Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Rom 11,25-36 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Róm 11, 25-36 (vas.de.) 25 Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a népek teljes számban be nem jutnak, 26 és így üdvözülni fog az egész Izráel, amint meg van írva: „Eljön Sionból a Megváltó, eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, Ézs 59,20-21 27 és én ezt a szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.” Ézs 27,9; Jer 31,33-34 28 Az evangélium miatt tehát Isten ellenségei tiértetek, de a kiválasztás miatt kedveltek az ősatyákért, 29 mert megbánhatatlanok az Isten ajándékai és az ő elhívása. 1Sám 15,29; Ézs 54,10 30 Mert ahogyan ti egykor engedetlenek voltatok Istennel szemben, most pedig irgalmat nyertetek az ő engedetlenségük révén, 31 úgy ők is engedetlenek most, hogy a nektek adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. 32 Mert Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön. 33 Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mily megfoghatatlanok az ő ítéletei, és mily kikutathatatlanok az ő útjai! Ézs 55,8 34 Mert „ki értette meg az Úr szándékát, vagy ki lett az ő tanácsadója? Ézs 40,13 35 Vagy ki előlegezett neki, hogy vissza kellene fizetnie?” Jób 41,3 36 Bizony, őtőle, őáltala és őreá nézve van minden: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr. Mert amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak utaim a ti utaitoknál, és gondolataim a ti gondolataitoknál.” (És 55,8-9) Ez az ézsaiási ige érzékelteti a mi teológiai látásunk, igazságunk, erkölcsi elveink és az Isten „minden értelmet felülhaladó” akarata közti különbséget. Pál apostol népe sorsa feletti vívódásában - abban a fájdalmában, hogy az Ószövetség népe nem akarja elfogadni Isten Krisztusban szerzett új szövetségét – erre a magasabb igazságra tekintve talál választ. Isten kegyelmét nem tudjuk befolyásolni (sem jó, sem rossz cselekedeteinkkel), csak élnünk lehet vele vagy pedig visszautasítanunk. Ostoba dolog lenne semmibe venni ezt a megmentő irgalmat, de ugyanúgy esztelenség lenne azt hinni, hogy mi akármilyen mértékben képesek vagyunk tetszésünk szerint irányítani azt (pl. a Nap sugárzó energiáját sem tudjuk fokozni vagy tompítani – de bezárkózhatunk egy sötét, hideg szobába). Ez a felismerés útját vágja minden ítélkezésnek, okoskodó moralizálásnak, önteltségnek, és minden jóra való törekvésünket a hitnek és az alázatnak a szintjére emeli. Az apostol figyelmeztet: nehogy azt véljük felfuvalkodottságunkban, önmagunkat bölcsnek tartván, hogy Isten tervének mi feltételeket szabhatunk. Az igazi bölcsesség az, ha számolunk a számunkra érthetetlen titkokkal. Az apostol – említettük - itt népe kiválasztásáról beszél, de megállapításai mindnyájunkra vonatkoznak. Figyeljünk a kifejezésekre: a népek teljes számban bemennek, az egész Izrael üdvözülni fog. Isten üdvözítő akarata, a megváltás akciója – amelyben egyszülött Fiát adta – mindenen keresztül célt ér. Isten győztes serege hiánytalan létszámú lesz. Az ő ígéretei nem szenvednek csorbát. A mennyország nem fog üres maradni. Minden elkészített hely betelik. Az igeszakaszunkban idézett igeversben (szintén Ézsaiás könyvéből) Isten az egyedüli cselekvő: a Megváltó eljön, eltávolítja a hitetlenséget, „szövetségemet adom”, „eltörlöm bűneiket”. Isten dolgaiba nem tudunk beleszólni, mégis 100%-os a felelősségünk abban, hogy mit kezdünk az ő irgalmas tetteivel, hogyan viszonyulunk azokhoz. A mi hozzáállásunk semmiben sem befolyásolja a kegyelmet, de a mi helyzetünket igen. (Ha egy fogoly dacból nem fogadja el az amnesztiát, attól még az adott rendelet érvényben marad, csak ő nem él vele.) Ha Isten érthetetlen kegyelmére tekintünk, akkor gyorsan abba kell hagynunk minden ítélkezést, még azokkal szemben is, akiket az evangélium ellenségeinek tartunk. Nem gondolhatjuk azt, hogy Isten előtt a mártíroknak (szemernyivel is) több érdemük van az üldözőknél. Persze, a mi emberi szemléletünktől nehezen tudunk szabadulni. Nehogy Isten annyira tartaná a hitetlent, mint azt, aki neki szenteli az életét! A