Úrvacsora (pünkösd)

     A szereztetési  ige, amit a Korintusi levélből szoktunk idézni, így kezdődik: én az Úrtól vettem.  Pál apostol, bár test szerint nem találkozott Krisztussal, nem volt jelen az utolsó vacsorán, mégis azt írja: az Úrtól kaptam ezt a parancsot. Pünkösdi felismeréssel hozzá kell tennünk: a Szentlélek által. Az apostol nemcsak kapta, hanem tovább is adja a korintusi gyülekezetnek, az ige pedig közvetíti számunkra, akik Krisztus Urunk 2016. évében pünkösdöt ünnepelünk.

   Ma ugyanúgy a Szentlélek teheti számunkra is személyessé azt, amit az első úrvacsora alkalmával a tanítványok átéltek, és még inkább azt, ami a golgotai áldozat csodálatos üdveseményében történt. Hiszen az úrvacsora ezt hirdeti, ezt ábrázolja ki: Krisztus Urunk váltsághalálát. Ugyanakkor erősít a bizonyságtételre: az Úrnak halálát hirdessétek! És hozzáteszi az ige: amíg eljövend. Úrvacsorázásunkkal annak a Krisztusnak az önmagát adó, megváltó szeretetét hirdetjük, aki legyőzte a halált és vissza fog jönni. Nem emlékezés, hanem szent találkozás megváltó Urunkkal, és megerősödés visszajövetelének cselekvő várakozásában.

    Lélek által ott vagyunk tehát a tanítványi körben, halljuk a Jézus szavát: vegyétek, egyétek, ez az én testem.  Krisztus testet öltése, egész szolgálata a mi javunkra történt, ő azért jött, hogy a bűn miatti lelki éhség, az Istentől való elszakadásunk állapotában a bűnbocsánat, a békesség, az örök élet tápláléka legyen számunkra.

    E pohár az újszövetség. A régi szövetség vére Ábrahám és utódai kiválasztását hirdette, a megismételt áldozatokban az elkövetett bűnök miatti kiengesztelés fejeződött ki „példa gyanánt”. Az újszövetség vére a kegyelem általános kiáradását erősíti meg: úgy szerette Isten ezt a világot…  Egyszer s mindenkorra érvényes, és az üdvösséget szerezte meg mindazoknak, akik hisznek.

    A magunk megvizsgálására is felszólít az Ige. Nem vagyunk méltók… Ám ha méltatlanságunkban hittel az egyedül méltóhoz, Krisztushoz jövünk, akkor az ő igazságát kapjuk, mintha mi soha semmi bűnt nem követtünk volna el. Isten Krisztusra néz. Krisztuson keresztül néz ránk.

   Ne ítéletet, hanem kegyelmet és bocsánatot együnk és igyunk! Ámen.  

Úrvacsora (pünkösd)

   Igaz az úrvacsorára is, amit az Igével kapcsolatban elmondtunk: a Szentlélek teszi személyessé. Valaki így beszélt egyik nagy úrvacsora- élményéről: nem emlékszem arra, hogy ki adta, de arra igen, hogy kitől kaptam: Krisztustól.

   Hallottuk a Péter apostol pünkösdi beszédéből, hogy a bizonyságtételben kikerülhetetlen a Krisztus kereszthaláláról szóló vallomás. A szembesülés azzal a ténnyel, hogy ő értem is meghalt.

Megváltó halálának gyümölcse az a bocsánat, elégtétel, amiben részesülök.

Az időben és térben távoli esemény a Lélek által egészen személyes és közeli lesz, azt éljük át, amiről Pál a Korintusiaknak ír: mintha Krisztus közöttetek feszíttetett volna meg. Én magam is - le nem tagadható módon - benne vagyok ebben a történetben. A Krisztus kereszthalálát ábrázoló festményekre a művészek gyakran saját arcmásukat is odafestették. (Pl. Chagall.)

