Gal 3, 6-18 (mennybemenetel de.)

6 Így van megírva: „Ábrahám hitt Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul.” 1Móz 15,6; Róm 4,3

7 Értsétek meg tehát, hogy akik hitből valók, azok Ábrahám fiai. Róm 4,6

8 Mivel pedig előre látta az Írás, hogy Isten a népeket hit által igazítja meg, előre hirdette ezt az evangéliumot Ábrahámnak: „Általad nyer áldást a föld minden népe.” 1Móz 12,3 

9 Eszerint a hitből valók nyernek áldást a hívő Ábrahámmal. 

10 Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: „Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni.” 5Móz 27,26

11 Az pedig nyilvánvaló, hogy törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, mert „az igaz ember hitből fog élni”. Hab 2,4

12 A törvény pedig nem hitből van, hanem „aki cselekszi, az fog élni általa”. 3Móz 18,5

13 Krisztus megváltott minket a törvény átkától úgy, hogy átokká lett értünk – mert meg van írva: „Átkozott, aki fán függ” –, 5Móz 21,23

14 azért, hogy Ábrahám áldása Jézus Krisztusban a népeké legyen, és hogy a Lélek ígéretét hit által megkapjuk. 

15 Testvéreim, emberi módon szólok: a megerősített végrendeletet, még ha emberé is, senki sem teheti érvénytelenné, vagy nem toldhatja meg. 

16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. 1Móz 12,7 

17 Ezt pedig így értem: azt a szövetséget, amelyet korábban megerősített Isten, a négyszázharminc esztendő múlva keletkezett törvény nem teszi érvénytelenné, vagyis ez nem törli el az ígéretet. 2Móz 12,40

18 Mert ha a törvény alapján van az örökség, akkor már nem az ígéret alapján volna; Ábrahámnak viszont ígéret által ajándékozta azt Isten. Róm 4,14

    Ábrahám Isten kegyelmi szövetségének fő képviselője, ikonikus alakja. Vele kezdődik a kegyelmi kiválasztás története, ami – az ígéretek sorozatát követve – Krisztusban csúcsosodik ki. Lelki értelemben, mennyei dimenzióban gondolkodva a legnagyobb jó (a summum bonum) Ábrahám fiának, gyermekének lenni. Mert a hozzá tartozók nyernek megigazulást és áldást… a mintakép, Ábrahám példája szerint. Írva van: hitt Ábrahám, és Isten ezt igazságul számította be neki. A végső számítást Isten végzi, ő hirdeti ki az eredményt. Ő szabja meg követelményeket.  Ezek nem másról, mint a kegyelemről, az azt elfogadó hitről szólnak.

   Ezért a hitből valók Ábrahám igazi utódai. A választott nép a maga történelme során az Ábrahámhoz (Isten szövetségéhez) tartozásnak egész kritériumrendszerét, bonyolult rendszabályait dolgozta ki, törvények, előírások, regulák tucatjait állította fel (szokások, életforma, szertartások). De végső soron az egyedül döntő isteni feltétel maradt érvényben: a hit, a kegyelem elfogadása. (Történet: egy szigorúságáról híres egyetemi tanár közölte új csoportjával: nagyon magas elvárásai vannak diákjaival szemben, de ha valakinek gondjai adódnak, bizalommal hozzá lehet fordulni, szívesen segít. A csoportból a három ügyesebb diák nekiveselkedett a megadott feladatok megoldásának, a negyedik belátta: neki semmi esélye, igénybe vette hát a tanár által felkínált segítséget. Ő, a leggyengébb volt az egyedüli, aki átment a vizsgákon.)

   Az Írás előre hirdette az evangéliumot, ami – íme - már az Ószövetségben megszólalt: általad nyer áldást a föld minden népe… Tudjuk, hogy ez az ígéret igazából Krisztusban teljesedett be.

A hitből valók nyernek áldást… Az ószövetség népe elsősorban földi áldásokra gondolt: az egyéni, családi és közösségi életükben megmutatkozó sikerekre, gyarapodásra, a békességre. Nem kis dolgok ezek!

