Róm 12, 3-8  (pünkösd I. /de.) 

3 A nekem adott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondoljátok magatokat többnek, mint amennyinek gondolnotok kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. 

4 Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, 1Kor 12,12 

5 úgy sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. 

6 Mert a nekünk adott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: aki a prófétálás ajándékát kapta, az a hit szabálya szerint prófétáljon; 1Kor 12,4-11; 1Pt 4,10 

7 aki a szolgálat ajándékát kapta, az végezze szolgálatát; a tanító a tanítást, 

8 a vigasztaló a vigasztalást, az adakozó szerénységgel, az elöljáró igyekezettel, a könyörülő pedig jókedvvel. 

   Ma reggel kilépve az udvarra, Balassi egyik pünkösdi verse jutott eszembe: „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje,/ mindent egészséggel látogató ege,/ hosszú úton járókat könnyebbítő szele”. Ezekben a sorokban a pünkösd külső, a természet kínálta szépségei fölötti öröm szólal meg. Azok is hozzá tartoznak ehhez az ünnephez, de üzenete ennél több, ennél mélyebb. Nemcsak a szétáradó napfény, nemcsak az üdítő szél ajándékait kell meglátnunk, megéreznünk benne, hanem a lelki áldásokat is: Krisztusnak életünket beragyogó világosságát, a Szentlélek hitünket, reménységünket megújító fuvallatát.

   Mégcsak az sem elég, ha felidézzük az első pünkösd csodálatos eseményeit, hanem nekünk is át kell élnünk a Lélek megjelenését, bátorító, Krisztushoz kapcsoló erejét. A tegnap este azt hallottuk: a Szentlélek munkája nyomán meg kell változnunk értelmünk megújulása által. El kell jutnunk arra a sorsfordító felismerésre, hogy Isten drága áron váltott meg minket, és szép terve van az életünkkel. Nem élhetünk magunknak, nem élhetünk hiába.

    Ez a megújulás akkor következik be, ha nyitottak vagyunk arra, hogy meghalljuk Isten szavát, hogy az élő, szívünkig hatoló üzenetté váljon. Ez történt az első pünkösdkor is: nemcsakhogy ott voltak az emberek, nemcsakhogy meghallgatták, amit az apostolok mondtak, hanem komolyan vették azt, ahogy az Ige által a Lélek megérintette őket, és megrendülve azt kérdezték: akkor mit cselekedjünk. 

    Vajon engedjük-e, hogy Istennek egyszülött Fiát áldozó szeretete minket is elgondolkoztasson, átformáljon? Felfogjuk-e, hogy az Ige nem üres beszéd, hanem annak a bizonysága, amit Isten tett érettünk egyszülött Fiában… Több évtizeddel ezelőtt történt. Egyik faluban egy jóravaló, szorgalmas, idősebb házaspár – ez akkor ritkaságnak számított – egy pár éves fiúgyereket vett örökbe, dédelgették, taníttatták, nevükre iratták. Felnőve azonban ez a fiú egyre követelőzőbb lett, és ha nem kapott annyit, amennyit kért, akkor erőszakkal elvette idős nevelőszüleitől, még bántalmazta is őket. Bár a külső életkörülményei gyökeresen megváltoztak ennek a fiúnak, a gondolkodása nem. 

  A mai igeszakaszban arra inti az apostol a gyülekezetet a neki adott kegyelem, bölcsesség szerint, hogy senki ne gondolja magát többnek, mint amennyire gondolnia kell. Azaz ne legyen fennhéjázó, beképzelt, másokat lenéző, mert – és ott vagyunk az előbbi gondolatnál – minden Isten ajándéka. Minden kegyelemből van. Ennek állandóan tudatában kell lennünk. Figyelnünk kell arra, ahogy Isten Lelke szüntelen emlékeztet erre. Nem dicsekedhetünk mással, csak az Úrral, és azzal, amit benne és általa kaptunk és kapunk. 

    Talán nem annyira jellemző a mi gyülekezetünkre ez a versengés, de azért fel-felbukkan bennünk, közöttünk is. Ide sorolható az is, amikor az emberek másnak, nem idetartozónak tartják magukat. Elkülönülnek, elszakadnak, elidegenednek, nem vállalnak közösséget… Mindenki józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Isten a józanság, a bölcsesség Lelkét adja nekünk, hogy helyesen lássuk önmagunkat, helyzetünket, és – hallani fogjuk – küldetésünket, szolgálatunkat. Valaki azt mondta: képzeld magad elé életed utolsó pillanatát, és úgy értékeld mindazt, amit tettél, aki voltál… Én úgy gondolom, hogy nekünk inkább azt kell mindegyre eszünkbe idézni, amit Isten vár el tőlünk. Rá nézve, benne való hittel tudjuk józanul felbecsülni, felmérni a helyzetünket, cselekedeteinket, viszonyulásainkat. 

