Mt 18, 21-35 (vas.de.)

21 Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?

22 Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. 1Móz 4,24

23 Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Jak 2,13

24 Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa.

25 Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg.

26 A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked.

27 Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.

28 Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!

29 Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked.

30 De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását.

31 Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt.

32 Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.

33 Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?

34 És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását.

35 Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.

    A megbocsátás témája kerül újból elénk. Túl sokat hallunk róla? De jutottunk- e előbbre ezen a területen? Megtanultuk-e a békesség szabályait? Döbbenetes a mostanában sokat osztott-szorzott amerikai, nemegyszer erőszakba torkolló tüntetésekben az, hogy régóta elrendezettnek látszó társadalmi problémák bukkannak felszínre, évszázados sérelmek törnek elő, csak fel kell szítani őket.

   Mit gerjesztünk fel magunkban? Milyen hatások, indulatok érvényesülnek bennünk? Mennyire vesszük komolyan, építjük be gondolkodásunkba, életmódunkba a Krisztus tanítását?

Újságokban, tévében, internetes hirdetésekben rengeteg orvosi tanács próbálja felhívni figyelmünket az egészséges életmódra, és jól tesszük, ha figyelünk rájuk. Számtalan gazdasági jellegű, pénzügyi, befektetési ötlettel, tippel is találkozunk, és azok is nagyon hasznosak lehetnek. De ki irányítja erkölcsi életünket, magatartásunkat, egymáshoz való viszonyunkat? Döbbenetes, hogy mennyire csekély a hatása Isten Igéjének az életünkben. Mennyire kevés teret biztosítunk annak magunkban. Fontosabb az, amit én a fejembe veszek, amit mások mondanak. Úgy táncolunk, ahogy a világ fütyül.

  Elölről kellene kezdeni a keresztyénséget. Onnan, ahonnan Péter indul ki: Krisztustól. Azt követve, ami ő tanít. Igen ám, de az élet más, szoktuk mondani. Főként azért, mert mássá tesszük.

   A Péter kérdése valószínű nem elméleti. Valamilyen ügyes-bajos dolga akadhatott valakivel, talán éppen egyik tanítványtárssal. Emberek vagyunk - ám jó, ha tudunk arra figyelni, aki isteni bölcsességgel oktat minket.

   Hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvérnek? Még hétszer is? Péter úgy gondolhatta, hogy ez az emberi felső határ.  Még ez is meghaladja a mi spirituális teljesítményünket. Ha most megállapodnánk abban, hogy csak az marad az istentiszteleten, aki képes hétszeres sérelmet, bántást is megbocsátani, akkor sokan hazamennénk. Nem tudom, maradna-e valaki, hogy becsukja a templomajtót?

    Persze, kissé világosabbá teszi a helyzetet az, hogy testvérről van szó, akivel együtt kell élnem, aki hozzám tartozik, akiért felelős vagyok. Akinek valamilyen értelemben tőlem függ az élete, békessége, boldogsága. Aki gyarló ember, ezért megsért, megbánt. Valószínű, hogy a magam rendjén én is követek el igazságtalanságokat vele szemben. Botránkozásul vagyok neked én, /És botránkozásul vagy te nekem - írja Reményik Sándor a Lefelé menet című versében. De a testvérrel mégis tisztázni kell, együtt kell tovább menni.

    Annyi felhalmozódott sérelem, negatív érzés van bennünk! Népünk lelki betegségének egyik fő oka ez. Nem tudunk felszabadultan élni egymás mellett. Érzékenyek, bizalmatlanok vagyunk egymással szemben, tartunk attól, hogy mi húzzuk a rövidebbet. Állandó versengés, ellenségeskedés van köztünk.

Nehéz megválaszolni, hogy miért van ez így. A következményeket viszont eléggé pontosan fel lehet sorolni.

   Jézus válasza letaglóz. Szorozd meg a hetet, amit az emberi felső határnak tartasz, 70-nel. A maximumot annak tízszeresével. Ez a mennyei, isteni mérték. Jézus ezt képviseli. Teljesen át kellene adnunk magunkat neki ahhoz, hogy ez jusson érvényre bennünk. Valami olyasmi kellene történjen, amit a konfirmandusaink a HK szavaival így mondanak: „az ó-ember megöldöklése, az új ember megelevenítése”.

   Megváltó Urunk szemléltetésként elmond egy példázatot. Hasonló a mennyek országa… Érdekes, Jézus a megbocsátás kérdését a mennyek országával hozza összefüggésbe. Csak így látunk helyesen. Sokszor elfeledkezünk erről a perspektíváról. Sérelmünkben mindent felsorolunk, minden érvet előhozunk, de ez nem kerül szóba. Pedig a mennyek országa jegyében áll minden. Mindig meg kellene kérdezzük: mi a jelentősége ennek az örökéletre nézve… És akkor más fénybe kerül minden: döntéseink, kicsinyes nehezteléseink, stb. Ha ma vagy holnap meg kellene állj a hatalmas Isten színe előtt, milyen indulatokat, gondolatokat kellene gyorsan kivess a szívedből? (Ahogy a gyermekek próbálják eltüntetni csínytevéseik tárgyi bizonyítékait a szülők megjelenésekor.) Mit kellene gyorsan elintézz testvéreddel, embertársaddal?

