Jn 1, 1-13 (karácsony I.)

1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. 1Móz 1,1; 1Jn 1,1 

2 Ő kezdetben Istennél volt. 

3 Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Kol 1,16-17; Zsid 1,2 

4 Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. Zsolt 36,10; Jn 5,26; 11,25; 1Jn 5,11

5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. 

6 Megjelent egy ember, akit Isten küldött, akinek a neve János. 

7 Ő tanúként jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. 

8 Nem ő volt a világosság, de bizonyságot kellett tennie a világosságról. 

9 Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba. 

10 A világban volt, és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: 

11 a saját világába jött, de az övéi nem fogadták be őt. 

12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, Róm 8,14-16; 1Jn 3,1

13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. 

   Meghatóak, szívet megérintőek karácsony külső eseményei: a szent pár elindulása Betlehem felé, a helyiek lelketlen, visszautasító magatartása, amivel ők idegenként szembesülnek, az istállóban megszületett, rongyokba pólyált, jászolba fektetett kisgyermek… angyalok megjelenése, a pásztorok, bölcsek látogatása. De karácsony mennyei előzményei, amiről mai igénk beszél, ezeknél is megdöbbentőek, egyenesen lélegzetállítóak. Nehezen tudjuk felfogni, hogy az, aki öröktől fogva Istennél volt, aki által a világ lett, hogyan jelenhetett meg ekkora alázatban, ilyen egyszerűen, szegényen, hétköznapian. A Fiú Isten hogyan érkezhetett egy ilyen Isten háta mögötti helyre, ennyire földhözragadt emberi körülmények közé?

   Egy történet arról szól, hogy egy szegény kisfiú el akart menni a királyhoz, hogy felköszöntse karácsonykor. De nem volt sem szép, ünnepi ruhája, sem szép karácsonyi énekeket nem ismert. Ő azonban mégis csak úgy, ahogy volt, odaállított, és ámulva csodálkozott rá a király köszöntésére a palota körül felvonuló díszes ünneplőkre, hallgatta a híres zenészek gyönyörű muzsikáját. Amikor rá került sor, és az őrök beengedték a palotakapun, megállt a tornác előtt, ahol a király fogadta a kántálókat, és zavarában elkezdett sírni. A király maga is meghatódott, és azt mondta neki: fiam, a tied volt a legszebb köszöntés, mert emlékeztettél arra, hogy Krisztus Urunk is sírva jött erre a világra, azért, hogy minket megvigasztaljon, és ilyen egyszerűen érkezett, mint te, hogy a gazdagokat is emlékeztesse: ő a mi legnagyobb kincsünk…

   Erről az egyszerűségről, ua. erről a mérhetetlen dicsőségről és gazdagságról szól ez az ismert igeszakasz is. Jézus Betlehemben született meg Heródes király idejében, de a karácsony nem ott és akkor kezdődött, hanem a mennyben örök időknek előtte. „Kezdetben” - ez a kifejezés valójában az örökkévalóságra utal, aminek végtelenségét mi csak így tudjuk körülírni. Az örökkévalóságban volt az Ige, úgyis mondhatnánk: Isten legbensőségesebb, legszemélyesebb gondolata, akarata, szándéka, végtelen szeretetben megnyilvánuló önkifejezése. Mindez az egyszülött Fiúban testesült meg, teljesült be. Ő maga Isten szeretetének megszemélyesülése. 

  János arról is beszél, hogy minden az Egyszülött által lett. Őbenne és őreá nézve. Jézus tanítja (Jn 5): a Fiú semmit sem tesz (tehet) önmagától.  De az Atya is mindent a Fiú által, érette akar tenni. Iránta való végtelen szeretetből. A tagadó formula még inkább megerősíti ezt: nélküle semmi nem lett. Ha pl. kijelentem, hogy teljesen másoktól függ az életem, akkor ez azt jelenti (s talán ez a megfogalmazás még kifejezőbb): mások nélkül egyáltalán nem tudok boldogulni. 

    Isten az ő szeretetét, legbensőbb indulatát, örökkévaló jóságát, ami Krisztusban összpontosult, a teremtett világ tudomására akarta hozni. Krisztus születése az örök Ige bemutatása a világnak. Hogy megtudja a világ, hogy Isten úgy szerette őt is, hogy egyszülött Fiát adta. Karácsony Isten atyai dicsekvése: „nézzétek az én gyönyörűséges, örökké szeretett Fiamat, milyen alázatos, milyen jóságos, milyen szelíd!” Isten Krisztusban legteljesebb önmagát, a szívét kínálja fel nekünk. Az Egyetlenegyet, aki a legdrágább. Ő a legnagyobb karácsonyi ajándék. (Isten még a kereszt nagy ráfizetését, a golgotai „black friday”-t is vállalta, hogy nekünk megváltásunk, örökké tartó ünnepünk legyen).

   Krisztus a világosság, vagyis az élet forrása az emberek számára. Születésének ténye, körülményei ezt tették nyilvánvalóvá: pásztorok, királyok, és sokan mások ezt a világosságot látták meg, ezt az életet nyerték meg őbenne. „Nekem az élet Krisztus”, írja Pál apostol (Fil 1, 21).  Külső világosság nélkül nincs földi élet (sokan fizikailag is nyomasztónak érzik ezt a természetes fényben szűkölködő téli időszakot), ua. belső világosság nélkül is a lelki halál állapotába kerülünk. Karácsony szokásaihoz hozzátartozik, hogy fényeket gyújtunk (a karácsonyi történetre is utalunk ezzel, amikor rendkívüli mennyei világosság ragyogott fel a pásztoroknak, fényes csillag jelent meg a bölcseknek), szép ez a hagyomány, ua. mélyen jelképes is, és éppen azt hirdeti: a lényeg az, hogy ez bent a lelkünkben is megtörténjen. Vajon, ott fénylik-e ez a világosság bennünk? A harag, gyűlölet, bűnös vágyak, gőgös indulatok könnyen elfojtják azt. Van-e ilyen Krisztustól kapott bővelkedő életünk? Egyik legnagyobb gondunk földi életünk hosszúságának, külső minőségének a kérdése, de a legfontosabbal, annak a tartalmával, belső kincseivel alig törődünk. Megvan-e bennünk az örökélet reménysége?