  Először azt kell meggondolnunk, szem előtt tartanunk, hogy egy test vagyunk Krisztusban. A Lélek minket Krisztushoz kapcsol. (HK – „Krisztusnak és minden jótéteményének részesévé tesz”.) Úgy élünk-e, mint Krisztushoz tartozók? Azt tesszük-e, amire ő tanít és példát mutat? És tudjuk-e, hogy ő közösségre hívott el? Hogy felelősek vagyunk egymásért. Hányan mondanák azt gyülekezetünkben, ha megkérdeznék őket ebben a témában, hogy nekik mindegy, hogy mi történik a gyülekezettel? De vajon az is mindegy nekik, hogy velük személyesen mi történik? És vajon tudják-e, hogy ez a kettő összefügg?  Isten összeköt minket. Persze, mi kiléphetünk ebből a közösségből (veszítve és veszteséget okozva).

   Aztán azt kell meggondolnunk, hogy Krisztus testéhez tartozva különböző feladataink vannak. Különböző kegyelmi, lelki ajándékaink, amiket Isten akarata szerint kellene kamatoztatnunk. Egymás javára. Mit válaszolnátok, testvéreim, ha azt kérdezném, hogy vajon tehetnénk-e többet egymásért? Lehetne-e erősebb, összetartóbb, buzgóbb a gyülekezetünk? Persze, hogy igen, ha mindenki vállalná, ha együtt vállalnánk azt, amit Isten ránk bízott! De mindenki egyre inkább a maga érdekeit, akaratát, vágyait követi. A maga elképzelései szerint próbál élni. És ez senkinek sem jó. Ha egy fáról termő ágakat vágunk le, azok elszáradnak, de a fa is kevesebb gyümölcsöt terem.

   Azt is hangsúlyos, hogy nem egyforma a mi megbízatásunk. És ez így szép, így jó, így természetes. Isten akarata szerint bár egyformán hozzá tartozunk, mi magunk nem vagyunk egyformák. Isten a mi különbözőségünkben akar megáldani. Egy közösségnek gazdagsága a sokszínűség: csak éljenek, fényeskedjenek azok a színek! 

  Az apostol felsorol néhány gyülekezeti „funkciót” – van, akinek prófétálás, másnak az adakozás, a tanítás, a vigasztalás, a szolgálat, a könyörület megbízatása adatott. Fontos, hogy mindenki odaadással, alázattal, szerénységgel, igyekezettel, jó kedvvel végezze. Persze, gondolhatunk itt a gyülekezetre, amelyikben, úgy-e, van lekész (milyen jó, hogy nem mindenki az, édesapám mondta: a lelkészekből az egyházkerületnek a legrosszabb gyülekezete állna össze), gondok, presbiterek, kántor, diakónusok, adakozók, vallásórásak, konfirmandusok, ifisek, fiatal házasok, és már nem olyan fiatalok, idősebb egyháztagok, különböző szolgálatot vállalók, vannak a pálya széléről szurkolók, stb.

   De gondolhatunk keresztyén életünkre, családjainkra, szülői, nagyszülői, testvéri, rokoni tisztünkre, megbízatásunkra. Ugyanezek a hitbeli szabályok érvényesek, csak hittel, Istenre figyelve, Krisztus indulata szerint végezzük. Csak ne zárjuk be a szívünket Krisztus világossága előtt, a Léleknek mennyei, inspiráló fuvallata előtt!  És akkor lesz áldás, növekedés, megújulás. Kérjük – engedelmeskedni kész szívvel - Isten Lelkének vezetését ehhez! Ámen.

Jn 3, 1-8 (pünkösd I./du. - vázlat)

 1 Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 

2 Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, csak ha Isten van vele. 

3 Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. Jn 3,31; 1Pt 1,23; 1Jn 3,9 

4 Nikodémus ezt kérdezte tőle: Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe, és megszülethet ismét? 

5 Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ez 36,25-27; Ef 5,26; Tit 3,5 

6 Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 

7 Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 

8 A szél fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.

   Ismert történet, de soha nem végezhetünk vele. Isten Lelke által (1 Kor 2) az ő titkait jelenti ki, amiket valójában soha nem tudunk teljesen felfogni. Azt sem tudjunk felfogni, még kevésbé nyomon követni, hogy hogyan működik összehangoltan 30-40 billió sejtünk: mégis mozgunk, élünk és vagyunk. 

