Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mt 20, 20-28

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Mt 20, 20-28  (vas.de.)

 

        Akkor odament hozzá Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt, leborult előtte, és kérni akart tőle valamit.

21 Jézus megkérdezte tőle: Mit kívánsz? Ő így felelt: Mondd, hogy melletted üljön az én két fiam a te országodban, az egyik jobb kezed, a másik bal kezed felől.

22 Jézus így válaszolt: Nem tudjátok, mit kértek. Kiihatjátok-e azt a poharat, amelyet én fogok kiinni? Ők így feleltek: Kiihatjuk.

23 Erre ő ezt mondta nekik: Az én poharamat kiisszátok ugyan, de hogy ki üljön jobb és bal kezem felől, azt nem az én dolgom megadni. Azoké lesz, akiknek az én Atyám elkészítette.

24 Amikor ezt meghallotta a többi tíz, megharagudott a két testvérre.

25 De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Tudjátok, hogy a népek felett zsarnokoskodnak fejedelmeik, és vezetőik hatalmaskodnak rajtuk.

26 De közöttetek ne így legyen, hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok,

27 és aki közöttetek első akar lenni, az legyen a rabszolgátok. 1Kor 9,19

28 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.

 

    A történet szépen kezdődik… Jakab és János anyja odamegy fiaival Jézushoz. Példaként felmutatandó, tanítani való jelenet. Gyerekeinket az Úrhoz vinni. (Persze, itt már felnőtt fiúkról van szó). Kedves szülők, ezt szeretnénk a szívetekre helyezni: ebben a kiszámíthatatlan világban neveljétek biztos hitre gyermekeiteket, a mulandó értékek mellett ismertessétek meg velük a lelki kincseket. Vigyétek Jézushoz, tanítsátok az ő parancsolataira, ajánljátok őket az ő megtartó, megőrző szeretetébe! Tudom, hogy ez ma már nem ez a divat. Tudom, hogy nem ez a legfőbb cél. Tudom, hogy lelki kérdésekről, egyházról sok lekicsinylő vélemény hangzik el otthonainkban. Sok minden előbbre valónak tűnik. De nézzétek, az ún. fontos dolgokért való hajszában tönkremegy az életünk, széthullnak családjaink, közösségeink. Ha a Krisztushoz térés nem lesz szívügyünk, akkor az „egyetlen vigasztalásról”, a legfőbb erőforrásról mondunk le. Meg lehet lenni Jézus nélkül is… sőt, egymásra sincs feltétlenül szükségünk. Gyerekeink felnőnének nélkülünk is, és nem is tudnák, hogy mit veszítettek. Magabiztos számítgatásainkban valamit nem jól tervezünk.

    Különös a Zebedeus fiak anyjának a kérése (szinte érzéketlenségnek hat, hogy miután Jézus az ő szenvedéseiről beszél, neki ezen jár az esze): mondd, hogy az én két fiam a te országodban jobb és bal kezed felől üljön. Legyenek ott melletted. Legyenek kiemelt helyen. Ezt akarjuk elérni gyermekeinkkel.

Mégis elgondolkodtató ennek az asszonynak a hite: semmi kételkedés nincs benne afelől, hogy a Krisztus uralma megvalósul. Nem bizonytalankodik. A bizonytalanság, a bizalmatlanság világában élünk. Modern hitvallás: senkinek nem lehet hinni, mert soha nem tudhatod, ki mit akar. Lehet, hogy valaki a szívét, a lelkét adná érted, a legjobbat akarja neked, sokszor megbizonyította jóindulatát, de akkor se! Csak abban higgy, aki megmondja neked, hogy ne higgy senkiben! A kételkedésben, a gyanakvásban higgy! Esetleg önmagadban. Egyik szülő – akinek gyermeke valamilyen furcsa, keleti szektába keveredett - mondta el keserűen: a fiam, aki 25 évet élt velünk, aki annyi jót kapott tőlünk, aki mindig számíthatott ránk, hirtelen hátat fordított nekünk, és 100%-ban hitelt adott szinte ismeretlen, gyanús embereknek, akik teljesen hatásuk alá kerítették, a pénzét is elvették. Idegen és ellenséges lett irántunk, belesulykolták, hogy mi félrevezettük, kihasználtuk, és hogy ha megszakítja velünk a kapcsolatot, akkor szabad lesz, vagyis teljesen az ő irányításuk alá kerül…. „Szívbeli bizodalom”, tanítja a Káténk. Abban bízz, aki nem a szívedet akarja, hanem az övét adja érted!

