1 Kor 10, 1-13 (újzsenge)

1 Tudjátok meg, testvéreim, hogy atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek át, 2Móz 13,21-22; 14,22-29 

2 és mindnyájan megkeresztelkedtek Mózesre a felhőben és a tengerben. 

3 Mindnyájan ugyanazt a lelki eledelt ették, 2Móz 16,35; 17,6; 4Móz 20,11; Zsolt 114,8 

4 és mindnyájan ugyanazt a lelki italt itták, mert a lelki kősziklából ittak, amely velük ment. Az a kőszikla pedig Krisztus volt. 

5 De többségükben nem lelte kedvét az Isten, úgyhogy elhullottak a pusztában. 4Móz 14,29-30; Júd 5 

6 Mindez példává lett a számunkra, hogy ne kívánjunk gonosz dolgokat, amint ők kívántak. 4Móz 25,1-18 

7 Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek.” 2Móz 32,6

8 De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren. 4Móz 25,1-8

9 Krisztust se kísértsük, ahogyan közülük némelyek kísértették, és elpusztultak a kígyóktól. 4Móz 21,5-6 

10 De ne is zúgolódjatok, mint ahogyan közülük némelyek zúgolódtak, és elveszítette őket a pusztító angyal. 4Móz 17,6-15 

11 Mindez pedig példaképpen történt velük, és figyelmeztetésül íratott meg nekünk, akik az utolsó időkben élünk. Róm 15,4

12 Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék! 

13 Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni. Mt 26,41

   Gyülekezetünkben sokan nem is tudják, hogy ünnep van, és azok közül, akik tudják, sokan nem ünneplik. Tudjátok meg, testvéreim – kezdi az apostol a mai igeszakaszt. Pál evidenciának tartja, hogy a korinthusi hívek ismerik Isten szabadító tettét és folyamatosan megmutatkozó gondviselő hatalmát, hogy napról napra ennek a tapasztalatában, ebben a bizalomban élnek. Ma már nem általánosan jellemző ez a hit. Egyházi körökben még beszélünk róla, de valahogy kihullt az emberek tudatából, szívéből. A legtöbb ember nem gondolja, hogy hálával tartozna azért, amije van. Kenyerünk azért van, meg azt megszerezzük. 

   Lehet, hogy megszokásból olykor még kimondjuk azt, hogy „hála Istennek”, de életünk nem az Isten iránti hálás lekötelezettségről tanúskodik. Függetlenítettük magunkat tőle, ajándékait kisajátítottuk. Úgy tekintjük, hogy időnk, földi javaink a mi kizárólagos tulajdonunkat képezik. Felelősséggel csak önmagunknak tartozunk. Egyik ismerősömnek beszéltem a gyülekezeteinkben eluralkodó hitetlenségről, közömbösségről. Az illető prófétikus hévvel reagált: „majd megtanulják a híveink!” Én úgy látom, hogy ennél komolyabb a helyzet: már nem is lesz, aki megtanulja. 

   Pál apostol a választott nép történelméből emleget fel eseményeket, amik Isten csodáit bizonyítják. Az egyiptomi szabadulásra, a pusztai vándorlás során megnyilvánuló isteni vezetésre történik utalás. A felhő alatt voltak, a tengeren mentek át. A tenger az eső fő forrása, a felhő annak hordozója. Ha nincs tenger, nincs felhő, nincs eső, nincs termés, nincs élet. Ma már tudományosan megmagyarázzuk, hogy hogyan megy végbe ez a körforgás, de ugyanúgy rá vagyunk utalva annak jótékony következményeire, mint „tudatlan” elődeink. A földkerekség nagy részét sújtó aszály mutatja: az irányítás valamiképpen még sincs egészen a mi kezünkben. Isten megtartó kegyelmének a titkát csak hit által érthetjük meg. 

    A felsorolt eseményeknek a választott nép számára lelki üzenete is volt. Olvastuk: megkeresztelkedtek a felhőben (bár akkor ismeretlen volt ez a kifejezés, illetve a vallásos cselekmény, amit körülír). Értjük, mire céloz az apostol: Isten elpecsételte magának a népet. A továbbiakban az áll: ugyanazt a lelki eledelt ették, lelki italt itták. A történet bibliai leírásából tudjuk: valóságos ételről és italról volt szó. A testi áldás mégis lelki élménnyé vált Izrael gyülekezete számára: a szabadító, megtartó Istennel való kapcsolat megélésnek a bizonyítékává. Talán ez a személyes élmény hiányzik a mi szívünkből. Tegnap így fogalmaztunk: sok embernek nincs élő Istene, csak egy homályos elképzelése vele kapcsolatban, amit kívánsága szerint alakít…  Az áldásokban az Ajándékozót kell felismernünk.  

