Zsid 13, 1-8 (óév, vázlat)

1 A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. Róm 12,13

2 A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg. 1Móz 18,1-8

3 Ne feledkezzetek meg a foglyokról, mintha fogolytársaik volnátok, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. 

4 Legyen megbecsült a házasság mindenki előtt, és a házasélet legyen tiszta, mert a paráznákat és a házasságtörőket ítéletével sújtja Isten. Ef 5; 1Thessz 4,3-8 

5 Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” 5Móz 31,6; 1Tim 6,6-10 

6 Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?” Zsolt 118,6 

7 Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére, és kövessétek hitüket. 1Kor 4,16; Fil 3,17

8 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. 

    A 2024. év utolsó istentiszteletén vagyunk együtt (karácsony hetednapján). Eltelnek a napok, lejárnak az évek, de Istenünk irgalma, igazsága megmarad örökké… És megmaradnak az ő legdrágább ajándékai:  a hit, remény és szeretet. 

   Mai igénk éppen arra figyelmeztet – mennyire időszerű! -, hogy vigyázzunk arra, hogy mi is maradjunk meg, tartsunk ki ezekben. Hit által ragaszkodjunk Istenhez, őrizzük a Lélek által kapott reménységet, és – főként! - maradjon meg bennünk, közöttünk a krisztusi testvérszeretet. 

   Nem megy mindig könnyen, sokszor csalódunk másokban, sokszor „elegünk van mindenkiből”, egyáltalán nem érezzük (magunkban sem) a szeretet melegét, de akkor is törekednünk kell arra. Valahogy olyan ez, mint az otthoni takarítás: van, amikor nincs sok látszata, észre sem veszik, nem is törődnek vele, nem is vigyáznak rá, és mégis végezni kell, mert különben tényleg élhetetlenné válik a környezetünk. 

    Testvérként nézni egymásra, ha valamiért neheztelünk is, meglátva az embertársban az Isten (hozzám hasonlóan gyarló) gyermekét, akit Krisztus megváltott. Ha pedig így vesszük, akkor máris könnyebb segítő szándékkal fordulni egymáshoz, megérteni, és türelemmel, szeretettel elfogadni egymást. 

   Külön figyelmünkbe ajánlja az ige a vendégszeretet gyakorlását, egymás, mások befogadását. Egyik ismerősöm gyakran panaszkodik arról, hogy milyen idegen lett a világ, régebb összejártak az emberek, stb., de akármikor látogatom meg (mégha előtte be is szólok telefonon), a kapuja mindig zárva van… Tudom, veszélyes és bizonytalan lett ez a világ, de mi is nagyon bizalmatlanokká váltunk ( a kettő egymást gerjeszti), és ilyenképpen talán – tudtunkon kívül - angyalokat nem fogadunk be. (Emlékszünk egyik karácsonyi énekünkre: „Ó, ha tudtam volna, hogy te vagy Mária!”)  Biztos, hogy bezárkózásunkkal sok értékes találkozástól fosztjuk meg magunkat. 

   A foglyokat is említi az ige (abban a korban tömegével voltak börtönbe zárva keresztyének, akik nagy nyomorúságban éltek, rá voltak szorulva testvéreik támogatására), beszél a gyötrődőkről (akik valami testi-lelki bántalmat, nehézséget szenvednek) – és együttérzésre buzdít. Ne feledkezzetek el! Jó dolgunkban hajlamosak vagyunk nem törődni azokkal, akik rossz helyzetben vannak. El sem tudjuk képzelni, mit jelent éhezni, fagyoskodni (). Legyen áldott Isten neve minden jó szándékú segítségért, amit nyújtani tudtunk, és kérjünk valóban több szívet, több szeretetet a mi Urunktól a következő évre…

Mert az ember „csak a szívével” tud másokat igazán vigasztalni, felemelni.   (Adersennek van egy kedves meséje egy fülemüléről, ami gyönyörű énekével mindig jó kedvre deríti a császárt, aki közben kap ajándékba egy „rugóra járó”, finom porcelánból készült műcsalogányt. Ez – igaz - mindig kéznél van, etetni sem kell, ezért lassan elkezdi átvenni az élő helyét és szerepét. De amikor a császár halálos beteg lesz, csak a „valódi” fülemüle tudja megvigasztalni.)

