Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Róm 14, 5-12 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.5

Domahidi Béla

Róm 14, 5-12 (vas.de.) 

 

     5 Van, aki az egyik napot különbnek tartja a másik napnál, a másik pedig egyformának tart minden napot: mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében. 

6 Aki az egyik napot megkülönbözteti, az Úrért különbözteti meg. Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad Istennek. Aki pedig nem eszik, az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad Istennek. 

7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; 

8 mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. 

9 Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék. 

10 Akkor te miért ítéled el testvéredet? Vagy te is, miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé. 2Kor 5,10 

11 Mert meg van írva: „Élek én, így szól az Úr, bizony előttem fog meghajolni minden térd, és minden nyelv megvallja majd, hogy én vagyok az Isten.” Ézs 45,23 

12 Így tehát mindegyikünk önmagáról fog számot adni Istennek. 

 

    Mai igeszakaszunk első része - ha lehet így mondani - az evangéliumi toleranciáról beszél. Ismerjük a bölcs tanítást: „a lényeges kérdésekben egység, a lényegtelenekben szabadság, és mindenben szeretet”. A múlt vasárnap hallottuk: a bűn mindnyájunkat – kivétel nélkül - összezár az engedetlenségben, valójában a halál állapotában. Ki az, aki bűntelen, ki az, aki nem halandó? Ez a tény önmagában nevetségessé tesz minden nagyzoló elkülönülési szándékot.

    Ugyanúgy a hit általi Krisztushoz tartozásunk, a megváltás ténye is összeköt mindnyájunkat a kegyelemben, az üdvösség reménységében. Ez nem lehet vitás számunkra, erről nem feledkezhetünk el, ebben valóban egyetértésre kell jutnunk. (Nem ugyanabba a mennyországba készülünk?)  Az alapigazságokat nem adhatjuk fel. Krisztust nem helyettesíthetjük senkivel… 

   Mindazáltal – és erre nézve engedményeket tesz az ige - formai kérdésekben lehetnek nézet- és szokásbeli különbségek közöttünk. Pl. a barátom szenvedélyes állatbarát, én pedig azt tartom, hogy a kutyának, macskának kint a helye – attól még nagyon jól megérthetjük egymást.  

   Van, aki egyik napot különbnek tartja, a másik egyformának tart minden napot. Nincsenek önmagukban szent napok, csak Istennek szentelt napok. A római gyülekezetben voltak olyanok, akik a régi mózesi előírásokra esküdtek, akik a sabbát-törvényhez ragaszkodtak, és voltak, akiknek az Úr feltámadásának napja állt közel a szívükhöz. Nem a szolgálat formája (vagy időpontja) a fontos, hanem az, hogy kinek és milyen lélekkel szolgálunk. 

   Szinte csodálkozunk, hogy az apostol azt üzeni: mindenki a maga meggyőződése szerint cselekedjék. Csak ne legyen vetélkedés és ítélkezés belőle! Mert az a lényeg, hogy Krisztusban éljetek, hogy rá figyeljetek. Hogy ne a napokat, alkalmakat tartsátok elsődlegesnek, hanem a neki való engedelmességet. Neki legyen prioritása mindenek előtt. Sajnos, az egyház történelmében a nap-vita (vagy más témájú összetűzés)  sok energiát elvett, sok vádaskodást szült. Teljesen fölöslegesen. Látjuk, hogy egy bizonyos nap ünneplése, egy bizonyos szertartás követése nem tesz jobbá senkit. Szentlelke által az Úr tud átformálni minket. Hanem az a kérdés, hogy teret biztosítunk-e neki? Hogy minden napunk (hangzik az ígéret, ma is hallani fogjuk: veletek vagyok minden napon…) róla szól-e? Hogy jut-e időnk a vele és egymással való kapcsolat ápolására: az elcsendesedésre, a közösségre?

   A hívő ember számára a szolgálat szempontjából valójában egyforma minden nap (van egy kijelölt napunk az igével való kiváltképpeni foglalkozásra, a találkozásra), a hitetlen ember számára pedig más értelemben nincs különbség a napok között: mindeniket a bűn, a közömbösség jellemzi. 

   Csakhogy minden az Úrért, őreá nézve történjen! – figyelmeztet az apostol. Aki reggel jobban tud figyelni az igére, az reggel olvassa, aki este, az este vegye elő. Aki a bibliaórán jobban meg tudja nyitni a szívét, az ott (is) vegyen részt, aki az ún. hagyományos istentiszteletet kedveli, az jöjjön azokra. (Nyilván nem különcködésre biztat, vagy jogosít fel az ige, Isten gyermekei számára elsődleges jelentőségűek a közösségi szempontok, de mellékes kérdésekben kár kritizálnunk a mások véleményét,  és nem is kell mindenben egyformán gondolkozzunk.) Értitek? A döntő az, hogy élő kapcsolatban maradjunk az Úrral és az ő népével, hogy ünnepeinket és hétköznapjainkat vele töltsük, hogy az ő gyülekezetének élő tagjai legyünk. 