    A kősziklából ittak… amely velük ment. Az az ószövetségi epizód elevenedik meg előttünk, amikor Mózes vizet fakaszt a sziklából a szomjazó népnek. Valóságos megváltás ez akkor számukra. Mózes csak eszköz, a víz forrása a kőszikla. Pál ebben az ószövetségi jelenetben is Krisztust ismeri fel, aki életet ajándékoz: mind testi, mind lelki értelemben. Ő az élő víz, az életnek kenyere.  

   Ezek ellenére az Egyiptomból szabadultak többsége kihullt az Isten kegyelméből. Ott volt a Kőszikla, a biztos menekvés, az oltalom, a gondviselés, a szabadulás, és mégsem fogadták el. A hitetlenség az, amikor nem veszem észre, nem veszem számba a közel levő Istent. Nem lelte kedvét az Isten – és ez nem rajta múlott. Isten világosan megmondja, hogy kiben leli kedvét. Abban,  aki benne bízik, aki őt keresi. Nem leli kedvét abban, hogy nyomorúsággal sújtson (JerSir 3).  Aki kilép a kegyelem köréből – az az ítélet területére jut. Lehet, hogy nagy gazdagságot halmoz fel, lehet, hogy sikeres ember lesz – mégis a vesztesek közé tartozik. (Történet az arannyal teli szigetről, ahonnan egy ember súlyának megfelelő értéket lehet elvinni.) 

  Példává lettek számunkra… abban, ahogy Isten gondot viselt róluk, ahogy kiválasztotta őket, közösséget vállalt velünk, ua. intő jellé abban, hogy engedetlenségük milyen következményekkel járt. Az apostol 5 pontban foglalja össze a tanulságot.

1. Ne kívánjunk gonosz dolgokat… Tegnap hallottuk: a kívánság a mi (b)első ellenségünk… Eltérít a helyes útról (miközben azt sugallja, hogy ez a jó döntés). Résen kell lennünk! Mi legtöbbször másokkal hadakozunk, pedig a legközelebbi ellenségünk mi vagyunk saját magunk számára. (Nagy Sándor példája… legyőzte a fél világot, indulatain nem tudott uralkodni.) 
2. Bálványimádók se legyünk… Az aranyborjú történetét idézi fel az apostol… A nép elbizonytalanodik, és szíve a bálványok fele hajlik. Azok kézzel fogható istenek. Azokat látszólag mi irányítjuk (holott észrevétlen mi kerülünk bennük való hitünk befolyása alá). Nem az ünnepléssel van baj, hanem a pogányos lelkülettel, a tagadással, azzal, amit Isten nélkül, Isten ellen teszünk.  
3. Ne paráználkodjunk – ez a figyelmeztetés nemcsak az érzéki bűnükre, hanem az erkölcstelenség minden formájára vonatkozik: kicsapongásra, mértéktelenségre, tisztátalanságra… A modern ember száműzte a szótáróból ezt a kifejezést. Kikérjük magunknak: nem paráználkodunk, hanem szabadon élünk. Senki nem kell megmondja, hogy mi a jó nekünk. De a lelkünk mégis megsínyli… Egyik bűnbánati énekünkben található ez a félmondat: „mit a lelked szégyell”. Az isteni törvényt kiiktathatjuk az életünkből, de ez következményekkel jár. 
4. Ne kísértsük Krisztust… A tüzes kígyók története (4 Móz 21) arról szól, hogy a nép elveszíti türelmét, kétségbe vonja Isten szabadítását. Mintha az nem történt volna meg. Magunkra ismerünk? Mintha Krisztus nem váltott volna meg. Nem állunk meg abban a szabadságban, amire ő megszabadított minket… Pedig benne Isten mindent elvégzett értünk. (Nem tesszük azt, amit az orvos tanácsol, mégis őt hibáztatjuk állapotunkért.) 
5. Ne zúgolódjunk - lázadás, vádaskodás Isten ellen. Az előző történet folytatása.  Mózesre támadnak: miért hoztál ki? Hogy elvesszünk? Pedig nem fenyegette őket semmilyen egzisztenciális veszély. Egyik legáltalánosabb bűn mutatkozik itt meg: a hálátlanság. Isten azzal sújtotta őket, amire panaszkodtak. Az életüket veszélyeztető mérges kígyókat szabadított rájuk. (Történet: Iulius Cesar katonai parádéja. Az ég felé lőtt nyílvesszők.) 

