Cover image

Mezőbergenyei Református Egyházközség

"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."

(Mik 7,7)

Kereső

Heti ige


"De én az Urat várom, szabadító Istenemben reménykedem."(Mik 7,7)

M 2022/2

Mezgérlés


2022.05.21

Domahidi Béla

Tudjátok, hogy a legtöbb mártír a kivégzői – sőt, az akkori közvélemény - által gazembernek, ellenségnek bélyegezve halt meg? 

 

Krisztusnak magának sem hinné el, hogy ő az.

 

Ne arra figyelj, hogy mennyire kellemes és kedvedre való az, amit mondanak neked, hanem arra, hogy mennyire igaz! A szívedhez közelálló (hízelgő) beszéd nagyon messzire vezethet a céljaidtól.

 

A hatalommal rendelkezőket általában valami szánalmas kicsinyesség jellemi:  nem mernek hatalmasak lenni a nagylelkűségben, az emberségben. A sokat jobban kell féltened, mint a keveset. 

 

Olyan valaki beszél az örökéletről, akivel egy napot sem töltenék szívesen. 

 

A bűnös embert az Isten hiányának lelke vezeti…

 

Az igazság általában nem győztes bajnok, hanem földönfutó üldözött ezen a gonosz világon. 

 

A reménység csak ritkán sütkérezés a napsütésben, legtöbbször megállás a viharban.

 

Isten nem járhatja végig az utat helyettünk… de velünk van minden lépésnél.

 

A rögeszme felülírja a valóságot. Ha meg vagy győződve, hogy a szomszédod beidomított egy hiúzt, hogy azt módszeresen ráküldje a tyúkjaidra, akkor a világ legelismertebb állatszakértője sem tud ennek képtelenségéről meggyőzni.

 

A gonosszal való küzdelem gonosz helyzetekbe rángat bele. 

 

Régóta így működünk: igyekszünk bűneinket szalonképessé tenni, eufémizálni, átkölteni. Nemcsak másokért, hanem elsősorban önmagunkért. Nem szívesen valljuk és vállaljuk be (magunk előtt sem) a minden porcikájában gonosz szerepét. Szépeket akarunk mondani, hallani magunkról, bármilyen csúnyák, utálatosak is a cselekedeteink. Inkább átrendezzük a világot, vagy egy másikat találunk ki, amely igazolja tetteinket.

 

Harcias szavakkal buzdítalak a békességre. 

 

A káosz olykor rendnek álcázza magát.

 

Az ember az igazáért képes az elveit is feladni.

 

A mérőműszerek sem győzhetnek meg arról, hogy érzékelésünk szubjektív, csalóka.

(Hiába mutatja az óra, hogy egyik esemény rövidebb volt, mint a másik, ha te hosszabbnak érezted.) 

 

Van, aki egyetlen kulccsal akar kinyitni minden ajtót. Egyetlen értelmezési sémába szorít bele minden tényt, eseményt, jelenséget. Az igazság sok ember számára egy olyan keze ügyében levő sablont jelent, amit mindenre ráhelyezhet, és az mindig a számára jól ismert mintázatot adja. 

 

Ha vizet iszol, ne az edényt dicsérd, hanem a forrást. (A víz számodra pohár formájú…)       

 

 Igazságunk nemegyszer átnevezett hamisság…

 

Istent ne itt vagy ott keresd: ő mindenütt jelen van. Azért nem éljük át jelenlétét, mert mi nem vagyunk ott (ahol ő).

 

Drága óra drágább időt mér?

 

Valakinek a gazdagságát az mutatja, hogy mennyi hálával tartoznak neki az emberek.

 

Az igazságot is sarokba lehet szorítani…

 

Az önzésnek is megvan a maga gonosz öröme. 

 

Ha csalódsz valakiben, lehet, hogy elvárásaid ellen kell panaszt tenned.  

 

Az igazi hit megvéd a vallás bigottságától.

 

Jézus nemcsak engedelmes volt a keresztig, hanem a halálban sem adta fel.

 

Minél hatalmasabb valaki, annál önkényesebb az ítéleteiben. 

 

A gonoszságban a leggonoszabb: törvényesnek mutatja magát! Az aljas ember gaztetteinek magas etikára hivatkozó jogalapot teremt. (Nem ismeri be: azért támadok másokra, mert paranoiás vagyok, mert hatalomvágy szorongat, kicsinyes, utálatos, gyűlölködő a természetem…)

 

A másikat önmagammal egybevető (egynek vevő) nyitottság hiányzik belőlünk, kapcsolatainkból. Ez a hiány bizalmatlanságból, sok negatív tapasztalatból származik. Egyszerűbb döntéseinket magunkban rövidre zárni, és nem bíbelődni a kérdést elbonyolító igazsággal. Háborúban nincs idő a hosszas vizsgálódásra. Istennek végtelen idő áll rendelkezésére, ezért ítéletei hibátlanok. 

 

A kételkedéshez elég egy érv, az igazsághoz minden érvre szükséged van.