   A történet nem valami különös mennyei performansszal kezdődik, és mégis a mennyeikhez érkezik meg. „Volt egy Nikodémus nevű ember”… tekintélyes vezető, a főtanács tagja. Emberileg, az akkori viszonyok szerint mindene megvolt: rangja, vagyona, hatalma. Valójában minden tekintetben megelégedett ember kellett volna legyen. A Mai igében arról szólt a mai áhítat, hogy a lelkünket nem tudjuk pótlékokkal jól tartani. Ami csak ráadás, azzal nem tudunk megelégedni. Abból soha nem elég. Megszereztük, talán örülünk kicsit neki, de máris más kell. A kóla pl. kívántatja magát, de nem oltja igazán a szomjat. Kaszálni lehet-e vele? 

  Éjjel megy Jézushoz… rejtőzködő követője Krisztusnak, aki azonban később a legkritikusabb időben áll ki nyilvánosan mellette. Akkor, amikor Jézus meghal a kereszten. Egészen bizonyos, hogy ez a találkozás, beszélgetés, amiről a mai igében hallottunk, megváltoztatta az életét. Ehhez neki is ki kellet mozdulnia „pozíciójából”. A történetnek döntő mozzanata, fordulata az, hogy Nikodémus – legyőzve kényelmet, szégyent, önérzeteskedését - fogta magát, és éjnek idején elindult Jézushoz. Nem magyarázta ki, nem racionalizálta lelki nyugtalanságát, hanem a végére járt annak. Nem is sejtette, hogy ez egy új kezdet lesz számára.  Ha nem kelsz fel, ha nem indulsz el, akkor a kérdéseiddel maradsz. 

   Nikodémus őszinte szívvel mondja az Úrnak: tudjuk, hogy Istentől jöttél. Még nem egészen személyes hitvallás, de benne van az elismerés, a jelekre való rácsodálkozás. Valami van benned, Uram. 

  Jézus a dolgok közepébe vág: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg Isten országát. „Istentől jöttél”, mondja Nikodémus Jézusnak, vagyis Isten dolgai foglalkoztatják, akkor erről kell hallania. Nekünk is. Azonban ha Istent keresed, ha meg akarod őt találni, nem maradhatsz kívülálló. (Nem elég, ha látom a mentőhelikoptert, attól még nem menekülök meg.) A születés a lehető legegzisztenciálisabb, legszemélyesebb összetartozást teremti meg. Egy életre összeköt két embert. Ha Lélek szerint akarsz élni, Lélek szerint kell megszületned. 

  Nikodémus értetlenkedik. Kicsit ellenkezik is. Miről beszélsz? Komoly karriert építettem fel, betartottam a törvényt… Mit kellene elölről kezdenem? Az Istennel való kapcsolatot! Ott nincsenek érdemek. Nincs rang, származás, csak személyes elfogadás, hit, odaadás. „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől”… Úgy értelmezzük ezt a kijelentést, hogy Jézus itt a keresztségről és a Lélekkel való megkereszteletésről beszél. A bűnnek való meghalásról (ami kiábrázolódik a keresztségeben), és az új életről (amire Isten Lelke vezet el). Megtisztulás és megszentelődés. 

   Aki csak testtől született, az testi. Az csak a test törvényeit, kívánságait ismeri. Aki Lélektől született, az lélek. Annak része lesz abban a nagy – a születéshez hasonlítható - megrendülésben, hogy élni kezd Krisztusban, ráébred megváltottságának tényére, ua. igazi küldetésére. Új szemlélet, új érzés, új indulat, új akarat tölti be. Új célok nyílnak meg előtte, új törekvések csigázzák fel érdeklődését. Testi marad, de meghatározza azt ez a lelki irányultság… Belekerül az Isten családjába, szeretet-közösségébe.

   Jézus megismétli: újonnan kell születnetek…. És a szél példáját említi: a szél csak mozgásában nevezhető szélnek. Isten mozgásba akar hozni. El akar indítani a szolgálatra. Szoktuk mondani azzal a gyermekkel kapcsolatban, akit nagyon elkényeztetnek: még a széltől is védik. Sajnos, sokan óvakodnak a Lélek szelétől. Minden durva bűnbe belekeverednek, azoktól nem félnek, de ettől a mennyei áramlattól igen. Engedjük, hogy megtisztítsa gondolatainkat, érzéseinket!

   Még egy gondolat: emberileg Nikodémus éjjeli látogatásának köszönthetjük az Újszövetség egyik legszebb szakaszát… Az ismert igeverset is: „úgy szerette Isten e világot”. Ez valóban felkavar. Indulj el, és érezni fogod a Léleknek Krisztus megváltó szeretetébe bevonzó erejét! Ámen.     

Róm 12, 9-21 (pünkösd II./de., vázlat)

   9 A szeretet ne legyen képmutató. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz, 

10 a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők, 

11 a szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. 

