Kol 1, 12-20 (nagypéntek de.)

12 Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. ApCsel 26,18; 1Pt 2,9 

13 Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába, 

14 akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata. Ef 1,6-7 

15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. 

16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. 

17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. 

18 Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első. Ef 1,22-23 

19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék, 

20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent a földön és a mennyben úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által. Ef 1,10; 2,16

21 Titeket is, akik egykor Istentől elidegenültetek és ellenséges gondolkozásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, 

22 most megbékéltetett emberi testében halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. 

23 Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt, és amelynek én, Pál, szolgájává lettem. 

   Nagypéntek nemcsak a bűnbánatról szól, az nemcsak a Jézus szenvedéseire való emlékezés és saját testi-lelki gondjaink, bajaink, fájdalmaink felidézése, hanem a hálaadásnak az alkalma is. Valaki életét adva nekünk békességet szerezett, minket minden kárhoztatástól szabadokká tett. Vajon átérezzük-e ennek az áldozatnak a nagyságát, ennek a megváltásnak az örömét? (Valójában mindent ennek köszönhetünk: azt, hogy bizalomban élhetünk, reménységgel tekinthetünk a jövő fele... Ma már sokan úgy ünneplik a húsvétot, hogy üdülni mennek, éttermekben helyet foglalnak, vagy baráti mulatságokat szerveznek. Svájci lelkészbarátom mondta, ahol ez a jelenség még elterjedtebb: ha ezek az emberek nem is tudatosítják magukban, de a vakációzás is, az önfeledt üdülés, a hangos ünneplés lehetősége Krisztus golgotai halálának köszönhető. És ha az emberek nem is hálásak különösképpen ezért, mégis haszonélvezői Krisztus jótéteményének… Egy történetet olvastam: egy apa egyedül, nehezen nevelte egyetlen fiát, sokat fáradozott érte, annak súlyos gyermekkori betegségében egy vagyont költött a gyógyulására. A fiú felnőve nem lett hálás, és egyszer, amikor bántalmazta is édesapját, az azt mondta neki: fiam, hogy most meg tudsz verni engem, azt is nekem köszönheted. Fáj, hogy így bánsz velem, de örülök is, hogy ennyire megerősödtél.)   

   Pál a Krisztus megváltó munkájának a végső céljára tekint. „Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett”… minket az alkalmatlanokat. Nagypéntek a mennyből indult, Isten örök megváltó akaratából, Isten atyai szívéből, az egyszülött iránti végtelen szeretetből, irántunk való végtelen irgalomból. Ebből a kettőből lett a kereszt. Megváltó Urunk így szerezte meg (vissza) nekünk a szentek örökségét, így szabadított meg a sötétség hatalmától, és vezetett el minket az élet világosságába. Eszünkbe jut Jézus tanítása: „aki engem követ, nem járhat a sötétségben”… 

   A sötétség kísértése megmarad, de nyitva áll előttünk az út Krisztusban a világosságra. Ő azért harcolt meg a sötétséggel, azért vett keresztet a vállára, hogy mi a hit világosságában járhassunk. 

   Van egy elgondolkoztató mondat: „átvitt szerelmes Fia országába”… Vajon ez megtörtént már? Igen, az Ige határozottan állítja ezt. Nem vagyunk jövevények és zsellérek, Krisztus örököstársai vagyunk (Ef 2,9/Róm 8,17). Az erről szóló mennyei okmányra, bizonyítványra rákerült a hitelesítő pecsét… És személyesen Krisztus a garancia, „akiben van a mik váltságunk, bűneink bocsánata”. Nem a mi érdemünk, nem a mi teljesítményünk. A nagypénteki történetben Isten igazságát egyedül Jézus képviseli, Pilátus ingatag, megalkuvó alakjában még látunk valami próbálkozást az igazság melletti kiállásra, de a sokaság egészen a másik oldalon van: lázadás, bosszúvágy, elvakult gyűlölet, keményszívűség, hitetlenség, hálátlanság jellemzi. Hű képe ez a mi magatartásunknak. A bűnre egyetlen megoldás a megbocsátás, a bűnösnek egyetlen esélye a megváltás.

   És egy gyönyörű vallomás hangzik el Jézusról, akiben Isten véghez vitte megváltásunkat. Nagyon magasról, a menny dicsőségéből indult az ő „pályafutása”, ami a kereszten érte el célját. Szeretete, jósága, irgalma indította arra, hogy eljöjjön, és megváltson minket.

   Ő előbb volt mindennél, benne teremtetett minden, láthatók, láthatatlanok, minden földi és mennyei hatalom neki van alávetve. És nemcsak benne teremtetett, hanem minden benne áll fenn. A mi életünk is. Minden lélegzetvételünkben tőle függünk. Minden lélegzetvételünk őt kellene hirdesse. Vajon így van, sokszor nem a bűnös indulatok, a harag lihegésér hallatjuk? 

