Róm 6, 1-11 (vas.de.)  (Neh 9, 1-3:, 32-36a)

1 Mit mondjunk tehát? Maradjunk a bűnben, hogy megnövekedjék a kegyelem? 

2 Szó sincs róla! Akik meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk még benne? 

3 Vagy nem tudjátok, hogy mi, akik Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk? Kol 2,12-13; Tit 3,5-7; Gal 3,27

4 A keresztség által ugyanis eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk. 

5 Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, még inkább eggyé leszünk vele feltámadásának hasonlóságában is. Fil 3,10-11

6 Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Kol 3,9-10

7 Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől. 

8 Ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. 

9 Hiszen tudjuk, hogy Krisztus, aki feltámadt a halottak közül, többé nem hal meg, a halál többé nem uralkodik rajta. 

10 Mert meghalt a bűnnek egyszer s mindenkorra, amely életet pedig él, azt az Istennek éli. 

11 Így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban! 

     Az igefelolvasás során a Nehémiás könyvéből hallottunk a fogságból hazatért nép bűnvallását.  Nagyon világos helyzetértékelésről, önismeretről, lelki látásról tanúskodik… A valóságot – a bűn okát és annak hatását - magunkban a legnehezebb felismerni. Önmagát mindenki pártolja. Zseniálisak vagyunk a kifogások gyártásában… Valami nagy belső megrázkódtatás, felismerés tud ebből a hamis, önáltató állapotból kimozdítani.

   Mit mondjuk tehát? – teszi fel a kérdést az apostol. Mentegessük a bűneinket, maradjunk meg azokban, éppenséggel Isten kegyelmére hivatkozva? Mert Isten úgyis megbocsát… A tékozló fiú hagyja újra faképnél az apját, ha az már ilyen nagylelkű? Kényem-kedvem szerint játszhatom az Isten szívével? 

  Ha egy gyerek egy durva csínytevés után hallja, amint a szomszédok ezt mondják a szüleinek: „bámulatos, hogy ti így szeretitek a gyermeketeket, szó nélkül kifizettétek a könnyelműsége miatt keletkezett kárt”, és arra gondol, hogy ezek szerint ő ezután gátlástalanul akármit megengedhet magának, alig várván a következő alkalmat valami zsiványkodásra – akkor érzéketlenül félreértette a szülők áldozatát, akkor van valami gonoszság a magatartásában. 

   Pál apostol egy erős hasonlattal világít rá a bocsánatban részesülés lelki tényállására: ha meghaltunk a bűnnek, nem élhetünk tovább abban. Abszurd volna. (Egy gyógyuló alkoholista mondta egykori cimboráinak: „számomra a kocsma nem létezik”. Aztán visszatért régi életformájához. A haverok gúnyolódva ugratták: ez kész varázslat, te egy nem létező kocsmában is képes vagy megrészegedni.) Krisztus helyettes áldozata arra emlékeztet: a réginek (bűnnek, önzésnek, haragnak) bennünk is meg kell halnia. Valaki életével fizetett gonoszságomért, akkor nem folytathatom azt. Nekem kellett volna bepusztulnom annak következményeibe, valaki megtette helyettem, akkor ezt a fejezetet le kell zárnom. 

   A keresztség jelképe is erre utal: Krisztusba kereszteltetve meg, vele együtt meghaltunk. Akár a ránk ömlő víz, akár az alámerítés azt hangsúlyozza: nekünk kellett volna az ítéletben életünkkel és vérünkkel fizetnünk. Bűnünk, vétkünk - ami miatt Megváltónk meghalt - bennünk is érvényét, erejét kell veszítse… Radikális kijelentés: ó-emberünk eltemettetett. Akarata, kívánságai már nem uralkodnak rajtunk… Eszembe jutott: képletesen nyithatnánk egy új temetőt a bűneinknek, hamisságainknak, hitetlenségünknek, erőszakos indulatainknak, kiállhatatlan természetünknek.  Akár ide a templomkertbe. Lenne, amit elhantoljunk! Hogy írja Ady Endre? „És megvakultak Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, De őt, a fényest, nagyszerűt, Mindörökre látom.” 

   És amiképpen Krisztus feltámadt, úgy nekünk is új életben kell járni.  Vajon így van-e ez? Vagy csak a jelképekig jutunk el, és nem lesz azokból valóság. Nem engedjük érvényre jutni magunkban a Krisztus indulatát, lelkületét. (Volt egy ismerősöm, aki képes volt a könnyekig elérzékenyülni, ha a családjáról beszélt, de otthon állandóan vegzálta, zaklatta szeretteit.)

