Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

Zsid 12, 12-17 (vas.de.)

Hétről-hétre


2022.10.15

Domahidi Béla

Zsid 12, 12-17 (vas.de.)

 

12 Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, Ézs 35,3

13 és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. 

14 Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. Róm 12,18 

15 Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. 5Móz 29,17

16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. 1Móz 25,29-34 

17 Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, atyja megtagadta tőle, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste. 1Móz 27,30-40

 

   A könyv végéhez közeledve – összegzésként – a szentíró biztatásokat, a valós gyülekezeti helyzetre néző tanácsok fogalmaz meg. Hosszú fejezeteken át tisztázódott az, hogy a Krisztusban kötött új szövetség – a régit, a törvény által uraltat meghaladva- új alapra helyezi Istennel való kapcsolatunkat, hogy általa a bűnbocsánat, a kegyelem kiváltságban, az üdvösség biztos reménységében van részünk. Az ő megváltó szeretete soha nem változik, ő tegnap, ma és örökké ugyanaz, ezért nekünk hozzá kell ragaszkodnunk, benne kell bíznunk. Hallottunk az emberi példaképekről, hithősökről is, akiknek kitartása, hite ösztönző erő számunkra a mindennapi küzdelmekben.  Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére – olvassuk a 12. fejezet első verseiben. 

   Vannak terhek, amiket le kell tennünk. Bűnök, amikkel szakítanunk kell. Amik megakadályoznak a pálya megfutásában. Nem könnyű a belső nehézségektől szabadulni. Ismerjük név szerint: harag, gyűlölködés, irigység, aggodalom, kicsinyhitűség, szenvedélyek… Ezek leszorítanak, megnyomorítanak, tönkre tesznek minket, és mégis iszonyú küzdelembe kerül leráznunk őket. 

   Nézzünk Jézusra! Ne a „megkörnyékező” problémákra összpontosítsunk, hanem megváltó Urunkra. (Egyik súlyos beteg atyánkfia mondta: mielőtt az orvos közölte volna velem a földi diagnózist, az én Uram már kijelentette nekem a mennyeit: ne félj, megváltottalak… enyém vagy.)  Ha a kegyelemben élünk, a nehézségek a kegyelem eszközeivé válnak. Lelki fejlődésünk részei lesznek. Nyilván, nem vehetjük azokat félvállról. Kemény csata ez, ahol szükségünk van mennyei erősítésre, biztatásra, és arra is, hogy egymást is bátorítani, támogatni tudjuk.

   Ezért – kettős okból tehát: mert megmutatkozott rajtunk Isten kegyelme, és mert ezt mások is meg akarják látni – így szól az ige: a lankadt kezetek, a megroskadt térdeket erősítsétek meg. Plasztikus kép ez. Egy embert látunk, aki rogyadozó lábakkal próbál állva maradni, kezei ernyedten hullnak alá. Magát is alig tudja tartani, nemhogy másokat.

    Felismerjük magunkat? Fizikailag lehet, hogy erőteljesebbek vagyunk, de itt a lelki kondíciónkról van szó: elcsüggedésünkről, megfáradásunkról, céltalanságunkról, belső bénultságunkról, tehetetlenségünkről. Vagy ennek az ellenkezője igaz: ha valaki eljön közénk, azt látja, hogy hitben szilárdan állunk, élő reménység van bennünk, tettre készek vagyunk a szolgálatban? 

   Vajon meg tudjuk-e erősíteni magunkat: remegő térdeinket rugalmassá tudjuk-e tenni, erőtlen kezeinket acélossá? Egy elgyengült ember hogyan szedje össze magát, hisz épp az a baja, hogy gyenge?

Az ige felszólítása erőforrásokra felkutatására buzdít. „Kelj fel!”, parancsol Jézus a bénának. Semmi más változás nem történik a beteg ember helyzetében, csak az, hogy Jézus szól hozzá. Ez elég a gyógyuláshoz, a felálláshoz. Jézus gyakran mondja az általa meggyógyítottaknak: a te hited megtartott téged. Ott van tehát Krisztus ereje, ígérete, megújító hatalma, másrészt ott kell lennie a mi hitünknek, nyitottságunknak, készségünknek, akarásunknak, ráhagyatkozó bizalmunknak. A belső felismerés, hogy Istennek terve van velem, hatalmas energiákat szabadít fel. 

  Egy középkorú asszonytestvérünk mondta el: „A férjem halála után beletemetkeztem a gyászomba. A magamét éreztem a legsúlyosabbnak. Minden életkedvemet elveszítettem. Mindent értelmetlennek láttam. Nyugdíjasként sehova nem jártam… Két évvel később nagyon gyors lefolyású betegségben meghalt egyik fiatal szomszédasszonyom férje, egy kiskorú gyereket hagyva hátra. Megrendített az eset. El is gondolkoztatott: szegény asszonykának dolgoznia kell, gyereket nevelni, nem adhatja fel az életét úgy, mint én. Elkezdtem látogatni, segítettem neki, vigyáztam a gyerekre, megosztottuk gondjainkat.  Rádöbbentem: van nagyobb veszteség is, mint az enyém. És van egy mindennél nagyobb kegyelem, az Istené, amely képes minket felemelni. Néha úgy, hogy megtanít odahajolni másokhoz.”

