Zsid 4, 12-13 (vas.du.)

   Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, mélyre hatol, az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Ézs 49,2; Jer 23,29; Ef 6,17; Jel 1,16 

13 Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. 

   Isten igéje beszél itt Isten igéjéről… Az ige beszél arról, hogy miért kell komolyan vennünk Isten szavát. A rész első versei – pár a pusztai vándorlás történetét idézik fel – Isten kijelentését evangéliumnak nevezik. Örömüzenet, ami csak akkor lesz valóban öröm számunkra, ha hiszünk benne.

„Nagy örömet hirdetünk”, szól az angyalok üzenete, és mi sokszor azt feleljük, hogy minket nem érdekel. Kis örömeinket kergetjük. Inkább ragaszkodunk a látható rosszhoz, mint a még láthatatlan jóhoz. Nem bízunk Isten ígéreteiben. (Egyik filmben egy lány emberkereskedők kezébe kerül, barátnője megtudja, hol van, és egyik tapasztalt nyomozót kéri meg, hogy szabadítsa ki. Azon bukik meg az akció, hogy az elrabolt lány nem hisz a nyomozónak. )

   A hitetlenség mellett a másik nagy veszély az engedetlenség. Fenyegette ez a választott népet, és fenyeget minket is. Isten igéje nemcsak elhangzó (pusztába kiáltott) szó, hanem felhívás, parancs is, ami elindít minket, feladatokat bíz ránk. A jó hír úgy lesz a mienk, ha hiszünk, és ha engedelmeskedünk annak. A tét nem kicsi: szabadulásunk, a Krisztusban nyert megigazulás, békesség és az örök élet. Erre akar nekünk utat nyitni az Isten üzenete.

   Az hallottuk, hogy az ige élő és ható. Az élő Istentől származik, az ő akaratát fejezi ki, az ő megvalósuló megváltó tervét közli velünk. Az igében benne van Isten teremtő, cselekvő ereje. Amit ő megmond, az meglesz. Az ő szava beteljesülő igazság. Arra alapozni lehet. (Ha külföldre szeretnénk utazni, és egy jó barátunk azt mondja: szeretettel várlak, akkor erre a kijelentésre nekünk el lehet indulni. Ebben benne van már a találkozás, az együttlét öröme.) 

   Sokszor mégis úgy gondolunk az igére, mint egy régi tanításra (gyakran halljuk is: a vallás divatjamúlt, ma már más lett az emberek igénye, stb.). Élő, hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél: meg tud ragadni, újjá tud tenni, meg tud szabadítani. Életet munkáló szent erő van benne. II. János Pál pápától származik a gondolat: világunkban a halál kultúrája kezd terjedni. Nemcsak a gyilkos háborúkra gondolunk, hanem az önpusztító életformára, amit a modern ember gyakorol: az önzésre, a különböző függőségekre, egykézésre, stb..  Szükségünk van az élet beszédére. „Uram, kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad?” Meg kell halljuk, el kell fogadjuk, engednünk kell, hogy munkálkodjon bennünk!

   Ható, vagyis nem eredménytelen, nem meddő, üres beszéd. Ha megnyitjuk szívünket, akkor betölt reménységgel, megtisztít, tanácsol, vigasztal… Vajon befogadjuk-e? (Abszurd lenne, ha valaki azzal panasszal menne vissza az üzletbe, hogy a vásárolt mag nem kelt ki, aztán a kérdésre, hogy elültette-e, azt válaszolná: nem.) Mit ültetünk el, mit ültetnek el mások a szívünkbe, az agyunkba? 

   Élesebb a kétélű kardnál. Furcsa hasonlat. Máshol is találkozunk vele: Jelenések könyve, Ézsaiás próféta (éles karddá tette számat). A kard harci szerszám. Védekezni és támadni is lehet vele. Ha a kard az igére vonatkozó hasonlat, akkor ez az eszköz Isten kezében van. Akkor ez a kard – igen – vág is: megítél, éles metszésével feltárja a rosszat. Mélyre hasít: az elme és a lélek, az ízületek és velők szétválásáig. Egy testi és egy lelki metafora. Az ízületek, a velő – testünk legbelsőbb részében találhatók. Valójában csak sérüléskor vagy műtétkor kerülnek szem elé. Elme és a lélek: lényünk megfoghatatlan alkotóelemei. Isten igéje meg tudja ítélni, fel tudja fedni azt, hogy mi van elménk, lelkünk legmélyén. Átvilágít, leleplez, hogy helyre állítson.

  Bár jelképes beszéd, de kezdjük érteni… Isten igéje megítéli a szív gondolatait. Miért megyünk orvoshoz, miért végeztetünk el vizsgálatokat? Hogy kiderüljön, mi a bajunk, hogy azt gyógyítani, kezelni lehessen. A mai ember mindent vizsgál, csak önmagát nem… Mindent tudunk a távoli galaxisokról, de bűneinkről nem akarunk tudomást venni. Pedig azok megemésztenek. 

    Arra is nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi van a másik szívében. De vajon a saját magunkét ismerjük-e? Csak Isten igéje által. Magunkból kiindulva óhatatlanul hamis képet festünk magunkról. Mindenki jónak látja magát, vagy igyekszik retusálni önarcképét. Ha megkérdezzük az embereket, mindenki másra panaszkodik, magára senki. 

   Isten igéje tehát leleplez (ez az igazi önvizsgálat), és így akar megtanítani az engedelmességre… a Krisztus indulatára, jóságára, szeretetére.

   Minden teremtmény nyilván van előtte, mezítelen és fedetlen. Lelki értelemben. Annyi hamisságot rejtünk mi a kedves szavak, a jó modor mögé. Tisztessége emberekről, egyházi vezetőkről derül ki, hogy ilyen-olyan ügyeik voltak. Egymást meg tudjuk téveszteni, Istent nem.  Ezért fontos lelki tudatossággal élnünk. Coram Deo. Csak azt mondd, azt tedd, amit vállalsz az Isten színe előtt. Egyszer majd neki kell számot adnod. Vele kell végignézzük életünk videóját. Hát ilyenképpen elég nagy bajban vagyunk. De advent arról szól, hogy Isten nem szigorú bíróként fordul hozzánk, hanem megbocsátó Atyánként a Krisztus érdeméért, akiben minden bűnünk, hibánk jóvá tétetett. Legyen áldott ezért az ő neve! Ámen.