   Ez az elvontnak tűnő tanítás Krisztusban lesz személyessé. Vele eggyé lettünk a halálban, és még inkább az életben. Urunk vállalta bűneink ítéltét (a Krisztus áldozatára tekintve ezzel az igazsággal szembesülünk), és új életre hív, amit az ő jelenléte, szeretete határoz meg. Milyen jó, hogy a bűn elleni harcot – amelyben fel kell áldoznunk hitetlenségünket, önző énünket – Krisztussal együtt vívhatjuk! Ő már kiharcolta a győzelmet, szemléletesen szólván magával rántotta bűneinket, gonosz vágyainkat a halálba, hogy azok uralma rajtunk megszűnjön. Milyen jó, hogy az új életet is – feladataival, kihívásaival - vele együtt folytathatjuk, feltámadásának erejében részesülve! Íme, a két lehetetlen feladat – meghalni a bűnnek, feltámadni az új életre - Krisztusban megvalósíthatóvá válik. Ő velünk van a bűn elleni, annak haláláig menő küzdelemben, és az Isten akarata szerint megújult élet szép céljaink elérésében. 

   Valójában egy állandó harc ez: bűneink legyűrése, ua. lelkünk megújulása, feltámadása. A Krisztus bűnt eltörlő, megváltó halálának és új távlatot nyitó feltámadásának kétségtelen, végleges igazsága számunkra erőforrás és bizonyosság ennek a harcnak a bennünk még zajló tusakodásai között. Ennek a harcnak a tétje az, hogy egyre inkább teret nyerjen bennünk a Krisztus halálának és feltámadásának az áldása. 

   Pál tovább bontja a hasonlatot. Ne felejtsük el: ha Krisztuséi vagyunk, ha hozzá kötődik az életünk, akkor ó-emberünk (régi, bűnös természetünk) vele együtt megfeszíttetett. Krisztus kínos, ártatlan kereszthalálában nemcsak hogy meg kell látnom bűnömet, mint annak okozóját, hanem azt fel is kell adnom, engedve, hogy kimúljon, eltöröltessék: minden büszkeségem, dacos ellenállásom, lázadásom. Krisztus halála megölte ezeket bennem. (Kós Károly egyik novellája két családról szól, amelynek sorsát ősi gyűlölködés sötét szálai kötik össze, amikor azonban az egyik család fiatal tagját tragikus módon elragadja a halál, akkor meghal a köztük feszülő elkeseredett, esztelen ellenségeskedés… A halál, a veszteség kibékíti őket. )

  Meg kell erőtlenüljön a bűn hatalmában álló test… Öniróniával meg is jegyezhetjük: sajnos, még elég jó erőben van. Erősek vagyunk a rosszban, a széthúzásban, az irigységben… Erősködésünk teljesen kimerít, tönkre tesz. Engedjük, hogy nagyravágyásunk, gőgösségünk erőtlenné váljon! Adjuk oda ezeket Krisztusnak! A keresztjére nézve jusson eszünkbe: bűneink meg vannak feszítve. Nem akarunk azoknak szolgálni. Mert akkor Krisztus (reánk nézve) ok nélkül halt meg. A Sátán alattomos trükkje: legyőzött ellenségként akar uralkodni felettünk. Leírt, deklasszált bűneinkkel kísért újra és újra. Biztos úton bizonytalanít el, nyitott börtönökben tart fogva minket. Krisztus megszabadított, és mi mégis a bűn rabságában élünk. 

  Az apostol újra leírja, emlékeztetésként: ha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy vele együtt élni is fogunk. A jövő idős megfogalmazás új hangsúlyt hoz a kijelentésbe. A bűnnel harcolva Krisztussal élünk, és vele is fogunk élni. Az üdvösség perspektívája ez. Sub specie aeternitatis. Nem néhány napos kaland, nem múló öröm, nem csupán egy időszakra vonatkozó terv. Minden nap, és majd egy örök életen át. Istennel nem lehet „csak most az egyszer”- szerű alkut kötni. Ö teljes elköteleződést vár, és teljes jutalmat ígér. Isten országában nincsenek másodosztályú helyek. Ő nem fogad senki mostohagyermekének. A tökéletesség Atyja nem tud nem tökéletes ajándékot adni.

