Mt 24, 44-51  (vas.de.)

 

    Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok! Jel 16,15

45 Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy a maga idejében eledelt adjon nekik?

46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!

47 Bizony mondom nektek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.

48 Ha pedig az a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram –

49 és verni kezdené szolgatársait, és együtt enne és inna a részegesekkel;

50 megjön annak a szolgának az ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja;

51 akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

 

    Az evangéliumban többször olvassuk a figyelmeztetést: legyetek készen… Vajon egyáltalán készen tudunk-e lenni? Emberi természetünkhöz tartozik, hogy a pillanat kényszere vagy a fejünkbe vett elképzeléseink határozzák meg döntéseinket, hozzáállásunkat. Csak a továbbhaladás lehetetlensége állít meg sokszor. Egy-egy hirtelen jött nehézség, baj az, ami elgondolkoztat, kimozdít megrögzött gondolkodásunkból, magatartásunkból, megszokott életformánkból… Most reflexszerűen ne azokra gondoljunk, akik csak a végzetes diagnózis hallatán mondanak le pl. káros szenvedélyeikről… mert mindnyájunkra jellemző a halogatás: egymással és Istennel való kapcsolatunk rendezésében, bűneinktől való elfordulásunkban.  

   Szomorú, ha ez a pillanat már a legutolsó. Ha úgy hordok haragot, úgy zárkózom el Istentől, a közösségtől, hogy csak a halál vet véget ennek a makacs, esztelen hozzáállásnak… Milyen tragikus, ha akkor döbbenek rá arra, hogy másként kellett volna élni, hogy sokkal több jót tehettem volna, amikor már minden esélyt eljátszottam! A készenlét azt is jelenti: azt cselekszem, amit soha nem kell megbánnom vagy szégyellnem, ami nem bizonyul hiábavalónak.

   A múlt hetekben – a háború kitörését követően – felrémlett előttünk egy atomtámadás lehetősége. Nem tudjuk, hogy valóban elmúlt-e. Megijedtünk egy kicsit, talán el is gondolkoztunk, hogy mi lenne, ha…, de aztán hamar napirendre tértünk a hír fölött, túltettük magunkat. Persze, a készenlét nem a félelmet jelenti, hanem az éberséget. A próbatételekkel is számoló békességet… Úgy végzem odaadóan, lelkiismeretesen, sőt szenvedélyesen a munkámat, hogy kész vagyok azt bármikor letenni. Nem könnyű. Gyakorolni kell.

   Ez mindenekelőtt sajátos lelki beállítottságot, mentalitást, gondolkodásmódot feltételez… Tudatában vagyok annak, hogy csak egy bizonyos idő áll rendelkezésemre, és annak is, hogy nem vagyok a magam ura (meg is valljuk ezt mindjárt a Káté első feleletében), tehát nem a magam önző vágyai, kedvtelései szerint kell élnem. Nem feledkezem meg egy pillanatig sem arról, hogy megbízott ember vagyok. Életem ajándék, bármikor visszakérhetik. (Egy idős hitvalló testvér beszélte el, hogy fiatal korában azért nem járt el mulatságokba, mert arra gondolt: mi van, ha akkor jön vissza az Úr, amikor én dorbézolok.  Akár idáig menően is…) Bárcsak ez a felfele irányultság visszatartana a bűntől, a gonoszságtól! Milyen jó, ha valakit abban érnek tetten, hogy betartja a törvényt… Ugyanakkor ez a vigyázás buzgólkodást is jelent. Nem visszavonulás, hanem a hit harcának vállalása… Mivel tudom, hogy visszajön az én Uram, annál inkább beleadom magam a szolgálatba. Mert annak jutalma el nem vész.

   Ha megfigyeljük: maga az igei figyelmeztetés is egy paradoxon (önmagában ellentmondást hordozó kijelentés): legyetek készen, mert amelyik pillanatban nem gondoljátok… Valami olyan belső „megfigyelőrendszerre” van szükségünk, ami még a gondolatainknál megbízhatóbb. (Gondolataink félrevezethetnek…) A hitről, a bizalomról van szó. A gyerek belefeledkezik a játékba, nem gondol szülei intésére, hazaérkezésére, de az irántuk való bizalma soha nem alszik ki benne… Akármi történik is.  