   Ez a magasztos leírás mintha szöges ellentétben állna a golgotai kereszten függő Messiás képével. Megalázva, kigúnyolva, agyonkínozva látjuk őt, aki haláltusáját vívja. Ő lenne az, akinek adatott minden hatalom, akiben minden teremtetett és fennáll? Fel lehet ezt fogni? Van ekkora alázat, van ekkora szeretet? Isten örökkévaló, teljes hatalommal rendelkező Fia ott vonaglik a véres keresztfán. Engedelmesen tűr és szenved mindent. Azért, hogy elégtételét szerezzen… Emberi világunkban ennek az érthetetlen kegyelemnek az igazságát csak távolról, homályosan megvilágító párhuzamos történeteink vannak. 

  Egy király, amikor látta, hogy katonái körében nagyon elharapódzott az iszákosság, nagyon szigorú törevényt hozott. 49 botütés jár annak, akit italfogasztáson kapnak. Az első delikvens, akit a király elé vittek, egyik öreg, hűséges katonája volt, aki szolgálat idején valakitől elfogadott egy pohár bort. A király felmérte, hogy kiszolgált vitéze nem bírja ki a büntetést, és azt mondta testőreinek: a törvény törvény, végre kell hajtani, de most én fekszem a deresre e helyett az ember helyett. Igazságosan számoljátok ki az ütéseket. 

    Krisztus, aki önmagát adta értünk, az egyház Feje. Lehet-e más valaki? Hiszen ő vérén szerezte birtokát. Hiszen teljességgel ő mentette meg népét. És az egyház nemcsak földi szervezet, hanem mennyei elhívatása van: mert Krisztus nemcsak meghalt a kereszten, de fel is támadt, ő lett a halottak közül az elsőszülött (milyen mély értelmű kifejezés: éltre születni a halálból, erről szól a húsvét). Nagypéntek sötétsége fölött ott dereng húsvét fénye, ragyogása. 

  Gyönyörűek a 19-20.versek – ezekért választottam ezt az igeszakaszt. „Tetszett a Teljességnek” (milyen kifejező megnevezése ez a Szentháromság Istennek… minden jóság, szeretet, irgalom, világosság, öröm teljessége), hogy Krisztusban lakjék, benne megmutassa meg önmagát, végtelen kegyelmét a világnak.

  És… megbékéltessen minket (valójában mindenkit) önmagával. A megváltás kulcsszava ez: megbékéltetni. Képzeljétek el: az ukrajnai háború, az iráni háború, a szomáliai vérengzések (ahol naponta emberek tucatjai halnak, sérülnek meg, tömegek élnek rettegésben) közepette kerülne valaki, aki előállna, és azt mondaná: én feláldozom az életem, hogy békesség legyen. És a katonák letennék a fegyvert, és véget érne a szörnyű pusztítás. Mekkora öröm, milyen felszabadító érzés lenne! Megint lehet élni, jövőt tervezni.

  Hogyan szerzett békességet: a kereszten kiontott vére által. Újszövetség legfontosabb tétele. Hitünk alapigazsága. A HK is megkérdi, sokak számára botránkozás vagy bolondság (Pál óta): miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie. Ismerjük a káté feleletét. Mert Isten igazságának… Egy kicsit elvont a válasz. De gondoljátok el: hogy lehetne a világon, bennünk levő sok gonoszságnak véget vetni? Kinyitni a börtönajtókat, eltörölni minden törvényt? Igaz, az világos, hogy nem ez lenne a megoldás. Csak nagyobb lenne a káosz, az erőszak. Csak úgy lehetne visszaszorítani a rosszat, ha az emberek valahogy belátnák (személyesen, egyenként), hogy bűneiknek, gonoszságuknak következménye van: kifele és befele is (és felfele is). Hogy sebeket ejtünk, hogy fájdalmat okozunk másoknak, és beszennyezzük a lelkünket. (Egy történet szerint egy angyal jelent meg egy családnál, örömmel befogadták, de az angyal azt mondta: ha veszekedtek, rosszat mondotok egymásról, akkor sebek fognak megjelenni rajtam. Az elején vigyáztak, de aztán egyre gyakrabban előfordult, hogy bántották egymást, az angyal arcát, testét egyre jobban beborították a vérző, fájó sebek. Megkérdezték tőle: miért van ez. Azt válaszolta: tudjátok, ezek a sebek rajtatok kellene megjelenjenek, de én magamra veszem.) 

   A keresztre nézve látjuk, hogy bűneinknek következménye van, és azt is, hogy valaki magára vette, elhordozta, hogy nekünk békességünk legyen. Isten nem bűneinkre néz, hanem egyszülött Fia áldozatára, és érette könyörül rajtunk, irgalmaz nekünk. Mintha azt mondaná: „ha már annyit szenvedtél értük, ha így szereted őket, akkor megbocsátok nekik, örök kegyelmembe fogadom őket”.

  Nagypéntek békességünk áráról és bizonyosságáról beszél. Fogadjuk hittel, töredelmes szívvel, és legyünk nagyon hálásak. nemcsak a bűnnek, a kegyelemnek is következménye van: megújult, Krisztusnak szolgáló, a tőle kapott békességet tovább ajándékozó élet. Ámen.