Róm 8, 1-2.10-11 (pünkösd III.)

1 Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak, 

mert az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől. 

10 Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test halott a bűn miatt, a Lélek élet az igazság miatt. 

11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.

     Emberi életünket meghatározza és elkíséri a félelem. Nem is tudnánk felsorolni, hogy mi mindentől féltünk és félünk: valós és valótlan dolgoktól, reális és irreális eseményektől (gondoljunk gyerekkorunk „rémlátásaira”). Utólag aztán sok mindenről kiderült, hogy fölöslegesen tartottunk tőle… 

   Fejlett civilizációt hoztunk létre, sok mindent legyőztünk, irányításunk alá vontunk, de a félelemtől nem szabadultunk meg.  A genetikában jártas, magas technológiákat kifejlesztő ember ugyanúgy szorong, mint primitív elődje. Képtelenek vagyunk egy félelemmentes életformát megteremteni a maguk számára… „Uralkodásunkat” annyi bizonytalanság övezi! A világjárvány, a közelünkben pusztító háború ezt különösképpen megmutatta. 

   A félelemtől nem lehet megszabadulni, csak legyőzni lehet azt. Nem erővel, hatalommal, hanem Istenbe vetett hittel. A félelem ellentéte nem a bátorság, hanem a bizalom… Az a felismerés, hogy Isten szeretettel van irántunk, Krisztusban megváltott. És megtart a maga számára. Tőle a halál sem tud elválasztani. 

   Erről beszél a mai igénk. Nincsen azért most már semmi kárhoztató ítélet azok ellen... Az is benne van ebben a megfogalmazásban, hogy volt ítélet. Ott lebegett a fejünk felett… Egészen jogosan fenyegetett minket. Súlyos vádak terheltek, olyanok, amiket nem tudtunk kimagyarázni, lehazudni… mert az örökkévaló Isten előtt kellett megállnunk velük. Ettől valóban lehetett rettegnünk, álmatlan éjszakákon át izzadva gyötrődnünk, szembesülve kárhozatos bűneink borzasztó következményeivel.

Mint az a gonosztevő, akit elfogtak, és aki a kikerülhetetlen büntetésére vár… Teljesen hatalmába keríti ez a nyomasztó érzés, nem tud szabadulni tőle. (Pl. Dosztojevszkij halálos ítélete…)

    És akkor jön a felmentő hír, a kegyelmi végzés. Nincsen már semmiféle kárhoztató ítélet. Mi történt? Valaki elrendezte, kifizette, megbűnhődte. Valaki levette rólunk ezt az iszonyatos terhet, amely megbénított, amely teljesen boldogtalanná tett. Kiknek szól ez az örömüzenet? Akik Krisztus Jézusban vannak. Akik az övéi, akik hisznek benne, elfogadták megváltó szeretetét, őt életük Urának választották. Akik vele, benne és általa élnek. 

    Isten Lelke teszi ezt személyes igazsággá számunkra. Lélek által értem meg, hogy „Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is…”. Krisztusban vagyok. Általa Isten gyermeke lettem, és ennek minden előnyét élvezem: Isten oltalmát, áldásait és az üdvösséget.

   Ezért írja Pál (éppen ebben a fejezetben): nem a félelemnek, hanem a fiúságnak a Lelkét adta nekünk Isten. A külső és belső félelmeket nem úgy győzöm le, hogy erős vagyok, hanem úgy, hogy erős Istenem van, és én hozzá tartozom, benne bízom. 

   Az élet Lelkének törvénye megszabadított… Isten Lelke által az életet munkálja bennem - azt, amit Krisztus szerzett meg számomra -, és kiszabadít a bűn és halál hatalmából. Ha beesem egy mély szakadékba, ahonnan nem tudok kimászni, akkor a gravitáció és sejtjeim energiaellátási törvénye miatt biztos halálra vagyok ítélve, de ha valaki – pl. egy hegyi mentő – utánam jön, akkor az ő segítő szándékának, áldozatvállalásának a törvénye az életet jelenti számomra. Ebben az esetben világos, hogy mit választunk, de lelki életünkben sokszor a bűn és halál törvénye mellett döntünk. Még ahhoz is Isten Lelkére van szükségünk, hogy belássuk elveszett állapotunkat.

   Figyeljünk a személyes fogalmazásra: megszabadított téged. Mert rólunk van szó, a mi kérdésünk, ügyünk, sorsunk ez. Személyesen kell állást foglaljunk. Mit cselekedjünk hát, kérdezik a pünkösdi történetben is Péter apostol prédikációjának hallgatói. Vajon ki tudod-e mondani: igen, Isten szabaddá tett, és én ebben a kegyelmi állapotban élek? 