   Jézus születésével egy ünnep is született (amit azóta is tartunk). Egy ünnep, amely minket mennyei eredetünkre és igazi földi küldetésünkre emlékeztet. Arra, hogy céllal születtünk, és céllal halunk meg. Arra, hogy Isten lehajol a legkisebbhez is, és mindig velünk van. Krisztus felvette mulandó sorsunkat, hogy örök dicsősége részesévé tegyen. Azzal, hogy Krisztus – aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal - beleszületett, a világ már nem ugyanaz, mint volt előtte, bár a gonoszság továbbra is jelen van benne. De hisszük, hogy az uralom végül az ő vállán nyugszik meg.   

   Már a Krisztus születése, testet öltése történetében megmutatkozik a világ meghasonlottsága, Istentől való elszakadása. Vajon, ha egy konkrét esetben testvérünk, barátunk gyermeke maradna az utcán, hogyan reagálnánk, mennyire vennénk szívünkre a sorsát? Teremtő Istenünk Fia számára pedig nem került hely. Senki nem fogadta be. Isten Fia az istállóba szorul. Valami nagy baj van a szívekben! Nagyon rosszul rendeztük be ezt az Istentől ránk bízott világot. Annyi igazságtalanság, önzés, háború, kirekesztés, szívtelenség van jelen benne és közöttünk! Minden kirekesztett, megalázott, kisemmizett ártatlan gyermekben, emberben Krisztust utasítja el a világ. 

   Hallunk Keresztelő Jánosról, Jézus útkészítőjéről, akit Isten küldött. Az ige tanúnak nevezi őt, aki jött bizonyságot tenni a világosságról, hogy az emberek higgyenek általa… Nem benne, mert nem ő volt a világosság. Nem emberekhez, nem földi személyekhez, nem külsőségekhez kötődik a hitünk. Hanem az Ige az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert. Akármennyit állunk a fényben, ha az kialszik, rögtön sötétbe borul az arcunk… Nem elég megvilágosodni, nekünk a világosságban kell járni. Nem elég csak megmártózni karácsony gyertyafényes hangulatában, az ünnep lelkületét kell hordoznunk. 

   Eljött a világba, aki által a világ lett, de a világ nem ismerte és nem ismeri fel őt, még az övéi sem akarják befogadni. Milyen ítéletes ez!  A szabadulásra szoruló nem ismeri fel Szabadítóját… Miért? A világ magának akar élni, magát akarja ünnepelni. Isten elindul feléje, de ő Isten nélkül akarja járni útjait. (Ismertem egy gyermekeiért mindent megtevő édesapát, aki hosszas keresés után megtalálta otthontól eltűnt, rossz társaságba keveredett, önpusztító életet folytató fiát, de az makacsul visszautasította apja könyörgő kérését, hogy jöjjön haza.) János írja: aki a bűnben akar maradni, az nem lép ki a világosságra, hogy bűnei le ne lepleződjenek. Rejtőzködő életmódot folytatunk. Nem akarunk a világosság fiai lenni. Kényelmesebbnek tűnik ez az állapot, pedig nagyon kínos következményei vannak.

  Mégis akadtak olyanok, akik befogadták. A nagy emberi tagadáson, szívünk keménységén rést tör Isten kegyeleme. Voltak és vannak, akik beengedik Krisztust az életükbe, és ezzel megtartó hatalma alá kerülnek. Aki befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Saját isteni jogait, méltóságát, hatalmát, jóságát, irgalmát osztotta meg azokkal. Karácsony nemcsak Isten leereszkedő könyörülete, hanem minket felemelő tette is, nemcsak elesettségünk nyilvánvalóvá válása, hanem hatalomban, dicsőségben való részesedésünk is Krisztus által. 

   A jászolban fekvő kisgyermek égnek és földnek Ura. Tudatában kell lennünk annak a hatalomnak, erőnek, amit általa kapunk. A szeretet mennyei energiája ez. „Nagyobb/erősebb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1 Jn 4,4).  Isten Fia, aki megüresítette magát, és alázatos, szolgai formát vett fel, erősebb Heródesnél, Augustusnál, és a mai Heródeseknél és Augustusoknál is.  Sokszor ismételgetjük: a gonoszság uralkodik ezen a világon. De higgyétek el: csak ideig, óráig. Isten diadalra viszi jóságát, szeretetét. „Mert erősebb a baltánál a fa/s a vérző csonkból virradó tavaszra/új erdő sarjad győzedelmesen./S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda/a gyilkos vasat rég felfalta már/s a sújtó kéz is szent jóvátétellel/hasznos anyaggá vált a föld alatt... (Wass Albert: Üzenet haza).

   Istentől születettek vagyunk Krisztus által. Karácsony tehát mindnyájunk születésnapja is. Mert Krisztus azért született, hogy Isten gyermekei legyünk, új életet, és majd üdvösséget nyerjünk.  Ilyen drága ajándékok kerülnek a lelki karácsonyfa alá. Mindez Krisztusért, aki adatott nekünk. Áldott legyen Isten érte neve! Ámen.