   Vegyétek, egyétek!  Az Ige által hozzánk szól, Krisztus számunkra kínálja fel megváltó halálának érdemét. Egy történetet olvastam: a második világháború végén néhány katona összebeszélt, hogy ők a maguk részéről kilépnek a háborúból… Sikerült is megszökniük, de elkapták őket, és a biztos halál várt volna mindnyájukra, ha egyikük – a menekülés során valahogy ő lett a csapat vezetője, fegyver is egyedül nála volt – azt nem vallotta volna: ő kényszerítette a többieket fegyverrel, hogy vele együtt dezertáljanak. Egyikük mondta el később, akárhogy próbálta kimagyarázni az egészet, végül vállalnia kellett a tényt: ő azért él, mert a társa meghalt helyette is. 

    Ez az én testem, ez az én vérem. Nem szép, költői, misztikus szavakról van itt szó, hanem igazi áldozatról, büntetést elhordozó szeretetről. Az úrvacsora nemcsak bűntudatot ébreszt, hanem másfelől rendbe hozza önértékelésünket: annyira fontosak voltunk Isten Fia számára, ő annyira szeretett, hogy ezt vállalta értünk. Ha Krisztus minden emberért meghalt, akkor minden ember élete annyit ér, mint a Krisztusé!

   Valamennyiszer eszitek, az Úrnak megváltó halálát hirdessétek. Emlékezzetek erre! A Szentlélek juttatja elháríthatatlanul eszünkbe. A maga mélységében, igazi jelentőségében. Mert mi még ehhez a szent áldozathoz is képesek vagyunk közömbösen viszonyulni. A királyok megszokták, hogy szolgák meghalnak értük, de vajon a szolga megszokhatja-e, hogy királya meghal érte?

   Méltatlanul az veszi, aki közömbös szívvel, aki úgy „lesz túl rajta”, hogy semmi nem változik. Mert Krisztus áldozata tanít minket.  Szeretetre. Megbocsátásra. Az üdvösség útjára. Ámen.

Úrvacsora (pünkösd)

   Pünkösdkor ki kell mondanunk: a Szentlélek által értjük meg az úrvacsora igazi jelentőségét is. Kálvin lelki evésnek (manducatio spiritualis) nevezte azt. A Szentlélek teszi az úrvacsorában a Krisztus áldozatának érdemét valóságos ajándékká, áldássá számunkra. Megváltó Urunk mondta tanítványainak: a  Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek. Az eszetekbe juttat kifejezés nemcsak az emlékeztetést jelenti, hanem azt is: gondolkodásotok részévé teszi.

    A Jn ev. 16. részében olvassuk: az igazság Lelke elvezet titeket a teljes igazságra… Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. A Szentháromság kimondhatatlan titkába pillanthatunk be, a megváltás nagy művét szemlélhetjük… és csak csodálattal, imádattal tehetjük ezt.

   Az úrvacsoráról szóló tanítást Pál apostol a Krisztus áldozata külső eseményei felidézésével kezdi. Az Úr Jézus azon az éjszakán. Tegnap este hallottuk: a bűn testének hasonlatosságában jelent meg. Alázatos szolgai formát vett fel. Jézus nagyon valóságosan vállalta sorsunkat, testi mivoltunkat. A megváltás nem elvont dolog, elmélet, amiképpen az úrvacsora sem: íme, itt a kenyér és a bor, amit enni és inni lehet. Mert testben élünk, testünknek szüksége van táplálékra, melegre, gyógyulásra, de mindenek fölött megváltásra.

    Ezért több az úrvacsora csak külső evésnél, több a Krisztus vérének kiomlása egy ártatlan ember halálánál. Lélek által értjük meg ezt a többet, és fogadhatjuk el, hogy az reménység, bizalom legyen számunkra.

   Szemünk számára kenyér, Lélek által a Krisztus teste, testi értelemben bor, lelki értelemben Krisztus megváltó vére, aki által van a mi váltságunk, bűneink bocsánata, aki engesztelő áldozattá lett értünk és az egész világért.

    Vegyétek, egyétek! Vennünk és ennünk kell, igen, külsőképpen is gyakorolnunk ezt a szentséget, de ua. hittel a Lélek ereje által elfogadnunk Krisztusban a bűnbocsánatot és örök életet. És – ezt ritkán hangsúlyozzuk – hirdetnünk Urunk önmagát halálra adó, megváltó szeretetét. Az úrvacsora erőt ad a bizonyságtételre is. Mit hirdet, kit szolgál az életünk?