mi logikánk szerint az egyik pokolra való, a másik méltó a jutalomra. Az igéből tudjuk (a Római levélben különösen hangsúlyos ez), hogy mindkettő büntetést érdemel, és Isten – örök kiválasztása alapján, kegyelméből - mindkettőt üdvösségre hívja. Isten Krisztusban végképp az irántunk való kegyelem mellett döntött. Rajtunk múlik, hogy elfogadjuk azt, vagy visszautasítjuk. Pál sajátos értelmezése szerint a választott nép ellenséges, visszautasító magatartása az evangéliummal szemben – „megkeményedése” - a pogányok javát szolgálja. „Tiértetek” van, ahogy az apostol személyes hangsúlyozással fogalmaz. Isten a legmakacsabb szelet is ki tudja fogni az ő vitorlájába. „Mindennek az én üdvösségemre kell szolgálnia”, tanítja a Káté is… Nem könnyen magunkévá tehető, de bámulatos igazságot kifejező mondat ez. Ebből a mennyei perspektívából minden - nehéz családi helyzetem, betegségem, a járvány, a háború– a legfőbb jót mozdítja elő számunkra. Mégis miért kell fájdalomnak, megpróbáltatásnak lennie az életünkben? Miért van kísértés, nehézség, nyomorúság? A Biblia egyetlen rövid mondatban válaszol: mert van bűn. A bűn – mondta valaki - egy fájdalmas, gyötrelmes kerülőút, amelyen az Istentől menekülő ember Istenhez akar elérni. Az ő ígéretei – hallottuk - megbánhatatlanok. Isten üdvözítő tervében - a megváltás révén - még a bűn is benne van . Isten kijelenti: a bűn nem akadály. Csak a hitetlenség, a keményszívűség. Krisztus a bűnösöket hívta a megtérésre. Vajon, vannak olyanok közöttünk, akik azt kérdezik: Uram, minket, az igazakat mikor szólítasz meg? Elhívásunk az Úrtól van, kiváltságunkat a kiválasztó személye garantálja. Isten érdeme az. A mi részünk: erőtlenségünk belátása, és az afölötti hálás csodálkozás, hogy ilyen nyomorult emberekre is rátekint az Isten. Ha egy erős mezőnyű versenyt egy beteges, gyenge gyerek nyer meg - az csodának számít, akkor elfog valami különös elégtétel-érzés (mert, igaz, rendszerint az erősek győznek), eltölt az öröm: micsoda eset! Ez a kegyelem. A római gyülekezetet saját példájukkal tanítja az apostol. Ha titeket engedetlenségetekben szólított meg az Úr (miközben ők, a választottak bedugták a fülüket), és irgalmat nyertetek, akkor ők is – keményszívűségük állapotában – megkapják ugyanazon irgalmat. Ha hiszem, hogy Isten az én bűneimet – amiknek se szeri, se száma – megbocsátotta, nem vitathatom el ezt a jogot másoktól, hinnem kell, hogy az Úr mindenkivel ezt teszi. Sajnos, nagyon erős az előítélet bennünk… Ha rajtunk múlna, hogy kiket szeretnénk ott látni Isten országában, akkor (úgy gondolom) az üdvösség egy szűk körű rendezvény lenne. De egyáltalán: magunkat minek alapján utaljuk be a mennyországba? Nehéz elfogadnom, hogy a megítélésem szerinti gonosz, öntelt, erőszakos emberek számára ugyanúgy felkínáltatik az irgalom, mint számomra (aki – igaz - magamat jónak tartom). Nehéz megértenem, hogy a bűn tekintetében - Isten szempontjából (és egyedül az számít!) - egyformák vagyunk. Teréz anya és egy rablógyilkos… Egyetlen reménységünk, esélyünk, hogy Isten befogad. (Kerítéses történet…) Az egyik legmegrendítőbb kijelentés az igében: Isten mindenkit egybezárt az engedetlenségbe, hogy mindenkin könyörüljön. Kivétel nélkül mindnyájan együtt vagyunk a mélységben. Lehet, mi elhatárolódunk egymástól, magunkat különbnek tartjuk, másokra ujjal mutogatunk. De alapjában véve nincs különbség. Egytől-egyig kegyelemre szorulunk. Nincs olyan, hogy én csak egy kicsit kaptam el a fekete himlőt… Persze, a mi mindennapi logikánk tiltakozik ez ellen, de itt Isten emberi törvényeink felett álló kegyelméről beszélünk. Szűkkeblű kategorizálásunkat nehezen tudjuk feladni. Nem merjük kijelenteni, hogy a kegyelem végtelenségéhez képest elhanyagolható a mi kis kegyességünk, templomba járásunk, stb., mert félünk, hogy elveszítjük érdemeinket, és túlságosan felmentünk másokat. A bűn mindnyájunkat összeköt, és a halál állapotában tart. Isten törvénye ezt világosan megmutatja. (Elveszettségünket nem a törvény okozza, az csak nyilvánvalóvá teszi, hogy ez nem balsors, hanem engedetlenségünk következménye.) Hogy