12 A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. 

13 A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. 

14 Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket; áldjátok és ne átkozzátok. Mt 5,44; Lk 6,28 

15 Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. 

16 Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Péld 3,7 

17 Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. 

18 Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 

19 Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. 5Móz 32,35 

20 Sőt „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére”. Péld 25,21-22 

21 Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat. 

   Testvéreim, igazából nem is kellene a felolvasott igeverseket magyarázni, nem is lenne szükség itt semmiféle prédikációra (valaki mondta: olyan szép volt a textus, aztán a lelkész úgy elbonyolította). Ezt a tanítást egyszerűen meghallani kell, és megcselekedni. Azon gondolkoztam el, hogy az első pünkösdkor az a háromezer ember Péter apostol egyetlen beszédét hallotta csupán, nem ismerték még az evangéliumokat, a Hegyi beszédet, ezt az elgondolkodtató intést sem a Római levélből, nem tanultak Kátét, és mégis megtértek, Krisztus követői lettek életre -halálra, és elkezdtek Krisztus szerint, valóban az ő indulatát hordozva élni. Persze, aztán rendre egyre inkább gazdagodtak az ismeretben is... Én pedig évtizedek óta hirdetem az igét, sokan évtizedek óta hallgatják, és nem mindig látszik rajtunk, sokszor teljesen úgy élünk és gondolkozunk, ahogy a világ, nincs meg bennünk az a lelkesedés, odaadás, őszinteség, az első szeretet lobogása, ami az első gyülekezet tagjait jellemezte. 

   Ez saját elhatározásból nem is fog menni. Én nagyon sokat töprengek azon, biztos mások is velem együtt, hogy vajon hogyan lehetnénk élőbb közösséggé, hogyan mutatkozhatna nagyobb buzgóság közöttünk, hogyan lehetne több a ragaszkodás, kevesebb a közömbösség. És belátjuk, hogy kevesek vagyunk ezt megváltoztatni. Talán a külsőségeken tudunk javítani, programokkal egy kicsit felsfrófolni a statisztikát… de nem tudunk gyökeres változást elérni a szívekben (mert minden onnan indul).         

    Tudjátok, mi a titka az egésznek? Az, amiről szombaton a 2. versből hallottunk (és a tegnap is szó volt erről): változzatok meg értelmetek megújulásával. Hallottuk: ez a megtérés, amit Isten Szentlelke tud véghez vinni bennünk.  Egy nagy belső felismerés, lelki megvilágosodás, ami mélyen megérint minket, és (sok) mindent átértékel, megváltoztat bennünk. Rádöbbenünk arra, hogy Krisztus mit tett értünk… és az ő szeretete kezdi szorongatni a szívünket. Legfőbb célunk: vele lenni, érte élni. 

    (Egy rabszolgákat dolgoztató ültetvényes fia fürdött a folyóban, és egy adott pillanatban rosszul lett, fuldokolni kezdett, apja kezét tördelve, tehetetlenül nézte, mert ő maga nem tudott úszni, kétségbeesett kiabálására a közelben dolgozó rabszolga és tizenéves fia szaladtak oda, a nagyon idősnek, betegnek is látszó fekete ember ráparancsolt a fiára, hogy ugorjon a folyóba, mentse ki a gazda gyerekét. Az engedelmeskedett, és nagy erőfeszítés árán kivonszolta a part közelébe a fuldokló fiút, de annyi ereje már nem volt, hogy magát is megmentse, a sebes folyó elsodorta. Ez az eset megrázta a gazdát, és felhagyott az ültetvényével, rabszolgáit felszabadította, sőt, élete végéig segítette őket.) Értitek, valami hasonló kell végbemenjen bennünk. Pünkösd nagypénteket, húsvétot a mi belső történetünkké teszi. És ez már nem hagyhat közömbösen. Ez megrendít, és elindít minket Szabadítónk fele. 

    Miben mutatkozik ez meg? A Lélek elsőszámú ajándékának, a szeretetnek a megélésében. Valójában erről szól ez az egész igeszakasz, arról, hogy hogyan válik gyakorlattá mindennapi életemben Krisztus megváltó kegyelme. 

   A szeretetet fenyegeti az a veszély, hogy csak látszólagos lesz, hogy képmutatóvá válik. Amikor csak mutatjuk, de nincsen. Amikor csak a viselkedésünk változik meg, nem a szívünk. A Lélek az igazság lelke, és ajándékai is hasonlóak: nem hamisítványok, nem megtévesztőek. Isten kegyelme, Krisztus áldozata valóságos, ilyen kell legyen a mi cselekedetünk is. Iszonyodnunk kell minden gonosz minden „varázslatától”, és ragaszkodnunk minden hitelesen jóhoz. 

