Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Mt 21,33-46 (vas.de./2)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Mt 21, 33-46 (vas.de.)

 

33 Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített, azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott.

34 Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést.

35 A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek.

36 Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is.

37 Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni.

38 De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség.

39 Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. Zsid 13,12

40 Amikor megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal?

41 Ezt felelték neki: Rosszért rosszal fizetve elpusztítja őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják neki a termést a maga idejében.

42 Megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? Zsolt 118,22-23; ApCsel 4,11; Róm 9,33; 1Pt 2,6-8

43 Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. ApCsel 13,46

44 És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.

45 Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél.

46 El akarták fogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.

 

   A példázatok meghökkentenek, elgondolkoztatnak. Ha csak tényeket közöl valaki velünk, azokat hajlamosak vagyunk puszta információként kezelni, amit kielemzünk, amiről elmondjuk a véleményünket, de ami nem változtat a magatartásunkon. Ha Jézus pl. arról beszélt volna, hogy a Jeruzsálem és Jerikó közti úton egy embert megtámadtak, akkor mindenki elkezdett volna okoskodni: miért indult el egyedül, vagy: javítani kellene a közbiztonságon, vagy: bezzeg a rómaiak csak az adót hajtják be, de a lakosokkal nem törődnek… Jézus azonban egy példázatot mondott el egy kirabolt, félig agyonvert emberről, akin egy samaritánus segít. Így ez az elbeszélés arra sarkall, hogy keressük benne a magunk helyét, személyesen állást foglaljunk. A példázat egy nyitott történet, ami döntésre kényszerít.

    Mai igénkben Jézus valósággal felszólítja a körülötte levőket: hallgassatok meg egy példázatot! Figyeljetek, valami számotokra fontosat akarok mondani! Amit Jézus mond, az az életünkről szól. A példázat első két mondata egy ismert, szokásos, mindennapi helyzetet ír le: van egy szőlősgazda, aki szőlőt telepít, és mindent alaposan előkészít (kerítést, sajtót/présházat, őrtornyot épít), hogy a szőlőst művelni, a termést kezelni, védeni lehessen. Aztán bérbe adja, és elmegy… Majd, amikor elérkezik a szüret ideje, elküldi szolgáit, hogy vegyék át az egyezség alapján neki járó termést. Ez bevett gyakorlat volt, elterjedt szokás, eddig nincs semmi rendkívüli a történetben.

   Aztán hirtelen abszurdba fordul, brutalitásba torkollik az egész… Feje tetejére áll a szokásos rend, a békés, munkás – talán unalmas - hétköznapok csendjét borzasztó események kavarják fel. Valami elképzelhetetlen történik, ami nem összeegyeztethető az életet irányító racionalitással, társadalmi szabályokkal.  A munkások rátámadnak a hozzájuk küldött, gyanútlan szolgákra, és van, akit megvernek közülük, van, akit megölnek, van, akit megköveznek. Miért? Mikor lépi át az ember a határt, mikor szánja rá magát az Isten elleni lázadásra, a felebarát elleni gyilkos támadásra, melyik az a pont, ahol áthág át minden erkölcsi törvényt, és szabad teret enged vak indulatainak?

   Ezek a munkások megállapodtak a gazdával. Mi történt közben velük? Milyen alattomos terv fogant meg a szívükben, ki tüzelte fel őket, milyen sérelmeket akarnak megtorolni? Vagy csak úgy spontán, egyszerűen kibújik belőlük a Kain természete? Ha őszintén magunkba nézünk, akkor könnyebben megértjük indítékaikat…  

   Csúfosan elbánnak tehát a szolgákkal, és mintha mi sem történt volna, megy minden tovább a maga kerékvágásában… A gonosz az általa véghezvitt bűnös tettek miatt nem érzi rosszul magát. A gonosz az általa elkövetett galádságot is sikernek könyveli el.  Meg van győződve, hogy neki joga van mindehhez, sőt, cselekedeteit egyáltalán nem tartja rossznak, hanem egyenesen jónak. Mindent önző énünk szempontjából nézünk… Egy rabszolga-kereskedő hajója megérkezés előtt, nem messze a kikötőtől zátonyra futott, rakománya, a 100 frissen beszerzett fiatal munkaerő (ez 100 emberi életet jelent) odaveszett, ám a biztosító az őt ért kár nagyrészét visszatérítette. Találkozott barátjával, aki érdeklődött: hogy jött össze a legutóbbi szállítmány. Azt válaszolta: nem úgy, ahogy terveztem, de nyertem 300 dollárt.  