  Értitek? Az Isten kegyelmében való megkapaszkodás a mi feladatunk. És erősödni fognak a rogyadozó térdek, a lecsüngő karok. El tudunk indulni, cselekedni tudunk. Hadd beszéljek még arról, hogy ennek az említett gyengeségnek az oka gyakran az, hogy magunkban fáradunk el, huppanunk össze, adjuk fel, és nem is a külső körülményekben van a magyarázat. Elbizonytalanodunk hitünkben, elfásulunk, közömbössé lesz a szívünk… Más köti le időnket, energiánkat, és nem figyelünk a lelkiekre. Szinte észrevétlenül történik ez. Már nem érint, nem mozgat meg az Ige, nem vágyunk az Isten közelségére, kihűl a vele való kapcsolatunk, feladjuk hitbeli céljainkat… Elveszítjük egészséges lelki étvágyunkat (vagy mással nyomjuk el), nem érezzük a belső szomjúságot, és teljesen leépülünk. „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy…” Lázasan tevékenykedő, fontoskodó emberek lelki értelemben gyakran a végelgyengülés határán vannak. 

   Egyenes ösvényen járjatok! (v.ö. És 35). Kacskaringós útjaink és azokkal kapcsolatos kimagyarázkodásaink zavart keltenek másokban, elbotlasztják a gyengéket, a sántákat. Felelősek vagyunk másokért, abban is, hogy igazságosan szólunk, cselekszünk… Egyenesen járunk. Családunkra, környezetünkre nemcsak külső szokásainkkal vagyunk hatással, de a lelki tartásunkkal is.  

  Erről a példamutató életről beszél a továbbiakban az Ige… Megerősödni, egyenesen járni, hogy másokat nem tévesszünk meg, ne bizonytalanítsunk el, ua. törekedni a békességre és a szent életre. 

Krisztusra mutató intések ezek. Ő tanította: boldogok a békességre igyekvők, és az ő élete volt szent, tökéletes. Nekünk őt követve lehet hozzá hasonlítanunk. Messziről nem tudjuk őt utánozni, csak szorosan hozzá ragaszkodva. Mit jelent ez a gyakorlatban? 

   Először Istennel kell valóban, a szívünk mélyéig megbékélnünk (megértve, hogy ő mit tett ennek érdekében Krisztusban), és akkor törekedni fogunk egymással is rendezni a félreértéseket. Milyen szomorú, ha valaki haláláig ragaszkodik valamilyen nehezteléséhez, vagy nem képes szembenézni hibáival, önzésével,  képmutató viszonyulásával!  (Egy mese két fiútestvérről szól.  A nagyobbik nem örült öccse születésének, egyre gonoszabb irigység fogta el iránta, és egyszer, amikor senki sem látta, egy tövist szúrt testvére mellkasába, egyenesen a szívébe… A kisebbik fiú attól fogva betegeskedni kezdett, levert, szomorú volt. Felnőve a nagyobbik testvér elköltözött otthonról, megnősült, de esküvő napján elkezdte valami szúrni a szívét, attól kezdve nem volt egy nyugodt pillanata. Minden orvost felkeresett… Végül egy bölcshöz fordult, aki így szólt hozzá: ami a te szívedet bántja, az a más szívébe van fúródva… Megértette az üzenetet, hazament, és azt mondta öccsének: hadd húzzam ki a tövist, amit titokban én döftem a szívedbe, mert az engem is kibírhatatlanul szúr.) 

  Törekedni szentül élni… „Élj botlás nélkül, szentül, feddhetetlen” – énekeljük a 311. énekünkben. Úgy gondolom, túl magas elvárás ez. Meghalad minket. Legfeljebb a szenteknek sikerül. Nekünk, reformátusoknak, még szentjeink sincsenek. Rosszul állunk ebben a kérdésben. De az evangélium beszél a megszentelődésről… A bibliai fogalom elkülönítette jelent, Istennek átadottat. Arra utal, hogy egyre inkább elhatárolódunk a bűntől, és egyre jobban ráhangolódunk Isten akaratára, odaszánjuk magunkat neki. Engedjük Krisztust élni magunkban. (Élek többé nem én…). A Szentlélek végzi ezt a munkát… Egyik legvilágosabb tanítás erről a Róm 6, 22: most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Nincs szent élet a bűntől való elfordulás, engedelmesség nélkül, és nincs üdvösség Istennek szentelt élet nélkül. 

