Mt 17, 14-21  (vas.de.)

 

     14 Amikor a sokasághoz értek, odament hozzá egy ember, térdre borult előtte,

15 és ezt mondta: Uram, könyörülj a fiamon, mert holdkóros, és nagyon szenved: gyakran esik a tűzbe meg a vízbe is.

16 Elhoztam őt tanítványaidhoz, de nem tudták meggyógyítani.

17 Jézus így válaszolt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt ide!

18 Ekkor Jézus rákiáltott, és kiment abból az ördög, a gyermek pedig meggyógyult még abban az órában.

19 Akkor a tanítványok külön odamentek Jézushoz, és megkérdezték: Mi miért nem tudtuk kiűzni?

20 Ő így válaszolt: Kishitűségetek miatt. Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.

21 Ez a fajta pedig nem távozik el, csak imádságra és böjtölésre.

 

  Közvetlenül a megdicsőülés történetét követő eseményekről hallottunk az igében. Rácsodálkozni Isten megváltó akaratának és kegyelmének az egyszülött Fiúban feltündöklő nagyszerűségére, és szembesülni, kapcsolatba kerülni az emberi nyomorúsággal - a hívő ember életében kikerülhetetlen élmények ezek. Nem lehet elszigetelődnünk a világtól, a mások szenvedésétől, másrészt nem tudunk hatékonyan, eredményesen szolgálni, ha nem ismerjük Urunk dicsőségét és hatalmát. Lelki értelemben kockázatos figyelmen kívül hagyni akár az egyiket, akár a másikat: azt gondolni, hogy a földi bajok nem ránk tartoznak, vagy azt, hogy mi majd boldogulunk az Isten segítsége nélkül is.

   Történetünkben a Jézushoz járuló ember nem így gondolja… Odamegy hozzá, és térdre borul előtte. Kifejezetten a térdre borulásról az evangéliumokban csupán pár helyen olvasunk: Máténál még egy alkalommal (Pilátus udvarán a katonák csúfolódva hajtanak térdet az elítélt Jézusnak), Márknál egy leprás (1. rész), a gazdag ifjú (10. rész), Lukácsnál maga Jézus esik térdre a Gecsemáné kertben (Lk 22). Eszünkbe jut a gyönyörű ige a Fil 2,10-ből: minden térd meghajol előtte… A térdre hullás annak a kifejezése: alacsonyabb vagyok, mint az, aki előttem áll, teljesen ráhagyatkozom az ő jóindulatára. Aki térden van, az nem tud védekezni, sem elszaladni.  Az Úrral való kapcsolatomban valóban messzebbre jutok térden, mint lábon.

    Könyörülj a fiamon, mert holdkóros. A tünetek alapján olyan betegségre gondolhatunk, amelynek esetében az alvajárás epilepsziás rohamokkal társul (vagy fordítva), és a tünetek heveny megnyilvánulásakor - és itt egy orvost idézek - „különféle érzékcsalódások jelentkeznek, a beteg félálomszerű állapotban van, pánikszerű félelem vesz rajta erőt, melyet a szokatlan, automatikus viselkedés követ.” És tovább: „az alvászavarnak lehet lelki háttere is, melyet a különféle stresszhelyzetek alakítanak ki.”

   Igen, ott van a betegség, valószínű születési, örökletes, ez a fiú nem tehet róla, keresztként kapta és kellett hordoznia, és ott van annak nyomorúsága, terhe, könnye és kínja.  Nagyon szenved, mondja az apa. Hangjából együttérzést hallunk ki. Gyakran esik tűzbe és vízbe. A rohamok az öntudat, az értelmi kontroll kikapcsolódásával járnak. Uram, tudod, szüntelen szorongásban és bizonytalanságban élünk. Gyermekünk állandó életveszélyben van, mindegyre megsérül. Egyszer talán végzetesen. Uram, könyörülj!  Mennyire aktuális ez az evangéliumi felkiáltás a jelenlegi háborús helyzetben! Győzd le a Sátán romboló, pusztító, megnyomorító hatalmát!

   Vajon beszélhetünk-e lelki alvajárásról? Arról az állapotról, amikor öntudatlanul cselekszünk, nem tudunk az Úrra figyelni, a kísértések tüzébe és vizébe esünk valamilyen bűn, egy-egy szenvedély következtében.  Amikor félelem gyötör, mert érezzük, hogy valami nincs rendben az életünkben.