   Ha Krisztust, az ő szeretetét, ha ebben az elhatározásban, ebben a lelki odaszánásban erősödünk meg az úrvacsora által, akkor nem hiábavaló. De ha tovább kitartunk a bűnben, mintha semmi sem történt volna, mintha Krisztus nem halt volna meg értünk, mintha nem részesültünk volna kegyelmében, megújító Lelkében – akkor hiába vesszük, akkor ítélet számunkra, mert semminek tartjuk, kicsúfoljuk Isten egyszülött Fiának áldozatát.

   Könyörögjünk, hogy Isten Szentlelke értesse meg velünk Krisztus Urunk kereszthalálának megváltásunkat jelentő igazságát, és a szent jegyek által is erősítsen meg a hozzá való ragaszkodásban, az ő követésében! Ámen.

Úrvacsora (pünkösd)

   A pünkösdi történet közvetlen folytatásaként az ApCsel 2,42-ben négy dolgot sorol

fel az Ige az első jeruzsálemi gyülekezettel kapcsolatban.  Kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban. Ott van tehát az úrvacsora is. Az ünnepélyes emlékezés Krisztus megváltó halálára. Megerősödés a hozzá és egymáshoz való odatartozásban.

Tegnap a kiskonfirmandusokkal az úrvacsoráról beszéltünk, az is szóba került, hogy ünnepenként kb. hányan szoktunk úrvacsorát venni, elcsodálkoztak a közölt adatokon, mert úgy gondolták, hogy sokkal magasabb a részvétel. Hát nem. A kitartás, az elhatározás, a hűség fogyatkozott meg bennünk. És megerősödött a közömbösség.

   Nem emberi erőlködés kell legyen. A szereztetési ige sem emberi, de az emberért végbe ment eseményről szól. Az Úrtól vettem… Krisztus ajándéka nemcsak a megváltás, hanem az a lehetőség is, hogy megerődösödhetünk megváltásunk tudatában, hitében.

    A HK szerint a hit a Szentlélektől származik (az evangélium által gerjeszti, ébreszti fel, és sákramentumok által mélyíti el bennünk). Isten Lelke tehát nem valami titkos, misztikus tudást közöl velünk, hanem a Krisztus igazságát teszi személyessé. Eszünkbe juttatja, amit Krisztus tanított és tett. Amit megszerzett nekünk szenvedése, halála árán. Pünkösd ennek a hitnek a bizonyosságáról, öröméről szól.

   Vegyétek, egyétek! Krisztus – gazdaként - kínál minket. Szeretete, törődése jut ebben kifejezésre. Azt akarja, hogy megerősödjünk abban a hitben, tudatban, hogy megváltott emberek vagyunk, és hogy ennek áldása, cselekvő impulzusa töltsön be minket. Ha ilyen gazdagon ajándékozó Urunk van, miért sínylődnénk reménytelenségben, békétlenségben, a bűnnek megkötözöttségében?

  Isten új szövetségre hívott el, amit Krisztus tulajdon vérével pecsételt meg.  Teljes, végsőkig menő szeretetével, kegyelmével. Ez a szövetség – amit megerősítünk minden úrvacsoravételkor - a bocsánatról szól, a szabadságról, a békességről. Kegyelemben élő, boldog emberek lehetünk, Isten áldásait hordozhatjuk.

   Ekkora jótéteményhez nem lehet könnyelműen viszonyulni. Bár ott a hajlam bennünk erre. (Egy hegyimentő egy veszélybe jutott turistacsoport mentése során az életét vesztette. Ők végül biztonságban leértek a hegyről. A csapat tagjai napokig tartó, nagy tivornyázással ünnepelték meg szabadulásukat, még arról is elfeledkeztek, hogy jótevőjük temetésére elmenjenek.)

    Kálvin tanítja: ne viszonozzuk bűnös hálátlansággal Urunk jóságát. A Jézus halálára emlékezünk, de a feltámadott Úrnak kell hálánkat kifejeznünk: engedelmességben, szolgálatban. Ámen.