 

A gonosz az iránta tanúsított jóért is rosszal fizet. Hiába mented meg az anyatigris kölykeit - szemében, agyában az ellensége maradsz.

 

A külső világ változik, a belső – rugalmas vagy rugalmatlan alkalmazkodása ellenére is - változatlan…  

 

Szürke ember vagyok, de rengeteg gyönyörű színből összekeverve. 

 

Ha nincs halál, kevésbé értékes az élet, ha nincs elmúlás, nincs megújulás sem, ha nincs bánat, az öröm is értelmezhetetlen.

 

Amint a fű kihajt és elszárad, amint a kar ölel vagy öl, majd porrá lesz…

 

Ha nem tudsz megszabadulni az oroszlántól, szelídítsd meg!

 

Meggyőzhetnek: a szabadság valóban idegen számodra, jobb, ha anélkül élsz… 

 

A lelki életben nem mennyiségi, hanem minőségi mértékek vannak. Ha valaki véletlenül töri el a lábadat (tegyük fel, egy futballmérkőzésen), aminek hosszú ideig viseled egészségügyi következményeit, nem neheztelsz az elkövetőre, de ha valaki szándékosan beléd rúg (mondjuk, egy vita során), bár tettének semmi látható nyoma nem marad a testeden, azt egy életen át nem felejted el, nem bocsátod meg neki. 

 

Lehet kérdezni bedugott füllel is, de nem érdemes.

 

Amilyen lélekkel írták a szöveget, olyannak kell olvasni is azt.

 

A gonosznak csak saját érdeke és lehetőségei szabnak határt, a jónak a mások érdeke és lehetőségei.

 

Együtt kell éjünk a bűn betegségével, a halál gondolatával…

 

Ne akard meggyógyítani: kezeld betegként! 

 

A jó csapdája: a rosszal is jót kell tegyen, valójában erősítve azt megrögzött gonoszságában. (A Sátánnal ne jótékonykodj!)

 

Néha az a legveszélyesebb, ha ki akarsz maradni minden veszélyből. 

 

Az ember a saját természetét gyűlöli a legjobban - másokban.  

 

A kötési energia - az emberek közt is - megmarad. Legfeljebb átalakul. 

 

Nekünk, öregeknek, két nagy problémánk van: túl sok mindenre emlékszünk, túl sok mindent elfelejtettünk.

 

A szeretet nem használja ki a másik hátrányát, saját előnyét.

 

Legtöbben akkor is elméleteikhez ragaszkodnak, ha a valóság felülírja azokat. Saját rögeszméinket védeni kell a kívülről támadó igazság ellen. 

 

Mit szólnátok, ha lenne egy olyan szemüvegünk, amelyik csak a másik ember szívét mutatná? Nem látnánk a gazdagságát, társadalmi rangját, a luxusautóját, csak a szívét… Különös, katartikus látás lenne. 

 

Megfoszthatnak-e régi boldogságodtól? Elveheti-e valaki, lenullázhatja-e átélt, tiszta örömeidet?

 

Ne pocskondiázd kiállhatatlan embertársadat: még rádköszönhet a pokolban.

 

Kényszeresen másokhoz viszonyítjuk magunkat, másokon kérjük számon kudarcainkat… 

 

Istennek emberré válásában mutatkozott meg igazi istensége, az embernek „istenné” válásában mutatkozik meg valódi „embersége”.

 

Szinte mindenkivel kapcsolatban vagy, szinte senkire nem számíthatsz.

 

Nem tudok őszinte lenni: nem ismerem magam. 

 

A nagy ideológiai viták, perek nagyon banális dolgokról szólnak: velünk vagytok, vagy ellenünk. 

 

A megvilágosodáshoz sok mindennek el kell sötétülnie. 

 

A gyilkosságnál is gonoszabb dolog másokat gyilkossá tenni.

 

Ahogy a világot nem mi hívjuk életre, legfeljebb csak átrendezzük,

Ugyanaz a helyzet gondolatainkkal is…

 

A festmény nem a maga természet, a zene nem az univerzum dallama, a szavak nem a világ - csak az előbbiek leírásai, ábrázolásai, megszólaltatásai. 

 

Az az identitásod, amit szeretsz. 

 

A „minden a tiéd” a „semmid sincs”-hez közeli állapot. 

 

Hogy mi van, és mit érzel – két különböző dolog.

 

Az igazi hit próbája a próba. 

 

Soha nem láttam szebb arcot, mint a Krisztus megcsúfolt arcát. 

 

Meg kell tagadjalak ahhoz, hogy megőrizhesselek magamban,

hogy ne téged, hanem magam hibáztassam hiányod miatt.

 

A közösséget illetően hiába tartom magam mások testvérének, ha azok nem úgy tekintenek rám. ( Nagyon jó a kapcsolatom a barátommal, aki semmiféle kapcsolatot nem ápol velem.)

 

 Ó, mennyi áldás származott abból, hogy legalább félig-meddig rábíztam magam Istenre!

 

(Sokan vannak, akik nem is érzékelik, észre sem veszik, hogy nélkülem kénytelenek élni). Hiába hangoskodsz, hiányod semmit sem fog mondani.

