Mt 16, 24-28 (vas.de.)

 

24 Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mk 10,38 ; Lk 14,27

25 Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mk 10,39 ; Lk 17,33 ; Jn 12,25

26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?

27 Mert eljön az Emberfia az ő Atyjának dicsőségében angyalaival együtt, és akkor megfizet mindenkinek cselekedetei szerint. Mt 25,31 ; Róm 2,6 ; Zsolt 62,13 ; Péld 24,12

28 Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában.

 

   Jézus az előző részben az ő közelgő szenvedéséről beszél. Rámutat annak emberi, ugyanakkor isteni oldalára is: megöletni, és feltámadni. Szorongás, rettegés, gyötrelem, amiből kimondhatatlan öröm, áldás fakad. Péter értetlenkedik: csak a nem kívánt szenvedésekre figyel, azoktól borzad meg, és nem veszi észre a rajtuk keresztül feltáruló dicsőséges célt. Amikor azt mondja Jézusnak, hogy „ez nem történhet meg veled”, akkor ezzel tkp. a feltámadás győzelmét is visszautasítja. Sokszor mondunk nemet a nehézségekre, megpróbáltatásokra, kihívásokra, és azzal együtt az azokban rejlő lehetőségekre is. (- Várandós vagy? - kérdezték meg az egyik munkahelyen a kolleganőt, akit a karantén után kissé meghízva láttak viszont. - Isten őrizz! - válaszolta, és keresztet is vetett. - Bőven elég ez az egy… Nem kell a nehézség, és nem kell az áldás.)  

   Ezután beszél Jézus tanítványainak az ő követéséről. Keresztyén önazonosságunk egyik alaptétele, hogy tanítványok vagyunk (a keresztségben kiváltképpen hangsúlyozódik ez). Ám kérdés az, hogy mennyire azonosulunk ezzel a hivatással. Nem lesz-e a tanítványság csak egy megszokásból ismételgetett szlogen?          

   Korunk tetszetős, divatos ideológiája az egyén szabadsága, autonómiája, függetlensége. A jelszó: senki mellett ne köteleződj el! Valósítsd meg saját álmaidat, elképzeléseidet! Nincs szükséged arra, hogy akárki megmondja neked, hogy mit kell tenned: a te döntésed ez. Mi eldöntöttük, hogy te döntöd el.  (Sőt, azt is, hogy mit.) Az uralkodó, fősodratú szemléletnek számító liberalizmus ezt sulykolja belénk.

    Elsőre nem hangzik rosszul, sőt másodjára sem. Fontos igazság-elemeket tartalmaz. De egészében hamis. A bűneset alapmotívuma ismétlődik meg benne. Elég okos vagy, hogy ne hallgass Istenre. Elég bölcs, hogy saját utadat járd… Csakhogy így egyre távolabb kerülsz igazi rendeltetésedtől. A tékozló fiú önállóvá, „felnőtté” válásának folyamata ez: számára is szűknek tűnt az otthon, a világ pedig - ezer izgalmas csábításával - szélesnek. De a nagy kínálatból végül csak a disznók vályúja maradt. Isten ennél többet gondolt el rólad. Krisztus küldetése ezt bizonyítja. Elfogadod-e azt, hogy van egy felső rendeltetésed? Hogy a Krisztus követése a te legsajátosabb utad. Ha nem, akkor itt véget is ér az üzenet számodra.

   Ha elszakadsz Istentől, menthetetlenül kiszolgáltatott leszel, akár a pásztortól elszökött bárány, könnyű prédává válsz. Sikerül a régi közösségeket, értékeket hátad mögött hagyni (ezt még győzelemnek is elkönyvelheted), de valójában egy – az elején tán izgalmasnak tűnő, de - végzetes kényszerpálya vár rád. Saját magad fogságába kerülsz, önzésed kisszerű csapdájába esel. Sokan büszkén mondják: én senkihez sem tartozom, semmiben nem hiszek, csak magamban. Nos, ez a semmihez sem (vagy a semmihez) kötődés a legveszélyesebb függőség. A liberalizmus szélsőséges ideológia. Szabadságot ígér, de pusztulásba visz. (tört.)

