Zsid 2, 5-18 (adv.I./de.)

5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.

6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: „Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá? Zsolt 8,5-7

7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,

8 mindent lába alá vetettél.” Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne volna neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden az uralma alatt áll,

9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és méltósággal koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált. Fil 2,8-9

10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük szerzőjét szenvedések által tegye tökéletessé.

11 Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,

12 amikor így szól: „Hirdetem nevedet testvéreimnek, a gyülekezet körében dicsérlek téged.” Zsolt 22,23

13 És ismét: „Én őbenne reménykedem”, majd újra: „Íme, itt vagyok, én és a gyermekek, akiket Isten adott nekem.” Ézs 8,17-18

14 Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ő is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek, hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt, Róm 8,3

15 és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak.

16 Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám utódait karolja fel.

17 Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Fil 2,7

18 Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek.

    Nem egyszerű ez a szöveg, annyit mindenképpen megértünk belőle, hogy Jézus Krisztusról, Isten ígéreteinek a beteljesítőjéről szól. Ez a lényeg. A Zsidókhoz írt levél szerzője sok ószövetségi idézettel támasztja alá, hogy milyen különleges, egyedi megbízatást kapott Krisztus a mi megváltásunk isteni tervében. Az angyalokénál hasonlíthatatlanul nagyobbat.

    Az hallottuk az igeszakasz első mondatában, hogy Isten az eljövendő világot nem az angyalok, hanem egyszülött Fia uralma alá helyezi. Ebben a gondolatban megszólal a második advent örömhíre. Sok minden forrong a világban: hatalomváltások, háborúk, járvány, migráció… Szeretnénk remélni – a nyugtalanító jelek ellenére -, hogy egy békésebb kor fele haladunk, azonban az biztos, hogy itt a földön mindig lesz baj, betegség, nyomorúság.  Az igazság, boldogság csak az Isten országában valósul meg maradéktalanul. Mi ezt az országot várjuk: nem híres emberekben, nem is angyalokban, hanem Krisztusban bízva. Ez a reménység nem fanatizmusra, nem rajongásra tanít minket, hanem bölcs munkálkodásra. Káténk szerint szívünkben mi már most elkezdtük az örök életet. Mi látszik ebből? Amit teszünk, amit szólunk, annak van-e helye az Isten országában? (Olvassuk a Jelenések könyvében: tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot vagy hazugságot cselekszenek: hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe - Jel 21, 27).

    Krisztus a kezese, a garanciája, a Bárány engesztelő áldozata a feltétele annak, hogy ezt az ígéretet elnyerjük. Akiről azt halljuk, hogy Isten őt rövid időre kissebbé tette az angyaloknál.  Ez volt Jézus földi küldetése, megalázkodása, önmaga megüresítése. Ez advent, karácsony, majd nagypéntek érthetetlen csodája: az egyszülött Fiú keresztig menő engedelmessége, a halál keserűségének a megízlelése.  Még emberi sorsnak is rettenetes volt, amit ő végigjárt.

    Azt olvastuk – ehhez a bizonyságtételhez kapcsolódva -, hogy illő és méltó volt, hogy Isten, akiért és aki által van a mindenség (Isten a mindenség teremtője és célja), egyszülött Fiát, aki sok eltévedt gyermekét vezeti vissza hozzá (a Fiú által lehetünk fiak), szenvedések által tegye tökéletessé. Nehéz gondolat. Üdvösségünk szerzője a szenvedések által lesz tökéletes. Úgy érthetjük ezt, hogy áldozata hiánytalan elégtételt szerzett, a megváltás elvégzett műve lett tökéletes, illetve úgy, hogy éppen szenvedése által töltötte be teljesen messiási szerepkörét, Megváltóként – önmaga feláldozásában – minden jogosultságot megszerezett, tökéletesen eleget tett küldetésének. Szenvedésében megmutatta, hogy szeretete irántunk minden feltétel nélküli, nem ismer fogyatkozást, azaz tökéletes.