   Ami a legfontosabb az igében: a Krisztus eljövetelének bizonyossága… Tudjuk, nemzedékek múltak el. Sokan töltötték életüket szívükben ezzel a sóvárgással - és még mindig tart Isten hosszútűrésének ideje. Érettünk, tanítja az Ige, hogy mi is részesülhessünk az életben, az üdvösségben (2 Pt 3,9). Krisztus eljövetele egyéni módon is értelmezhető: utal a mi földi életből történő elköltözésünkre (2 Tim 4). Ez pedig mindig küszöbön áll.

  Jézus egy példát említ, amit egy kérdéssel vezet fel. Kicsoda a hű és okos szolga? És ez személyesen szólít meg: vajon okos és hű szolgák vagyunk-e? Szolgai státuszunk nem kérdéses, az viszont a mi felelősségünk, hogy hogyan viszonyulunk ahhoz. Persze, mi nagyon érzékenyek vagyunk arra, ha valaki számon kér.  Minél magasabbra jut valaki, annál inkább. Vajon Oroszország elnökét valaki figyelmeztethetné-e arra, hogy az általa elindított „különleges művelet” átcsapott embertelenségbe, népirtásba? De akárkit közülünk elő lehet-e venni? „Fiam, hallom, hogy iszogatsz, szüleiddel is durván bánsz?” Vagy: „testvérem, egészen elidegenedtél Krisztustól, a közösségtől, nem jó ez neked, nem jó ez nekünk”. Megmondhatom-e ezt valakinek? Nem gondolom.  

   A szolgát megbízza az ura, és szolgatársai felügyelőjévé teszi. Egymás őrizői vagyunk (Kain flegmatikus kérdése ellenére). Mi sokszor mégis egymás kárára élünk. Ha eltörölnének minden törvényt, szívünk indulata korlátlanul érvényre juthatna, mi történne a világgal? 100%-ban háborús zóna lenne. Szabad rablás, bosszúállás. Az erősek kíméletlenül letipornák a kicsiket. Pedig a nagyobb megbízatás nagyobb felelősséggel kellene járjon… Eltöprengtem azon: ha egy kisember megkínoz egy kutyát, azt elítélik, börtönbe is zárhatják. Államfők ezreket küldenek halálba, és közben még növekszik is népszerűségük, tömegek csodálják, ünneplik őket. Ha valaki becsapja embertársát, a törvény elé kerül, ha multinacionális cégek zsákmányolják ki az olcsó munkaerőt, akkor vezetőik honoráriumot kapnak… Hogy van ez?

   Vissza önmagunkhoz. Mi hogyan kezeljük a ránk bízottakat? Szülőként gyermekeinket, gyermekekként szüleinket, testvérként a testvért, az embertársat? A világ emberekből tevődik össze. Hiába okoskodunk mély teológiai igazságokról, ha cselekedeteink felelőtlenségről, igazságtalanságról tanúskodnak.

   Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön! Kettős értelemben boldog. Először: jó a mások javára élni, mások előmenetelét, felemelkedését munkálni. Nem mindig kíséri hála, de boldogság a jót tenni. Másrészt az ilyen embernek örömben lesz része a visszaérkező Úr előtt, aki a másokért való létre mutatott nekünk példát. Aki a menny és föld uraként nem élt vissza hatalmával, hanem ő szolgált másoknak, és életét adta váltságul sokakért. Még gyalázóiért is imádkozott… Amit egymás kárára teszünk, abban nincsen öröm. Persze, mi gonosz cselekedeteinkből is kierőszakolunk valamiféle bűnös elégtételt… De kérdezzétek meg, boldogok-e azok, akik csak maguknak, szenvedélyeiknek élnek, akik önzők, akik kihasználnak másokat!? Melyik diktátor írt könyvet a boldogságról? Ezzel szemben Jézus a Hegyi beszédben boldogoknak mondja a szelídeket, a sírókat. Hamis értékrend tart fogva minket… A reklámok boldogságképe megtévesztő. Az örömet nem feltétlenül kiharcolni, hanem elfogadni, megélni kell. (A gazdag ember dührohamot kap, mert 10. fogásként nem azt a süteményt kapja, amit megrendelt, míg a napszámosa hálával és jóízűen fogyasztja el egyfogásos, szerény ebédjét. Sokszor azért nem tudunk örülni annak, amink van, mert nyugtalanít annak a vágya, amink lehetne.)

