Mt 3, 13-17  (vas.de.)

 

Akkor eljött Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy keresztelje meg őt. János azonban megpróbálta visszatartani őt: Nekem volna szükségem arra, hogy megkeresztelj, és te jössz hozzám? Jézus ezt válaszolta: Engedj most, mert így illik minden igazságot betöltenünk. Akkor engedett neki. Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég, és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. És íme, hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm.

    Keresztelő János lenyűgöző, elszánt, profetikus alakja, meghatározó személyisége mélyen bevésődött a keresztyén köztudatba.  A Jézus útkészítője volt, az ó és újszövetség határán szolgáló utolsó próféta: a törvényt és a prófétákat Jánosig hirdették (Lk 16, 16).

   Maximálisan odaszentelt élet volt az övé: annak a küldetésnek a szent szenvedélye töltötte be, amire Isten már születése előtt elrendelte. Így tudott elfordulni az evilági dolgoktól, nagyon egyszerűen, szinte teljes önmegtartóztatásban élt. Igyekezett önmagáról mind a saját, mind a mások figyelmét elterelni, és Jézusra irányítani. Mennyi energiánk felszabadulna, ha nem volnánk úgy elfoglalva magunkkal!? Sokkal könnyebben eljutnánk másokig, ha nem magunk körül forognánk! Mennyivel gazdagabb, értelmesebb és értékesebb lenne az életünk, ha komolyan vennénk küldetésünket! Az élet olyan, mint a szeretet: csak akkor létezik igazán, csak akkor lesz haszna, ha továbbadjuk. (Nincs ilyen: olyan nagy szeretet van a szívemben, de senki nem kap belőle.)

    Ebből a küldetéstudatból, belső meggyőződésből, odaadásból, Krisztust váró hitből fakadt János igehirdetésének rendkívüli hatása, ereje. Olvassuk, hogy sokan elmentek hozzá (tanult, gazdag, vezető emberek is), és prédikációi hatására megrendülve megbánták bűneiket, megkeresztelkedtek („bűneik bocsánatára”), ebben a szent cselekményben is kifejezve elhatározásukat a megújulásra, megtisztulásra.

    Jézus többször hivatkozott Keresztelő János személyére, szolgálatára, kortársai közt a legnagyobbnak tartotta. (Bizony mondom néktek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál – Mt 11,11.) Katolikus és ortodox testvéreink külön ünnepet tartanak a tiszteletére január első napjaiban. Tudjuk, hitét mártíriummal pecsételte meg. Alig 30 éves, amikor kivégzik.

   Megható az alázata, önzetlensége, Krisztus iránti rajongása. Ő maga mondja magáról: én vízzel keresztelek, de aki utánam jön, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd. János még magáról is úgy beszél, hogy Krisztusra mutat. Teljesen eltűnik az ő egyénisége… Kiről szól az életünk?

    Azt olvastuk az igében, hogy Jézus eljön Galileából, hogy megkeresztelkedjék. Galilea rossz hírű hely volt. Közszájon forgott a Jézus korában egy ilyen kifejezés: a pogányok Galileája (valóban, a babiloni fogságot követően nagyon vegyes lett a lakossága). A zsidók, főként a jeruzsálemiek lenézték a vidéki galileaiakat. Sajátos akcentussal beszéltek. Innen jött Jézus. Mintha azt mondanánk: valamelyik szegénynegyedből. A vidék egyébként termékeny volt: híres volt gyümölcseiről, gabonájáról.

   Íme, rosszhírű vidékről is jöhet jó hír. Csak meg kell látnunk mindenben az Isten munkáját, meg kell látnunk a Messiást!

    Amikor Keresztelő János meglátja Jézust, azonnal felismeri. János evangéliuma feljegyzi a János felkiáltását: íme, az Isten báránya. Isten Lelke jelenti ezt ki neki. Nagy kérdés, hogy felismerjük-e Jézust. A Jelenések könyvében olvassuk a mai igerészben: a fenevad utánozza a Bárányt. A világ utánozza Istent. Meg tudjuk-e különböztetni az igazit a hamisítványtól, a szeretetet a képmutatástól? 

