Mt 8, 1-13 (vas. de.)

 

1 Amikor lejött a hegyről, nagy sokaság követte őt,

2 és íme, odament egy leprás, leborult előtte, és ezt mondta: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz.

3 Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette őt, és ezt mondta: Akarom. Tisztulj meg! És azonnal megtisztult a leprától.

4 Ekkor így szólt hozzá Jézus: Vigyázz, senkinek se szólj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az áldozati ajándékot, amelyet Mózes rendelt el, bizonyságul nekik. 3Móz 13,49; 14,1-32

5 Amikor Jézus Kapernaumba érkezett, odament hozzá egy százados, és kérte őt:

6 Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak.

7 Ő így szólt hozzá: Elmegyek, és meggyógyítom.

8 De a százados ezt felelte: Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám.

9 Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! – akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! – akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! – akkor megteszi.

10 Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, és így szólt az őt követőkhöz: Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben.

11 De mondom nektek, hogy sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról, és asztalhoz telepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; Ézs 49,12

12 akik pedig a mennyek országa fiainak tartják magukat, kivettetnek a külső sötétségre, ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás.

13 A századosnak pedig ezt mondta Jézus: Menj el, és legyen a te hited szerint. És meggyógyult a szolga még abban az órában.

 

   Olyan jó hír az, hogy életünket Isten kegyelme, az evangélium drága igazsága keretezi! Bárcsak tudatosulna ez bennünk, és cselekedeteinkben is meglátszana az, hogy betölt az Úr jelenléte, jósága, a Lélek ereje! Bölcsebbek lennénk döntéseinkben, kevésbé befolyásolnának indulataink, több lenne köztünk a békesség, a szeretet, az áldás. Egy lelki stratégia ez, de – meg vagyok győződve – a világban való forgolódásunkra is pozitív hatással van. Vegyük csak a magunk kis körét: világos hitbeli látás, helyes lelki beállítottság mellett jobban tudunk gazdálkodni anyagi erőforrásainkkal is. A bűn zsoldja a halál, olvassuk, de már sok mindenben előre fizetjük az adóját (gondoljunk csak szenvedélyeinkre!). 

   És magasabb szinten is: ha az evangéliumi gondolkodás, Krisztus lelkülete hatná át a világgazdaság irányítóit, ha a nagyhatalmak (és a kisebbek is) kevesebbet költenének fegyverkezésre, a befektetők hasztalan, nagyzoló, pazarló tervekre, akkor sokkal több jutna ésszerű fejlesztésekre, a szükségben levők megsegítésére, fel lehetne számolni az éhséget, szegénységet… Boldogabb bolygó lenne a Föld.

Az az érzésünk, hogy az ember materiális úton (technikai sikerek, felhalmozott gazdagság révén) akar spirituális célokat elérni… Persze, jó, hogy a tudomány előre halad, hogy nő az életszínvonal - szerintem Isten is örül ennek - de az nem jó, ha egyre önzőbbek, szívtelenebbek vagyunk…

    Jézus lejön a hegyről, ahol elhangzott a Hegyi beszéd, ez a csodálatos, isteni hatalommal elmondott tanítás a szeretetről, az aggodalmaskodás legyőzéséről, a törvény – az Istennel és az egymással való kapcsolat szabályozásának - helyes értelmezéséről és megéléséről. Vajon igaz marad lent is? A templomon kívül is? A hit harca ott kezdődik.

  Lejön Jézus, és egy leprással találja szembe magát, és benne az emberi nyomorúsággal, szenvedéssel, kitaszítottsággal. Ezek a legnagyobb problémáink azóta is. A párhuzamokat nem nehéz felfedezni. Azt mondanám, hogy a mai lepra egy lelki kór, beteges életforma: elidegenedés, a közösségtől való elzárkózás, önkéntes, személyes karantén. Meg is indokoljuk félrevonulásunkat, általában másokat kritizálva, de igazából velünk van baj: közömbössé, érzéketlenné váltunk... A modern lepra tüneteit látszólag sikeresen tudjuk kezelni – nagy a kínálat a testi- lelki érzéstelenítőkből -, de az kíméletlenül emészti életünket, közösségeinket.

