Advent I, vasárnap délelőtt

"1. Ezért, szent testvéreim, mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra, 2. aki hű az ő megbízójához, ahogyan Mózes is hű volt az ő egész házában. 3. Ő ugyanis Mózesnél nagyobb dicsőségre volt méltó, mint ahogyan a háznál nagyobb méltósága van a ház építőjének. 4. Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, Isten az. 5. Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetnie kellett, 6. Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk."

---

    Új egyházi évbe léptünk: adventtel, a Krisztus érkezésével valami új kezdődik. Már a megszólítás is újszerű: szent testvéreim… Egy olyan történetbe kerültünk Krisztus által, ami átformál minket. Új cél, küldetés tárul fel előttünk. A bűnbánati héten hallottuk: egy új közösségbe, az Isten családjába nyerünk befogadtatást. Ismerjük be, a mindennapi szóhasználatban nem túl pozitív csengésű szó az, hogy szent. Gyakran gúnyos, ironikus felhanggal használjuk. Pedig szent az, aki tud fölfele nézni. Aki nem csak a földit ismeri, nemcsak az önzést, hanem annál többet: a krisztusi szeretetet.  A szentnek – bár önmagában földi - köze van a mennyeihez. Igazi rendeltetéséhez, valódi önmagához. Szent az, aki megérti, komolyan veszi: Krisztusban Istenhez tartozik.

   Benne mennyei elhívás részesei vagyunk. Krisztus az Atyától jött, hogy az Atyához nyisson utat nekünk. Advent tehát kettős irányú: egyszerre szól alászállásról és felemeltetésről. Micsoda távlatok állnak előttünk! Krisztus nemcsak egy kis segítséget hoz, nemcsak egy kis szánalmat mutat irántunk, hanem mennyei polgárjogot ajándékoz nekünk. Sok mindent elveszíthetünk, ezt soha nem veheti el senki tőlünk. Talán azért nem tudjuk ennek az igazi örömét átélni, mert túlságosan kötődünk ehhez a világhoz. Túlságosan sok mindent kínál az, miközben életünk ugyanolyan törékeny, nyomorult marad önmagában. Többet tudunk, mint elődeink, sokkal gazdagabbak vagyunk, de kapcsolatunk Istennel, egymással sokkal szegényebb lett.

   Mire irányul az életünk, kire figyelünk? Amire figyelünk, az tölt be. Vannak fontos dolgok az életben, és van a legfontosabb. Aki soha nem érkezik Isten Igéjét hallgatni, az igazából nem is akar elérkezni. Aki soha nem jut el barátaihoz (bár megtehetné), az nem is akar találkozni velük. A lélek törvénye: minél inkább magunknak élünk, annál kevesebb az örömünk. Minél inkább magunknak akarjuk megtartani az életünket, annál inkább elveszítjük azt. Segítség csak felülről jöhet. Figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra!

   Hitvallás az, ami az életünk központja.  Ami a legjobban kifejezi vágyainkat, meggyőződésünket. (Homologias). Ami azonos velünk. Amihez teljes szívünkkel kötődünk. Mi a hitvallásunk? Sokszor elmondjuk a megtanult hitvallás-szövegeket, aztán úgy visszhang nélkül maradnak az életünkben. Nem a hitvallással van baj, hanem az erőtlen, meghasonlott hitvallóval. Az életünk másféle „hitvallásokról” tanúskodik: arról, hogy a földi az első, a saját érdekem az első, az egyéni siker, boldogulás a fontos… kit érdekel, hogy engem mi érdekel?, stb. Én úgy látom, hogy baj van református népünk hitvallásával. Nem az eleink által megírtakra gondolok, hanem arra, amit követünk, amiről szól az életünk. Elszakadva Istentől, egymástól, keresztyéni értékrendtől.

   Az ige a Krisztusra néző hitvallásról beszél, aki önmagát áldozta, aki Isten bocsánatának a kezesévé lett. Kire nézhetnénk másra? Aki látja a Fiút… (Jn 6,40). Döbbenetes kijelentés. Aki ránéz reménységgel, bizalommal, az megtartatik. Néznünk kell, hogy lássunk, odafordulnunk, keresnünk, kérnünk, zörgetnünk. Várni őt, mint elérkezőt, mint kisgyermeket, mint gyógyító Isten Fiát, mint kereszten szenvedő és feltámadott dicsőséges Urat.

   Krisztus hű maradt az ő megbízójához. Ő megbízatással érkezett. Volt egy nagy küldetése, amit nagy szeretettel vállalt. Megvívni bűnnel, halállal, kárhozattal a lázadó ember megmentése érdekében. Advent nemcsak révült várakozás, hanem feladat, odaszánás.

   Emberi párhuzamokat keres a szent író.  Ha a zsidóknak írja Krisztusról szóló evangéliumát, bizonyságtételét, akkor nincs jobb példa Mózesnél. Aki szintén hű volt a maga küldetésében. Nem tántorította el semmi. Sem fenyegetés, sem hízelgő ajánlatok. Közösséget vállalt népével, és betöltötte feladatát. Számunkra nem is a nehézségek, hanem a könnyű kísértések jelentik a nagyobb veszélyt. Belülről sokkal könnyebb bekeríteni, lépre csalni az embert.