Úrvacsora (pünkösd, 2020)

    Testvéreim, különös időket élünk. Vegyes érzések vannak bennünk. Nem volt háború, és mégis elmaradt legnagyobb ünnepünk, a húsvét nyilvános megünneplése. Most is bizonyos kényelmetlen előírásokhoz kell alkalmazkodnunk. Évszázados szokások lesznek a múltéi egyik napról a másikra. Vajon érinti-e mindez a lényeget? Vajon, át kell-e értelmezzük a régi igazságokat? A Lélek bölcsességétre, tisztánlátására van szükségünk. Első nagy felismerésünk az kell legyen, hogy  Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz.  

    Pünkösdöt a tanítványok is Jézus testi jelenléte nélkül ünnepelték. Ám a Lélek erejével. Egy más kapcsolat alakult ki Mesterükkel, Megváltó Urukkal. Egy másféle kommunikáció. A hité.

   A hit bizonyosságra épül. Nem feltételezéseket hiszünk, hanem azt, amit Isten kijelentett, amit Krisztus beteljesített. Hisszük, hogy értünk is. A Lélek erősíti ezt bennünk. Honnan tudod? A Szentlélek tesz bizonyossá.

   Ha Isten kegyelméről beszélünk, megváltásról, igazságról, reménységről, akkor megkerülhetetlen a Krisztus áldozata. Az úrvacsora ezt hirdeti, ennek áldásában részesít egészen személyesen. Az Isten Fia belehalt a megváltásunkba. Hogy nekünk életünk legyen. Hogy újjászülessünk élő reménységre.

    Ez az én testem, ez az én vérem. A kenyér (pászka) és a bor egyiptomi szabadulásra utaló jelképek voltak addig. Krisztus Urunk saját megváltó halálára vonatkoztatja. Így lesznek azok szent áldozatát hirdető és bizonyító szent jegyek. Olyanok, amiket meg lehet enni, meg lehet inni. Élő, organikus, tápláló módon beépülnek a testünkbe. Krisztus szeretetében, bocsánatában, irgalmában élő, organikus módon részesül a lelkünk.

    Az úrvacsorában tehát róla van szó, a Megváltóról, és rólam, a megváltottról. Ami történt, azt értünk, értem vállalta, vitte véghez. Test és vér… odaadásról, mártíriumról, halálról szól. Erre gondoljunk, erre emlékezzünk mindig! Ez a tény súlyt, értéket, komolyságot ad az életünknek. Az Isten Fia életét adta értem, sőt arról is gondoskodik, hogy ennek bizonyosságában is szüntelen megerősödjem.

   Örök igazság, amit mindig átélhetek, amiből erőt meríthetek. Amire úgy van szükségem, mint testemnek a táplálékra.  

   Fogadjuk a szent jegyeket bűnbánattal, alázattal, hittel, hálával és örömmel a Lélek szívünket megérintő, értelmünket megvilágosító ereje által, hogy a jogos ítélet a kegyelem áldásává legyen számunkra. Ha Krisztus megváltó szeretetében részesülünk, ha azt vesszük, akkor azt vigyük magunkkal. Ámen.

Úrvacsora (pünkösd, 2021)

     Izraelben pünkösd az aratás ünnepe… 50 nap, vagyis hét hét választja el a páska ünnepétől, ami a szabadulást, a győzelmet hirdeti. Pünkösd arról szól tehát, hogy hogyan teljesedik, bontakozik ki az Isten áldása. Hogyan válik javunkra az, amit ő véghez vitt. Káténk szerint a Szentlélek Krisztusnak és minden jótéteményének részesévé tesz. Itt a lelki aratásra kell gondoljunk. Ám úgy, hogy abban nekünk feladatunk van. Nemcsak haszonélvezők vagyunk. A Szentlélek minket is használni akar, Krisztus tanítványaivá tenni, szolgálatra indítani. Igaz, milyen szomorú lenne az, ha az érett gabona, a bő termés a mezőn maradna, tönkre menne! Fájna a szívünk érte. Vajon fáj-e a szívünk azért, hogy sokszor eltékozoljuk, nem használjuk ki Isten Lelkének ajándékait? Önzésből, kényelemből, közömbösségből. (Niagara vízesés… Ez a világ legnagyobb elpazarolt energiája. Nem, a Szentlélek visszautasítása a legnagyobb kihasználatlan energia a világon.)