   Nekünk, akik az új szövetség gyermekei vagyunk, a mennyei áldásokra is gondolnunk lehet (és kell). A legnagyobbra, az üdvösségre is. Krisztus átértelmezte, átértelmezi múltunkat, jelenünket és jövőnket. Utat nyit nekünk Isten országába, az örök életre. „Elmegyek, hogy helyet készítsek”. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van”… Olvassuk csak el az Újszövetségben azokat az igeverseket, amelyek kimondottan az örök életről szólnak! Figyeljük meg, hogy milyen feltételeket sorolnak fel! Bár – gondolom - része passzív tudásunknak, mégis a meglepetés erejével hathat ránk az a felismerés, hogy egyetlen más feltételt sem találunk, csak azt, amit Krisztus helyettünk, érettünk, javunkra teljesített, és amit hit által nekünk tulajdonít.  Nagyon más irányba megy el sokszor emberek, közösségek tanítása erről a témáról. Másféle, emberi hangsúlyok, meglátások lesznek a fontosak. Persze, sok mindenről beszél a Biblia, sok parancs, intés, tanács fogalmazódik meg abban, de az örök élettel kapcsolatban semmi más kikötésről nem olvasunk. 

    „Örök élet beszéde van nálad” (Jn 6,68). Kinél?  Az ő parancsolata örök élet (Jn 12,50). „Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, és akit elküldtél, Jézus Krisztust” (Jn 17,3). Kicsodát? „Isten kegyelmi ajándéka az örök élet a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 6,22-23). Ki által? „Az örök élet reménységére, amit Isten… örök időknek előtte megígért” (Tit 1,2).  „Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak istenhez, hiszen ő mindenkor él, hogy esedezzél érettünk” (Zsid 7,25). Kiről van itt egyértelműen szó? „Hirdetjük az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk” (1 Jn 1,2). Kiben jelent meg? „Az ígéret, amelyet ő maga ígért nekünk, az örök élet” (1 Jn 2, 25). Ki ígérte nekünk? Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.(1 Jn 5,11) Senki másban. 

    Pál egyenesen kijelenti: a törvény cselekedetiben bízók átok alatt vannak… Nem is arról van szó, hogy a hit milyen külső formáit gyakorolod, hanem hogy miben bízol. Vajon abban, hogy vallásos vagy, hogy betartasz ilyen-olyan törvényeket, hogy eleget teszel ilyen-olyan előírásoknak, követsz bizonyos szertartásokat?  Ha csak ennyi, akkor átok alatt vagy. Akkor emberi erőlködés az, amit csinálsz, aminek lehet akár meggyőző földi eredménye, de nincs lelki haszna. Márpedig aki a mennybe készül, az nem lehet átkozott… (Mit mond a király a jobb keze felől állóknak?  „Jertek, én Atyámnak áldottai!” – Mt 25,34.)

    Miért állítja ezt az apostol? Mert írva van: „átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről meg van írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni”.  És mi nem tudunk megmaradni. Akinek a cselekedetekben, emberi teljesítményben van a bizodalma, az zsákutcába érkezik. Szépen kimagyarázhatja lelki bizonyítványát, képmutatóskodhat, de a tényen nem változtat. Hiába kapaszkodik a hegymászó a legszuperebb bilincsbe, karabinerbe, kampóba, kötélbe, ha az nincs a sziklához rögzítve…  

  Nem a törvény által… Ez világos, írja Pál, mert az ige messze hangzóan hirdeti: „az igaz ember hitből fog élni”. Az ő hite által… (Egy király versenyt hirdetett fiatal vitézeknek. Egy égő gyertyával a kezükben kellett a tengerpartról elindulniuk, és egy meredek hegyfokon épült vár udvarára égő gyertyával megérkezniük. Gyújtószerszám nem lehetett nálunk. A feladattal sikeresen megbirkózókra gazdag jutalom várt… Szakadt az eső, tombolt a vihar, néhányan mégis égő gyertyával léptek be a nevezett vár udvarára. Ui. a király meghagyta a kapuőrnek, hogy lángoló fáklyával várja a vitézeket, és ha valaki közülük megkérdezi tőle: meggyújtanád-e kialudt gyertyámat, akkor igennel válaszoljon. ) 

    Az igaz ember hitből él… Be kell látnunk, hogy önmagunkban semmi esélyünk és reménységünk, és éppen ezért (mindezek ellenére) hinnünk kell Istenben, és Abban, akit ő elküldött. Egyedül őbenne. Csodálatos az ő kegyelme!