   Aztán következnek a részletek, egy hosszú leírás. Feltevődik a kérdés: érvényes ez ma még, a mai dörzsölt, erőszakos, hamis, kíméletlen, stb. világban? Lehet ezek szerint az elvek szerint élni? Taníthatjuk ezt gyermekeinknek, ha azt akarjuk, hogy boldoguljanak, érvényesüljenek? Az biztos, hogy nem könnyű követni ezeket a lelki intelmeket, hogy sok visszahúzó erővel, csalódással, támadással kell számolnunk, de ez az az út, amelyen a Lélek vezetni akar, ez a Krisztus követése.   

  A testvérszeretetben – hangsúlyos ez - legyetek gyöngédek, kedvesek, meleglelkűek… Így viszonyuljatok egymáshoz! Isten házanépéhez tartoztok. Vajon ez a lelki légkör uralkodik közöttünk? Úgy gondolom, az ellenséget másként kell szeretni… A tiszteletadásban legyetek egymás megelőzők (íme, van „szent versengés” is… az ige egyben a „ki kezdje?” kérdésre is válaszol… a tisztelet az, amit nem elvárni kell, hanem adni), a szolgálatkészségben fáradhatatlanok. Pedig mennyiszer belefáradunk! Nem látjuk értelmét. A szolgálatra nézve talán meg is engedi az ige, hogy néha „elegünk legyen”, de fontos, hogy mindig készek legyünk újra kezdeni. Lehet, hogy egy tanár sokszor azt tapasztalja, hogy diákjait nem érdekli az, amit ő tanít, de ha egy-egy gyerek érdeklődéssel fordul hozzá, akkor fel kell lobbanjon benne a pedagógusi hév.     

  Lélekben buzgók legyetek… A Lélek arra indít, hogy engedelmeskedjünk. Hogy odaadással szolgáljunk az Úrnak. Hát nem öröm az?! Ne legyünk langyos, lagymatag keresztyének! Legyen bennünk szenvedély, szent tűz! Tudunk-e pl. szívből énekelni? Menj el egy mulató mellett, hogy nótáznak ott az emberek!! Mi pedig sokszor olyan betegesen, kedvetlenül tesszük. Vajon az igét ragyogó arccal, vagy unottan hallgatjuk? 

  A reménységben örvendezzetek...  Ez azt jelenti (v.ö Filippi levél) – mivel a megváltás okán megingathatatlan reménységben élünk – hogy valójában mindenkor örvendeznünk lehet. Mindig van, amiért hálát adjunk. Jézus a boldogmondásokban a legnehezebb sorsúakat említi. Ó, ha valóban mindig Megváltónkra figyelnénk, mennyire betöltené szívünket az öröm!

   A nyomorúságban legyetek kitartók… Pedig milyen hamar elcsüggedünk! Egy francia hugenotta arisztokrata nő életéről jelent meg egy könyv… hosszú évekig volt a börtönben, embertelen körülmények között, újra és újra felajánlották neki, hogy ha megtagadja „tévelygő” vallását, akkor szabadon engedik, de kitartott, nem adta fel a hitét. Erősen kapaszkodott Isten kegyelmébe. 

   Az imádkozásban állhatatosak… nemcsak a kérésben, hanem bűnbánatban (arról se feledkezzünk el!), a hálaadásban, Isten magasztalásában is. Egy roma család jár rendszeresen hozzánk, a parókia udvarának régi vaskapuját legalább 20-szor kérték, bár első pillanattól határozottan közöltem velük, hogy nem adhatom…

    A szentekkel vállaljatok közösséget… Támogassátok hittestvéreiteket, segítsetek azoknak, akik bajban vannak! (Trinitárius barátok… saját magukat adva cserébe, vállalva a rabsorsot, sokszor a halált is, váltották ki a török fogságba esett keresztyén családfőket.) Mit vállalunk egymásért?

   Gyakoroljátok a vendégszeretetet... Ha valaki betér hozzátok, legyetek kedvesek! Az igazi, őszinte kedvesség kulcs a szívhez. (Nem mézes-mázaskodásról, nyájaskodásról van szó.) Vajon vonzó, befogadó közösség vagyunk? Ha valaki betér, betéved hozzánk, hogyan fogadjuk? 

  Elhangzik szó szerint a Krisztus tanítása: áldjátok, akik átkoznak. Van ellenség is. Nem is kevés. Nem könnyű keresztyén módon viszonyulni hozzájuk. Milyen felháborodással beszélünk arról, ha valaki ellenséges magatartást tanúsít velünk szembe! Szinte nem tudunk magunkhoz térni: „képzeljétek el, ez és az így meg úgy viselkedett velünk!”… Őszinte öniróniával mondom: régóta várom a pillanatot, de eddigi életem során még nem találkoztam egyetlen rokonszenves ellenséggel is. Igen, egy jóravaló, becsületes ellenségnek megbocsátanék, de annak a kétszínűnek, gonosznak, utálatosnak, öntelt hólyagnak?

  Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal… Legyetek empatikusak! Hiteles együttérzéssel álljatok az emberek mellé! Mert ti is ezt várjátok el, mert hasonló esetben nektek is erre van szükségetek. Mert ez megnyitja az emberek szívét. 

  Egymással egyetértésben éljetek (ha széthúzás van, rontja a bizonyságtétel hatékonyságát). Ehhez, tudjuk, az Egyre kell figyeljünk, ehhez sokszor fel kell adjuk saját álláspontunkat, le kell mondjunk saját igazunkról. Ne legyetek nagyratörők, az alázatosok útját járjátok… Milyen jó lenne! Mennyit rombol a közösségeken a nagyravágyás, dominanciára törekvés! Ne legyetek nagyképűek, bölcsek magatokban! Akkor sem, ha ez a világi mérték. Ma nem az alázatos embert hallgatják, hanem a nagyhangút… A politikában különösen. Tartsátok szem előtt a krisztusi értékrendet!

  Ne fizessetek a rosszért rosszal. Pedig szeretjük kiegyenlíteni a számlát. Szeretjük visszaadni, visszafizetni. Fölösleges terheket vesztek így magatokra. Szakítsátok meg a gonoszság láncolatát. Az ibolya, ha eltapossák, akkor is ibolyaillatot áraszt. Ti legyetek tisztességesek… Mert ha rosszal fizettek, akkor annak az eszközeivé váltok. 

   Amennyiben lehet, éljetek békességben (vannak összeférhetelen emberek). Ez nagyon fontos. Családban, a közösségben… Odafigyelés, törekvés kérdése is. Vannak elkerülhető konfliktusok… Persze ismerünk embereket, akiknek életeleme a harc, a kritika. Mindig támadnak. El kell sajátítanunk a békesség módszereit. A jövendő a béke emberéé. (Gyerek mondja otthon: „anya, ma megütött az egyik osztálytársam”. „És te mit tettél?” „Összeszedtem minden erőmet, és… nem ütöttem vissza.) 

   Külön téma: ne legyetek bosszúállók. Ez nem a „rosszal fizetés”, hanem annál súlyosabb. Amikor nemcsak visszaadni akarom, hanem a másikat kikészíteni. A másiknak ellátni a baját.  Segíteni nem megyünk át a szomszédba, bosszút állni elmegyünk a világ túlsó végére is… Egyik alkalmazott keményen és nyilvánosan odamondott a főnöknek, leleplezve a sok munkahelyi visszaélést, abban a tudatban, hogy amúgy is felmond, külföldre távozik. A főnök vette a fáradságot, kinyomozta, hogy hol helyezkedett el, és lejárató jelentéseivel kieszközölte, hogy – ott, külföldön! - elbocsátották az új munkahelyéről... Bízzátok Istenre, sőt, tegyetek jót… Ha abba a helyzetbe kerülsz, hogy ellenséged kiszolgáltatott lesz neked, vagy segítségedre szorul, ne bántsd, sőt segíts neki. Amikor előnybe kerülsz, akkor mutatkozik meg a jellemed. 

  Az utolsó mondat: a gonoszt jóval győzd meg. Valaki azt kérdezte: akkor adjak sípot a szájába, támogassam a gonoszságában (a gonosz lélektanához hozzátartozik, hogy egyre jobban megittasul a hatalmától… ha egy családban valaki erőszakot alkalmaz, a többiek hallgatása egyre bátrabbá teszi, ha egy közösségben valaki mindenkit leural, a többiek visszahúzódása egyre jobban megerősíti ebben a pozíciójában). Nem erről van szó, nem meghunyázkodásról, hanem a jó hatalmának (sőt: a győzelmének) a megmutatásáról. Nem veheted át a gonosz módszereit, stílusát, fegyvereit. Krisztusban, az ő igazságában légy erős és határozott! 

   Milyen sok tanítás! Isten Lelke adjon erőt, hogy – Krisztusra figyelve – ezek megvalósuljanak bennünk, közöttünk: Isten dicsőségére és épülésünkre. Ámen. 

Gal 5, 16-26 (pünkösd III./de., vázlat)

16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 

17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Róm 7,15-23 

18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. 

19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, 

21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. 

22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 

23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. 

24 Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Róm 6,6; Kol 3,5 

25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. 

26 Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. 

