Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Rom 13,8-14 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.05.2

Domahidi Béla

Róm 13, 8-14

 

8 Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.

9 Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” 2Móz 20,14 ; 3Móz 19,18 ; 5Móz 5,18

10 A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. 1Kor 13,4-7

11 Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Ef 5,8-16

12 Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.

13 Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben,

14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne. Ef 4,24 ; Gal 3,27

 

 

      A földi hatalomhoz való keresztyéni viszonyulás témáját veszi vizsgálat alá az apostol a fejezet elején. Nem gonosz, elnyomó államapparátusról, diktatúráról beszél, hanem a közjóért fáradozó felsőbbségről, amelyik Istentől kapott mandátumot hivatása betöltéséhez (mert Isten szolgája ő – nem csupán eszköze). Persze kérdés, hogy mi van akkor, ha istentelen és az alattvalók fölött zsarnokoskodó hatalommal van dolgunk? Írva van: Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint embereknek.

   Szükség van vezetőkre, rendre, törvényre, hangsúlyozza az apostol. Engedelmeskedni kell, nemcsak a harag miatt, hanem a lelkiismeret miatt is… Nemcsak a büntetéstől való félelem kell visszatartson a rossz cselekedetektől, hanem keresztyéni meggyőződésünk kell ösztönözzön a felelős állampolgári, közösségi magatartásra. Általános jelenség az, hogy kritizáljuk, szidjuk, szapuljuk a vezető beosztásban levőket, politikusokat, a kormányt: nem tudom, jobb lenne-e, ha a mi lelkiismeretünkre lenne bízva…

   Adjátok meg mindenkinek azt, amivel tartoztok. És sorolja is az apostol. A keresztyének tehát felelős, becsületes tagjai kell legyenek a társadalomnak, és kötelességük annak javáért fáradozni, mert ezzel embertársaik jólétét, de végső soron saját  érdeküket is szolgálják (Jer 29,4-7).

   Tegyetek eleget közéleti kötelességeiteknek, és ne tartozzatok senkinek! Pénzügyi tanácsnak tűnik… Így is megfontolandó, de erkölcsi hangsúlyt kap, lelki mélységet nyer azzal, hogy az apostol hozzáteszi: csak azzal, hogy egymást szeressétek. Ezzel mindig tartozni fogtok, és érezzétek is ennek súlyát és motiváló erejét! Az Ige ezzel a megjegyzéssel egycsapásra semmissé teszi azt a széles körben elterjedt, közönyös hozzáállást, amelynek mottóit naponta halljuk, mondjuk is talán: nem érdekel senki, a mások ügye nem rám tartozik. Pedig hiába tagadjuk, sorsunk össze van kötve. Könnyen lerázzuk ezt a felelősséget, de ennek súlyos következményei lesznek, és mi magunk is kárt szenvedünk. Aki semmibe veszi megbízatását a másokkal való törődésre, az saját magát hagyja cserben. Ahol az emberek kitörlik ezt a parancsot a lelkükből, ha szülők, gyermekek, testvérek, ha barátok nem akarnak már tudni a szeretet tartozásáról, akkor felszámolódik az élet. Mennyire meg kell fontolnunk, hogy mit mondunk egymásról, mit teszünk egymással!

    Kiket takar ez az „egymás”? Az apostol intése elsősorban a gyülekezet tagjaira vonatkozik, de a tanítás érvényes a családtagokra, ismerősökre, egyáltalán az embertársakra. Mi szeretünk szelektálni a szeretetben. Szeretjük azt, aki kedves, szeretetreméltó, segítőkész, jó kedélyű. De aki barátságtalan, zárkózott, nem rokonszenves, talán mogorva természetű? Simone Weil írja: akiket nehéz szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetre.

    Gondunk van ezzel a törvénnyel… Olvastuk, hogy aki embertársait szereti, betöltötte a törvényt. Könnyebb a törvény külső előírásainak eleget tenni, az előírásokat, ceremóniákat, szokásokat betartani. Ezzel „letudtuk” kötelességünket, és senkivel semmi bajunk, sőt, önelégülten állapíthatjuk meg, hogy jobbak vagyunk másoknál. A törvényeskedéssel éppen a lényeget kerüljük meg. A látszatot választjuk az igazi tartalom helyett.

  Mert szeretni nehéz feladat. Krisztus Urunk leegyszerűsítette a törvényt, de nem tette könnyűvé. A törvény paragrafusainak elvárását saját erőnkből is megpróbálhatjuk teljesíteni, de a szeretethez az ő segítségére van szükségünk. Ez az ő útja, amin áldás terem.