   A hűséges szolgára még nagyobb megbízatás vár. Egész vagyona fölé rendeli őt az ő ura. Isten mindent ad. Pazar kegyelmű, nagylelkű Urunk van! Nem méricskél. Teljes kegyelmét kínálja. A tékozló fiút az apa nem veti alá próbaidőnek. Lássuk, tényleg megjavultál-e? Mindent visszakap.

  Ha pedig az a gonosz szolga... Értitek: ugyanaz a szolga válhat gonosszá is. Mi magunk is. Ha önzés, irigység, hitetlenség kerít hatalmába. Hivatalosan oda tartozunk a kiválasztottakhoz, Isten nevét emlegetjük… Mi hozza ezt a negatív fordulatot? Mitől válik gonosszá valaki, és van-e megtérés, visszafordulás ebből az állapotból? Nagy dilemmák ezek. Mit gondoltok, hány ember panaszkodott nekem testvérére, szomszédjára? Rengetegen. És hányan mondták: sajnálom, igazságtalan, rosszindulatú voltam, csalódást okoztam másoknak? Nagyon kevesen.

   Mit mond a gonosz szolga a szívében: késik az én Uram. Itt kezdődik: semmibe vesszük, felülírjuk Istennek a „most”-ra vonatkozó akaratát, az ő üdvözítő tervét. Krisztus azt tanítja, hogy tagadjuk meg magunkat, és kövessük őt, de mi azt mondjuk: ma már nem lehet így élni. Mi majd eldöntjük, hogy mit, hogyan és mikor. (Az önhatalmú ember ámokfutása ez. Következményeit látjuk szűkebb és tágabb környezetünkben. Így néz ki!) A bűn olyan, mint a fekete lyuk: gravitációja magába szippant. Minél jobban belemegyünk, annál nagyobb a vonzása. Saját akaratunk mámora tölt el. Ha törik, ha szakad, keresztülvisszük azt. Gondoljunk erre a szörnyű háborúra, de mindennapi dolgainkra is. Elidegenedő életvitelünkre, nemtörődömségünkre. Mit szól Isten mindehhez? Ki kérdezi? Ő csak maradjon szépen ott a mennyben! De nem maradt ott: eljött egyszülött Fiában megváltani, és el fog jönni egyszülött Fiában megítélni minket.

   Mi a következménye ennek az Istent kiiktató magatartásnak? (A halogatás egyenlő az engedetlenséggel.)  A szolgatársak kihasználása. Génjeinkben, bűnre hajlamos természetünkben nagyon benne van az uralkodni vágyás. Megtaláljuk magunkban ezt a törvényt, indulatot. És benne van az önzés. A törekvés saját szenvedélyeink kiélésére. Azt csinálok, ami jól esik. De az nem mindig jó…

    Megjön a szolgának az Ura… Az ő szemében csak az számít, hogy mennyire engedelmeskedtünk,  hogy mennyire követtük az ő akaratát, és nem az, hogy a sajátunkat milyen mértékben valósítottuk meg. Minden a helyére kerül… Mivel maradnál, ha ma jönne vissza Krisztus, vagy ha ma kérnék el a lelkedet? Készítsd egy belső számadást! Egyszer biztosan eljön az a pillanat. Készülsz-e rá?