 

Ha létünk nem is, de a vele kapcsolatos elképzelésünk abszurd. 

 

 Terrorszervezetté nyilvánítani egy népet?

 

Nincs képzésem a primitívséged ellen.

(Nu am studii impotriva primitivitatii tale.)

 

Aki azt hiszi, hogy boldogabb (is) lehetne, az nem boldog. 

 

Nekrológ: csodálatos életet hagy maga mögött, még csodálatosabb élet felé halad… 

 

A jövőm jelen volt a múltamban. 

 

Csak azt az igazságot tudod elfogadni, aminek mintája megvan benned. ()

 

Nem értem, ami történt – az ezernyi lehetőségből mindig egyetlen vált valósággá. A lépések, találkozások, történések… Kőkemény múltam teljesen képlékeny valószínűségekből állt elő. 

 

Őrizz meg a mások indulatai kiváltotta indulataimtól!

 

Az önhitt embert ún. istenhite is az önhittségében erősíti meg.

 

A hit nem a birtokunk (ahogy a levegő sem birtokolja a fényt): kapcsolat, áthatottság. 

 

Önmagam vagyok a legnagyobb kísértés saját magam számára…

 

Az őszinteség nem azt jelenti: nem szűröd meg gondolataidat. 

 

Mindenki azt az értékrendet védi, amije van. Ki támad önmaga ellen? A bűnös, ha védekezik, akkor bűnei - önzése, irigysége, erőszakossága, stb. - mellett kell kiálljon.

 

Valaki egy becsületes tolvajról mesélt… Az etikai kérdés mindnyájunk esetében tkp. az, hogy milyen jóindulatú, segítő szándékú bűnösök vagyunk.  

 

Állandóan félünk attól, hogy valaki megszerzi az uralmat felettünk, fölénk kerekedik, ezért bonyolódnak el kapcsolataink, ezért nehéz beismernünk tévedéseinket.

 

Halálbiztosítást kötni.

 

A Sátán hülye lenne felszámolni az egyházat, amíg fel tudja használni saját céljaira. 

 

A legembertelenebb tetteket is szép ideológiai keretbe lehet helyezni.

 

A múlt, mondjuk, lezárult, soha nem tér vissza. Mégis mennyit rémítget minket! 

 

A kisebbrendűségi komplexust a világsiker sem oldja fel. 

 

A bűneid elleni harcot önmagad javáért vívod. 

 

Akik most halálra ítélitek őket, majd ünnepélyes arccal koszorút visztek sírjaikra, és a békéről szónokoltok. 

 

A szerelem egy (vélt, valós?) fogódzó az élet örvénylésében. 

 

Túlélésem nem biztos, hogy jót tesz az igazság túlélésének.

 

Be kell vallanunk: bűneink óriási kupacán élünk, mindegyre magunk alá hordjuk azokat.

A bűn – akár a kábítószer – nem a javadat szolgálja, de nem tudsz szabadulni tőle.

 

Van, amikor csak azt kell eldöntened, hogy sajtos vagy sonkás pirítóst eszel, van, máskor pedig emberek sorsa (élete-halála) felől kell határoznod.

 

Belevásunk az időbe… 

 

Soha nem tudom megszokni az életet: ezért örök élmény, kihívás szembesülni vele. 

 

Ha sokat hallod a nemet, végül igent mondasz rá. 

 

Érdekes: történelmi időről beszélünk, pedig a történelem tudatnyi szakaszokból áll. A világból mindenki csak annyit lát, érzékel, amennyit létével átfog. Információkat veszünk át, beleépítjük világképünkbe, és ebből születik „holisztikus” látásunk. A történelem 70-80 év. A többi „megtörtént/elbeszélt eseményeken alapuló adaptáció”.  

 

Ha ukrán és orosz fiúk, akik most a lövészárkokból farkasszemet néznek egymással, és készek egymást gépfegyverrel, aknával, ágyúlövedékkel elpusztítani, egy évvel ezelőtt Moszkvában vagy Kijevben futnak össze valamilyen ifjúsági fesztiválon, valószínű, hogy tisztelettudóan viselkednek egymással, udvariasan útbaigazítják egymást, talán még kedélyesen el is beszélgetnek időjárásról, focimeccsről. Mi történt közben a világban, a lelkekben? Hát nem abszurd?

 

Ha mindenkit gyűlölsz, ha terhedre vannak az emberek, akkor képzeld el a világot, a Földet úgy, hogy azon teljesen egyedül vagy. Minden a rendelkezésedre áll, meglátogathatod a Niagarát, a Himaláját, Svájc minden látványosságát, de senkivel nem tudsz egyetlen élményt, gondolatot sem megosztani. Szörnyű!

 

A családodat leginkább szeretettel tarthatod karban. 

 

Önmagamtól való távoltartási végzésre van szükségem.

 

A bűn – ahogy bizonyos paraziták kizárólag a gazdaállatban fejlődnek ki - csak személyünkhöz kötődve nyer létezést. Egészen leegyszerűsítve: nincsen más bűn, csak az én bűnöm, a te bűnöd…