   Minket emlékeztetni kell. Jézus is ezt mondja a tanítványoknak: „a Szentlékek eszetekbe juttatja mindazt, amit tanítottam nektek”. De akarunk-e emlékezni? (Két szerzetest egy távoli városba küldenek el, útközben különböző kihívásokkal találkoznak, a fiatalabb mindig emlékezteti a társát: a mesterünk ezt és azt tanította egy ilyen szituációra nézve, de a másik állandóan letácsolja, hogy ez egy egészen más helyzet… Azonban a végén minden esetben az derül ki: a mester tanácsa szerint lett volna jó eljárni.)

  Arra int az ige, a Szentlélek, hogy Lélek szerint éljünk. Nagyon régen volt egy bonyolult gyülekezeti ügyünk, amit a presbitériummal tárgyaltunk, Jézusnak egyik tanítására hivatkoztam, valaki így replikázott: ez most nem lelki kérdés, ezt ésszel kell megoldani. Vajon a kettő kizárja egymást? Vajon nem azért van sokszor annyi melléfogásunk, mert saját eszünk szerint akarjuk a problémákat orvosolni, mert úgy gondoljuk: ezt mi magunktól is jól meg tudjuk oldani, itt nem kell az Igére figyelni? Vajon nem azért van annyi bajunk, erőtlenségünk a közösségben is, mert gyakran figyelmen kívül hagyjuk az Isten akaratát?

  Lélek szerint éljetek, Krisztus tanítását, példáját követve, Isten akaratát cselekedve, és a test kívánságát ne vigyétek véghez. Pedig testi emberek vagyunk. És vágyaink, kívánságaink, testi gondolkozásunk nagyon meghatároznak minket. Valójában a polgári törvények is gátat szabnak a testi indulatoknak. Képzeljük el, mi lenne, ha mindenki azt tenné, amit ösztönei diktálnak. 

  Egy állandó harcról van szó, amit vállalnunk, vívnunk kell, különben nem tudunk megmaradni elhívásunkban, nem tudjuk teljesíteni küldetésünket. Ismerjük mindannyian ezt a belső küzdelmet, akkor is, ha nem beszélünk róla, vagy éppen próbálunk megalkudni magunkkal. Ismerjük azt az állapotot, amikor fel-feltör bennünk a vád: nem így kellett volna, valamit elrontottam, elmulasztottam, eltékozoltam. Ha behódolunk a kísértéseknek – érdekes az igének ez a megjegyzése – akkor tkp. nem azt tesszük, amit szeretnénk. Aki elzüllik, aki szembefordul a családjával, aki nem tudom mire vetemedik, az valójában nem azt szeretné. De aztán megjátsszuk, hogy minden „terveink és elképzeléseink szerint halad”. csak a lelkünk szenved. (Egy közismerten szigorú törvénybíró egy fiatal fiú ügyében kellett ítéletet hozzon… a védőügyvéd odacsempészte a törvényszék asztalára a törvénybíró fiának a fényképét, aki elmenekült otthonról a rideg légkör miatt, akit évek óta nem látott az apja, és nehéz körülmények között tengődött valahol… Ez a „szembesítés” elgondolkoztatta  a törvénybírót, és sokkal enyhébb büntetést szabott meg.) 

  Ha a Lélek vezet, akkor nem vagytok a törvény alatt. Vajon azt sugallja ezzel az apostol, hogy semmibe vehetjük a törvényt, vagy fölébe helyezhetjük magunkat annak? Nem erről van szó. Ez az igevers azt hangsúlyozza, hogy nem a törvény szigora mondja kis a végső szót felettünk, hanem Isten kegyelme. 

    (Egyik országban az volt a törvény, hogy ha a szülőknek adóssága volt az állammal szemben, a gyermekük nem tanulhatott felsőoktatásban. Volt egy nagyon tehetséges, ám szegény családból diák, akit ismert az egyik egyetem rektora. A törvény értelmében nem vehette volna fel ez a diákot, de ő kifizette a szülők adósságát a gyermekért... Ha Istenhez tartozunk, akkor ő jót áll érettünk. Krisztus a mi kezesünk.) 

   Arra is utal az ige, hogy ha Lélek szerint élünk, akkor nem gyűlik meg a bajunk a törvénnyel. A törvénnyel azoknak van gondjuk, akik megszegik azt. Nem leszünk tökéletesek, de van egy kegyelmi fedezetünk („a mégis fennálló emberi gyarlóságot Krisztus szenvedése és halála elfedezi”). Bár a törvény mindegyre figyelmeztet, de nem kell állandó félelemben élnünk, tudva azt, hogy valaki eleget tett és tesz érettünk. (Ez természetesen nem indíthat könnyelműségre.) 

   A test cselekedetei nyilvánvalók. 17 bűnt, kihágást említ meg az ige. Hát nem rettenetes? Azonban amikor ezt a jegyzéket olvassuk, akkor ne másra, ne a gonosz, elvetemült, aljas világra gondoljunk, hanem arra, hogy a törvényszegés gyökere, a hajlama megvan mindnyájunkban. 