   Vajon mit tennénk, ha Jézus ma – úgy, mint akkor - eljönne hozzánk? Persze, ez ebben a formában elméleti kérdés (tudjuk, hogy Urunk majd hatalommal és dicsőséggel jön vissza ítélni élőket és holtakat). Mégis: vajon elhagynánk-e mindent érte, vagy életünkben minden ugyanúgy maradna, semmi nem változna. És tudatában vagyunk-e annak, hogy Jézus Lelke által ma is eljön, keres, várja, hogy felismerjük, engedelmeskedjünk! Ma szeretetének valóságos megélésében lehet vele találkozni. Ha két ember meg tud egymásnak igazán bocsátani, ott van Jézus. Ha tiszta szeretetből fakad egy jótett: ott van Jézus. Ha nyitott szívvel, személyes üzenetként hallod meg Isten Igéjét: ott van Jézus. Ha mennyei reménység, vigasztalás tölt el: ott van Jézus.

   János megpróbálta visszatartani. Természetes gesztus ez. A pogány százados is azt mondta: nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. A jobb kéz felől állók megkérdik: Uram, mikor tettük ezt veled. Hát ki vagyok én, Uram, hogy mellém állsz, hozzám hajolsz, közösséget vállalsz velem a méltatlannal, te, az egyetlen méltó?  Milyen rettenetes, milyen abszurd dolog: ha a méltatlan ember az egyedül méltót, Megváltóját  arra sem méltatja, hogy rá figyeljen, hogy befogadja!

    Igaza van Jánosnak: neki, nekünk van szükségünk Krisztusra. A keresztség csak jel: a valóság a Krisztus áldozata. (Van egy kedves történet: a gyerekek királyosdit játszunk, és – mert ezekben a történetekben furcsa dolgok esnek meg - egyszerű ruhában éppen arra jár az igazi király. Nem ismerik fel, ő pedig így szól hozzájuk: látom, játszotok, de mit csinálnátok, ha idejönne az igazi király. A gyermekek spontán válaszolnak: hát őt választanánk királynak. ) Vajon az igazi királyt választjuk-e királynak? 

   Engedj, így illik minden igazságot betöltenünk, mondja Jézus. Csodálatos ez a többes szám. Nem azt mondja Jézus: „így kell betöltenem”, hanem így kell betöltenünk, mert ő ezt is Jánosért és értünk - és velünk - vállalja. Semmit nem önmagáért tesz. A Krisztus szolgálatában minden rólunk szól (döbbenetes: eljön az Isten fia, és teljesen értünk él!), ő teljes életét, minden igazságát nekünk adta. Akkor nekünk is adnunk kell.

   János megérti, elfogadja …

   Amikor pedig Jézus megkeresztelkedett… Különleges pillanat, esemény volt. Talán a külső körülménynek is érdekelnek: vajon kik voltak ott, milyen volt az időjárás, a természeti háttér, hogy nézett ki Jézus? Sok festő megörökítette ezt a jelenetet. Egyet sem láttam, ami igazán tetszett volna nekem… De nem a külsőn van a hangsúly. Valami rendkívüli fontos dolog történt akkor. A Megváltó magára veszi a megváltás jegyét, elindul a megváltás útján. Ez a lényeg.

   Kijött a vízből (újjászületés?, szabadulás?), és megnyílt az ég,  és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb őreá száll. A láthatatlan Lélek látható módon szállt Jézusra, bizonyságul, hogy mindenki megtudja, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, és mennyei szózat hallatszott, amelyik ezt az igazságot megerősíti.

   Kettős elpecsételés: a Lélek és az Ige, az Isten szava által. Ugyanakkor ebben a valóságfelettien valóságos, ámulatra és imádatra indító jelenetben látjuk a Szentháromság csodálatos megnyilvánulását. A földi eseményekben ott van tehát a mennyei is. Azóta összetartozik a kettő. Krisztusért részünk van a mennyeiben. A földön élünk, de mennyei kapcsolataink vannak („mennyei párhuzamok közt élünk”). Mennyei küldetésünket teljesítjük, amikor munkánkat végezzük, családunkban szolgálunk, embertársainkhoz fordulunk szeretettel. És mennyei célunk, az üdvösség reménysége határozza meg minden percünket.  