   Szó van a házasságról is, amellyel kapcsolatban azt tanítja az ige, hogy legyen megbecsült… Úgy is értjük ezt, hogy becsüljék meg egymást a házastársak, de úgy is (ennek az ellenkezőjét látjuk a társadalomban), hogy a házasság – férj és feleség hűséges kapcsolata - legyen drága érték mindenki szemében, hiszen a közösségek jövője függ attól. Időszerű kérdés ez gyülekezetünkben is: a házasság, családalapítás kérdése szinte jelentőségét veszítette, fiataljaink szemében más céloknak van prioritása. (Pedig: ha nem osztjuk meg valakivel, attól még nem jut több boldogság nekünk.) A házasélet tiszta kell legyen, minden rendetlenségnek következménye van. 

 Tanácsot kapunk anyagi kérdésekben is… A 2025-ös gazdasági prognózisok megszorító intézkedésekről szólnak (sok jajveszékelést hallottam már ezzel kapcsolatban, leginkább azoktól, akik a sokból kell talán lefaragjanak), reméljük, nem fogunk éhezni, lesz, amit magunkra vegyünk, lesz otthonunk, reméljük, nem lesz háború, és ezzel az alapvető feltételek adva vannak ahhoz, és elégedettek és hálásak legyünk. Ne legyetek pénzsóvárak! Szoktuk  mondani: az a leggazdagabb, akinek nincs szüksége semmire (egy nagyon szegény családnál hallottam: „mindenünk van, hála Istennek”). Van egy drága ígéretünk: az Úr velünk lesz. Ő a legnagyobb gazdagságunk. Az Ószövetségben olvassuk: Lévi törzse a honfoglaláskor nem kapott földet, mert - így fogalmaz az ige - az Úr lesz az ő öröksége. Nincs ennél csodálatosabb. 

  És ez biztatás számunkra kísértéseinkben, erőtlenségeinkben, küzdelmeinkben, még a halállal szemben is. Hisszük, velünk van az Úr akkor is, amikor nem úgy érezzük. Isten háta mögé a bűneink kerülnek, mi sohasem. Ez ok a bizakodásra, a reményteljes várakozásra. 

   Az ige figyelmünket ráirányítja a lelki családra, a gyülekezetre is, abban a vezetőkre. Nagy kérdésünk ennek a lelki közösségnek a megélése, egyre inkább az eltávolodás jellemző, a kötési energiák gyengülése (gyülekezetünkben a hívek 2/3-os többsége leszavazta a karácsonyt, és leszavazza az egyházi életet).

   Nem tudom, mi ebben a vezetők felelőssége… Igen, életük példájáról van szó (bárcsak hiteles lenne az), az igében pedig életük végéről is. Lehet, ez figyelmeztetés nekem is. Szeretném hűséggel végezni, szépen, méltósággal, hittel befejezni, bár ismerem gyarlóságaimat. Talán Márton Áron mondta híveinek letartóztatása előtt: lehet, hogy megtörnek, lehet, hogy feladom hitemet, de akkor ne nekem, hanem az egyháznak, az egyház Urának,  Krisztusnak higgyetek. 

  Mert ő tegnap és ma és örökké ugyanaz. Gyönyörű, erőt adó, vigasztaló, bátorító kijelentés. Ugyanaz a Krisztus, aki megszületett értünk, aki vállalta sorsunkat, aki a kereszthalálig szeretett minket, aki feltámadt és megdicsőült, aki már életünk kezdetén megígérte, hogy velünk van mindennap, aki elkísért, hordozott földi útjainkon, megbocsátotta bűneinket, átvezetett ezen az éven is, erőt adott - ő lesz velünk az új esztendőben, életünk minden pillanatában, jó és rossz napokban, és ő lesz az, aki átvezet az ő országába, Isten dicsőségébe.

    Jó így zárni ezt az évet, így indulni tovább! Ámen.