   A gazda újabb szolgákat küld. Szinte az a benyomásunk, hogy nem hiszi el a történteket. Még mindig bízik a munkásokban. Hiszen megegyezett velük. Biztos valami félreértés lehet a háttérben. Újabb esély ad nekik… Isten nagylelkűségéről, türelméről szól ez a mozzanat. Jeremiás próféta által üzeni Isten az ő népének: újra meg és újra szóltam hozzátok (Jer 35). Hány esélyt kaptunk mi is!

    De a munkások szíve nem változik. A bűn nagyon mélyen benne gyökerezik a természetünkben. Nem felszíni jelenség. Hozzánk tapad. A szőlőmunkások másodszor is ugyanazt cselekszik. A keményszívű ember Isten kegyelmére is bűnnel válaszol. A szeretetre is gyűlölettel. Amikor Pál azt írja (Róm 12,21), hogy a rosszat jóval győzd le, akkor ez az intés egy bennünk zajló küzdelem megnyerésére buzdít (az idézett igevers így kezdődik: ne győzettessél meg a gonosztól, azaz ne engedd, hogy téged legyőzzön, hanem diadalmaskodjék benned a jó)…  Egy teveháton utazó beduin meglátott egy vándort, aki erőtlen mozdulatokkal integetett segítségért, úgy, mint aki a halál szélén áll. Megesett rajta a szíve, felültette maga mögé, azonban az egy óvatlan pillanatban letaszította őt teve hátáról, és továbbügetett az állattal. A pórul járt beduin utána kiáltott: egy dolgot sajnálok, ha majd a következő alkalommal tényleg bajba kerülsz, akkor már nem fogok rajtad segíteni, pedig szükséged lenne rá, és szívem is azt diktálná… A világ gonoszsága soha ne ösztönözzön minket a rosszra! Ne az emberekre nézzünk, hanem megváltó Urunk példájára! 

  A gazda megteszi a legutolsó, a legnagyobb lépést. Egyetlen fiát küldi el, azt gondolván, hogy azt - iránta való tiszteletből – megbecsülik. Mindnyájan tudják, hogy neki egyetlen fia a legkedvesebb. Jobban szereti a saját életénél.  Azzal, hogy elküldi, azt üzeni: teljes jó szándék van benne szolgái iránt, mindent megbocsát, csak térjenek észre… A Fiú az Atyát képviseli. Krisztus Isten megbízatásával, mandátumával érkezett közénk. És hogyan bánt ill. hogyan bánik az ember az egyszülött Fiúban megjelent, hozzá hasonlóvá lett Istennel? Megalázza, megkínozza, keresztre feszíti. Van valami kiirthatatlan erőszakosság az emberben. Történelmünk tele van vérnyomokkal, tele van gyűlölséggel, háborúskodással, kegyetlenséggel. Valami nincs rendben a lelkünkben.

   A szőlős bérlői azt mondják maguk között: ez az örökös. Valóban, azt olvassuk a Zsid 1,2-ben: Isten Krisztust mindennek az örökösévé tette. Pál a Róm 8, 17-ben azt írja: Krisztus örököstársai vagyunk. Benne nyerünk meg mindent. Akkor miért szállunk szembe vele? Miért akarjuk őt, akiben Isten minden áldását, még az üdvösséget is nekünk ajándékozza, kizárni az életünkből?