    Ha nem fontosak az Isten dolgai, a földit sem tudjuk helyesen bemérni. A hajósok tudják, hogy nem a tenger hullámai, hanem a csillagok után kell tájékozódni…  Ha csak a földire nézünk, akkor nemcsak Isten országát veszítjük el, hanem a földinek is a lényegét, az igazi értelmét.

    A történetben elszámoltatásról van szó… Nem szeretjük ezt a szót, az ilyen helyzetet. Csak abban az esetben, ha mi számoltatunk el másokat. Mindenkiben megvan ez a hajlam. Megmondani a másiknak… Ebben jók vagyunk. De a végső ítélet nem a mi dolgunk, nem a mi jogunk… A király maga elé rendeli az ő szolgáit! Valaki poénosan azt mondta: Ha nem a mennyben laksz, ha nem te teremtetted a világot, akkor fel kell ismerned, hogy az a gyarló ember vagy, aki engedelmességgel tartozik Istennek.

    A példázatban hatalmas összegről hallunk, kemény ítéletről, és kétségbeesett rimánkodásról: mindent megfizetek. Érezzük, hogy túlzás ez a mindent. De az ember a tehetetlenségét sokszor nagy szavakkal leplezi.

   A fordulópontot, a megoldás egy szó, egy ige jelzi, ami a király nagylelkűségéről árulkodik: megszánta. „Inkább ezer irigyet, mint egy szánót”, tartja a közmondás. De Isten előtt nincs más esélyünk. A gazdasági fejlődéssel párhuzamosan egyre inkább megszoktuk: nem szorulunk egymásra, nincs szükségünk egymás segítségére. Büszkén mondjuk: önállóak vagyunk. De ugyanakkor milyen nyomorultak is. Anyagi függetlenségünk mellett ott van lelki kiszolgáltatottságunk, elesettségünk. Boldog az az ember, aki átéli: megkönyörült rajtam az Isten.

   A király végül nem haladékot ad a szolgának (az csak az önámítás újabb, keserű véget jósló csapdája lett volna számára), hanem teljes elengedést, totális rehabilitációt. Ha a szolgának 10 élete lett volna, akkor is nehezen tudta volna visszafizetni ezt a tetemes tartozást, és most egyszerűen megszabadul ettől a borzasztó, nyomasztó tehertől. Tiszta lappal indulhat. De vajon tiszta lélekkel is?

   Satkalatos kérdés, hogy mit kezdünk a kegyelemmel. Kegyelem az életünk (függetlenül attól, hogy azt miként értelmezzük), abban minden percünk. Még a levegő is, amit beszívunk. Persze, mi sokszor csak a negatív dolgokat látjuk, és azért tele vagyunk panasszal.  Megfigyelhetjük, hogy nehéz helyzetben levők könnyebben felismerik életükben a kegyelem jeleit.  

   A szolga tehát teljes amnesztiát, új lehetőséget kapott. Új életet kezdhet. (Ehhez, tudjuk, új szív is kell.) És elindul emberünk a szabadság útján, óriási tehertől szabadulva… Valósággal szurkolunk neki. Legyen szerencséje, éljen most már boldogan!

   Összefut a szolgatársával. A találkozások az igazság pillanatai. És azt várnánk, hogy lelkendezve, örömmel újságolja neki: képzeld, nincs adósságom. Szabad vagyok, mint a madár! De nem ez történik. Ez a szolga hamissággal kezdi az új életét. Mert az elhallgatott igazság hazugság. Ha nem mondom el másoknak, hogy mit tett velem az Isten, hazudok. Mert ha nem Isten nagyságos tetteit hirdeti az életem, akkor magam kicsinyes dolgai kerülnek előtérbe.

    Első dolga az iszonyatos tartozásától mentesült szolgának, hogy behajtsa a másik tartozását. Ő, a kegyelmet nyert. Akinek 10.000 talentumot engedtek el (ez egymilliószor több annál, mint amivel neki adós a szolgatárs). Azt látjuk magatartásában, hogy a király nagylelkűsége csak jogi státuszán változtatott, a lelkét nem érintette.

   Se szó, se beszéd, nekiesik a másiknak, fojtogatja (a szolgatárs tehát fizikailag is gyengébb, gyámoltalanabb). Ez szabad emberként az első közösségi reakciója. Felháborító. A hálátlanság egyik legundokabb emberi vonás. Nem is gondoljuk, hogy mennyire átszövi az életünket. 