   A leprás odamegy Jézushoz. A törvény szerint – a fertőzés miatt - távol kellene tartania magát az emberektől. De ez a beteg nem is csak egy embert keres. Hanem valakit, akinek emberként isteni hatalma van. Azt mondja Jézusnak: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. Vagyis: önmagamban tisztátalan vagyok. Szükségem van a te tisztaságodra, a te megtisztító irgalmadra… A napokban – az év feladataira gondolva – úgy elfogott az az érzés, hogy kevés az én hitem. Krisztus kell felkaroljon, saját isteni erejét adja az én erőtlenségemhez. Uram, te azért jöttél, hát könyörülj rajtam! Ez a felismerés a kiindulópont. Amíg tagadom, magamba fojtom, addig nincs gyógyulás. A gyenge pontunk az, hogy erősnek képzeljük magunkat. Azt gondoljuk, hogy mi elbánunk alkoholfüggőségünkkel, saját bölcsességünk alapján (és saját érdekünk mentén) okosan megoldjuk családi konfliktusainkat, megbirkózunk a nagy erkölcsi dilemmákkal, elsimítjuk, lerendezzük bűneinket is. Fölöslegessé tettük az életünkben az Isten segítségét, és ennek látszik is a következménye. Nem kell nekünk Krisztus gyógyító szeretete, nem kell Isten könyörülő irgalma.  Mi majd megoldjuk.

    Jézus kinyújtotta a kezét, megérintette a bélpoklos embert, és ezt mondta neki: akarom, tisztulj meg. Jézus hatalmát, az ő szeretetét, irgalmát, közösségvállalását látjuk ebben a gesztusban. A megközelíthetetlennel közösséget vállal, a megérinthetetlent megsimogatja, és nyilvánvalóvá teszi megváltó szándékát. Tudnunk kell: Jézus részéről ez nem kérdés. Ő azt akarja, hogy életünk legyen… Ő semmi széptől, jótól, örömtől nem akar megfosztani. Egésszé, egész-ségessé, teljessé akarja tenni az életünket. Ki akarja pótolni azt a mennyei hiányzó részével. Jézus + az én bűnöm = bocsánat, Jézus + az én testi-lelki megkötözöttségem = gyógyulás.

   Elgondolkoztató az is, ami utána történik. Még nem a mennyben élünk. Három dolgot mond Jézus:

1. ne szólj senkinek! Két okát látom ennek: a) Jézus nem akar reklámot, földi dicsőséget… b) ua. meggyógyultat is arra akarja rávezetni: ne szavakkal, hanem megújult életével hirdesse az Isten megújító irgalmát… Szavainkat megkérdőjelezhetik, de jó cselekedeteinket nem.
2. Mutasd meg magad! Ez volt a szokás, a jogrend, az akkori társadalmi konvenció. Jézus egy új látásmóddal, életszemlélettel ajándékoz meg, de nem szakít ki ebből a világból. Vannak közösségi feladataink. Nem mondhatom: és a Jézusé vagyok, nem foglalkozom olyan világi dolgokkal, mint adófizetés, közlekedési szabályokat, rám más törvények vonatkoznak.
3. Vidd fel az áldozatodat! Tudatosítsd azt önmagad előtt és mások előtt is vállald fel, hogy hálával tartozol. Külső velejárói is vannak ennek, de elsősorban a szívedben kell ott legyen… A szertartások elmélyítik. Szükségünk van rájuk. Jézus ismeri a mi pszichológiánkat. És ez a nyilvános hálaáldozat egyben bizonyságtétel is, ami annak cselekvőjét is kötelezi, erősíti. Pl. a hivatalos házasságkötés egyik üzenete: ország-világ előtt felvállaljuk egymást… nem csak úgy suttyomban tartozunk egymáshoz, mert akkor könnyebb azt mondani: pü,pü, nem játszom… Jézus ezekkel a tanácsokkal önmagunk ellen is véd.

     Jézus Kapernaumba érkezik, olvastuk tovább, és egy százados megy hozzá. Egy pogány ember.  Jézus szeretetében nincsenek korlátok. A korlátok bennünk vannak. Nincs az a bűn, amivel nem jöhetnél hozzá. Nincs az a lecsúszott ember, akit ő nem venne komolyan. Ő az ő kegyelmét látja meg rajtunk. (Egy verset olvastam, amelyik egy elzüllött emberről szól, akit a környezetében élők rendre mindenhez és mindenkihez hasonlítgatnak, aztán jön Isten, és azt mondja: ez az ember az én képmásamat viseli, bár eltorzult az arca, de lényegében hozzám hasonlít.) Egyik államférfiről mondták: mindenkit, akivel találkozott, akivel szóba állt, a saját ragjára emelt fel, a legegyszerűbb emberrel is úgy beszélt, mintha az államférfiúi méltóságot viselne. Jézus mellett Isten gyermeke vagy.