   Figyelmeztetés is elhangzik: ne hajoljatok el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedvén kárt ne okozzon… Jól értjük? Isten kegyelme a tiszta öröm, békesség forrása. Ha elhajlunk tőle, akkor a keserűség gyökere növekszik nagyra, elfojtja a jót (v.ö. magvető példázata), és rossz gyümölcsöt terem, megfertőz másokat is. Vagy a kegyelem emberei vagyunk, vagy megfojt a keserűség, emberi kicsinyhitűség, panaszkodás, stb. 

    Senki ne legyen parázna (sem testi, sem lelki értelemben), és ne legyen istentelen, azaz Istennel, az ő ígéreteivel, igazságával, jóságával, kegyelmével nem törődő. Nem gyengeségünk miatt veszünk el, hanem azért, mert nem bízunk Isten erejében. (Vihar- történet: nem a vihar miatt pusztultak le, hanem azért, mert elhagyták a fedezéket.)

  Ézsau intő példáját említi még a szentíró, aki pillanatnyi haszonért eladta örökségét. Pillanat- emberek, vagy örökkévalóságban gondolkozók vagyunk? Az a komoly figyelmezetést is kihalljuk: a pillanatot bölcsen, az örökkévalóra nézve kell nekünk kihasználnunk. Később hiába akarta… eljátszotta a kegyelmi lehetőséget. (A lebecsülés a visszautasítás cinikus formája.) Ne legyünk felületesek, vegyük komolyan Isten szavát! Ma, most, amikor halljuk. A „később” lehet, hogy már késő lesz. Ma tegyük a jót, ma mutassuk ki szeretetünket, ma forduljunk el bűneinktől, ma fejezzük ki hálánkat, ma öleljük át szeretteinket, ma bocsássunk meg, ma ragadjuk meg Isten kegyelmét, ma fogadjuk be Krisztust! Így töltsön el Isten békessége, a hit ereje, a reménység derűje, a szeretet öröme! Ámen. 

 

Hálát adunk, kegyelmes Urunk, ezért az alkalomért, az újabb lehetőségért a találkozásra. Köszönjük életünket, és abban minden áldásodat, testieket, lelkieket, segítségedet, oltalmadat, amit az elmúlt hét során is tapasztaltunk, és mindenekfelett azt, hogy Krisztusban megváltottál, magadnak választottál, örök, megtartó közösségedbe hívtál. Köszönjük szeretteinket, a gyülekezetet, az emberi és a mennyei erőforrásokat. 

  Legyen áldott neved Igéd biztató üzenetéért, hogy minket, a gyengéket, a remegőket, félőket arra ösztönzöl, hogy erősödjünk meg, hogy vegyük észre a te minket felemelő kegyelmedet, bízzuk magunkat megváltó hatalmadra, és Krisztusra mint hitünk szerzőjére és bevégezőjére figyelve, legyünk készek egymást is bátorítani, támogatni. Vezesd lábunkat az egyenes úton, hogy meg ne botránkoztassuk egymást, mert életfolytatásunk hatással van azokra, akik körülöttünk élnek! Hadd legyünk példaképek a hitben, szeretetben, reménységben. 

És Lelked által segíts, hogy törekedjünk a békességre úgy, mint akik kaptuk tőled a békesség ajándékát.

Bocsásd meg, ha szívünket bezárjuk áldásaid előtt, és amint a bedugott üvegbe nem folyik friss víz, hiába merítjük a forrásba, úgy marad üres a mi életünk is. Adj nekünk bölcsességet, és taníts minket a szent, akaratodra ráhangolódó, neked tetsző, Krisztust követő életre! Ezt várod el tőlünk, és mások is erre sóvárognak.

Adj nekünk kitartást, hogy semmi meg ne tudjon ingatni hitünkben, hogy el ne hajoljunk tőled, és el ne uralkodjék rajtunk a keserűség, a csalódás életérzése. Hadd érezzük meg azt, hogy hozzád tartozni öröm, és mindig van értelme neked szolgálni. 

Őrizz meg a hűtlenségtől, könnyelműségtől, és adj nekünk bölcsességet, értelmes, neked engedelmeskedő szívet!

  Áldd meg gyülekezetünket, annak minden egyes tagját! Könyörgünk betegeinkért, a gyászolókért, emlékezőkért, bajban, nehézség közt levőkért, megpróbáltakért, feladatok, kihívások, vagy éppen döntés előtt állókért, fáradozókért, munkálkodókért. Testi és lelki harcainkban add nekünk erődet, békességedet, kegyelmedet. Krisztusért könyörülj bajokkal, nagy kísértésekkel küzdő világunkon, azokon kivált, akik háborút szenvednek annak minden, embertelen nyomorúságával, azokon, akik éheznek, akik nélkülöznek, akiket bántanak. Hozd el békességed és igazságod győzelmét, Krisztusért! Ámen.