   Annyi panasz, neheztelés van köztünk! Erőtlenségünk egyik fő oka ez. Nem könnyű szeretni, nem játék megbocsátani, kivált annak, aki igazságtalan volt velem, aki sok bajt, sérelmet okozott nekem, visszaélt a bizalmammal… De enélkül nem követhetjük az Urat. Egy lépést sem tehetünk az ő útján. Enélkül képmutatás a hitünk. Isten szeretetből könyörült rajtunk, és szeretete elfogadása, továbbadása, megélése alapján ítél meg minket. Lehet, hogy bámulatos ismereteid vannak, elismerésre méltó vallásos teljesítményeket mondhatsz magadénak – önmagában semmi az egész. (Egy kis történet arról szól, hogy egy idős asszonynak két fia van, a nagyobbik sokat tanult, híres bölcseket hallgatott, és büszkén állította magáról, hogy megismerte az igazságot. Amikor egyszer meglátogatta édesanyját, és neki is ezzel dicsekedett, az ezt mondta neki: én jobban szeretem szegény öcséd igazságát, aki nem hivalkodik semmivel, de gondot visel rólam…)  

   Aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Elmondtuk már: csak Krisztussal vagyok képes erre, csak akkor, ha velem jön, ha elkísér, ha állandóan magam előtt látom az ő példáját, ha szüntelen emlékeztet arra, hogy ő mit tett értem. Szeretetemet nem a másik emberhez, hanem Krisztushoz kell mérnem. Minél teljesebb leszek a szeretetben, annál inkább hasonlítok hozzá.

    Mert minden parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!”.  Szinte mondjuk is: hát ez logikus.  Aki szereti embertársát, az nem csalja, nem lopja meg, nem bántalmazza, nem tesz rosszat ellene. Aki szeret, az jót akar felebarátjának. Ebben kellene növekedjünk, előbbre jussunk. (Látjátok, az Ige mindegyre másokról beszél, mi pedig mindegyre magunkkal foglalkozunk.) Milyen erős, áldott lenne az életünk, közösségünk! Szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel viseltetnénk egymás iránt. Támogatnánk, biztatnánk egymást. Nemcsak a magunk hasznát néznénk, hanem a másokét is.  Odafigyelnénk egymásra. Örülnénk egymásnak. Nem lenne széthúzás, szeretetlen, rosszindulatú ítélkezés, hamisság, rágalmazás, irigység. Úgy gondolom, nem illúzió ez, nem romantikus álmodozás, hanem ez a Krisztus-követés kibontakozó valósága. Belátjuk, hogy megvalósulásának legnagyobb akadályai mi magunk vagyunk. Az apostol megismétli: a törvény betöltése a szeretet.  

   Az idő is sürget, folytatódott az Ige üzenete. Mire nézve? Éppen a szeretet gyakorlására. Egyetlen „érdem”, ami Isten előtt számít. Minden földi érték, siker, stb. elmúlik egyszer. A szeretet megmarad. (Érdekes feladatot kaptunk egy találkozón: le kellett írnunk három dolgot, amit felvennénk a „bakancslistánkra” akkor, ha biztosan tudjuk: még 10 évünk van hátra, a következő lépésben a felsorolást úgy kellett összeállítani, hogy csak egy évünk maradt, és végül: csak egy napunk. Élete utolsó napján az ember nem indul világ körüli útra, nem épít házat, valóban, a legfontosabbra figyel. Mi a legfontosabb?)  

   Ideje az álomból felébrednetek. Milyen álomról beszél az apostol? Ami minket is elnyom. A hitetlenség, közömbösség álmáról, a földi vágyak mámoráról, amibe annyira belemerülünk, hogy nem látjuk az igazi célt. Amikor alszunk, megfeledkezünk a valós életről. Mindenki ébren van, tudatosan él közöttünk? Azt teszi, amit kell? A helyén van?

   Közelebb van az üdvösség. Biztató perspektíva. Nemcsak múló éveinket számoljunk, hanem a közelgő, telő, kiteljesedő üdvösséget is. Ebben az összefüggésben szinte mindegy, hogy 50 vagy 100 év adatik, hiszen a boldog folytatás következik.

     Az éjszaka múlik… Vajon, múlik? Annyi sötétség van! Annyi a bűn, a baj ezen a világon! Bizonytalanság, igazságtalanság, hamisság, gyűlölet, fenyegetettség. Nagy, sötét fellegek lepik be az eget, de tudnunk kell: közeledik a világosság… Lesznek nehéz idők, de eljön a megváltás pillanata. Ezért felemelt fejjel várunk.  Reménységgel. Levetve a sötétség cselekedetit. Ne a sötétségre rendezkedjünk be! Tekintsünk a világosságra, és ahhoz igazodjunk.

   Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust! Olyan szép, személyes ez a felszólítás. Krisztust magát. Ha vele élünk, rá figyelünk, akkor az ő világosságban járunk, az ő jelenléte segít a tájékozódásban. Segít a szeretetben, a hitben való megmaradásban. Ámen.