   A törvényben nem is hinni kell, hanem azt megcselekedni. Senki ne mondja, hogy ő hisz a törvényben! Abban nem hinni kell, hanem azt tökéletesen betölteni. Azt nem kell hinnem, hogy ha egy versenyen (pl. Legyen ön is milliomos!) minden kérdésre hibátlanul válaszolok, akkor meg fogom nyerni azt. Ezt nem hinni kell, hanem megvalósítani… De lehetek-e ilyen biztos magamban? Nem szorongat-e elégtelenségem, gyarlóságom, bűneim tudata?

  Az igében – éppen e vívódások közepette - egy nagy fordulat áll be, mégpedig a Krisztus nevének említésével.  Megjelenik valaki, aki mindent újjá teremt. Aki reménységet gyújt a kétségbeesésben toporgó (vagy önhittség hamis glóriájától elvakult) ember számára. Milyen felszabadító ezt hallani: „Krisztus megváltott minket a törvény átkától”!  Értsük jól: a törvény igaz és szent, de bűneink miatt elérhetetlen mérce, halálos szentencia lett számunkra. A törvénnyel szembesülve kiderül, hogy vétkeinkkel megsértettünk Isten szívét, életformánkkal meggyaláztunk az ő nevét, magunkra vontuk igazsága haragját. Ítélet és átok alá kerültünk. 

   Krisztus megváltott minket… ez személyesen hangzik. Mellénk állt, kisegített, megszabadított ebből a szorult helyzetből… Hogyan? Úgy, hogy átokká lett értünk, mert írva van (Pál újból az Írást idézi): átkozott mindenki, aki fán függ. A mi Urunk ezt vállalta: miattam, helyettem, érettem. Magára vette a törvény átka alatt levő sorsunkat, elhordozta ítéletünket.

 (Mit szólnál ahhoz, ha egy ultrakonzervatív arab országban egy földről felvett bankjegy miatt – lopás vádjával -   letartóztatnának, kézlevágásra ítélnének (ott nem viccelnek!), és pár napi vizsgálati fogság után kivinnének a város főterére, odakötöznék kezed egy farönkhöz, egy eltakart arcú harcos állna melléd hatalmas, éles karddal, és kétségbeesetten, falfehér arccal várnád, hogy ez az abszurd dolog bekövetkezzék, amikor hirtelen egy ismeretlen férfi lépne hóhérod elé, és mondana neki valamit, nem értenéd, de téged eloldanának, félreállítanának, és az ő kezét vágnák le, …,  később megértenéd, hogy valaki, akinek megesett a szíve rajtad, helyet cserélt veled. Mit szólnál ehhez?) 

  És Pál boldogan beszél a megváltás következményéről: az Ábrahámnak adott ígéret Krisztusban a miénk lett, és megnyertük a Lélek biztosítékát, ajándékát… Nemcsak a büntetéstől szabadultunk meg, hanem csodálatos ígéret részesei leszünk. Üdvösségünk előzményéről és megvalósulásáról hallunk itt.

Jézus felemeltetett a keresztre, aztán dicsőségesen az égbe is. Előbb végtelen szeretetét, aztán örökkévaló hatalmát mutatta meg. 

  Egy drága végrendelet, bámulatos örökség birtokosai vagyunk, ami Ábrahám és az ő mennyei Utóda (egyes szám!), Krisztus révén lett a miénk. A később adott törvény (Pál a zsidó hagyomány alapján pontos számot közöl itt: 430 év múlva) semmiképpen sem írta át ezt a kegyelmi szövetséget, csak még világosabbá tette az Istenben való hit abszolút fontosságát. Azt, hogy nincs más út a megigazulásra, megmenekülésre (megérkezésre), csak a kegyelemé. 

  Az örökség (gondoljunk elsősorban a mennyeire!) nem a törvény alapján (mert annak feltételeit nem tudjuk teljesíteni), hanem az ígéretek szerint, Krisztusban, hit által adatik nekünk… Amikor szóba kerül az üdvösség témája a gyülekezetben, gyakran hallom ezt a bizonytalankodó, kicsinyhitű (vagy beteges bűntudatról árulkodó) mondatot: „hát, ha megérdemeljük”. Ezt nem is kell vitatnunk: nem érdemeljük meg. Senki. Pál apostol sem. Erre nem érdemes szót vesztegetni. Hanem azt kell meghallanunk és vallanunk is: kegyelemből, hit által, Krisztus érdeméért. 