   Isten ezért felmagasztalta őt, dicsőséggel és méltósággal koronázta meg. Erőtlen emberi szavakkal próbáljuk körülírni a kimondhatatlant. Micsoda ragyogás vette körül az egyszülött Fiút Isten örökkévaló szeretetében, a menny tündöklő világában, és micsoda szent, mennyei támogatás kísérte az ő földi, megváltói szolgálatát, és milyen dicsőült öröm fogadta őt, amikor bevégezte küldetését, megszerezte az elveszett embernek az üdvösséget. Advent figyelmünket a bűn sarából erre a mennyei dicsőségre irányítja.

    Mert a megszentelő és a megszenteltek mind ugyanattól származnak, ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni. Milyen kiváltság! Teljes horderejében képtelenek vagyunk felfogni, azonban mégis egyre inkább tudatosítnunk kell. Az ige, az úrvacsora is erre emlékezetet minket. Krisztusban Isten nemcsak megbocsátott nekünk, hanem gyermekivé fogadott, a nevére vett, a nevére íratott, örökbe fogadott. Ha Isten szent, Krisztus által mi is azok vagyunk. Megváltónk nem szégyell minket testvéreinknek nevezni. Adventkor mennyei testvérünk megérkezését várjuk: aki azért született, hogy által beleszülethessünk Isten családjába.  Benne új életet nyerünk, amely „égmagasan” felülhaladja a régit. 

   A gyermekek test és vér részesei (magyar nyelvünk egyik legmélyebb tartalmú szava ezt nagyon jól kifejezi: testvér), Krisztus is – hozzánk hasonlóan – részese lett ezeknek. Vállalta földi sorsunkat, genetikánkat, örömünket, bánatunkat, emberi létünket, hogy visszavezessen Istenhez… Vállalta halálunkat, hogy megszabadítson annak sötétségétől, rettenetétől…

    Az adventi út célpontjai mi vagyunk. Krisztus hozzánk jött. Tudod-e, hiszed-e ezt? Egész életünket megkötözi a haláltól való félelem. Együtt élünk a halállal. Ez a világjárvány különösen megmutatja ezt… A győztes Krisztusban lehet reménységünk. Aki kapitulálásra bírta ősi ellenségünket. Az ördög át kell adja a megszállt területeket, életeket. Nem szívesen teszi ezt. Utolsó erejével is rémisztget, hiteget miket. De a fény elűzi a sötétséget.  

    Még egyszer halljuk: a Megváltó nagyobb megbízatást kapott az angyaloknál, és nem az angyalokért áldozta fel magát, hanem Ábrahám utódaiért. Hogy akik hisznek benne, megtartassanak.

  Ezért lett mindenben hasonlóvá hozzánk, hogy könyörüljön, irgalmas és hű főpap legyen. Megmentésünket nem távirányítással vitte véghez, hanem hozzánk hajló, szenvedésünkben osztozó szeretettel. (Olvastam, hogy Kínában egy keresztyén lelkész feljelentette magát, hogy elítéljék, és börtönben levő testvéreit vigasztalni tudja.) Mi mit válaszolunk a Krisztus önzetlen, önfeláldozó irgalmára? Mennyit hagyunk el kényelmünkből, mennyit adunk át időnkből, egyáltalán életünkből? Mire vagyunk készek Krisztusért, aki mindenre képes volt érettünk? Irgalmas és hű főpap: amikor semmi más nem volt elégséges engesztelésül a mi bűneinkért, akkor önmagát áldozta, hogy megszabaduljunk…

   Kísértést szenvedett. (Kiemelt egyházi hír volt a napokban, hogy éppen mától, 2020. advent első vasárnapjától a római katolikus egyház az olasz nyelvű Miatyánkban a „ne vigy minket kísértésbe” helyett a „ne engedd, hogy kísértésbe essünk” megfogalmazást használja. Ez közelebb áll Jézus arámi nyelven elmondott imádságának a tartalmához.) Jó, a Szentírás üzenetével harmonizáló ez a szóhasználat-váltás, azonban az nem vitás: számítanunk kell a kísértésekre. A HK azt tanítja: „A Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk…”

