy történet. Egy hegymászó csapat előőrse nagy bajba jut. Tudják, hogy csak társaik, és közülük is a legjobbak segíthetnek rajtuk, ha egyáltalán. Egyikük felhívja a csapattársak között lévő legjobb barátját, aki kitűnő alpinista volt: „tudom, nagyon kockázatos, de eljössz értünk, megpróbálsz megmenteni?” A többiek lélegzetvisszafojtva hallgatják a beszélgetést. „Mit mondott?” „Nem ígért semmit.” „Akkor végünk van.” „Nem! Igaz, hogy nem ígért semmit, de mindent meg fog tenni, amik rajta múlik. Ismerem.) Milyennek ismered Istent? Sok drága ígérete van számodra, amire alapozhatsz. Amit megmond, azt bizonnyal megteszi. De mi van, ha nem kapsz ígéretet egy-egy helyzetben? Alapozz mindig az ő kegyelmére, alapozz Krisztusra!

A tanítványok felfigyelnek a kiáltozó asszonyra. Talán kínos is volt számukra. Azt mondják Jézusnak: küldd el, mert kiált utánunk. Legalább annyit mondj, hogy hagyja abba, mert fölösleges kiáltoznia. Ne törje magát hiába.

   Jézus válasza a tanítványoknak újabb értetlenséget szül bennünk. Azt mondja: csak Izrael házának elveszett juhaihoz küldettem. Először hozzájuk. Megtértek mind? Dehogy! Mennyi ellenállás, hitetlenség kíséri Jézus szolgálatát az ő népe részéről. Elsősorban értük vagyok felelős. Kemény mondat. Ez az asszony nem az én esetem. Kívül esik a megbízatásom körén… (Mintha egy orvos, az egyedüli, aki segíteni tudna, azt mondaná a hozzá fordulóknak: sajnálom, maguk nem hozzám tartoznak.)

Az asszony közben odaér. Ő rendületlenül Jézus felé tolakszik. Mert ő az egyetlen esélye. Értitek: ő megérzi azt, amire nekünk biztos ígéretünk van. Akié a Fiú, azé az élet. Vagy Jézus, vagy senki. Nincs mit veszíteni. Nála nélkül úgyis elveszett vagyok. Csak ezzel a kétségbeesett reménységgel lehet hozzá jönni. Nem egy plusz megoldás ő, egy opció, egy lehetőség a többi között. Hogy akkor ezt is kipróbálom. Sokan így jönnek. Egy kis keresztyénség nem árt. Egy kis hangulat. Talán van benne valami… Élet vagy halál kérdése. Mindent félre állítva, mindent egy lapra feltéve, minden hamis illúziót, téves önbizalmadat feladva, önáltatásodat megtagadva, életre –halálra kell keresned őt, mert ő is életre-halálra keresett téged.

Odaért az asszony, leborult, és azt mondta: kérlek, segíts rajtam. Megint magáról beszél. Teljesen azonosul gyermeke nyomorúságával. Krisztusi lelkület. „Könyörülj rajtam!”, mondta először. Essék meg a szíved! A második kérés konkrétabb: „segíts rajtam!”.

    Jézus mintha harmadszor is megtagadná a segítségnyújtást.  Szinte megütközünk, megbotránkozunk. (Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik.) Nagy mélységei vannak a kegyelem munkájának. Talán Jézusnak ez a válasza a legmegdöbbentőbb, a legelutasítóbb: nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak. Kíméletlen megjegyzésnek hat. Akárhogy csűrjük, csavarjuk, az evangéliumban ez a mondat áll. Egyes fordítások kutyakölyköket említenek. Kissé szalonképesebben hangzik. (Vallásóra…)

Persze, mi ismerjük a történetet, okosak vagyunk… Mondjuk is, hogy Jézus csak pedagógia célzattal teszi ezt, de éljük csak egy kicsit bele magunkat az asszony helyzetébe. Bergenyében többen vannak, akiket egyszer felállítottak vagy továbbküldtek a padból (nem Jézus tette ezt, még csak nem is a lelkész, hanem valaki), és soha többet nem jöttek errefelé. Értjük, hogy a mi önérzetünk milyen betegesen érzékeny? Milyen daccal reagálunk minden visszautasításra! Kinek néznek minket? Kinek néz minket Isten?