   A feltámadás hite Krisztus feltámadásához, az Isten országába készülő reménységünk az ő mennybemeneteléhez kötődik. Benne hiszünk, és általa mindabban, amit őbenne nekünk ígért és nekünk ajándékoz Isten. És ahogy tudjuk, hogy eljön a holnapi nap, úgy azt is, hogy eljön a mi Urunk Jézus Krisztus, hogy „minket minden választottaival együtt a mennyei örömbe és dicsőségbe önmagához általvigyen”. Ámen.   

Fil 3, 20-21 (mennybemenetel du.)   

   Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, 

21 aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket. 

    Mindennapi beszélgetéseinkben, „komoly, fontos ügyeink” intézése, osztása-szorzása közben ritkán kerül szóba a menny, Isten országa. Ki beszélt róla az elmúlt napokban? Talán ritkán is gondolunk rá. Mintha nem is foglalkoztatna minket Krisztus Urunknak erre vonatkozó ígérete, a nekünk megszerzett, előttünk álló csodálatos lehetőség.  Földi tervezgetéseink között teljesen háttérbe szorul, mintha nem is számolnánk vele. Még nehéz helyzetekben, súlyos betegségben (amikor az evilági kilátások nagyon beszűkülnek) sem igen adunk hangot az üdvösséggel kapcsolatos reménységünknek. Mint akiknek nincs élő, kétségtelen hitünk, bizonyosságunk.

    Persze, istentiszteleteken gyakran előjön ez a téma, hitvalló énekeinkben is visszatérő refrén, de nem épült be igazán a gondolkodásunkba. Még azoknál a keresztyén közösségeknél is, ahol a tanításban nagyon hangsúlyos az utolsó időkre való készülés, a gyakorlatban abszolút a földiekért való harc kerül az előtérbe. Pedig nem hiteles Krisztus Urunk várása, ha közben igyekszünk anyagiakból a lehető legtöbbet megszerezni, a legtöbbet kicsikarni ebből a földi életből. 

   A menny szót is inkább jelzőként, és földi dolgokra vonatkoztatva használjuk. Így beszélünk élményről, ételről, látványról, stb. Két német szerzőt idézek a következőkben. Heinrich Heine egyik versében gúnyosan arról rímel, hogy ő itt a földön akarja megélni az Isten országát, a mennyet pedig átengedi „a verebeknek és az angyaloknak”. Talán azokat csúfolja ki, akik a jelenvaló világ feladatai, felelősségei elől – képmutató módon – a túlvilágra tekintő elvágyódásba menekülnek… A mennybemenetel történetében az angyalok is azt kérdezik a tanítványoktól: mit álltok itt nézve a mennybe, Jézus úgy fog visszajönni, ahogy láttátok őt elmenni. Ez legyen bizonyos számotokra. Éppen ezért vegyétek komolyan az ő parancsát, menjetek, tegyetek tanítványokká minden népeket. Másfelől, akármennyire kikérjük magunknak a német költő iróniáját, valójában jellemző ránk az általa képviselt mentalitás. A földi gondok, örömök, célok, vágyak, szenvedélyek teljesen lekötnek, és csak ünnepi pillanatokban jut eszünkbe Krisztus ígérete az örök életről. 

   A másik szerző Rainer Rilke, aki egyik prózai művében arról ír - éppen egy sírásó szájába adván mondanivalóját – hogy amiképpen az embereket a földbe, úgy Istent a mennybe temetjük el. Azaz elfeledkezünk róla, nem törődünk vele, törvényeivel, ígéreteivel, hanem foggal-körömmel, ha kell, egymást letiporva itt a földön próbáljuk elérni a boldogságot, sikert. 

   Krisztus Urunk tanítása a szent egyensúlyról beszél. A Hegyi beszédben azt mondja: keressétek először az Isten országát… A mulandó nem lehet fontosabb az örökkévalónál. Elhívásunk végső soron az üdvösségre nézve történt. Ez a hit, reménység ott kell legyen gondolkodásunkban, tervezgetésünkben, nemcsak tudat alatt, hanem nagyon is élő tudatosságként.   

   Ugyanakkor azt is komolyan kell vegyük, hogy szolgálattal bízott minket az Úr itt ebben a mulandó világban. Éppen az előbb idézett történetben hangzik el: lesztek nekem tanúim… Felelősek vagyunk – éppen Isten országa kontextusában – másokért, szeretteinkért, környezetünkért, önmagunkért. A földi élet előkészület, de ebben is teljes elkötelezettséget kell tanúsítsunk. Mint akik már itt elkezdjük az örök életet. 