    Persze, vannak, akik tagadják ezt (a kísértő és a kísértések létezését), akár a vírust. Pedig vírusok vannak. Ártatlanabbak és ártalmasabbak.  Számolnunk kell a kísértésekkel, de bátorító azt tudnunk, hogy Krisztus is megkísértetett értünk. A kísértések között soha ne engedj annak az érzésnek, hogy Krisztus eltávolodott tőled! Krisztus mindig, mindenben közeledni akar. Advent nagy üzenete ez. Csak te el ne távolodj tőle! Keresd a közelségét, segítségét! Ő nem törölte el a kísértéseket - amíg e látható világban élünk, elkísérnek -, de erőt ad, hogy azokat legyőzzük, hogy ne essünk azoknak áldozatául. Legyen értelmünk, szívünk felvértezve! Legyen erős a lelki immunrendszerünk! Adventi kérésünk, törekvésünk legyen ez!

  Tudva, hogy Krisztus annyira közel van hozzánk, hogy felemel, megvigasztal, megerősít, támogat. Segít, hogy neki élve és szolgálva, az üdvösség fele haladjunk. Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, áldjuk szent nevedet, hogy nem hagytál minket reménytelenségben, elveszettségben, hanem könyörültél rajtunk.  Nem angyalokat küldtél megváltásunkra, hanem a legdrágábbat, egyszülött Fiadat. Hálát adunk, hogy nemcsak ebben a földi életben bízhatunk benne, bocsánatában, irgalmas szeretetében, mert benne kapjuk a jövendő világ ígéretét is. Világunk sokféle nyugtalansága között hadd töltsön be ez a bizalom, ez a békesség. Köszönjük, hogy hallottunk Megváltónk alázatáról, az ő alászállásáról, önmaga megüresítéséről, szenvedéséről, golgotai áldozatáról. A mi sorsunkat, a mi büntetésünket vette magára, hogy mi az ő dicsőségében részesüljünk. Olyan érthetetlen ez! Valóban, ahogy énekeltük, „álmélkodással csodáljuk”.

   És még ezt is meghaladó az a kijelentés, hogy ő (osztozva test és vér sorsunkban) minket testvéreinek tekint, érte, mennyei Atyánk, te nevedre vettél minket, örökbe fogadtál, hogy minden javaidban, dicsőségedben részesítsél. Hogy van ez, hogy az örökkévaló, a szent ilyen méltóságban részesíti a halandót, a bűnöst? Indíts arra, hogy valóban teljes hittel, hálával ragaszkodjunk ahhoz, aki ilyen felfoghatatlan irgalommal van irántunk, senki el ne távolíthasson, szakíthasson tőle, mindig nyitva legyen a szívünk előtte, mindig készek legyünk neki engedelmeskedni! Soha el ne felejtsük - a legnagyobb kísértések, megpróbáltatások között sem -, hogy irgalmas, hű főpapunk ő, aki minden helyzetben tud segíteni nekünk. Ezt a bizonyosságot erősítsd bennünk ebben az adventi időszakban is, de egész életünk során!

    Könyörülj gyülekezetünkön, betegeinken. Imádkozunk az itthon gyengélkedőkért és kórházban levőkért, kiváltképpen azért az asszony testvérünkért, akit napok óta súlyos állapotban kezelnek. Könyörülj rajta, adj neki – szent akaratod szerint – megerősödést testében, lelkében. Vigasztald a gyászolókat, adj békességet a hozzátartozójukra emlékezőknek, bátorítsd a félelmek közt élőket, szabadítsd meg a megkötözötteket, emeld fel az elesetteket, és áldd meg egész közösségünket! Tarts meg szeretetben , egységben, reménységben, a Krisztus közösségében! Ámen.