  Pál még egyszer leírja: mindez példaként, figyelmeztetésként történt velük. Vajon komolyan vesszük-e? Annyi pozitív jelet adott az Isten (a legnagyobbat Krisztusban): megérint-e minket?  Figyelmeztetést is kapunk: vajon elgondolkoztat-e? Az utolsó időben élünk. Ezt az is jelenti: egyéni és közösségi életünk is véges. Ki vonná ezt kétségbe? Valóban: az utolsó óra fele haladunk… Meg kell ragadnunk az életet!  

    Egy olyan helyzet ez, amikor különösen ébernek kell lenni. Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék… Sok a külső kísértés. Sok a belső erőtlenség is. Szüntelenül Isten segítségét kell kérnünk, az ő kezébe kell kapaszkodnunk. Hisszük, ő meg tud tartani. Az Úrban erősek tudunk lenni és maradni. 

   Jönnek megpróbáltatások is. De nem haladják meg az erőnket, azt semmiképpen, amit Istentől kaptunk. Ő hűséges, nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni... Hogy miért vannak nehézségek? Nem tudom… Földi életünkhöz tartoznak. Mert ez még nem a tökéletesség. Azért, hogy azok között jobban meglássuk Isten dicsőségét. Felismerjük szabadító tetteit. Odaadóbban ragaszkodjunk Krisztushoz.     Isten készíti a szabadításunkat. Vigasztaló ez a kép: ő munkálkodik, azon fáradozik, hogy mindent a javunkra fordítson. Akármi ér, az értünk történik (Krisztusban), Isten minden által a javunkat, szabadulásunkat viszi véghez. Ezt látjuk külső tényekben (újzsenge a testi áldásokra emlékeztet), és a lelkiekben egyaránt. Áldott legyen az Úr neve mindezért. Ámen. 

 Urunk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, 

hálát adunk ezért az alkalomért, ünnepért, az aratásért, a termésért, az új kenyérért, gondviselő szeretetedért, hálát adunk a közösségért, azért, hogy ezt együtt is megköszönhetjük neked, mindebben a veled való hitbeli kapcsolatunk élhetjük meg. Köszönjük, hogy nemcsak testünkről gondoskodsz, hanem lelkünkről is, hogy Krisztus a mi örök életre tápláló eledelünk, az élő víz, akiből ha iszunk, soha meg nem szomjúhozunk. Hálát adunk, hogy benne elpecsételtél minket magadnak a teljes váltságra, az üdvösségre. Ha mindezt megtetted értünk, akkor hisszük, hogy valóban megadod, amire szükségünk van, nem hagysz magunkra. Ebben a bizalomban erősíts meg minket! Köszönjük a figyelmezetést, az intő példát is: hogy ti. az Ószövetség népe bár megtapasztalta szabadító csodáidat, mégis sokan közülük hitetlenek maradtak, elfordultak tőled, zúgolódtak, bálványozásra, erkölcstelenségre hajlott a szívük. Ezek a kísértések ott vannak a mi életünkben is. Bocsásd meg, hogy olyan kicsinyhitűek vagyunk, makacsságunkban szembefordulunk veled, kisajátítjuk ajándékaidat, nem figyelünk rád, a magunk útjait járjuk saját elképzeléseink szerint. Szabadságról beszélünk, és a bűn szolgaságába jutunk, értelmeseknek, felnőtteknek nevezzük magunkat, és kiskorúak vagyunk a hitben, a felelősségvállalásban, egymás megértésében. Őrizz minket, mennyei Atyánk, a külső támadásoktól, de saját önző és öntelt indulatainktól is, mutass rá a Krisztus példájára, hadd kövessük őt, engedelmeskedjünk neki javunkra, üdvösségünkre, egymás épülésére, a te dicsőségedre!

   Könyörülj gyülekezetünkön: betegeken, gyászolókon, megszomorodottakon, nehézségek, kísértések közt élőkön, nélkülözőkön, azokon is, akiknek szívében közömbösség és hitetlenség van… Imádkozunk, adj megtérést, megújulást. Viselj gondot rólunk, szeretteinkről, gyülekezetünkről, országunkról, népünkről, őrizz csapásoktól, nagy megpróbáltatásokról, és azokban, amiket reánk bocsátasz, adj nekünk türelmet, hitet és reménységet! Világszerte könyörülj az éhezőkön, szegényeken, elnyomottakon, nyomorúságban levőkön, katasztrófa sújtotta vidéken élőkön vagy onnan menekülőkön, a háborút szenvedőkön – hozz el egy igazságosabb, békésebb világot, ahol Krisztus szeretete jut uralomra. Az ő nevéért. Ámen.