  Persze, tetten érhető a Jakab és János anyjában a nagyravágyás is… Fiaim legyenek elsők. Emelkedjenek a többiek fölé. Jó szándék ez, jogosnak is tűnik (Uram, két gyermekem adtam a te szolgálatodra…Mi rossz van abban, ha azt szeretném: tűntesd ki őket?). Kicsit előbbre jutni, kicsit – akármilyen módszerrel - a többiek elé kerülni. Akármi is a háttere: önző gondolkodás ez.

    Jézus nem dorongolja le ezt az asszonyt, nem szedi le a rangját. Megérti anyai buzgólkodását. De azt mondja a testvéreknek: nem tudjátok, hogy mit kértek. Úgy gondoljátok, hogy ez igazságos a többiekkel szemben?  Úgy gondoljátok, hogy méltók vagytok rá, mindenki előtt titeket illet az a hely? Rászolgáltatok?  Kiihatjátok-e a poharat? Végigjárhatjátok-e az utat? Zebedeus fiai szinte kapásból rávágják: igen. Dicséretes a magabiztosságuk, határozott kiállásuk… Dicséretes, hogy konfirmandusaink olyan szépen elmondják, megfogadják… Biztos, hogy van lelkesedés a szívekben, csak a hűség, a kitartás hiányzik sokszor.

   Csodálkozunk, hogy Jézus nem száll vitába a két fiúval. Nem mondja nekik, hogy ez üres szájhősködés.  Ő senkinek nem mondta, hogy te kevés vagy ehhez vagy ahhoz, nem vagy képes rá. Senkit nem kezelt le, hogy „nézd csak, ki beszél”. Sőt, arra biztat, hogy merjünk nagyot kérni, nagyot akarni. De akkor valóban ne hátráljunk meg, ne adjuk fel!

    Jézus egyenesen igazat ad nekik: poharamat kiisszátok. Igen, valóban őszinte szívvel vállaljátok. Csodálatos az, hogy Jézus elismeri, értékeli a mi emberi odaadásunkat. Ó, bárcsak rólunk is elmondhatná!  Rólatok is, kedves kiskonfirmnadusok: tudom, hogy őszinte a ti hitetek, ragaszkodásotok. Az Úr azonban hozzá teszi: az első helyet nem az én dolgom megadni. Jézus az Atya döntésére hivatkozik… És bár ő Isten egyszülött Fia, a Közbenjáró, nem vállal közvetítést abban, ami nem az ő küldetése. Jézust nem lehet tisztességtelen protekcióra megkérni. Életét adta, megváltott, de azt nem ígérte meg, hogy pl. gazdagok vagy híresek leszünk.

   A többi tíz tanítvány érthető módon megharagudott a két testvérre. A versengés mindegyre fellángol még a legmeghittebb közösségekben is, és ellentéteket szít. Fellángol népek, országok között, és drámai következményekkel jár. Iszonyatos szenvedéseket okoz. Most a közelünkben testvérháború zajlik, de népünk történelme is sok egymás elleni hadakozásról tud. „Hányszor támadt tenfiad, szép hazám, kebledre…” sóhajt fel Kölcsey is a Himnusz egyik versszakában.  Ez a megosztottság, meghasonlottság mind a mai napig tetten érhető közöttünk.