   Lehetne részletezni, kategorizálni… Vannak testi indulatból fakadó bűnök, vannak szellemi vonatkozásúak, vannak gyarló természetünkből adódóak… Ez nem egy elméleti felsorolás, hanem valóságos kísértésekről, vétkekről van szó, amikhez közünk van. Lehet, hogy nem mindenikkel akad bajunk, de elég ezekből egy is, mert mindegyik halálos. Persze, a mai világ elmismásolja ezt a témát, azzal jön, hogy „ez a te életed, a te döntésed, a te szabadságod, azt teszel, amit akarsz”, de attól még az említett bűnök egyéni és közösségi romlást, nyomorúságot hoznak. Ez nem vitás. 

  És ami még súlyosabb, amit az apostol hozzátesz: előre megmondom (jelen időben!, és ezzel még nyomatékosabbá, felrázóbbá teszi az üzenetet: most mondom, hogy ne a végén döbbenjetek rá, amikor már késő): aki ilyenekben él, aki nem veszi fel a harcot, aki nem kéri a Lélek erejét, az nem örökli Isten országát. Jól értsük: nem lehetünk tökéletesek, de segítséget vehetünk igénybe, kérhetjük Isten erejét, bocsánatát. Az a baj, ha együtt akarunk élni bűneikkel, ha még büszkék is vagyunk erre, ha hitetlenül visszautasítjuk Isten kegyelmét. 

  A Lélek gyümölcse pedig (egyes szám… sokféle bűn, egy kegyelem – igaz, hogy sokféle kegyelmi ajándék van, de ugyanaz a Lélek, és minden által Isten dicsőségét kell szolgálnunk). A sor a szeretettel kezdődik. Hallottuk a tegnap a Róm 12-ből, hogy ez a Lélek elsőszámú gyümölcse, és valójában minden ebből származik (úgy, ahogy minden, ami jó, áldás, az Isten kegyelméből, szeretetéből, Krisztus által árad reánk). Itt 9 lelki gyümölcsöt találunk. A lista rövidebb, szinte csak a fele a negatív előjelűnek. A rossz sűrűbben terem (mint a gaz a kertben)… 

   Öröm… talán ez az egyik legnagyobb hiányunk (ha végeznének lelki analízist, itt lenne a legrosszabb az eredmény… pedig ha komolyan vesszük megváltásunkat, akkor boldog hála kellene betöltsön). Aztán a békesség (nélkülözhetetlenül szükségünk van rá, és azt is tudjuk – sokszor tapasztaltuk –, hogy a békesség bennünk kezdődik… Meglátogattam valakit, aki régóta elkeseredetten panaszkodik a családtagjaira… elképedve vettem észre, hogy ő szekírozza állandóan a körülötte levőket, ő beszél durván velük). A türelemhez felülről való erőre van szükségünk, ezért állandóan kérnünk kell: „Uram, tégy hosszútűrővé!” Azt, hogy türelmesek voltunk, ritkán bántuk meg, türelmetlenségünket számtalanszor.

  Szívesség, jóság, hűség – ó, milyen jó (legalább) hallani ezekről! Akiből ezek hiányoznak, az nem lehet igazán kapcsolatban Istennel, annak életében hiányosan mutatkozik meg a Lélek ereje, áldása („gyümölcseikről ismeritek meg őket”)… Az önmegtartóztatás minket és másokat is véd saját túlkapásainktól... 

   Összefoglalólag jelenti ki az apostol: az ilyenek ellen nincs törvény. Isten áldásait bennünk nem érheti a törvény kritikája.

  Szép a hasonlat: megfeszíteni a testet… indulataival, szenvedélyeivel együtt: Ha Krisztus magára vette, és keresztre vitte őket, akkor hagyjuk őket meghalni. Ne engedjük, hogy feltámadjanak bennünk gonosz kívánságok, vágyak, indulatok. 

   Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is… Ne csak beszéljünk róla. Valaminek látszania kell. Egy tehetséges fiatalember bejutott az orvosi egyetemre, de aztán nem tudta befejezni, mert elzüllött, hazakerült, öreg szülei nyakán élősködött. Közben magasan a szülei és a falubeliek fölött álló, okos embernek tartotta magát, csak ez nemigen látszott rajta. 

  A végén az apostol a 17-es listát még megtoldja 3-mal: ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők (provokálók), egymásra irigykedők (az irigység szerepel az első „kimutatásban” is) … Talán ezekre nekünk is különösen oda kell figyelnünk. Az Úr töltsön be Lelke erejével, és adjon nekünk Krisztus szerint való új életet! Ámen.