mindenkin könyörüljön… Mennyire felszabadító ezt hallani! Ha Isten mindenkit szeret, akkor mindenkinek irgalmaz is… Isten részéről mindenki számára nyitott a kegyelem kapuja Krisztusban. Azonban nem mindenki lép be azon. Krisztus nélkül pedig, bárki legyen is, a kárhozat állapotában van. Amikor a kegyelemnek ez a térdre kényszerítő igazsága tárul az apostol elé, akkor egy felkiáltásba tör ki. Magasztalja, dicsőíti Isten gazdagságát, bölcsességét, és ismeretét. Micsoda mélységek, magasságok, micsoda szeretet, micsoda könyörülő jóság! Nem értjük. Nem tudjuk megmagyarázni. A legnagyobb ajándék, amiért a legtöbbet, egyszülött Fiát adta Isten - teljesen ingyen van. Ki fizetett Istennek? Kinek tartozott ő? Ki kötelezte erre? Egyedül a szeretete. Miért? Önmagáért. Krisztusért. Valaki végtelenül, örök, isteni módon szeret. Vajon mit kezdünk ekkora szeretettel? Fogadjuk el, éljünk vele, kapcsolódjunk be a kegyelem munkájába, mondjuk mi is: övé a dicsőség mindörökké. Ámen. Áldjuk, dicsérjük, magasztaljuk háromszor szent nevedet, örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk, megváltó Urunk, megtartó Vigasztalónk. Valóban méltó vagy az imádatra, mert mérhetetlen a te hatalmad, és méltó vagy a hálaadásra, mert végtelen a te kegyelmed. Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy minden emberi értelmet felülhaladó módon kiválasztottál minket, hogy a te gyermekeid legyünk, egyszülött Fiadban megváltottál, elhívtál örök közösségedbe. Jó volt hallanunk, magunkban tudatosítanunk: amit őbenne elvégeztél, azt soha nem vonod vissza. Megbánhatatlanok a te ígéreteid. Olyan boldog bizonyosság ez! Segíts minket Lelked által, hogy a te kegyelmedet elfogadjuk, hívásodra igennel válaszoljuk, életünket egyre inkább neked szenteljük! Megváltó Urunk, köszönjük az értünk hozott áldozatot, a kereszten drága áron megszerezett bocsánatot, megváltást, üdvösséget, ami hit által a miénk lehet, amit tőlünk senki és semmi el nem vehet, amiben megőrzöl, jó Pásztorként vezetsz. Valóban térdeinket meghajtva kell ezért téged dicsőítenünk, felajánlva neked életünket, hogy te tedd azt áldássá, a szeretet, a békesség eszközévé. Szentlélek Isten, tölts el minket mennyei erővel, bölcsességgel, hogy az értelmünket felülhaladó titkokat is elfogadjuk, hogy legyőzzük magunkban az ítélkezés kicsinyes lelkületét, és meglássuk a kegyelem végtelen távlatait! Hadd legyünk annak bizonyságtevői, képviselői! Irgalmas Istenünk, könyörülj rajtunk, személyesen és közösségünkben, egyéni életünkben és családjainkban! Fohászkodunk hozzád, adj nekünk lelki megújulást, hozzád térést, győzd le a hitetlenséget, a közömbösséget, a keményszívűséget, a bűnnek hatalmát, hogy a te néped legyünk, akik neked engedelmeskedünk, dicsőségedet hirdetjük, és együttmunkálkodunk megtartató kegyelmeddel. Adj lelki ébredést gyülekezetünkben, gyűjts és fogj össze minket szereteteddel Krisztusban, hogy együtt kövessük őt, hogy ne maradjuk az engedetlenség, a halál állapotában, hanem benne az életet válasszuk! Őrizz meg minket a hamis utaktól, csalóka emberi illúzióktól! Könyörülj betegeinken! Ó, milyen sokan hordozzák a szenvedések, a tehetetlenség, a félelmek nyomasztó, testi-lelki terhét! Légy nagyon közel hozzájuk felemelő, megerősítő irgalmaddal. Vigasztald, bátorítsad a gyászolókat, ajándékozd meg békességeddel őket! Támogasd a gyengéket, buzdítsad a csüggedőket, adj szabadulást a megkötözötteknek, felüdülést a megfáradtaknak, áldást, előmenetelt a fáradozóknak! A református egységnapra készülve kérünk, Urunk, adj valóban egységet és lelki reformációt egyházunkban, munkáld megmaradásunkat, tedd gyümölcsözővé szolgálatunkat. Elődbe hozzuk a háború borzalmaiban megpróbáltakat, az áldozatokat, a szeretteiket, otthonaikat elvesztőket, sebesülteket, elhurcoltakat, a halál félelmei, rettegései közt élőket. Cselekedj velük megtartó, gyógyító kegyelmed szerint! Győzd le a gyűlölséget, állítsd meg az erőszakot, némítsd el a fegyvereket, hozd el a békesség, a felépülés idejét! Örökkévaló Istenünk, hallgass meg imádságunkban, Jézus Krisztus érdeméért kérünk! Ámen.