   Ha pedig Krisztus bennetek van… Együtt élünk vele. Jelen van minden mozdulatunkban, lélegzetvételünkben, minden gondolatunkban és cselekedetünkben. A biológiában ezt szimbiózisnak nevezik. Gondolhatunk az anya és csecsemő kapcsolatára is. Tudnunk kell, hogy ebben az összetartozásban Krisztus az, aki mindent vállalt, mindent megtett értünk. Ő a mi éltetőnk, megtartónk. És ő kell legyen a mi Urunk is. Nem lehet az, hogy ebben a közösségben önfejűen nélküle döntünk és cselekszünk. 

Az Újszövetségben a test és tagjai képe fejezi ki ezt a kapcsolatot. Krisztus a Fő, aki irányít minket, mi pedig neki engedelmeskedve tölthetjük be küldetésünket. Ha a tagok nem engedelmeskednek a fejnek, összeomlik a test működése. Vajon, nem kerülünk ilyen helyzetbe sokszor, amikor a mi akaratunk, indulatunk, elképzelésünk fontosabb lesz a Krisztusénál? ()

  Persze, utal rá az apostol is, az engedelmesség állandó küzdelem önmagunkkal. Mert bűnös énünk uralkodásra vágyik. Testünk, emberi természetünk követeli a maga részét. Ezért beszél az ige (és annak alján Káténk is) az ó ember megöldökléséről és az új ember megelevenítéséről. Ha érzéseinket követjük, vágyainkat érvényesítjük, a test cselekedeteit visszük véghez, azzal a halált szolgáljuk. Durván hangzik, de a valós helyzetet fejezi ki. Az önzés, harag, a kicsapongás… mind-mind bomlasztják, rombolják a közösséget, és saját életünket is a pusztulás fele viszik. Alkalmatlanok leszünk az Úrnak való szolgálatra. Lelkileg halottak. Érdekes igazság: az önmegtagadás vezet el önmagunk igazi kibontakozásához. A só, ha felolvad, akkor adhat ízet az ételnek. Ha magának marad, akkor mások számára nem hoz hasznot. 

  Ha Isten Lelke irányít, akkor fogjuk az életet szolgálni. Akkor leszünk az igazság eszközei. Akkor békességet teremtünk, akkor szeretetet adunk. Ez a mi megbízatásunk. Nagyon szépen fogalmazott néhány nappal ezelőtt a Mai Ige: ha magot kaptunk, akkor sarjadó növényt adjuk tovább, ha sarjadó növényt kaptunk, akkor virágot, ha virágot, akkor gyümölcsöt adjunk másoknak. Olyan sok minden munkálja a halált, a békétlenséget, a haragot, a széthúzást – szánjuk oda magunkat az élet missziójára! 

   Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül… Szép megfogalmazás. Benne van a Szentháromság csodálatos munkája: Isten hatalma, Krisztus küldetése, a Lélek megelevenítő áldása. A legnagyobb tényt említi az ige Krisztussal kapcsolatban: az ő feltámadását. Valójában pünkösd üzenetének is ez a lényege (Péter apostol pünkösdi beszédének is ez a fő pontja). Krisztus halál feletti diadala személyes ügyem lesz, reménységem, vigasztalásom. Ha egy elmaradott vidéken egy erőművet építenek, az még nem oldja meg az ott élők számára az energiaellátást… az áram el kell jusson vezetékeken a lakásokba, otthonokba. A Lélek ezt a belső csatlakozást végzi el. Hozzáférésem lesz Krisztus feltámadásnak erejéhez. Személyesen profitálok belőle. Bizonyosság, reménység fakad belőle. 

   Az egyszülött Fiát feltámasztó Isten Lelke lakik bennünk. Hatalmas igazság ez, meg sem értjük. Isten önmagát közli velünk. Közösségét kínálja fel. Szabad utunk van Istenhez, hallottuk a bűnbánati héten. Bejáratosak vagyunk hozzá. Szüntelen kérhetjük segítségét. 

  Ha Isten Krisztust feltámasztotta, életre kelti a mi halandó testünket is. Kettős értelemben. Először is megújult szívet, indulatot ad nekünk. Tegnap ifi órán beszéltünk róla: a Szentlélek vigasztal, szeretetet ajándékoz, támogat a kísértések között. Pünkösd, a Lélek általi megújulás - élet és halál, megmaradás és elveszés kérdése a mi gyülekezetünk számára is. Vagy pünkösdi gyülekezet leszünk, bibliai értelemben véve, azaz engedjük hatni Isten megújító kegyelmét, vagy csak emberi lehetőségekre alapozunk… Mindenki tegyen, amit tud, amit jónak lát, aztán lesz valahogy. Vagy pedig nem lesz. Melyik utat választjuk?

   Az ígéret másodszor az üdvösségre vonatkozik. Életre kelt. A Szentlélek az üdvösség bizonyosságával ajándékoz meg. Isten nemcsak ebben a földi életben akar Atyánk lenni, hanem örök közösségébe hív, a mennyei örömbe és dicsőségbe. Rendeljük alá magunkat Isten Lelke megújító erejének, hogy áldott, gyümölcsöző életünk kegyen itt, és üdvösségünk Isten országában! Ámen.