    Ha valaki énutánam akar jönni. Figyeljük meg: nem kényszer, hanem lehetőség. Nem rászedés, hanem felismerés. Nem a mások befolyása, hanem nagyon személyes elhatározás és felelősség. Akarunk-e Krisztushoz tartozni, neki engedelmeskedni? Nagyon határozottan, mindennel dacolva, tudatosan, elszántan kell ezt akarni: a közösséghez tartozni, az evangélium értékrendjét követni, annak igazságát képviselni. Ez a vágy erősebb kell legyen minden kísértésnél.

   Krisztus követésének szabályai vannak. Ki kell mondanunk: nehéz szabályok. Igyekszünk olykor könnyűvé tenni, de ezzel megerőtlenítjük őket. Van, amit vállalnunk kell, amit nem lehet megspórolnunk. Ami nem megy magától. Összeszedettségre, lelki ambícióra van szükség. A lelki célokat is erőfeszítéssel lehet elérni (földi célok esetében ezt nem is vitatjuk). Persze, tudjuk, az erő Istentől van... Értitek, testvérek: odaszánt, eltökélt keresztyének kell legyünk, különben csak beszélünk a követésről. Ha egy katona nem vesz részt a harcban, nem sokat érnek elmesélt hőstettei.

   1.Tagadja meg magát!  Magunkhoz ragaszkodunk a leginkább. Szinte lehetetlennek tűnik Jézusnak ez az elvárása. Hogyan tagadjam meg önmagamat, saját vágyaimat, kívánságaimat, akaratomat? Csak valakire nézve, valamiért vagyok ezt képes megtenni. Ismerjük ezt a belső harcot. Nem vagyunk azonosak önmagunkkal, azzal, akivé belső indíttatásaink vagy a környezetünk (de)formálnak minket. Nem a jót teszem, amit akarok, írja Pál. De felfedezünk magunkban egy magasabb törekvést. A jó, a szép, a tiszta utáni vágyat, sóvárgást. Ahhoz, hogy az érvényre jusson, meg kell zaboláznom ösztöneimet, le kell győznöm önzésemet. Meg kell tagadnom ágáló, magát nagyra tartó, bűnös indulatainak érvény szerezni akaró énemet, hogy ráleljek a belsőre, a hitelesre, amely igazságra és valóságos szentségre teremtetett. Igazi önmagamra, akivé rendeltettem. Csak az önmegtagadás útján találhatom meg magam.

   2.Vegye fel a keresztjét! Önkéntes, tudatos lépés ez. Krisztusi gesztus. A kereszt megváltó Urunkra emlékezet. Felvenni a keresztet = Krisztus mellé állni, sorsát vállalni. A kereszt a krisztusi igazságosság, alázat, hűség, engedelmesség drága lelki terhe a hamisságban tetszelgő világban. A kereszt meghasonlás önmagammal is, összeütközés saját elképzeléseimmel. Hát nem lenne könnyebb kereszt nélkül? Minden bizonnyal, de nem lenne értelme. (Tomboló viharban a hegyimentők gyorsabban haladnának a menedékhely fele, ha nem cipelnék magukkal azt a megsérült turistát, akinek a mentésére elindultak.)

3.   Kövessen engem! Nagyon személyesen hangzik. Nem lehet a tömegben elvegyülve megtenni ezt (). Krisztus személyesen hív, és sajátos, személyre szabott módon vezet. Érdekes a megfogalmazás: a Krisztus követésének a legbiztosabb módja, ha őt követjük. Ha nemcsak beszélünk róla, nemcsak hivatkozunk rá, hagyományokra, elődök hitére, henem elindulunk, nyomába lépünk, szavára figyelünk, nagy csodákat élünk át vele (és hisszük, hogy vele üdvösségre jutunk).

    Jézus azt mondja: aki meg akarja menteni az életét, az elveszti. Az önmegtagadás, a kereszthordozás, a követés nélküli élet elveszettnek tekintendő. Pedig a világ szerint az vezet sikerre, ha éppen az ellenkező irányba indulsz: csak magaddal törődsz, semmi fölösleges terhet, felelősséget ne vállalsz, a magad útját járod. De ebből az életprogramból valami hiányzik, pontosabban valaki, akinél az élet titkának a kulcsa van. Aki nélkül minden gyűjtés: tékozlás.

   Nagyon hangsúlyos az igében: aki azonban elveszti az életét értem.  Azért, hogy engem megnyerjen, azért, hogy hozzám hűséges maradjon.  Kiélezve azt is mondhatjuk: Krisztussal többet ér a halál, mint nélküle az élet.