  Kéri Jézust: Uram, a szolgám bénán fekszik otthon, és szörnyű kínjai vannak. Hol itt a kérés? Úgy gondolom: a századosnak az emberi együttérzésében, közbenjáró szerepében. Felvállaljuk-e ezt, Jézus elé visszük-e egymást? Családtagot, barátot, ismerőst, embertársat. Jézus azonnal, készségesen válaszol: elmegyek, meggyógyítom. Megható ez.  A szeretetnek nincsenek dilemmái… Jézus nem fontolgatja magában azt, hogy vajon az a szolga nem vétkezett-e, megérdemli-e, hogy segítsek.  Mi sokat vacakolunk ezekkel a kérdésekkel.

  Nem vagyok méltó… csak egy szót szólj. Bámulatos alázat, bámulatos hit! Nekünk a másik oldalon van problémánk: hát nem érdemlem meg? Jobb vagyok másoknál, kijár nekem, nem vagyok akárki…

Csak egy szót szólj! Mekkora hit ez Jézus hatalmában! És megindító, ahogy a százados Jézus mennyei „befolyását” saját földi tapasztalatai párhuzamába állítja: én is hatalom alatt álló, és hatalmat gyakorló ember vagyok. Nekem is parancsolnak, és én is parancsolok. Ha azt mondom szolgámnak, hogy menj el, elmegy. Mintha ráérezne Jézus később (feltámadása után) elhangzó kijelentésére: Uram, tudom, hogy tied minden hatalom mennyen és földön.  A hit ráállás Jézus kijelentésére, ígéretére. Azt mondta: békességet adok… Ebbe kapaszkodunk, és elszoruló szívvel hisszük, hogy ezt teszik hittestvéreink ott is, ahol háborgatják őket (Észak-Korea, Afganisztán, Szomália, Líbia – több mint 300 millióra tehető az üldözött keresztyének száma).  Urunk azt ígérte: senki ki nem ragadhatja ki őket az én kezemből – és erősen bízunk ebben kísértéseink között, és valljuk ezt könnyes szemmel együtt érezve gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, veszteséget hordozó testvéreinkkel. Alapozz a Jézus ígéreteire, építsd rá az életed!

   Jézus elcsodálkozott… Furcsa ezt olvasni. Jézus ismerte ezt a pogány tisztet, belelátott a lelkébe. Vajon mégis meglepte őt a százados magatartása? A hit személyes viszonyulás, szabad döntés Krisztus mellett (abban is, hogy kérjük az ő segítségét hitetlenségünkben). Nem egy lezárt jellemvonás. Nem mondhatom: teljesen alkalmatlan vagyok (semmi affinitásom nincs) arra, hogy higgyek. Lehet, hogy erőtlennek, sőt képtelennek érzem magam a hitre, de így is kérhetem az Urat, és elindulhatok feléje.  

  Senkiben sem találtam ilyen nagy hitet... A százados lelki nagyságát a szolgája iránti könyörület, és a Szolga iránti bizalom adja. A neki alávetett szolgával szembeni emberséges magatartás, és az Isten kiválasztott, üdvösségünkre rendelt Szolgájában való hit, az ő dicsőségének felismerése.

   Jézus a fenti kijelentéséhez még hozzátold egy tanulságos tanítást: sokan eljönnek napkeletről és napnyugatról. Mi, kelet-európaiak, egyfajta viszonyítási alapnak tartjuk magukat a dekadens nyugat és a pogány kelet között. Mi azért még őrizzük a keresztyén hagyományokat!, stb.  Talán ebben a kissé erőltetett felállításban is elgondolkoztató az itt elhangzó üzenet. Eljönnek majd ezek a „mások”, és nemes egyszerűséggel letelepednek a mennyek országában. Mert hallják a hívást, komolyan veszik, engedelmeskednek annak. Mi pedig – a hit elsőszámú örökösei – nem törődünk vele. A napokban gondolkoztam el: valakinek át kell adjuk az evangéliumi hit kincseit, lelki értékeinket, ha nekünk már nem kell. Fiataljainkat nem érdekli (más prioritások foglalkoztatják őket, hála Istennek, van kivétel, maradék is), az idősebb nemzedék megunta, belefásult (hála Istennek, nem mindenki). Át kell adjuk azoknak, akik örömmel fogadják, akik lelkesedve hallgatják, akiknek megdobban a szívük. Amire nem tartunk igényt, amit csak üres megszokásból gyakorolunk, az elvétetik tőlünk. (Alaszka története: az Orosz birodalomhoz tartozott, kolonc volt az akkori államháztartás nyakán, 7,2 millió dollárért átengedték az Egyesült Államoknak. Hektárját 3 centért… "Az elnök jegesmedve kertje"… Aztán aranyat találtak…) Át kell adjuk a helyünket Isten országában, ha nem foglaljuk el. Hiába mondjuk, hogy a miénk volt. (Földi vonatkozásban is így van: ha üresen hagyjuk magunk után házainkat, azokba idegenek fognak költözni… még emléktáblákat sem tesznek ki, hogy itt élt a híres Soós, Gálfi, Lőrinczi, Borbély, Nagy, Domahidi család…)