   Hasonlóképpen az étel tekintetében is… Elsődleges szempont az, hogy hálaadással vegyük. Aki a böjtben jobban tud figyelni Isten üzenetére, az böjtöljön. Aki tartózkodni akar – ilyen-olyan meggyőződésből – bizonyos ételektől, tegyen úgy. Újból hangsúlyozódik: az Úrért. Mindent ez a feltétel határoz meg. Ha valaki azért nem jár templomba, mert minden vasárnap tudomisén milyen ételkülönlegességeket készít magának, annak bölcsebb dolog lenne hideg ételt fogyasztania. Jobbat tenne a lelkének. Bizonyára, hálásabb szívvel fogyasztaná. (Más példát is hozhatnék.) A lelki haszon a meghatározó. Ha másokat elítélve gyakorlom bizonyos étkezési szokásomat, ha másokat bírálva követek valamilyen – akár bibliai gyökerű – szabályt, akkor annak nincs értelme, akkor rosszat csinálok… Nem dicsekedve, kérkedve tehát, hanem az Úr színe előtt. 

    Hitler köztudottan vegetáriánus volt. A világnak nem sok haszna származott belőle. A lelkület a fontos. Nem fixideákhoz kell ragaszkodnunk (és főleg nem másokra erőltetni, vagy másokon számon kérni azokat). Jó lelkiismerettel és hálaadással. Akinek baja van a húsfélékkel, ne egyék húst, de ne csináljon törvényt belőle. Egészségi szempontból meggondolandó lehet, hogy mit viszünk be a szervezetünkbe, lelki szempontból az számít, hogy testi-lelki energiáinkat mire használjuk. (Emlékszem egy hírre: vizsgálati fogságban levő iszlám terroristák hivatalos panasz tettek, hogy állítólag olyan termék került az ételükbe, aminek fogyasztását tiltja a vallásuk, mert az tisztátalanná teszi őket. Az nem, hogy hidegvérrel ártatlan embereket öltek meg.) 

   Keresztyénségünk nagy axiómáját fogalmazza meg Pál: közülünk senki sem él önmagának, senki sem hal önmagának… Ez nem is felszólítás, hanem kijelentés. Hatalmas felismerés áll ennek hátterében. Nem vagyunk mi magunkéi. Mindent kaptunk. Létezésünk feltétele, oka, célja, tartalma Isten atyai irgalma. Békességünk, örömünk, reménységünk alapja Krisztus megváltó szeretete. Ezért minden megnyilvánulásunk – ha néha negatív módon is - róla szól. Minden az ő szent akaratának rendeltetik alá. 

   Mivel ez így van, akkor nemcsak az ünneplésünk vagy étkezési szokásaink, hanem egész életünk rá kell irányuljon. Sőt halálunk is rá nézve történik. Az Úrnak élünk, és neki halunk meg. Boldog ember az, aki a feltámadott Úrnak hal meg. Teljesen rábízva magát… Érdekes, ahogy Pál egybekapcsolja az életet és a halált. Együtt beszél a kettőről. Mi nem tartjuk ilyen természetesnek a kapcsolatot. Nagy törést érzékelünk a kettő között… Számunkra borzasztó és fájdalmas az elmúlás, a veszteség… Isten nem veszít el senkit. Ő nem vezet halotti anyakönyvet. „Mindenek élnek őneki” – olvassuk az evangéliumban. Jó lenne ebben a kegyelmi keretben látni egész sorsunkat! Szeretteinkét is.  

  Krisztus is értünk élt és értünk halt meg, hogy mindnyájunkon uralkodjék. Ez a lényeg. Vajon bennünk ő uralkodik-e, az ő szeretete, az ő jósága, békessége? Szokásainkban, magatartásunkban. Pál írja a szeretet-himnuszban: tűzre adhatom magam, ha nincs szeretet bennem, semmit nem ér az egész. Mert valójában csak a magam mutogatásért teszem, hogy mások fölé kerekedjem. Aki akármilyen vallásos cselekedetét a mások feletti ítélkezésre használja, az nem krisztusi célokat követ. 

  Miért ítéled el a testvéredet? Szíven üt a kérdés, kivált benne a testvér szó. Krisztus tanítása semmissé teszi mindenféle ellenségképünket. Amit más ellen teszel, az a testvéreddel műveled végig. Ki vagy te, hogy azt gondolod: megengedheted magadnak? Mindnyájunknak meg kell állni Isten ítélőszéke előtt… Amikor ítélkezünk, a bírói székbe képzeljük magunkat. Egy téves hozzáállás ez. A bíráskodás a családfő dolga, nem a testvéreké (kalauz)…  Tudjátok, mi az egyik legnagyobb erőtlenségünk? Éppen az egymás kárhoztatása, bírálgatása. Hamis, egyoldalú, elferdített szempontjaink szerint mondunk egymásról elmarasztaló véleményt, és nem nézünk őszintén szembe magunkkal. 