   Jézus elejét akarja venni a vitának, ezért magához hívta a tanítványokat. Ez egy rendkívül fontos mozzanat. Oda tudunk-e menni Jézushoz vitáinkkal? Egymással való viszálykodásunkban, megkülönbözésünkben rá tudunk-e figyelni? A hit itt kezdődik: hogy feladjuk makacs álláspontunkat, és elismerjük az Úr igazságát. Ez a bölcsesség hiányzik sokszor belőlünk. Nincs közös értékrendünk. Csak gazdasági érdekek kötnek össze. Mindenki a maga feje szerint jár el. (Jézust a szívünk fölött hordjuk, és nem a szívünkben. ) Elveink, okoskodásunk elválasztanak egymástól. Nem fogadjuk el a mennyei tekintélyt, úgy, ahogy Krisztus az ő egyházában és életünkben érvényesre akarja juttatni az ő igazságát. (Persze, mi jobban tudjuk, ésszerű érvekkel meg is magyarázzuk – de az eredmény mégis rossz.)  

  Jézus odahívja a tanítványait. Nyilvánosságra hozza a témát. Ezzel a mérgét veszi. Hát mögött indul, de napfényre kerül. Sok hátsó szándékú tervünk, dolgunk van nekünk is. Ha Jézus az én Uram, ha embertársam a testvérem, akkor nem járhatok ezen az úton.   

 Az Úr világi példákra mutat rá: népek fejedelmeire, vezetőre, akik zsarnokoskodnak. Akik visszaélnek hatalmukkal, alattvalóikat elnyomják. Nem durva ez az összehasonlítás? Jakab és János diktátori ambíciókat dédelgetnek magukban? Néha kicsiből indul… „egyszerű” elsőbbségi harcból, féltékenységből, sértődöttségből, ami aztán elmérgesedhet. Hány ilyen tragikus történet van családok, de nemzetek életében is! Ki a nagyobb? – végső soron ez a kérdés köztünk és magasabb körökben is, ez vezet rémuralmakhoz, pusztító, könyörtelen háborúkhoz. (William Golding: Legyek ura c. regénye dióhéjban arról számol be, hogy a háború miatt egy szigeten magukra maradt gyermeke közt hogy üti fel fejét a hatalomvágy, hogy tör elő az erőszak, hogy uralkodik el a durvaság. Szükség van törvényre, de - ami még nagyobb -: egyetértésre, és szeretetre.)

 De közöttetek ne így legyen: aki naggyá akar lenni, legyen a ti szolgátok… Van karrier a Jézus szolgálatában is. Kedves gyerekek, mi lenne, ha nem abban versenyeznétek, hogy ki tud hangosabb lenni, hanem hogy ki tud hallgatni, nem abban, hogy majd ki gyűjt többet, hanem, hogy ki tud többet adni másoknak, nem abban, hogy ki lesz gőgösebb, hanem hogy ki lesz alázatosabb. Ez a Jézus útja.

Választhatunk mást is… de akkor nem leszünk tanítványok. Legfennebb a nevünk. ()

   De egyvalamit tudnunk kell: a Krisztus példája, értünk vállalt áldozata intő módon mindig szemünk előttünk marad.  Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért. Egyik legszebb mondat a Bibliában. Nem lehet szabadulni üzenetétől. Nagy vagyonra, befolyásra tehetsz szert, félvállról veheted az Istent és embertársaidat, de ezt nem tudod kitörölni a szívedből: valaki azért jött, hogy szolgáljon neked, és életét adja váltságul érted és másokért. Ez a tény pedig arra int, hogy ha hűségesek akarunk maradni önmagunkhoz, akkor erre a Krisztusra nézve kell döntenünk és cselekednünk.

  Egy megrendítő történet arról szól, hogy egy fiatalember a háborúban megmentette barátja életét, az később – egy vágyott pozíció megszerzéséért – hamisan bevádolta őt felségárulásért. Kötél általi halálra ítélték. Amikor megkérdezték, hogy mi az utolsó kívánsága, azt mondta, hogy az, hogy volt barátja is vegyen részt a kivégzésén. Hogy szembe nézhessen vele…  Azzal kell szembenézned, aki életét adta érted… Nem maradhat a szíved kemény, önzésed, nagyravágyásod, akarnokságod miatt nem veheted semmibe őt… Engedd, hogy szeretete, jósága áthasson, és megtanítson téged az engedelmességre, a szolgálatra! Ámen.

