Róm 13, 8-14 (mennybemenetel du., vázlat)

8 Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. 

9 Mert ez a parancsolat: „ne paráználkodj, ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét”, és bármi más parancsolat ebben az igében foglalható össze: „Szeresd felebarátodat, mint magadat!” 2Móz 20,14; 3Móz 19,18; 5Móz 5,18 

10 A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése. 1Kor 13,4-7 

11 Ezenfelül tudjátok, hogy az idő sürget: ideje már az álomból felébrednetek, mert most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk. Ef 5,8-16 

12 Az éjszaka múlik, a nappal pedig már közel van. Vessük el tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. 

13 Mint nappal illik, tisztességben éljünk: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, 

14 hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne kényeztessétek úgy, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.

    Ennek az ünnepnek már a neve is idegenül cseng sok keresztyén számára. A csupán a földiekre összpontosító gondolkodás nem tud mit kezdeni a mennyei világ realitásával. Pedig igaza van Pálnak: ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Jó tehát tanulnunk ezt a lelki fölfele nézést, tudatosítanunk magunkban életünknek ezt a transzcendens, az örökkévalók fele való irányultságát. 

    Másfelől a mennybemenetel ténye, mennyei elhívásunk reménysége nemcsak egy távoli eseményre irányítja a figyelmünket, hanem áthatja mindennapi cselekedeteinket, életvitelünket. Ha tudjuk, hogy ennek az életnek folytatása van, akkor annál komolyabban vesszük azt. Sokszor mondjuk felületes hozzáállásunk miatti lelkiismeretfurdalással: ó, ha tudtam volna. Az ismert karácsonyi énekben mondja a bűnbánó gazda: „ó, ha tudtam volna, hogy te vagy Mária”.  

  Nos, „tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben”. Tudjuk, hogy – egyik énekükre hivatkozva - amikor elfogy az út, az Úr nyit nekünk a mennyben kaput. Ezért ehhez mérten élünk, dolgozunk, viselkedünk.

    Nagyon gyakorlatias tanács hangzik el, ami aztán általános erkölcsi paranccsá tágul: senkinek ne tartozzatok, csak azzal, hogy szeressétek egymást. Ez a tartozás-tudat ott kell éljen bennünk. Mert aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt. Visszautasító, önző magatartásunkat ki lehet magyarázni, jogilag meg lehet indokolni, rossz tapasztalatokra lehet hivatkozni (hogy ti. hányszor visszaéltek a jóságommal), de ha nem szeretettel, nem megértéssel, az ő javát keresve viszonyulsz a másikhoz, akkor áthágod a Krisztus törvényét. 

  Értelmezi is Pál: minden előírás, parancsolat (ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj) ebben az egyben teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint magadat. Akarod-e azt magadnak, amit a másikkal teszel, szeretnéd-e, hogy a te sokat hangoztatott igazságod szerint járjanak el mások is veled? 

   A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak… A törvényben a sok tiltó szó ezt a gondolatot hangsúlyozza. Persze, a szeretet több, mint „nem rosszat tenni”, de a mások bántása semmiképpen sem fér össze vele. Sokszor ezzel sem vagyunk tisztában. Én szeretem, bizonygatjuk, de közben rosszat mondok róla, ítélkezem fölötte, félrelököm, ha az érdekem (vagy pillanatnyi indulatom) úgy kívánja, a kárára járok el. Ami rosszat okoz, az nem származhat szeretetből. A törvény célja a rossz kiiktatása, a szeretet tehát a törvény betöltése. 

   Miért fontos erről beszélni ezen az ünnepen, hogy kerül ez a két téma ebben az igeszakaszban is egymás mellé? Úgy, hogy örök életünk garanciája éppen ez az isteni szeretet. Ez áll Krisztus megváltói küldetésének hátterében. Ez a mi hozzá tartozásunk jele, bizonyossága, feltétele is: „arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok”. Vajon mennyire vesszük komolyan tanítványságunkat, mennyiben törekszünk erre a szeretetre? Van egy ismerősöm, szenvedélyes testépítő, és gyakran idézi egyik bajnokot: „azt a napot, amelyiken nem edzettél, kitörölheted a naptárból”. Vajon a szeretet gyakorlása ilyen mindennapi ambíciónk? A szó szoros értelmében vett testi sikerekért mennyi mindent vállalnak az emberek, mit teszünk mi a lelki célokért?