    Az Úr asztalánál vagyunk együtt, ahol Megváltónk erősíteni akar a szolgálatra. Ahol mennyei Atyánk emlékezetet a mi megváltásunk árára, hatalmas áldozatára, kegyelme, szeretet nagyságára, ua. a mi tanítványi megbízatásunkra is. Jó együtt lenni, jó átélni Isten kegyelmét, jó megérezni a közösség erejét, és a kenyér és bor szent jegyeiben a mennyei otthon ízét, de kérdés az, hogy felkelve az asztaltól, mihez fogunk. Testvérekként oda állunk-e egymás mellé, vagy irigységben élünk, a Krisztus tanítására, a Lélek vezetésére figyelünk, vagy a magunk önérzetére, vágyaira hagyatkozunk, örömmel vállaljuk a szolgálatot, vagy kényelmünkre tekintünk. 

   Isten megáld, részeltet kegyelme javaiban, ua. áldássá akar tenni minket. Vegyétek, egyétek, ez az én testem! Nézzetek a Krisztus áldozatára, példájára, szeretetére, és érdemét, bocsánatát, igazságát elfogadva, vele hit által egyesülve, ti is szánjátok oda testeteket, lelketeket Istennek! Ezt cselekedjétek… nemcsak az úrvacsora gyakorlásáról van szó, hanem Krisztus példájának a követéséről.  

  Erre erősít meg az úrvacsora, erre a szolgálatra akar elkötelezni, buzgósággal eltölteni Isten Szentlelke. A megszokottságban is éljük át ennek újszerűségét, csodálatos erejét, örömét, áldását, és ezt vigyük magunkkal! Ámen. 

Úrvacsora (pünkösd, 2023)

  A pünkösdi történet folytatásában olvassuk, hogy azok, akik megkeresztelkedtek, akik csatlakoztak az apostolokhoz, kitartottak az apostolok tudományában, a közösségben, az imádkozásban és a kenyér megtörésében… A Szentlélek ajándéka elevenné tette bennük a Krisztushoz tartozásukat, a megváltás igazságát. És ez betöltötte, meghatározta az életüket. 

   A kenyér megtörése (úrvacsora) nemcsak emlékezés, hanem részesedés Krisztus áldozata érdemében… Az ősgyülekezetben a tanítványok biztosan felidézték a nagycsütörtöki első alkalmat (az utolsó vacsora az első úrvacsora volt számukra), de azt is, hogy húsvét után világosodott meg számukra annak értelme, és pünkösd után érezték át annak erejét. Tapasztalataik belső bizonyossággá váltak. A mi tudásunk is hitté kell váljon! 

   Az úrvacsora számunkra is személyes élmény kell legyen:  nemcsak a megváltás eseményére kell emlékeztessen, hanem el kell tudjuk mondani: miattam, érettem és helyettem történt. 

Hiába tartok egy előadást a kenyér tápláló erejéről, a benne levő kalóriáról, ásványi anyagokról, attól még senki nem lakik jól. Részesülnünk kell abban. Így Szentlélek által Krisztus megváltó szeretetében is.

  Vegyétek, egyétek, értsétek meg, hogy a ti javatokra javatokra történt, bűneitek bocsánatára, üdvösségetekre, értsétek meg, hogy szükségetek van rá, hogy erőforrás, reménység számotokra! 

És vegyétek komolyan, hogy Isten új szövetségre hívott el… az ő népe vagytok, akikben ő munkálkodik, akiket megáld, akiket felhasznál, és akiket az üdvösségre vezet.

  Csodálatos felismerés ez… a testi által jelképezett lelki táplálkozás… erőt merítés, vigasztalás.

Így áldja meg az Úr úrvacsoránkat. Ámen.

Úrvacsora (pünkösd, 2024)

   Hallottuk, hogy pünkösd misszióba küld minket, nem saját lelkesedésünkre, nem saját bölcsességünkre hagyatkozva, hanem mennyei erőt kapva, és a Krisztus áldozatának igazságát hirdetve. 