    Krisztus az élő, személyes garancia (aki előbb meghalt érettünk). Érte biztos a kegyelem. Ki gondolná, hogy akármi érdemével előhozakodhatna Isten előtt? Az egyszülött Fiú, az ő élete, tanítása, vele való kapcsolatunk, benne való részesedésünk példa, erőforrás számunkra.

  Az utolsó mondat: így azt tartsátok ti is magatokról, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek Istennek Krisztus Jézusban!  Ez legyen mindig a szemünk előtt, a szívünkben, az eszünkben, a fülünkben… Haljunk meg bűneinknek (), ne szolgáljunk azoknak! Hadd vesszen ki közülünk mindenféle önzés, harag, lárma, gonoszság, erőszak… és éljünk Istennek Krisztusban! Az élet feltétele a halál. Csak ha meghalunk a bűnnek, tudunk Istennek élni szeretetben, szolgálatban, odaadásban. Ebben segítsen minket Megváltó Urunk! Ámen. 

   Urunk, örökkévaló Istenünk, legyen áldott háromszor szent neved ezért az alkalomért, ünnepért, amikor együtt lehetünk a te színed előtt helyiek és másfelőlről érkezettek. Jó nekünk tudni, és átélni azt, hogy mindnyájan a te gyermekeid vagyunk, és mindenütt a te oltalmad alatt vagyunk. 

Köszönjük, hogy a mai napon bűneink teljes bocsánatáról, a Krisztusban való új életről hallottunk. Megértettük azt, hogy te nagy árat fizettél értünk, ezért nem kezelhetjük könnyelműen a te kegyelmedet. Nem szolgálhatunk továbbra is a bűnnek, amikor te egyszülött Fiad élet árán szabadítottál meg annak hatalmából. Nem élhetünk gyűlölködésben, önzésben, haragban, amikor a Krisztus békességét ajándékozod nekünk. 

  Hálát adunk, megváltó Urunk, hogy te velünk vagy ebben a küzdelemben. Erőt adsz ó-emberünk legyőzéséhez és az új életben való járáshoz. Add, hogy a te példád ösztönözzön. Kereszthalálod, értünk vállalt áldozatod tartson távol minden gonoszságtól, hamisságtól, és feltámadásod ereje segítsen tisztaságban, szeretetben élni. Hadd legyünk győzelmed bizonyságai, Isten dicsőségének és egymás javának szolgálatát végezve. 

   Istenünk, Lelked által ébressz bennünk megtartó reménységet földi életünkre tekintve, amelyben gondviseléseddel, jóvoltoddal, áldásoddal kísérsz, és az örök életre nézve, amelyben örök kegyelmed boldogságában részeltetsz. 

  Könyörülj mindnyájunkon, gyülekezetünkön, anyaszentegyházunkon, népünkön, világunkon! Irgalmaddal légy a betegek testi-lelki támasza, gyógyítója. Ezen az alkalmon is elődbe hozzuk hűséges szívű asszonytestvérünket, gyülekezetünk egykori gondnokasszonyát, aki súlyos betegség keresztjét hordozza: adj neki hitet, benned való bizodalmat, élő reménységet, áldd meg türelemmel, szeretettel az őt gondozó családtagokat is. Külön könyörgünk a kis Szófiért, aki a törékeny életét megtámadó kórral viaskodik, te adj gyógyulást, felépülést neki szent akaratod szerint. Vigasztald, bátorítsad a szomorkodókat, gyászolókat, légy társa az egyedülvalóknak, özvegyeknek, árváknak, emeld fel, öleld magadhoz a gyengéket, adj szabadulást a bűn fogságában senyvedőknek! Könyörülj a háborút szenvedőkön, üldözötteken, mindenféle nyomorúságban levőkön. Mutasd meg szereted hatalmát, győzelmét ennek a világnak!

   Áldd meg minden munkánkat, fáradozásunkat, testi-lelki igyekezetünket, adj nekünk jó előmenetelt ezekben. Hálát adunk művész vendégeinkért, az együtt töltött napokért, alkotó munkájukért, kérünk, álld meg őket hazaindulásukban, családjuk körében, közösségi szolgálatukban. 

Hallgass meg imádságunkban, Krisztus érdeméért kérünk! Ámen.