Lk 2, 8-12 (kar. I/du., gyerekek)

8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 

9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 

10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz:

11 üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ézs 9,5

12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 

    Jól ismert történet… Sokszor hallottuk, kívülről tudjuk. Vajon meg is untuk? Vajon elegünk lehet abból, hogy szeretnek, hogy kedvesek velünk az emberek? Engem – bár ezredszerre hallom - mindig megérint, meghat, szíven talál a Jézus születésének az elbeszélése. Lukács evangélista nagyon egyszerűen, röviden írja le az eseményeket, tisztában van azzal, hogy nem lehet szavakkal kifejezni azt, ami akkor történt. Annak a csodája máig hat, öröme, áldása ránk is kiárad. 

   Azt tudjátok, hogy mi karácsonykor nemcsak régi szép jeleneteket idézünk fel Jézus születésével kapcsolatban, hanem hit által valójában vele ünnepeljük az ő születésnapját. És az igét is úgy hallgatjuk, hogy abban az evangélista szavai által valójában ő mondja el, hogy mi is történt akkor vele Betlehemben. Majd az Isten országában a részletekre is rákérdezünk: Uram, Jézus, te nem fáztál ott az istállóban? Nem ijedtél meg a pásztoroktól? Mit énekeltek az angyalok?   

   Az igében a lehető legegyszerűbb szereplőket, legmindennapibb helyszínt ismerjük meg. Ilyen szavak szerepelnek az evangéliumban: pásztorok, vidék, szabad ég alatt, őrködés, éjszaka, nyáj. Hát ebben nincs sok izgalmas! És a pásztorok életében ez hosszú napokon, heteken, hónapokon, éveken át így ment: éjjel és nappal ott voltak a szabad ég alatt a nyáj mellett. Monoton, mindennapi rutin. 

    De egy éjszaka váratlanul szokatlan fordulat áll be az események megszokott menetében. És itt csupa újszerű, izgalmas fogalom hangzik el: az Úr angyala (már ez elég lenne a szenzációhoz), megjelenik, ragyog, Isten dicsősége. Kiderül: van egy mennyei világ is. És ez most megjelenik, megmutatkozik. Karácsony arra tanít, hogy ne csak a földit lássuk, mert az akkor sem elég, ha szépen kidíszítjük. A csodálatos, dicsőséges mennyei hátteret kell felfedeznünk. Isten országának tündöklő valóságát, ami akkor feltárult a pásztoroknak, mert – jelképesen szólva – megnyíltak a menny kapui, hogy Jézus lejöjjön erre a földre. 

   A pásztorok nagyon megijedtek. Ez természetes. Egy teljesen ismeretlen jelenséggel szembesülnek. Számtalan éjszakát töltöttek kint a mezőn, de ilyet még nem láttak. Mi megszoktuk a földi valóságot… bele is tudunk szürkülni abba. Ilyen a világ, ilyenek vagyunk mi. (Karácsony azt tanítja: amit látunk, az nem a teljes valóság.)  Amikor feltűnik, megmutatkozik Isten mennyei világa, akkor elámul, megijed az ember.

   Az angyal azonnal szól is: ne féljetek! Lukács evangéliumában ez az első „megszólalás” a Jézus születése történetében. Gyerekek, szoktatok-e félni? Sötéttől, kutyáktól, vizsgáktól, attól, hogy valami baj történik? (Tudom, hogy vannak nagyon kemény legények köztetek is…. Egyik fiúcska új iskolába került, régi osztálytársai megkérdezték tőle, hogy ott milyen ott, nem fél a nagyobbaktól. Azt válaszolta: „csak attól félek, hogy valamelyiket megverem.” A bennünk levő rossztól is őrizkednünk kell, de félni általában másoktól szoktunk.) Igaz, milyen jól esik, amikor ilyen szorongató helyzetekben a családból egy felnőtt hozzátok lép, és azt mondja: ne félj! Krisztus születése, ami bár meglepő, érthetetlen módon történt, nem félelmet akar okozni, hanem örömet. Benne megszületett mindnyájunk mennyei testvére, aki a legnagyobb bajban is velünk van, megvéd, a legnagyobb nehézségben is megsegít.  