Pedig Isten semmivel nem tartozik nekünk. Teljesen nyugodt lelkiismerettel a pokolra küldhetne. Megérdemeljük mindnyájan. Azt is, hogy ne foglalkozzon velünk, kizárjon az ő közösségéből. Hogy kirúgjon az ő egyházából. De azt ígérte, hogy ellenkezőleg: ő meg akar tartani, üdvözíteni akar. Ebben az ígéretben kell megkapaszkodnunk. Nem a mi érdemünkben. Akkor is, ha történnek érthetetlen dolgok velünk, ha nehézségeink adódnak. Aki Fiát adta értünk, az nem hagy a sorsunkra.

Nem jó elvenni… és a kutyáknak adni. A kutyáknak akkoriban nem volt olyan nagy becsületük, mint manapság, a Bibliában talán sehol nem kötődik pozitív tartalom hozzájuk (sőt, amolyan „lenézett” állatoknak számítottak).

Az asszony nem kéri ki magának. Nem háborodik fel, nem botránkozik meg. Nem fakad ki keserű vádaskodásba: milyen Tanító vagy, hogy beszélsz egy szerencsétlen asszonnyal, aki beteg lánya érdekében rimánkodik neked. Nem. Mert ha igaz, amit Jézusról mondtak, ha ő a Messiás, akkor még kemény szava is a megváltásomra való. Igazat ad Jézusnak. „Úgy, van Uram.” Nem a maga méltóságára, hanem az Úr kegyelmére hivatkozik. „De hiszen a kutyák is esznek a morzsákból, amelyek gazdájuk asztaláról lehullanak.” Csodálatos hit ez! Megható ennek az asszonynak a kitartása, a bizalma, a bölcsessége!  A Jézus szavaival válaszol vissza úgy, hogy egészen személyessé formálja azokat. Személyessé kell váljon az ő üzenete, az ő megváltó kegyelme. Bátran magamra alkalmazhatom. Azt mondtad, Uram, hogy te nem az igazakhoz, hanem a bűnösökhöz jöttél. A legjobb helyen jársz. Íme, itt vagyok, könyörülj rajtam!

   Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod… Jézus nagy irgalma nagy hitet gerjeszt. Benne Isten kegyelme, szabadító, gyógyító, megtartó hatalma jelent meg. Csak benne és által részesülhetünk ezekben. Ő az út, akit nem lehet megkerülni, az igazság, akit nem lehet mással felcserélni, az élet, akit nem lehet nélkülözni. Őt elfogadva a legnagyobb vágyunk teljesül, a legnagyobb nyomorúságunk oldódik meg, a legnagyobb éhségünk elégíttetik meg. nem lehet kétségünk afelől, hogy Krisztusban minden a miénk.

Meggyógyult a leánya abban az órában. Hiszem, ez az óra, ennek a beteg lánynak a meggyógyulása, de a mi megerősödésünk, megújulásunk, üdvösségünk is örök időknek előtte elhatároztatott Isten tanácsában, elérkezett Krisztusban, és hit által, a Lélek munkája révén mi elfogadhatjuk, megragadhatjuk, hogy életünk legyen,  és hálás örömmel hirdessük Isten dicsőségét. Ámen.

 

Irgalmas Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek közösségében, legyen hála, dicséret és magasztalás három szent nevednek mindenek fölött kegyelmedért, megváltásunk elvégeztetett tényéért, boldog reménységéért, a te gondviselő irgalmadért, amellyel hordozol minket, a mindennapi áldásokért, erőért, békességért, anyagi javainkért és lelki kincseinkért, a hit drága ajándékáért. Megköszönjük életünket, szeretteinket, a gyülekezet közösségét, a találkozás lehetőségét.