   Ez az apa könyörültet vár. Nem azt mondja: másoknak segítettél, meg kell tenned velem is. Egyébként is ez a te küldetésed. Én is izraelita vagyok, és íme, hozzád fordultam. Tudja, hogy Jézus gyógyító tette nem jár ki neki, nincs hozzá „alanyi joga”, nem is tudja megfizetni, hanem irgalomból adatik. Annyira magától értetődőnek tartjuk: Isten azért van, hogy segítsen nekünk, teljesítse kívánságainkat. Valósággal köteles ezt megtenni… Pedig egyetlen módon jöhetünk hozzá, úgy, amint ez az apa tette: az ő irgalmára alapozva. Büszkeségünk, önteltségünk a legfőbb akadálya lehet gyógyulásunknak.

  Az apa megjegyzi: tanítványaid nem tudták meggyógyítani. Hát nem természetes ez? Tudunk mi gyógyítani, békességet teremteni, akár testi, akár lelki problémákat kezelni? Bergenyében sok testi beteg van, de milyen sok lelki nyomorúság is emészt minket: bűnök, szenvedélyek, gyanakvás, harag, rosszindulat, békétlenség. És mennyi baj, erőszak van a világon! Gondoljunk a szomszédunkban dúló rettenetes háborúra. Tudunk tenni valamit? Milyen mélyen átéljük tehetetlenségünket!

Lehet, hogy a tanítványok feladata nem is a gyógyítás lett volna, hanem a Jézusra mutatás. A kitartás, türelemre intés, az együtt várakozás (Lukács szerint Jézus csak másnap jött le a hegyről - Lk 9,37). Mi képtelenek vagyunk rá, de az Úrnak van hatalma… Sokszor azt akarjuk megtenni, amire nincs felhatalmazásunk, amit pedig ránk bízott az Úr, azt elhanyagoljuk.

    Jézus kemény, feddő szavakat használ: ó, hitetlen és elfajult nemzedék. Vajon kinek mondja: a tanítványoknak, a hitetlenkedő embereknek, az apának? Talán mindenkinek. Nekünk is. Jézus szenved attól, fájdalmat okoz neki az, hogy a mások szenvedésén nem tudunk segíteni. Hogy nem tudjuk továbbadni Isten békességét. Nem tudjuk felmutatni az ő dicsőségét. Mert magunkkal vagyunk elfoglalva, mert erőtlenek vagyunk a hitben… Nem élünk az erőforrásokkal, amiket Isten felkínál nekünk.  

   Szinte sértő a Jézus megjegyzése: meddig leszek még veletek? Hát nem akar mindig velünk lenni? Nem azt ígérte: íme, tiveletek vagyok… De velünk tud-e maradni? Szívesen látjuk-e körünkben, a kedvében járunk-e? Nem mondunk-e mindegyre ellent őneki? Nem bosszantjuk-e hitetlenségünkkel?

(A feleség ismeretlen rokonától mesés vagyont kap egy fiatal pár egy ügyvédi irodán keresztül, egy feltétellel: a gyönyörű házzal, kövér bankszámlával együtt jár egy idős személy is, akit gondozniuk kell. Az öreg csendben, szinte feltűnés nélkül él, mégis zavarja a fiatalokat, hogy ott van, és elhatározzák, hogy megszabadulnak tőle. Egyik nap szólnak neki, hogy úgy határoztak, hogy nem maradhat többet velük, öregotthonba küldik. Ő azt válaszolta: kár, hogy így döntöttetek, ui. én lennék az a bizonyos rokon, én vagyok a tulajdonos.)   

   Emlékszünk, Józsué azt mondja a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni az Urat, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő, nem tűri el hitszegéseiteket és vétkeiteket! (Józs 24,19). Nem járhattok a ti külön útjaitokon, elvárva, hogy az Úr rögtön segítségetekre siessen, ha önfejűségetek miatt bajba kerülök. Ti kell az ő útjain járjatok és neki engedelmeskedjetek.

     Jézus magához hívatta a gyermeket, és rákiáltott. Jézus rákiált, ráparancsol (ráijeszt?)- határozott fellépésről tanúskodik ez, isteni erejének a megnyilvánulásáról. Jézus úgy lép fel, mint aki nem tűr ellentmondást. Megváltásunk dolgában a mi Urunk nem ismer kompromisszumot. Nem hagy kétséget győzelmi igénye felől. Nem alkudozik a Sátánnal a mi rovásunkra.