    Szinte szóról szóra megismétlődik a példázat eleji jelenet: az adós szolgatárs leborul, és kérleli egykori barátját. De emberünk ebben a helyzetben nem ismeri fel igazán önmagát, saját valós szerepét: csak a hatalom gyakorlásában hasonlít a királyhoz. Az irgalomban nem. Megjátsszuk az Istent, de nem az ő jóságát, bocsánatát képviseljük.  A birtokolt hatalom (legyen az akár a legkisebb is) mutatja meg igazi jellemünket. Igen, a családban is.

    A gonosz szolgának (mert ez a példázat címe) valamilyen szinten igaza van, és a törvény előtt is érvényt szerez követelésének. A másik tényleg tartozik neki. Ha nem ismernénk az előzményeket, még azt is mondanánk: jól tette, minden spekuláló adós tanuljon az esetből.

    De az egésznek az összefüggésében ez (és kívülről ezt nagyon jól látjuk, akkor van baj, akkor torzul el a kép, ha belülről kell néznünk) a hálátlanság szintje, csak az egyik vetülete a valóságnak. Minden történetnek van egy mennyei szála is. Minden haragvásunk, elégtételvételünk, ún. megfizetésünk mellett ott áll a kereszt eseménye, Krisztus önfeláldozó megbocsátása. Lehet, hogy igazunk van a magunk szűk értelmezése szerint, de mi Isten kegyelméhez kell mérjük magunkat, ahhoz a békességhez, amit Krisztus élete árán szerzett meg.

   A gonosz szolga újból ott áll a király előtt. Kérdés az, hogy nyerhet-e újból bocsánatot, számíthat-e megint elengedésre? A király ítéletében háromszor hangzik el a könyörülni kifejezés. Ha azzal visszaélünk, akkor nincs mentség. Isten kegyelmében a legtöbbet adja, Krisztusban a legnagyobb ajándékát közli velünk: ha semmibe vesszük, akkor nincs, ami/aki megmentsen.

   Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének, olvastuk az utolsó versben.  Krisztusban kegyelmet nyerve legyünk mi is könyörületes szívűek! Ámen.

   Istenünk, mennyei Atyánk Krisztusban, hálát adunk ezen a napon, ezen az ünnepen, hogy találkozhatunk egymással, és találkozhatunk hit által teveled. Elődbe hozhatjuk kéréseinket, gondjainkat, hálánkat is. Olyan jó nekünk átélni azt, hogy a te közösségedhez tartozunk, és egymásnak is tagjai vagyunk. Bocsásd meg nekünk, hogy olyan nehezen tudunk megbocsátani egymásnak, csak a magunk kicsinyes sérelmeit látjuk, a magunk igazát hajtogatjuk, és nem nézünk magasabbra, a te kegyelmedre, arra a könyörületre, amit Krisztusban mutattál meg irántunk.

    Köszönjük, hogy érte elengedted minden adósságunkat, eltörölted minden bűnünket, és mi békességben és belső szabadságban élhetünk. Cselekedd, hogy ez meglátszódjék abban is, ahogy egymáshoz, testvéreinkhez viszonyulunk, ahogy készek vagyunk mi is megengedni egymásnak.

Őrizz meg a szívtelenségtől és háládatlanságtól, mert ha irgalmadat megtagadjuk, akkor tényleg menthetetlenek leszünk, akkor megfojt saját önzésünk és gonoszságunk!

Tégy kegyelmed, könyörületed eszközeivé, gyakorlóivá! Te teremts így békességet belső életünkben, családjainkban, gyülekezeteinkben, az egyházban és az egész világon! Rontsd le a gyűlölködés magaslatait, és értesd meg az emberekkel, hogy mindnyájan a te sok adósságtól mentesült szolgáid vagyunk!

   Könyörülj gyülekezetünkön! Munkáld a megbocsátást ott, ahol harag van, a békességet ott, ahol békétlenség uralkodik, a hitet a hitetlenségben, odafigyelést a közömbösségben, és mindenekfelett a szeretetet!

   Imádkozunk a konfirmandusainkért, áldd meg a bűnbánati hetet számukra, Lelked által munkáld, hogy lélek szerint készüljenek a hitvallástétel alkalmára, és tedd áldottá majd a konfirmáció ünnepét. Könyörgünk, tedd nyilvánvalóvá gyógyító, megerősítő hatalmadat gyülekezetünk betegeinek életében, vigasztaló kegyelmedet a gyászolók számára, felemelő, szabadító szeretetedet az elesetteknek, segítségedet, áldásodat a próbák, kihívások, feladatok előtt állóknak. Oltalmazz minket, az érintetteket, de egész faluközösségünket ebben a helyzetben, amikor az új, a világon sok félelmet kiváltó betegség köztünk is jelentkezett!

   Hálát adunk a gyógyulásokért is, minden megtapasztalt segítségért, áldásért. Hálát adunk azért, hogy kántor testvérünk hazaérkezett, áldd meg őt, családját, szolgálatát.

  Ezen az alkalmon az alsóvárosi gyülekezetért imádkozunk, őrizd, szenteld meg azt a közösséget, vezesd őket a békesség és az áldások, a lelki növekedés útján. Jézus Krisztusért. Ámen.