    „Előttem hajol meg minden térd, és minden nyelv vallja….” Eszünkbe jut a Filippi levél párhuzama (hogy ti. a Krisztus nevére…). A bűnös ember nagyon nagynak tudja képzelni magát. Pedig egyszer azok is térdre roskadnak az Úr előtt – ha akarják, ha nem -, akik nagyon büszkék önmagukra, akik megszokták a mások feletti uralkodást. Isten előtt nyilvánvaló lesz erőtlenségük és nyomorult kiszolgáltatottságuk. Ám térdet lehet hajtani önként is: a meghatottságtól, az örömtől, kifejezve hódolatunkat, odaadásunkat.  Elismerve azt, hogy Isten - Isten. Nem én, nem a gazdagok, nem a világ hatalmasai. Egyszerű, és mégis hatalmas igazság ez. Jó ehhez tartanunk magunkat! Nem látszatból, nem mások miatt, nem kényszerből. Személyes ügyünk kell legyen.

  A számadás is az lesz. Szívesen megbújunk a kifogások mögé, a mások bűnével takarózva (nekünk egyedül a Krisztus igazságával lehet takarózni). A számonkérés kikerülhetetlen: mit tettünk, mit kezdtünk az életünkkel, Isten és mások szeretetével, szabadságunkkal. 

Indítson ez a tanítás felelősségre, megbocsátásra, a mi Megváltó Urunk, Jézus Krisztus követésére! 

Ámen.        

 

  Urunk, mindenható mennyei Atyánk, hálát adunk ezért az ünnepnapért, a szép, virágzó májusi időszakért, a találkozás öröméért, az elmúlt napokban is megtapasztalt gondviselő jóságodért, megváltó szeretetedért Krisztusban. Hogy a tied lehetünk, hogy kegyelmed összefog minket… Bocsásd meg, ha mi sokszor a különbségeket hangsúlyozzuk, és nem átalljuk vádolni, kárhoztatni egymást. Bocsásd meg, ha emberi elképzelések, hagyományok, törvények fontosabbak lesznek megváltó Urunknál, akiben mindent megnyerünk, akiben a teljesség lakozik. Bocsásd meg, ha emberi síkon is külső dolgok, célok, ambíciók fontosabbak lesznek, mint szeretteink, családunk, barátaink. Őrizz meg attól, hogy egyéni meglátásaink átértelmezzék a te igazságodat, felülírják a közösség iránt megbízatásunkat! Taníts meg minket a szeretet bölcsességére, és segíts, hogy mindent Krisztusra nézve tegyünk, az ő szent példája, akarata szerint! Hisszük, hogy benne megtaláljuk a közös alapot, a közös utat, különbözőségeinkben is az egységet, a békességet. 

   Add meg nekünk az a szívbeli bizodalmat, hogy valljuk az ige szavával: nem magunknak élünk, és nem magunknak halunk meg. Olyan drága, reményteli igazság ez! Nem a magunkéi vagyunk, mennyei Atyánk, hanem a te bölcs végzésed szerint kis életünk betagolódik a te örökkévaló, megtartó, üdvözítő tervedbe. Hadd éljünk ebben a boldog tudatban, és váljunk áldássá mások számára: a családban, közösségeinkben. Köszönjük a gyümölcstermő szolgálat ígéretét, és örökélet dicsőséges távlatát is.

   Őrizz meg minket az ítélkezéstől, a mások kritizálásától, hogy ne a mások hibáival foglalkozzunk, mert az nem javítja ki a sajátjainkat! Emlékeztess minket arra, hogy mindnyájunknak meg kell jelennünk a te ítélőszéked előtt, hogy így komolyan vegyük küldetésünket, felelősen éljünk, és felemelt fejjel várjuk a Krisztus megjelenését – aki mindent büntetést elvett rólunk!

    Könyörülj gyülekezetünkön!  Szent színed elé hozzuk betegeinket, minden szenvedő, testi-lelki fájdalmat, félelmet hordozó testvérünket, fohászkodunk azért a falubeli kislányért, akinél súlyos betegséget fedeztek fel az orvosok, légy vele, adj neki gyógyulást, felépülést, imádkozunk azért az asszonytestvérünkért, akinél a nehéz kezelés után újból jelentkeznek a betegség súlyos tünetei, állj mellette megtartó, megőrző kegyelmeddel, gyógyító, megváltó hatalmaddal! Imádkozunk a gyászolókért, szomorkodókért, a csüggedőkért, megpróbáltatásban levőkért, az élet kihívásaival küzdőkért – erősít meg mindnyájunkat a te kegyelmedből. Atyai szíved elő állítjuk családjainkat, gyermekeiket, fiataljainkat, időseinket – könyörül rajtunk, áldj és tarts meg bennünket. Hadd kérjünk a háború szörnyűségeivel szembesülőkért, némíts el a fegyverek zaját, hogy megszólalhasson a békesség, a belátás, a kiengesztelődés hangja. Hallgass meg Krisztusért! Ámen.