Kiment abból az ördög, olvastuk. Ókorinak, túlhaladottnak tartjuk ezt a szóhasználatot, szemléletet… Ma már nem fogalmazunk így. Vajon, tényleg nincsenek ilyen problémáink? Mindenképpen elgondolkozhatunk a következőkön: 1) ez a kijelentés nyilvánvalóvá teszi, hogy a betegséget, a testi és lelki megkötözöttséget Jézus az ellenségnek tulajdonítja. (Isten megengedi, de nem tőle származik.) 2) Ő élesen elválasztja a beteget a betegségtől, a bűnöst a bűntől. Sokszor befolyásolnak minket gonosz indulatok, szándékok, Isten mégsem tekint gonosznak, nem azonosít a bűnnel, hanem szabadulásra hív. 3) Sok testi betegséget okozhat valamilyen „megszállottság”: gondoljunk pl. az alkoholizmusra, vagy a gyűlölködésre, az anyagiak hajszolására. 4) Tisztában kell lennünk, hogy végső soron nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk (Ef 6,12). A gonoszság sokszor túlhaladja az emberi racionalitást, az ésszerűséget (gondoljuk a háború őrületére), de nem haladja túl az Isten hatalmát. Krisztus azért jött, hogy a Sátán, a Romboló munkáit lerontsa.

   A gyermek meggyógyult. Részesül Jézus terápiájában, betölti az ő szeretete, jósága, békessége.

   A tanítványok Jézushoz mennek, és azt kérdezik: mi miért nem. Érzik kudarcukat, beismerik hitük csődjét. Fontos kérdés ez a mi esetünkben is: mi miért nem? Miért nem újul közösségünk, miért van annyi közöny?  Miért van annyi versengés, gyanakvás, harag, rosszindulat, szívtelenség nemcsak a nagyvilágban, hanem bennünk és közöttünk is? Hallottátok, mit felel Jézus: kicsinyhitűségetek miatt. Nagyon világos, ua. leleplező a válasz. A kicsinyhitűség nemcsak kis hitet jelent, hanem kételkedést, bizalmatlanságot. Ítéletes, hogy az örökkévaló, dicsőséges, hatalmas Istenben ilyen kevéssé hiszünk. Krisztusban, aki életét adta értünk, olyan kevéssé bízunk. Nem merjük neki megvallani, átadni bűneinket. Inkább hagyjuk, hogy azok megnyomorítsanak.   

   Jézus még hozzáfűzi: mondom, ha annyi hitetek volna, mint egy mustármag. A mustármag – nemrég hallottuk - nem egy élettelen tárgy, mert élet van benne, növekedési program… Az ismert példázat üzenete szerint kikelvén naggyá lesz, másoknak is áldásul szolgál. A hit élő kapcsolat az élő Istennel.  

Hegyeket mozdítanátok. Archimédesz azt mondta: adjatok egy fix pontot, és kifordítom sarkaiból a világot… Engedd, hogy Isten hittel ajándékozzon meg, és a hegyeknek fogsz parancsolni. (Vajon aktualizálhatjuk: hittel tankokat, rakétákat lehet megállítani?)  

   Imádság és böjtölés: Istenre figyelés, lemondás… A böjti időre készülve, a háború szörnyűségeit ilyen közelről látva – nagyon időszerű tanítás. Az imádság kitárulkozás Isten előtt: szívünk vágyának kinyilvánítása, és az ő akaratának, parancsainak a meghallgatása. Az imádság készenlét az engedelmességre, a szolgálatra. Egy folyamat: magában foglalja az odaszánást, végrehajtást is.

A böjt saját igényeink feladása, hogy Isten akarata legyen az első. Hogy semmi ne foglaljon le jobban, mint a neki való szolgálat. Nem lehet fél szívvel harcolni… A hívő ember ha valamit lelkesen végez, akkor imádsággal és böjtöléssel teszi azt: szüntelenül Isten segítségét kérve és valósággal elfeledkezve saját korlátairól. Megint a háborút emlegetve azt is mondhatnánk, hogy az ukrán nép számára ez ma szinte kényszerhelyzet: (halljuk a szívszorongató híreket) az ostromlott városokban tényleg fogytán az élelmiszer, és bizonyára sok őszinte, könnyes fohász hangzik el.

   Rájuk is gondolva, és minden megpróbáltatásban levő embertársunkra, saját helyzetünkre, vállaljuk ezt a lelki harcot, és kérjük Istent, hogy vezessen győzelemre! Ámen.   