Azt mondják a szőlőmunkások: nosza, öljük meg, hogy minden miénk legyen. (Hát nem ellentmondásos: azt öljük meg, akiben minden a miénk lehetne!) Nem kapni akarják az örökséget, hanem megszerezni: erőszakkal, kegyetlenséggel, gyilkossággal… Ki akarják maguknak csikarni. 

   Kell-e nekünk az az örökség, amit Jézus hozott, és amit egyedül benne és általa fogadhatunk el, vagy saját erőnkkel akarjuk megszerezni, valósággal kitépni az Isten kezéből? Azt látjuk: sok embernek nem kell Krisztus. Nem kell az ő útja, igazsága, sőt, az általa felkínált élet sem. Inkább a magunk választotta rossz, mint az Isten adta jó. Mert mi jobban tudjuk, hogy mi kell nekünk, és azt hogyan kell elérnünk. És nem számít, hogy milyen áron, hogy vérrel és vassal. Magunkban akarunk boldogulni, kizárva, kitaszítva életünkből az élet Urát… Pedig Krisztuson kívül nincs lelki örökség.

   Nézzétek ezt a tomboló háborút: mennyi kegyetlenség, embertelenség, pusztulás, tengernyi szenvedés: mert valaki meg akar szerezni valamit, be akarja bizonyítani, hogy rögeszméit ezrek áldozata árán is keresztülviszi. Az emberi életek nem számítanak, csak saját őrült ambíciója.

    Elhangzik a kérdés: vajon mit tehet a szőlő ura ebben a helyzetben? Érzékeljük, hogy Jézus arra utal: lejárt a kegyelmi idő. Ez már a végső elszámolás. Isten nem tűrheti a gonoszság fennmaradását. Színe előtt nem állhat meg a bűn. Sok esélyt kapunk a megtérésre, de egyszer az utolsó is lejár. Mégis furcsálljuk (az ismert igevers összefüggésében, hogy ti. ne fizessetek rosszal a rosszért – 1 Pt 3, 8-9), hogy így olvastuk: rosszért rosszal fizetve… Az ítélet joga az Istené. Azt is sugallja az ige: a szőlőmunkások azt kapják, amit választottak. A gazda engedi, hogy részük legyen tetteik következményében, az általuk választott „örökségben”.

   Milyen örökséget keresünk? Tudjátok, sokszor azért nincs örömünk abban, amit megszereztünk, mert sikereinkhez túl sok hamisság tapad, mert elképzeléseinket nem éppen egyenes úton valósítjuk meg. (Az eszközök többet elárulnak az emberről, mint a céljai.)

   Jézus idézi a zsoltárok könyvét: „a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”. Isten akaratának keresésében, az ő öröksége utáni vágyakozásban nem lehet az egyszülött Fiút megkerülni (). És ez nem egy negatív üzenet, hanem csodálatos jó hír!

    Jézus magyarázza is - itt élesen, elevenbe vágóan személyes és leleplező lesz az ige -: Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa… Rádöbbenünk, hogy az Úr Jézus hozzánk intézi a szavait: ha visszautasítjátok Isten kegyelmét, akkor ő megtagadja azt tőletek. Ha nem kell nekünk, ha úgymond fontosabb dolgok foglalkoztatnak (anyagiak, stb.), akkor annak az lesz a következménye, hogy Isten kihagy minket az ő megtartó tervéből… Engedi, hogy magunkban boldoguljunk. Sajnos, a mi boldogulásunk egymás ellen és saját kárunkra történik. A tékozló fiú boldogulása ez. A saját önző, nagyratörő vágyait űző ember ámokfutása.

   Isten azoknak adja az ő országát, akik megtermik a gyümölcsét. Nem tudom, mit kap Isten tőlünk, a bergenyei gyülekezettől. Hálás, engedelmes életet? A szeretet bizonyságtételét?    

   A farizeusok megértették, hogy róluk mondta Jézus… De nem elég ez a felismerés. Igen, róluk/rólunk is szól, de nemcsak, hanem legfőképpen Krisztusról, akiben bocsánatot és mennyei örökséget nyerhetünk. Nem elég csak megértenünk Isten akaratát, hanem teljes valónkkal rá kell arra hangolódnunk, azt cselekednünk kell.