   Annál is inkább, mert sürget az idő… Úgy is mondhatnánk: a Krisztus mennybemenetelével elkezdődött az előreszámlálás. A biztosan megszerezett üdvösségre készülünk. És ez erős belső motiváció kell legyen számunkra. Krisztus Urunk utal arra tanításában (Jn 9,4): amíg nappal van, addig kell munkálkodnunk. Pál apostol is írja: amíg időnk van, cselekedjünk jót mindenkivel (Gal 6,10). Itt nem az érdemszerzés gondolata a hangsúlyos, hogy ti. igyekeznünk kell minél több jó pontot gyűjteni, hanem az, hogy hálából ki kell használnunk az itt rendelkezésünkre álló időt a jóra, mások szolgálatára, Krisztus szeretetének megismertetésére. A hit fő kérdése nem is az, hogy milyen áldásokat akarsz kapni, milyen célokat akarsz elérni Krisztussal, hanem az, hogy mit vállalsz érte. Az üdvösség megszerzése nem lehet egy önző becsvágy, hiszen az a megváltás gyümölcse, a kegyelem ráadása, és ha így van, akkor nem lehet semmi sem fontosabb számunkra, mint engedelmeskedni annak, akitől ezt a kimondhatatlan ajándékot kapjuk.

    Gyermekkorunkban édesanyám ritkán ment el akárhova is otthonról, egyszer mégis – nyári vakáció volt - hiányzott egy napot, elkísérte valahova édesapánkat. Elhatároztuk, hogy meglepjük, takarítani fogunk a házban (mert mindig neki kellett rendeznie utánunk). De úgy gondoltuk, hogy előbb – hosszú a nap! – játszunk egyet. Aztán elbújócskáztuk a délelőttöt, a délutánt is, estére kaptunk észbe, hogy terveztünk valami szépet és jót, de már késő volt nekifogni, a szülők hazaérkeztek. Az idő sürgetett volna, csakhogy a szórakozás elvonta a figyelmünket. 

  Ideje az álomból felserkennetek, mert közelebb van az üdvösség, mint amikor hívőkké lettük. Világos, logikus tanítás: napról-napra közelebb kerülünk ahhoz a pillanathoz, amikor megállunk megváltó Urunk színe előtt. És mégis milyen sokszor elfeledkezünk erről a közelségről, közeledésről. Mert a világi dolgok, földi tervek, elfoglaltságok, kedvtelések vannak hozzánk közelebb… Krisztus mennybemenetelével egyértelművé vált az, hogy milyen irányba haladunk, és mi mégis sokszor más utakat keresünk. 

  Ha a világosságba készülünk, akkor el kell vetnünk magunktól, le kell vetnünk magunkról a sötétség cselekedeteit. Aki valamilyen magasztos ünnepre készül, az nem fetrenghet a sárban, piszokban. Értjük, miről beszél az ige. Ha a menny dicsősége fele igyekszünk, akkor nem tüntethetünk dicstelen viselkedésünkkel. 

  Sorolja is az apostol: nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem bujálkodásban és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben. Az első négy szó konkrét, erkölcstelen magatartásformára utal, az utolsó kettő általános, egymással szembeni negatív viszonyulási módra: viszálykodás, irigység. A mennyben nem lesznek ehhez hasonlók, ezért nekünk – akik oda készünk, afele zarándokolunk – már most kerülnünk kell ezeket. Ami ott elveszíti a jelentőségét, azt nem érdemes itt sem cselekedni. Mennyi fölösleges harcunk van egymással, mennyi viszálykodás, irigység! 

  Hanem… ez az ellentétes kötőszó egy gondolkodás- és magatartásbeli fordulatra utal. Hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust. Így is fogalmazhatnánk: mind testestől, mind lelkestől öltözzetek Krisztusba. Vegyétek magatokra, fogadjátok szívetekbe, üljön ki az arcotokra az ő jósága, szeretete, tisztasága. Testeteket, lelketeket ne más indulatok, vágyak, kívánságok irányítsák, hanem arra törekedjetek, hogy ő ábrázolódjék ki rajtatok. Mert hasonlók leszünk őhozzá, akkor hát már most igyekeznünk kell erre. Az Úr segítsen meg ebben mindnyájunkat! Ámen.