   Jézus tovább fokozza ezt a gondolatot, a szélsőségig elmenve. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is. Ő is kapott egy hasonló ajánlatot a Kísértőtől. Mit ér? A mi szemléletünk szerint mindent. Irigyeljük azokat, akik gazdagok, hatalmasak. Úgy gondoljuk, hogy a legfőbb jót birtokolják. Azt hisszük, hogy ez mindennek a teteje, az értelme, a netovábbja.

    De ez a valóságnak csak az egyik fele. A mulandó, az ürességet álcázó. De mi van a másik oldalon? Ha nincs békességed, hited, reménységed, ha nincs szeretet benned, akkor az egyenleted végül nulla lesz.    

   Jézus tanítása záró részében felvillantja az utolsó ítélet perspektíváját, mint a realitás végső mércéjét. Azt kell szüntelenül szemem előtt tartanom, ahhoz kell viszonyítsam cselekedeteimet, életfelfogásomat. Megáll-e majd ott, amit mondok, amit teszek? Milyen kicsinyes dolgokra fecséreljük energiáinkat!  Végigküzdjük az életünket földi célokért, sikerekért (ha kell csalással, hamissággal, ügyeskedéssel, saját érdekünk szerint), vagy talán „átharagusszuk” azt, mindent megteszünk, hogy kivívjuk a magunk kis igazát. Mi marad mindebből? Isten igazságához képest semmi az egész.

    Egyetlen valakire érdemes figyelni, építeni: aki dicsőséggel jön el, és megfizet… A nagy elszámoláskor vele fogunk szembesülni. Azzal, aki már megfizetett értünk, hogy mi az övéi legyünk, szerinte éljünk.  

    Azzal az intő és biztató, titokzatos és kijózanító kijelentéssel zárul ez az igeszakasz: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják az Emberfiát, amint eljön az ő országában. Ámen.

 

    Istenünk, mennyei Atyánk, hálát adunk ezért az újabb alkalomért, Igéd újra megszólaló, örök üzenetéért. Magasztalunk gondviselő jóságodért, amit tapasztalhattunk, érezhettünk az elmúlt hét során is külső és belső életünkben. Köszönjük, hogy kegyelmed által, szereteted meggyőző erejével minket is hívsz egyszülött Fiad, Jézus Krisztus követésére. Hallottuk azIgéből, hogy nem könnyű, nem emberi elképzeléseink szerint való ez az út, de hisszük, mennyei Atyánk, hogy az a jó, amit te akarsz, az a biztos cél, ami fele te vezetsz miket.

   Megváltó Krisztusunk, légy áldott, hogy először te vetted fel a keresztet értünk, te mutattad meg megmentő irgalmadat irántunk. Segíts, hogy leki erőtlenségünkben erőt nyerjünk önmagunk megtagadásához, keresztünk felvételéhez, és arra, hogy nyomodba induljunk! Hadd töltse be szívünket a te békességed, a te áldásod! Valóban ez a legfőbb jó. Ha az egész világot megnyernénk is, hiábavalóság lenne ehhez képest. Taníts helyes ítéletre, önértékelésre, bölcs látásra, utánad való törekvésre! Köszönjük, hogy te adtál váltságdíjat a lelkünkért, nekünk csak el kell azt hittel fogadni.

Jó tudnunk azt, drága Urunk, hogy te úgy fizetsz meg nekünk, hogy előbb értünk fizettél meg, tettél eleget. Érdemed kiegyenlíti minden érdemtelenségünket.

   Istenünk, Lelked által te indíts hálára ezért. Legyen életünk bizonysága bocsánatodnak, jóságodnak, kegyelmednek.

   Könyörülj rajtunk, gyülekezetünkön, abban a betegeken, gyászolókon, gondokkal küszködőkön. Adj erőt az erőtleneknek, reménységet a csüggedőknek, kitartást és sikert a fáradozóknak, hálás szívet az áldásaidban részesülőknek! Könyörülj egyházmegyénken, erdélyi református egyházunkon, világszerte szent Fiad seregén! Adj békességet, tedd Igédet hathatóssá az emberek életében! Munkáld Lelked által a megújulást, hozzád térést, Jézus Krisztus által! Ámen.