   A farizeusok nem a bűnbánat útján indulnak el, hanem saját igazságuknak, bűnös gondolataiknak akarnak érvényt szerezni, úgy, hogy mindent megtesznek az egyetlen Igaz félreállításáéért. Árnyékunktól úgy szabadulhatunk meg, ha eltüntetjük a fényt.

   Az Úr őrizzen ettől, és adjon nekünk alázatot, bölcsességet és hitet, hogy feladva keményszívűségünket, fogadjuk el azt, akiben megnyerjük az igazi örökséget, és neki engedelmeskedve teremjük a szeretet, békesség gyümölcseit! Ámen. 

 

Örökkévaló Istenünk, köszönjük ezt az újabb alkalmat, amikor együtt lehetünk a te gyülekezeted közösségében, hogy míg máshol háború dúl annak minden nyomorúságával, vagy üldözés folyik a te gyermekeid ellen, mi szabadon jöhetünk, találkozhatunk. Bocsásd meg, hogy sokszor a közömbösségünk, keményszívűségünk tart távol. Hálát adunk az ige drága tanításáért… ennek a súlyos üzenetű példázatnak a figyelmeztetéséért. Szembesültünk abban, mennyei Atyánk, a te messzemenő türelmeddel és kegyelmeddel, ugyanakkor a mi hitetlenségünkkel, lázadó indulatainkkal is. Valóban megdöbbentő, hogy a te szeretetedre a mi válaszunk sokszor a gyűlölet, a te megtartó akaratodra a szembeszegülés, a visszautasítás. Nem kell nekünk a Krisztusban felkínált örökség, más, önző, gonosz célokra vágyunk, és képesek vagyunk azokért minden hamisságot elkövetni, önmagunkkal is ellentmondásba bonyolódni, elveinket is feladni vagy egészen megmásítani. Képesek vagyunk megtagadni azt, akit megváltásunkra küldtél, és rátámadni azokra, akiket embertársakként mellénk állítottál.

  Megértettük, hogy rólunk szól ez a példázat, és azt is, hogy egyedül a Krisztus személyén fordul meg minden: a megbocsátás, az igazság, a békesség, egyáltalán életünk és üdvösségünk. Segíts őt, a te örökösödet elfogadnunk, alázattal hozzá térnünk, hogy benne minden áldásodat megnyerhessük! Add, hogy semmiféle hamis tanítás, ígéret szembe ne állítson vele! Ő a mi szabadulásunk.

    Könyörülj, mennyei Atyánk, gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk betegeinket, légy közel hozzájuk testi-lelki szenvedéseikben, erősítsd, gyámolítsd őket, Krisztusunk, légy az ő áldott Orvosuk, Megváltójuk.

Fohászkodunk a gyászolókért, elveszített családtagjaikra emlékező testvéreinkért, akik szívükben fájdalmat, hiányt hordoznak, támogasd őket Lelked erejével, vigasztalásával, Krisztusunk, mutasd meg nekik önmagadban a feltámadás és az élet igazságát. Imádkozunk a bajban, nehézségben levőkért, és gyülekezetünk minden egyes tagjáért: gyermekekért, fiatalokért, felnőttekért.  Segítsd a tanulókat, a munkában fáradozókat, tedd eredményessé igyekezetüket! Őrizz meg mindnyájunkat hitben, békességben!

   Mennyei Atyánk, örök irgalmadból tekintsd meg az ukrajnai háborúban szenvedőket, az ellenség által ostromlott, szétlőtt városokban sínylődőket, sebesülteket, az elveszített családtagjaikat gyászolókat, gyűjts össze könnyeiket, és hozd el a vigasztalás, a békesség idejét számukra. Könyörülj az egész, háborús feszültségben, félelemben élő világon, adj bölcsességet a vezetőknek a békességet szolgáló, a rájuk bízottak javát munkáló döntések meghozatalához. Légy megtartónk, őriző Pásztorunk! Ámen.