    Ezt mondja az angyal is: hirdetek nagy örömet, amely mindenkinek öröme lesz. Nemcsak egyeseknek. (Senkinek nem mondhatjuk: neked nem született Jézus). Vajon mindenki befogadja? Azt látjuk, hogy nem… Igaz, milyen jó békességben élni? És sokan mégis háborúzni akarnak. Milyen jó jót tenni, és sokan mégis bántanak másokat. Hát ilyen sokszor ma rosszat választó, mogorva emberek közé érkezett Jézus, hogy megtanítsa őket a jóra, a szeretetre. És arra, hogy örülni tudjanak. 

    (Az öröm feltétele a szívben van… és személyekhez kötődik. Egy gyerek mondta: ha karácsonykor egyetlen ajándékot lehetne kérni, akkor járnék a legjobban, ha a szüleimet választanám, mert tőlük mindent megkapok: ha éhes vagyok, ennem adnak, ha beteg vagyok, orvoshoz visznek, és ha nagyon sokat kérlelem őket, még egy új telefont is vásárolnak, és mindezt nemcsak egyszer, hanem folyamatosan… Ennél jobb ajánlatot még egyik reklámban sem láttam.)

  Az Isten által mindenki számára elkészített örömnek az az alapja, a lényege, hogy Üdvözítő született. Aki megvált, megtart, aki örök életet ajándékoz. Ő Úr és Krisztus. A legmagasztosabb küldetéssel érkezik. Olyat hoz, amit a szívünk mélyén a legjobban akarunk, de amit saját erőnkből nem tudunk elérni. Mi nem tudjuk üdvözíteni magunkat. Még igazából boldoggá tenni sem. Mert mi csak magunknak akarjuk a boldogságot megszerezni, pedig azt csak másokkal együtt tudjuk átélni, úgy, ha nem zárunk ki senkit. (Gyerekek fociznak, egy idősebb, vagány fiú érkezik, mindenkit lezavar a pályáról, és azt mondja: én egyedül akarok játszani. Hát lehet egyedül focizni?)  

  Karácsony nemcsak egy szép történet, tanítás, nem mese (az sem mese, hogy pl. Kristófnak van egy kistestvére, igaz?), hanem megtestesült valóság: egy kisgyermek, aki bepólyálva fekszik a jászolban. Nagy kérdésünk az, hogy mit tehetnénk, hogy minket és minden embert valóban betöltsön a karácsonyi öröm. Annyi gond, baj van ezen a világon, önzés, rosszindulat, harag, veszekedés, háború… Annyi minden elrontja a kedvünket, elveszi a békességünket. Mit kellene tenni? 

   A pásztorok egy kisgyermeket találtak, aki olyan volt, mint az ő gyerekeik. Aki Isten szeretetét, békességét, irgalmát hozta el nekik és mindenkinek. Ennek a boldogságát élték át a lelkük mélyéig, és ezért mehettek tovább hálával, békességgel. Hiszem, hogy megváltozott az életük, öreg korukig erről beszéltek, és amikor csak szóba került a régi élmény, mindig könnyes lett a szemük.  

    Mit gondoltok: mi lenne, ha mindenkihez megszületne Jézus, valóságosan! Mit tennének az emberek, ha egyik nap egy mennyei kisgyermekkel, az Isten egyszülött Fiával a házunkban ébrednének?  A hadvezéreknek nem lenne idejük háborút szervezni, a katonáknak is haza kellene menni a frontról, hogy gondozzák ezt a drága kis gyermeket, hogy gondoskodjanak róla. A bárokban sem ülnének naphosszat az emberek, mert sokkal nagyobb öröm lenne Jézussal együtt lenni, látni mennyei mosolyát. Gyerekek sem bámulnánk a tévét, okos telefont reggeltől estig, mert sokkal érdekesebb lenne ezzel a mennyei gyermekkel játszani, vele együtt szívből nagyokat nevetni. Megtanulnánk tőle kedvesnek, jónak, boldognak lenni, és megváltozna, átformálódna a világ. Szeretete betöltene minket. Vele indulna és fejeződne be minden napunk. Egy nagy, általános karácsony köszöntene az emberiségre. Igaz, milyen szép lenne, és milyen nagy szükség van erre!?

  Jézus meg akar születni a szívünkben, és azt szeretné, hogy megtanuljuk tőle (a Gyermek tanítja a „nagyokat”) a szelídséget, jóságot. És ha őt befogadjuk, akkor velünk marad, és megtelik az életünk, a világunk az ő szeretetével, békességével, irgalmasságával. „Jöjj, Úr Jézus, jöjj, szívünk vár!” Ámen.