    Jézus azonban nemcsak az angyaloknál, de Mózesnél is nagyobb dicsőséget hordoz …

Ahogy a ház építője (vagy gazdája), nagyobb a háznál. A ház itt a nép, az egyház szimbóluma. Mindenek építője Isten. Ő vetett alapot Krisztusban, kegyelmének kapcsaival ő erősíti, tartja egyben ezt a házat. Ő ad növekedést. Mennyire tud felhasználni minket? Reményik Sándor Kövek zsoltára c. versére utalva: nem az ormótlanságunkkal van baj, hanem engedetlenségünkkel. 

   Eben a házban, Isten népe körében Mózes szolgaként munkálkodott hűségesen, de Krisztus Fiúként. A Fiú szolga lett, hogy mi fiak lehessünk. Mózes sokat vállalt, Krisztus drága, isteni életét adta. Mózes tanított, Krisztus megváltott, Mózes földi ország fele vezette népét, Krisztus végső, boldog célba juttatja azokat, akik hisznek benne.

   Mi vagyunk az ő háza, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését megtartjuk. A bizalomról hallottunk a tegnap is. Bizalommal várjuk. Bizalommal vagyunk az ítélet napja iránt. Tudjuk azt, hogy kit várunk, hogy mit várunk tőle. 

   A reménység dicsekvése: ennek a bizonyságtételnek a felmutatása, megosztása másokkal.  Nem magunkkal büszkélkedünk, hanem arról a reménységről szólunk, amelyet Krisztus ajándékozott nekünk. Ez sugárzik rólunk. Arcunkról, életünkről.

    C.S. Lewis híres gondolata: ha nem is látod mindig a napot, de tudod, hogy felkelt, mert látod a világosságát. Legyen látható rajtunk Krisztus világossága, békessége, hogy azt hirdesse életünk: felkelt az üdvösség napja! Ámen.

 

    Urunk, végtelen kegyelmeddel hozzánk hajló, Szent Fiadban minket megkereső Istenünk, hálát adunk neked  az új egyházi év első ünnepén, hogy mi ezt az adventi időszakot is, de életünk minden napját benned való hitben, Krisztus világosságában, a Szentlélek vigasztalásában tölthetjük. Mint akik nem a magunkéi vagyunk, hanem a tied. Ezért nevezel minket a te igédben szenteknek. Ezért élhetünk abban az élő reménységben, hogy mennyi elhívatásunk van. Már most, földi életünkben ezt a mennyei kátásmódot képviseljük, és egykor részünk lesz a te örökkévaló dicsőségedben. Segíts minket Krisztusra figyelni, mint hitünk alapjára és végső céljára, mint az érettünk önmagát adó főpapunkra és örökkévaló királyunkra! Hadd érezzük, tudjuk, éljünk annak a megtapasztalásában, hogy ő egészen közel van hozzánk. És cselekedd, hogy az ő akarata, szeretete legyen a legfőbb hitvallásunk! Csak így várhatjuk, és fogadhatjuk őt méltóképpen. Csak így lesz hiteles életünk, ünneplésünk, szolgálatunk. Köszönjük, hogy emlékeztettél mennyei megbízatásunkra is. Add, hogy hűségesen betöltsük, ahogy Mózes is tette. De irányítsd tekintetünket még inkább Krisztusra, aki Fiúként szolgává lett, hogy minket fiakká, a te gyermekeiddé tegyen. Hálát adunk, hogy érte a te házad népe, a látható egyház tagjai lehetünk. Bocsásd meg, ha elhanyagoljuk ezt a kapcsolatunkat, kötődésünket. Hisszük, te közösségben akarsz minket megtartani, és feltétlenül fel akarsz használni egymás javára és építésére. Helyezd a szívünkre, hogy erre jobban odafigyeljünk ebben az adventben! Áldj meg minket, hogy környezetünkben a Krisztus világosságának tükrözői legyünk!

   Könyörülj gyülekezetünkön. Adj megújulást. Áldd meg az új egyházi évben minden találkozásunkat, gyülekezeti alkalmunkat. Áldd meg családjainkat. Imádkozunk a gyermekekért, felnőttekért, fiatalokért és idősebbekért.

Esdeklő szívvel hozzuk elődbe betegeinket: kegyelmeddel, gyógyító irgalmaddal vedd őket körül, erősíts őket testben és lélekben, egészségükben és hitükben. Légy a gyászolókkal, emlékezőkkel! Vigasztald őket az élet és üdvösség evangéliumával Jézus Krisztusban! Támogasd a gyengéket, vigasztald a csüggedőket, segítsd a különböző feladatok előtt állókat, indítsd magad fele a tévelygőket, add áldásodat a jóra, békességre igyekvőkre! Hallgass meg minket Krisztusért! Ámen.