  Nem elég Isten népének tartanunk magunkat, ha nem kell nekünk az ő igazsága, uralma. Nem alanyi jogon jár az üdvösség, hanem Krisztus által. Ha benne és általa, akkor nélküle, őt visszautasítva a „nem-üdvösség”, a kárhozat van. Ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Egy népi kifejezés volt ez a Jézus korában. Egy nehéz, szorult állapotot írt le nagyon szemléletesen. (Gyermekkoromban nagyon mélyen belém ivódott ez a kép, nagyon élénken magam elé képzeltem, ahogy valaki ebbe kínos helyzetbe kerül.)

   A századosnak ezt mondta Jézus: legyen hited szerint. Nem tudom, jó lenne-e, ha hitünk, kicsinyhitűségünk szerint alakulna a sorsunk, jövőnk. Áldott legyen az Úr, hogy ő hozzáteszi az ő kegyelmét!  Ámen.

 

Urunk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, Szentlélek megújító ereje által,

köszönjük ezt az alkalmat, amikor a gyülekezet közösségében állhatunk meg előtted. Hallottuk az Igében, hogy jöhetünk betegségünkkel, jöhetünk bajainkkal, bűneikkel. Minket tőled, a te kegyelmedtől ezek sem választhatnak el, egyedül csak a mi hitetlenségünk, közömbösségünk. Csak az, ha mi önmagunkat erőseknek és igazaknak képzeljük, ha visszautasítjuk a te segítségedet. Könyörülj rajtunk, tisztítsd meg minket, mert sok tisztátalanság van bennünk, érints meg szereteteddel, mert kemény a mi szívünk! Köszönjük, Krisztusunk, hogy te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd az elveszettet. Ez a te legfőbb célod, ez a te szándékod velünk. A te szíved mindig nyitva van előttünk. Te mindig kész vagy segíteni. Add, hogy teljes alázattal és bizalommal jöjjünk hozzád, és megértsük, hogy te azt akarod: benned megújult életünk hirdesse a te gyógyító hatalmadat, azt akarod, hogy hűségesek, igazságosak, becsületesek legyünk földi megbízatásainkban is, és végül azt, hogy el ne feledkezzünk a hálaadásról.

    Magasztalunk téged, hogy a te jóságod nem ismer korlátokat. Bennünk viszont annyi előítélet, idegenkedés, ellenszenv van egymás iránt. Hadd ismerjük fel mindenkit átölelő kegyelmedet, és abból ne akarjunk senkit kizárni. És erősen ragaszkodjunk ígéreteidhez, azokra alapozzunk, építsünk.

   Mennyei Atyánk, komoly figyelmeztetés hangzott el felénk: ha nekünk, a hivatalosaknak nem kell a te igéd, nem kell a te igazságod, nem kell a megváltás, akkor elvétetik tőlünk. Ha nem használjuk a nekünk adott lelki kincseket, akkor másoknak kell átadjuk. Azoknak, akik örömmel fogadják… Hisszük, hogy nem marad üres a te országod.

   Indíts minket Lelked által megtérésre, hozzád fordulásra, Krisztus teljes szívből való követésére! Kicsinyes emberi ügyeskedéseinkben mutasd meg nekünk a te minden értelmet felülhaladó kegyelmedet! Könyörülj gyülekezetünkön, az imahétre készülve kérünk téged, adj lelki megújulást nekünk, megerősödést közösségünkben! Légy megtartó irgalmad szerint, Krisztus értünk vállalt szenvedései érdeméért betegeinkkel, a gyászolókkal, testi-lelki megpróbáltatásban levőkkel, megmentő hatalmad által adj szabadulást a megkötözötteknek, hitetleneknek, és Krisztus győzelmére tekintő reménységet, benne való békességet minden csüggedőnek, megfáradtnak!

   Könyörülj anyaszentegyházunkon, tekints megosztottságunkra, egymás elleni hadakozásunkra, és ezt legyőzve vezess minket egységre az igaz hitben, Krisztusban, egyetlen Megváltónkban! Erősítsd, bátorítsd és őrizd győzelmes hatalmadban az üldözötteket, és minden gyülekezetben, közösségben adj megújulást, megtérést, szeretetet, békességet! Egyszülött Fiadért kérünk: ámen.