Lk 2, 8-14 (karácsony II./ du., vázlat)

   8 Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 

9 És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 

10 Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz:

11 üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Ézs 9,5

12 A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban. 

13 És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: 

14 Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat. Lk 19,38

    Jól ismerjük ez az igeszakaszt (ezen az ünnepen már másodszorra olvastuk fel), a születéstörténetnek ezt a jelentét, talán már nem is tudunk eléggé odafigyelni rá, nem is tudunk örülni neki. Pedig a nagy öröm ma is érvényes, ma is be akarja tölteni a szívünket, elűzve gondokat, bajt, félelmet.

   A kép megszokott, egyenesen otthonos: dombos vidék, nyájat őrző pásztorok. Nem szívesen lennénk most az ő helyükben. Nehéz munka, sok vesződéssel jár. A legegyszerűbb emberek szokták vállalni. 

   Az evangélium beszámolója szerint a mennyei követek nekik jelennek meg először, a jó hírt ők, a legegyszerűbbek hallják meg mindenki előtt. Tudjuk, karácsony a mennyből indul, de íme, az Isten szeretete a legmélyebbre hajol… egészen addig, ahol vagyunk. Senki nincs kizárva: sem származása, sem foglalkozás, sem vagyoni helyzete miatt. (Ha a de. megállt volna a szemetes autó a templom előtt, és a fiúk bejöttek volna, nagyot néztünk volna, pedig a karácsony legalább annyira az övék is, mint a miénk, akik túlcifráztuk, és a lényegről sokszor elfeledkezünk).  Úgy gondolom, Istent ma is könnyebb megtalálni a szegénységben, a nehézségben, a mélységben.

  Hirtelen csodálatos dolgok történnek, megjelenik Isten angyala, közel jön a menny a földhöz (sokszor elfeledkezünk a menny valóságáról), körülragyogja őket Isten dicsősége. 

   Lukács leírásában a karácsonyi történetben az első „megszólaló” egy angyal, aki azt mondja a pásztoroknak: ne féljetek. Mert félünk: bajoktól, gondoktól, jövőtől. (Gondoljunk arra, hányan érték meg ezt az ünnepet betegségben, nehézségek között, csalódásban, magányosan, szenvedésben, szomorúan, üldözésben, háborúban, gyászban.) Mennyi szorongás van a szívekben! A félelem az egyik legnagyobb sötét energia a lelkünkben. Ezt a rossz, nyomasztó érzést akarja Isten belső örömre változtatni… „Nagy örömet hirdetek”, hogy az kiűzze szívetekből a bút, a gondot, és betöltse békességgel, hálával. 

   Ennek az örömnek az alapja az, hogy Üdvözítő született. Valaki, aki hozzád, aki neked, aki érted jött. Aki megvált, aki megszabadít. Aki a legnagyobb jót adja neked, amit nem tudsz magadnak megszerezni. A bűnesetben az ember olyan akart lenni, mint az Isten, és azóta is (kényszeresen) át akarja venni Isten szerepét: üdvösséget akar gyártani magának sikerekből, jólétből, erőből, halatomból, vagyonból. De mennyi kudarc kíséri ezt a próbálkozását! Talán sikerül sokat szerezni, sok mindent elérni, de a lélek közben üres és örömtelen marad. Az emberek soha nem voltak ilyen gazdagok, mint most, soha nem éltek ilyen kényelmesen, soha nem állt ennyi lehetőség előttük, most kellene a legboldogabbak legyenek. De nem ezt látjuk. Mintha valami belső erő megakadályozná azt, hogy örülni tudjunk (és ezért tesszük tönkre mások örömét is). A földről nem visz út a mennybe, csak fordítva. Csak Krisztusban. Csak az által tudunk felemelkedni, aki alászállott. Szükségünk van Üdvözítőre, megváltásra. Aki Úr, és Krisztus, aki hatalmas, aki meg tud menteni, szabadítani… 

    A jel pedig, a bizonyíték, a „garantia salutis” egy kisgyermek. Egy élő személy, a testté lett Isten Fia (és nem valami mennyei „varázserejű” tárgy, szent kard, csodagyűrű, vagy akármi.) Egy istenember! 

Egy hozzátok, gyermekeitekhez hasonló kisded, akit be kell pólyálni, aki 100%-ban magára vette emberi mivoltotokat, aki alávetette magát „a földi lét” kemény törvényeinek. Egy gyermek, akiben ott van a ti sorsotok, akiben egyszerre kell meglátnotok Isten végtelen kegyelmét és esendő önmagatokat. A ti békességetek, megváltásotok kezese ő, a ti reménységetek, megtartatásotok növekszik abban a gyermekben. Úgy nézzétek, úgy csodáljátok, úgy imádjátok!

    Ezt a csodát nem is lehet szavakkal kifejezni. Olvastuk: az angyallal mennyei seregek sokasága jelenik meg… akik dicsérik az Istent. Karácsonykor nem is okoskodni kell, magyarázni azt, ami felfoghatatlan … hanem Istent magasztalni. A karácsonyi történek mindenik fordulatánál jelen van az Isten dicsőítése. Akkor hát „zengjen ajkunkról is hálaadó ének.” Karácsony boldog titkához úgy kerülünk közelebb, ha áldjuk az Úr nevét már most, s egykor örökkön örökké azért, hogy könyörült rajtunk és megváltott egyszülött Fiában. Ámen.