Mi is, miként a kánaáni asszony, életünk legnagyobb kérését, kívánságát, talán fájdalmát hozzuk eléd.    Krisztusunk, tekints reánk, induljon könyörületre a te szíved! Tudjuk, hogy nem érdemeljük meg, és bár egymással szemben szoktunk dicsekedni, de előtted tényleg semmire sem hivatkozhatunk, nincs semmi érdemünk. Teljesen igazságosan cselekednél akkor is, ha számba sem vennél minket, ha ránk se tekintenél, de tudjuk, hogy azért jöttél, hogy megkeressed és megtaláljad az elveszetteket. Sokszor úgy érezzük, azt tapasztaljuk, hogy te hallgatsz, Urunk. Köszönjük, hogy hallottuk: a te szíved akkor is nyitva van előttünk. Te ezáltal is növelni, mélyíteni akarod a mi hitünket. Taníts minket rendületlenül és kitartóan bízni benned, és tudni azt, hogy ha hozzád jövünk, te semmiképpen el nem küldesz! Hadd kapaszkodjunk ígéreteidbe és soha el nem fogyó szeretetedbe, soha meg nem változó kegyelmedbe! Ha keresztig mentél értünk, akkor mindent megadsz, ami jó nekünk. Olyan csodálatos az, Krisztusunk, hogy téged nem lehet megkerülni, ha a menny felé vezető úton akarunk járni, ha az igazságot akarjuk megismerni, ha az életet akarjuk megnyerni. Segíts, hogy tőled senki és semmi el ne tántorítson, saját hitetlenségünk és kételkedésünk se! És gyógyíts meg minket is betegségeinkből, tisztíts meg bűneinkből, szabadíts meg megkötözöttségeinkből, ajándékozz meg bocsánatoddal, békességeddel, szereteteddel!

   Mennyei Atyánk, könyörülj gyülekezetünkön! Annyi külső és belső nyomorúságunk van, testi és lelki betegségünk, erőtlenségünk! Annyi a közömbösség, hitetlenség, elidegenedés! Úgy eltávolodtunk, olyan szétszórtak lettünk, pedig semmi nem kényszerít erre, csak saját szívünk keménysége, saját könnyelműségünk! Ébressz hitet bennünk, vonj közelebb magadhoz és egymáshoz, Lelked által adj nekünk igazi hozzád térést, összefogást, különben elveszünk!

Imádkozunk betegeinkért. Te ismered az ő helyzetüket egészen személyesen. Légy közel hozzájuk atyai irgalmaddal, gyógyító és üdvösséget adó kegyelmeddel. Hálás a mi szívünk azért, hogy asszonytestvérünk, akiért olyan sokan fohászkodtunk, túl van a sikeres műtéten, és már lábadozik. Köszönjük, hogy megsegítetted őt ebben a kockázatos helyzetben. Te erősítsd őt, és szent akaratod szerint adj neki felépülést! Imádkozunk idős férfitestvérünkért, akit már sokadszorra műtöttek, hordozd, erősítsd az ő életét is. Vigasztald a gyászolókat Szentlelked biztatásával, az örök élet reménységével, támogasd a gyengéket, gondoskodj a nélkülözőkről, vezesd győzelemre a kísértésekkel harcolókat, adj áldást, előmenetelt a fáradozóknak!

  Imádkozunk a háború rettegésében élő világunkért. Urunk, irgalmazz nekünk, őrizz meg minket és másokat is a fegyverektől, pusztulástól, rombolástól, meneküléstől, adj értelmet, belátást, alázatot a világ vezetőinek, hogy ne saját nagyravágyásuk, de Krisztus szeretete irányítsa őket! Ezt a lelkületet add nekünk is családjainkban, gyülekezetünkben, az ő érdeméért. Ámen.