  A gonosz szolga elnyeri büntetését.  Drasztikus, kíméletlen, félelmet keltő a leírás. Ma el kellene látni egy figyelmeztető felirattal: vigyázat, érzelmi sokkot válthat ki. Nem véletlen. Urunk el akar gondolkoztatni. A bűn együtt jár annak következményével. Akkor lássuk is együtt, és forduljunk ahhoz, aki meg tud minket szabadítani. Ámen.

 

Felséges Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, a Szentlélek közösségében! Hálát adunk ezért az újabb alkalomért, amikor találkozhatunk, szent igédre figyelhetünk, megélhetjük teveled és egymással való közösségünket. Köszönjük, hogy sok áldással veszel minket körül, és hogy megváltott gyermekeidként a te megtartó hatalmad által kísérsz minket földi életünkben, és a te kegyelmed által készítesz a számadásra, az előtted való megállásra. Mindnyájan annak pillanata fele haladunk. Segíts, hogy komolyan vegyünk minden napot, minden órát, taníts rád figyelnünk, engedelmességben, reménységben és békességben élnünk! Tudjuk, hogy nincsen semmi kárhoztatásuk, semmi félnivalójuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak.

  Lelked által munkáld bennünk, hogy hű és okos szolgák legyünk, akik tudjuk, hogy kihez kell ragaszkodnunk, hogy mi a tőled kapott megbízatásunk, mi a felelősségünk egymás iránt, és akiknek cselekedete igazolja is ezt. Hadd tudjuk Krisztus Urunk példáját követni! Olyan drágák a tiednek adott ígéreteid: kegyelmednek, bocsánatodnak, áldásaidnak teljességéről szólnak. Krisztusban minden a mienk.

 Őrizz meg minket a könnyelműségtől, közömbösségtől, halogatástól, saját vágyaink kelepcéjétől, a felhatalmazásunkkal történő visszaéléstől, az egymással szembeni felelőtlenségtől! Nemcsak a világban látott elrettentő példák, hanem személyes életünk kisebb-nagyobb túlkapásai is azt mutatják: sokszor a Kain indulata jut érvényre bennünk. Hadd lássuk bűneiket együtt azok következményeivel. Köszönjük, hogy azokat megtagadva, hozzád fordulhatunk szabadulásért, bocsánatért. Adj bölcsességet, hitet nekünk, hogy ezt az utat válasszuk!

  Könyörülj gyülekezetünkön! Elődbe hozzuk, rád bízzuk betegeinket, te ismered azokat, akik különösen súlyos állapotban vannak, akik szenvednek, akik elcsüggedtek. Krisztusunk, aki a kereszt gyötrelmét hordoztad értük, légy közel hozzájuk, öleled őket magadhoz, enyhítsd fájdalmaikat, add nekik békességedet, az életnek reménységét! Vigasztald feltámadásod jó hírével, az üdvösség evangéliumával a gyászolókat, emeld fel az elesetteket, támogasd a gyengéket, szabadítsd meg a megkötözötteket! Áldd meg gyermekeinket, hívd magadhoz fiataljainkat, biztasd a munka terhét hordozókat, és adj nyugalmat a megfáradtaknak!

   Mennyei Atyánk, fohászkodunk hozzád azokért, akik a háború szörnyűségeit, rettegéseit, embertelen körülményeit kénytelenek átélni: a hetek óta az ostromolt városokban rekedt lakosokért, a sebesültekért, fogságba esettekért, a szeretteiket elveszítőkért, azokért, akiknek otthonát pusztította el a háború, de terveiket, jövőjüket is romba döntötte, fohászkodunk a több millió menekültért, és azokért, akik őket befogadják. Krisztus Urunk szenvedéseiért könyörülj rajtuk, és hozd el számukra a békesség napjait! Hisszük, neked hatalmad van ezt megtenni.

   Imádkozunk konfirmandusainkért, áldd meg a fogadalomra való készülésüket, és majd hitvallásukat itt a gyülekezet közösségében, áldd meg egész életüket, hogy kitartsanak a hitben, hűségben! Ámen.