 

Örökkévaló, irgalmas Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, aki magára vette minden szenvedésünket, bűnünket, esendőségünket, és Szentlélek megvigasztaló, bátorító közösségében!

Hozzád kiáltunk félelmeink, nyugtalanságunk, az egész világot megrázó események miatti aggódásaink közül, és beismerjük őszintén, hogy sokszor csak az emberi nyomorúságot látjuk, a bajt, betegséget, a nehézségeket, a háborút, és ezekkel szemben saját erőtlenségünket tapasztaljuk. Elfeledkezünk a te örökkévaló hatalmadról, kegyelmedről, dicsőségedről, vagy azt nem kapcsoljuk össze földi, valós, konkrét helyzetünkkel. Elizeus szolgájához hasonlóan nem vesszük észre a mennyei seregeket, akiket védelmünkre rendeltél.

   Krisztusunk, a beteg gyermeke nehéz sorsát elődbe vivő apával kérünk: könyörülj rajtunk! Annyi minden nyomaszt egyéni és közösségi életünkben, annyi hiánya, fájó üressége van az életünknek, annyi gond, küzdelem, annyi rossz hír, bizonytalanság! Mi is könyörületért esedezünk, amit nem érdemlünk meg, ami nem jár ki nekünk… Méltók vagyunk a büntetésre, de köszönjük, hogy szent áldozatoddal méltókká tettél a kegyelemre is. Erre hivatkozunk, erre alapozunk, ebben reménykedünk!

Hallottuk, amint szemükre veted tehetetlenségünket, kicsinyhitűségünket… Azt, hogy keményszívűek és keményfejűek vagyunk,  kizárunk téged az életünkből, nélküled akarunk nagyok és sikeresek lenni, egymás ellen fordulunk, a magunk igazát – valójában az igazság mázába burkolt önző érdekét – próbáljuk keresztül vinni. Ezért vallunk kudarcot, ezért szégyenülünk meg.

  Téged kérünk, hogy maradj velünk. Ne menj el tőlünk, ha önteltségünkben el is utasítanánk téged, mert szükségünk van jóságodra, alázatodra, szeretetedre, és segítségedre! Arra, hogy felemelj elesettségünkben, hogy oltalmazz a kísértések, veszedelmek között, hogy meggyógyíts betegségeinkben, hogy bátoríts küzdelmeinkben, megtaníts egyedül benned bízni és példádat követni. És arra, hogy érdemeddel bejuttass minket az Isten országába.

  Növeld a mi hitünket tebenned, és akkor növekedni fogunk a szeretetben, az együttérzésben, a segítségnyújtásban, a reménységben és egymás biztatásában is. Akkor hegyek mozdulnak meg, akkor háborúk szűnnek, akkor sebek gyógyulnak, életek újulnak.

   Mennyei Atyánk, könyörülj gyülekezetünkön! Taníts minket – a világban történteket is látva –hozzád térni, egymással megbékélni, összefogni, közösségünkben megerősödni! Fohászkodunk betegeinkért, hordozd őket gyógyító és megváltó kegyelmedben, vigasztald Szentlelked által az élet reménységével a gyászolókat, szomorkodókat, támogasd a bajban, nehézségben levőket, segítsd a munka terhét hordozókat, áldd meg családjainkat! Őrizz meg minket külső és belső veszedelmektől, támadásoktól!

Együtt emeljük fel szívünket hozzád a háború szörnyűségével szembesülő Ukrajnáért, a rettenetes, elnyomó túlerővel szemben a szabadságukért, létükért küzdő lakosokért, az ártatlan áldozatokért, a sebesültekért, gyermekeikért jajgató édesanyákért, férjeiket sirató feleségekért, a családtagjaikat gyászoló emberekért, a menekülőkért, azokért, akiknek mindenük megsemmisült, az ostrom alatt álló, a pokol rettegéseit átélő városokért, településekért. Imádkozunk az akaratuk ellenére harcba küldött orosz katonákért is, és azokért, akik a környező országokban a menekülőket nyitott szívvel és sok áldozatot vállalva befogadják.

   Urunk, vess véget a vérontásnak, adj bölcsességet a világ vezetőinek, hogy megoldást találjanak, és indítsd a támadók szívét is arra, hogy a békesség útját keressék!

   Istenünk, légy erős vára népednek, Jézus, harcolj a tieiddel, Szentlélek, erősítsd a szívekben az életnek, az üdvösségnek reménységét! Ámen.