   Akiben gyönyörködöm. Krisztus Istennek kedve szerint való fia. „Mi pedig őérette...” Hogy kerülhetsz Isten kegyeibe? Ha az egyszülött Fiút követed. Ha hozzá hasonlítasz. Mennyi érzelem van ebben mondatban: olyan, mint a gyermekem … Mondják, egy gazdag vállalkozó mesés vagyont hagyott egy fiatalemberre, csupán azért, mert az hasonlított balesetben elveszített fiára. Nem a külső hasonlóságról van szó, hanem a lelkiről. Kiábrázolódik-e rajtunk Krisztus? Mennyei Atyánk meglátja-e szent Fiának vonásait bennünk. Mások felismerik-e rólunk Krisztust?

   Kérjük Isten Szentlelkét, hogy egyszülött Fiát követve egyre inkább az ő örömére, gyönyörűségére és dicsőségére élhessünk! Ámen.

 

Urunk, örökkévaló mennyei Atyánk, alázattal és bizalommal állunk meg előtted a gyülekezet közösségében, tudva azt, hogy szüntelenül a te színed előtt élünk, mozgunk és vagyunk. Hálát adunk, hogy szent Fiadban megváltottál, gyermekeid lettünk, ezért őszinte szívvel fordulhatunk mindig hozzád.

   Legyen áldott neved, hogy mindnyájunkat – kicsiket, nagyokat - megbíztál valamilyen szolgálattal! Segíts, hogy komolyan vegyük, ne tagadjuk meg küldetésünket, hanem legyünk áldásod továbbadói a családban, közösségben. Segíts túllépni önzésünkön, a magunk előnyének, érdekének a keresésén! Értesd meg velünk azt, hogy az élet olyan ajándék, amit meg kell osztanunk másokkal! Adj nekünk lelki bölcsességet, hogy látni tudjuk Krisztust, és kitartást, hűséget az ő követésében. Milyen tanítvány az, aki a maga útjait járja, a maga kedvteléseit űzi?

   Hadd ismerjük fel, hogy szükségünk van megújulásra, bocsánatra, szükségünk van Krisztus irgalmára, megváltó erejére. Hadd rendítsen meg az a felismerés, hogy ő mindent értünk tett, teljes életét, igazságát nekünk adta, hogy mi is neki tudjuk szentelni életünket.

   És értesd meg velünk azt, hogy akkor élhetünk tetszésedre, ha a Krisztus indulatát hordozzuk, ha ő ábrázolódik ki rajtunk, az ő indulata van bennünk! Mert ő te szerelmes Fiad, akiben gyönyörködsz, és általa lehet kedves az életünk előtted. A Fiú szerelméért könyörülsz rajtunk, akiket ő megváltott. Ez a mi egyetlen és biztos esélyünk, ez a mi legyőzhetetlen reménységünk, bizodalmunk.

   Áldd meg gyülekezetünket! Imádkozunk betegeinkért, öleld át őket megtartó kegyelmeddel, erősítsd testükben és hitükben, könyörgünk a gyászolókért, az emlékezőkért: adj igazi vigasztalást, élő reménységet nekik Krisztus győzelmére tekintve. Légy bajban levőkkel, testi- lelki problémákkal vívódókkal, bűn, harag, hitetlenség, szenvedélyek, közömbösség megkötözöttségében élőkkel!

Imádkozunk konfirmandusainkért. Indítsd szívüket arra, hogy komolyan vegyék elhívásukat, hogy belső elköteleződés szülessék bennük, különben külsőség marad az egész!

   Imádkozunk egyházmegyénk gyülekezeteiért, munkálkodj Lelked által a közösségekben, adj megerősödést, egyetértést, szent felbuzdulást a jóra, kitartást a hitben, hűséget Krisztus követésében.

   Hallgass meg könyörgésünkben Jézus nevéért! Ámen.