 

Urunk, örökkévaló mennyei Atyánk,

ebben az összezavarodott, erőszakkal és félelemmel megtelt világban olyan jó nekünk a Krisztus közelében lennünk. Újból megerősödnünk abban a hitben, hogy mi általa a te megváltott gyermekeid vagyunk, és hogy te mindent a javunkra és üdvösségünkre tudsz és akarsz fordítani.

   Bocsásd meg nekünk, hogy bár hangosan ítélkezünk a világ felett, bennünk is annyi nagyravágyás, versengés, másokat félrekönyöklő indulat van. Akármi áron nagyobbak akarunk lenni egymásnál, és ez viszályhoz, széthúzáshoz, ellenségeskedéshez vezet. Vívjuk mi is a magunk kis háborúit sokszor a családban vagy a környezetünkben. Köszönjük, hogy énünk hatalmi vágyával szemben Igédben a Krisztus alázatos áldozatvállalását állítod elénk. Olyan megszégyenítő, hogy miközben mi saját érdekeinkért akárkit eltipornánk, ő a mi érdekünkért, békességünkért önmagát adja! Hálát adunk, hogy rámutattál arra is, hogy vannak dolgok, amik nem a mi hatalmunkba tartoznak, amiket rá kell bíznunk a te örök bölcsességedre és kegyelmedre.

Lelkeddel segíts, hogy ne a világ gondolkozása szerint éljünk, hanem Krisztus példáját kövessük. Mert – hallottuk – a népek uralkodói hatalmaskodnak, zsarnokoskodnak alattvalóik felett. Mennyi visszaélés történt és megy végbe ma is vezetők részéről, akik hatalmuk féltése miatt népeket tipornak el, igáznak le, kényszerítenek elnyomatásba! Így emlékezünk népünk 1848-as forradalmára a zsarnokság ellen, arra a régi tavaszi napra, amely az öntudatra eszmélés, a szabadság tiszta vágyának friss levegőjét hozta el egy egész ország számára, és amelynek az eszméje mai napig is él bennünk. Kegyelettel gondolunk az áldozatokra, a kivégzettekre, börtönre ítéltekre, meghurcoltakra. És fájó szívvel gondolunk a napjainkban zajló ukrajnai háborúban elesettekre, a civil áldozatokra, együttérzéssel a sebesültekre, az elveszített szeretteiket, családtagjaikat gyászolókra, az óvóhelyre szorultakra, akik élete állandó fenyegetettségben van, a háború borzalmai elől menekülőkre. Imádkozunk az orvosokért, a humanitárius szervezetek munkatársaiért. Szüntesd meg a kegyetlen pusztítást, hozd el szent akaratod szerint a békesség napját.

   Elődbe hozzuk kiskonfirmandusainkat. Hálás a mi szívünk értük, örülünk ennek a szép, kedves csoportnak, hisszük, neked is drága gyermekeid ők. Könyörgünk, őrizd meg őket minden testi-lelki veszedelemtől, hadd éljenek békességben, és maradjanak hűségesek tehozzád és egyházukhoz, tartsanak ki a hitben, Krisztus követésében, és legyen áldott, szép, dicsőségedet hirdető az életük!

   Könyörgünk, óvd, tartsd meg gyülekezetünket, hozzád kiáltunk a betegekért, légy mellettük, erősítsd őket testben, lélekben, vigasztald a gyászolókat Szent lelked által, az örök élet reménységével! Öleld át emlékező testvéreinket, a segítsd a hiány elhordozásában, és bátorítsd őket a Krisztus szavával: aki hisz énbennem, ha meghal is, él. Könyörülj a bajban levőkön, aggodalmak, félelmek közt élőkön, hadd bízzuk magunkat teljesen atyai kegyelmedre! Áldd meg népünket, nemzetünket, készíts nekünk szerinted való jövendőt! Ámen.