  Pál apostol egy jogi kifejezést használva azt írja: nekünk a mennyben van polgárjogunk… Éles helyzetekben derül ki az, hogy mit jelent a földi polgárjog. Gyakran olvasunk arról, hogy pl. az Egyesült Államok egy háborús övezetből kimenti állampolgárait. Giorgio Perlasca 1944-45-ben a budapesti spanyol nagykövetség ügyvivője lett, több mint 5.000 zsidó nemzetiségű személy számára állított ki menlevelet (akik ezáltal polgárjogot kaptak arra, hogy az ún. védett házakban éljenek), megmentve őket a biztos haláltól. 

  Ez a mennyei polgárjog nem velünk született, hanem átruházott jog, amit valaki megszerzett, nekünk ajándékozott. Krisztusban, az ő érdeméért van meghívásunk az üdvösségre, sőt ő az, aki „a nekünk szerezett váltságban oltalmaz és megtart”… Aki ügyel, vigyáz ránk Lelke által, hogy a kísértések között el ne játsszuk ezt a jussunkat, oda ne adjuk egy tál lencséért, pillanatnyi előnyökért mennyei állampolgárságunkat. Vele kell tehát kapcsolatba maradnunk. Ez a legfontosabb! 

  Ha Krisztussal járunk, akkor tudjuk, hogy merre haladunk, merre igyekszünk, illetve hogy hova (igaz, hozzá) érkezünk. Ez a minket vele összekötő mennyei kapcsolat mindig élő kell maradjon. Nyitott kell legyen a szívünk, a fülünk. Szüntelenül figyelnünk kell rá, aki Igéje és Szentlelke által tanít, vezet, segít. 

   Mi tkp. nem is az üdvösséget várjuk, hanem – amint az apostol fogalmaz - Jézus Krisztust üdvözítőül. Üdvösségünk az ő személyéhez kötött. (Nem a család intézményének örülök, hanem családtagjaimnak.) Hogyan készülhetünk, hogyan lehetünk készek (a készülésben)? Úgy, hogy neki engedelmeskedve, neki szolgálva várjuk őt. 

   Aki, tudjuk, bár itt nem említi ezt az apostol, testté lett értünk, vállalta sorsunkat, magára vette bűneinket, megváltott, feltámadott, megdicsőült, és az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket. Pál itt arról akar valamit elmondani, hogy földi, testi létünkhöz képest milyen lesz az üdvösség, mi milyenekké válunk abban. És nem teheti ezt másként, mint megint Krisztusra utalva (számunkra minden benne és általa valósul meg).  

   Önmagához hasonlóvá tesz. Nincs ennél csodálatosabb körülírása az örök életnek. A HK is így tanítja: Krisztus dicsőséges testéhez hasonlatosak leszünk. Az ő létében, csodálatos lényében, indulatában, szeretetében fogunk részesülni, osztozni maradéktalanul. Általa, hozzá hasonlóvá válva valóban Isten gyermekei leszünk. Az ő újjá teremtő kegyelmének, közelségének a kimondhatatlan, öröme, békessége tölt be. 

   Hogyan történik ez meg? Azzal az erővel… A természetben (is) minden változáshoz energiára van szükség. A lelki világban is - a kegyelem, a bűnbocsánat, a Lélek megszentelő erejére… Utána néztem: ahol az Újszövetség ezt a kifejezést használja, ott valójában mindig arról az erőről beszél, amit Jézus ígért mennybemenetelekor a tanítványoknak (amely legyőz minden földi hatalmat és erőt - 1 Kor 15). 

   Amellyel maga alá vethet mindeneket. Ez két dolgot jelent: 1) legyőz minden ellenséget, minden rosszat. 2) Szeretetének oltalma alá vonja azokat, akik az övéi, akik benne hisznek, neki engedelmeskednek. Akarjuk-e, hogy ő uralkodjék rajtunk? Mert különben a gonosz fogja megtenni. Isten őrizzen, hogy – lelki értelemben - kikiáltsuk a maguk szabadságát!  A legnyomorúságosabb megkötözöttségbe fogunk kerülni. 

   Hanem kérjük: Urunk, te uralkodjál rajtunk, hogy hűséges bizonyságtevőid, szereteted áldott eszközei legyünk, és elérjünk oda, ahol uralmad korlátlanul érvényesül, a te országodba. Ámen.