    Nemcsak a szereztetési igében, a pünkösdi történetben, hitéletünkben is megkerülhetetlen a Krisztus engesztelő halála. Ha erről elfeledkezünk, akkor a lényeg marad ki, akkor könnyen mi kerülünk a középpontba, ami mindig nagyon veszélyes. 

   Az Úrvacsoráról szóló tanításban, Péter beszédében is a figyelem a nagypénteki eseményre irányul. Bűneiket és Isten igazságát, kegyelmét látjuk abban. Megváltásunk garanciáját, bizonyosságát. A kenyér és bor szemmel látható, kézzel fogható, elfogyasztható jelei ezt hirdetik, bizonyítják. „Ez az én testem, ez az én vérem”, mondja Jézus, arra utalván:  a golgotai áldozat valóságosan, testben és vér által ment végbe, igazi, fájdalmat, halált vállaló szeretetből fakadt. 

   És elhangzik ezzel kapcsolatosan a missziói parancs: az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. Értsük jól (az első pünkösdi prédikációra is gondolván): az élő, feltámadott Úr halálát kell hirdetnünk, az ő értünk a legnagyobb áldozatot vállaló irgalmát, jóságát, szeretetét. 

   Ez a mi megbízatásunk, az úrvacsora is erre buzdít: nemcsak egyéni hitbeli megerősödésünket szolgálja, hanem elkötelez a bizonyságtételre is. Aki részesült az Úr áldozatának szent jegyeiben, aki ekkora szeretetet bizonyságát kapta, annak élete ezt kell hirdesse. Az úrvacsora szent ösztönzés kell legyen arra, hogy egy kicsit jobbak, megértőbbek, könyörületesebbek, igazságosabbak legyünk. 

   Képzeljük el: valaki az élete kockáztatásával halálos veszedelemből kiment engem (égő házból, megáradt folyóból, egy balesetből), ez valamiképpen hatással kell legyen rám, magatartásomra, viszonyulásomra. Hazaérkezve nem teremthetem le a feleségemet, mint mindig, hogy elsózta a levest, nem szidhatom a szomszédomat, mint előtte, hogy áthajlik az almafája ága, … mert valami nagy szeretettel, irgalommal, áldozatkészséggel szembesültem, ami átjárta, megváltoztatta szívemet. Mert megértettem, hogy a világ alapja éppen ez az isteni irgalom, jóság. 

  Az Úrnak halálát, bocsánatát, megtartó szeretetét hirdessétek, képviseljétek… amíg ő eljön. Addig, amíg ez a szeretet mindent be fog tölteni! Most ezt a tanítást helyezi a szívünkre az Úr a látható ige által. Ámen. 

Úrvacsora (pünkösd, 2025)

    Nem is mindig figyelünk a szereztetési ige kezdő sorára: az Úrtól vettem. Pál nem ismerte személyesen Jézus Krisztust, hogy ezeket az igéket földi értelemben tőle hallhatta volna. … De maga írja: Isten kijelentette nekem a Szentlélek által. A Lélek munkája által Krisztus tanítása egészen személyessé, jelenléte egészen valóságossá válik. 

   Pál ezt a Lélek által kapott krisztusi üzenetet át is adja a gyülekezetnek. A Lélek ajándékait meg kell osztanunk egymással, úgy lesz belőlük igazán áldás. Vajon mit közlünk egymással? Árad-e köztünk a Lélek ereje, békessége, öröme? 

   A Szentlélek minket Krisztusra tanít. Énekeljük: „hogy ne legyen több más senki, csak a Krisztus…” 

Pál is Jézusról tesz bizonyságot, aki vállalva az elárultatást, megaláztatást, szenvedést, halált, megváltott minket.  Az úrvacsorában Krisztus megváltó áldozata elevenedik fel előttünk. De ez nemcsak múltidézés, hanem a megváltás erejének átélése („hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához” - Fil 3,10).

  Jézus veszi a kenyeret, és azt mondja: ez az én testem…  A Jézus megtöretett testének titkát is a Lélek által értjük meg.  Hogy ő azért fogantatott a Szentlélektől, és született szűz Máriától, vállalta emberi mivoltunkat, hogy úgy, ahogy vagyunk, úgy, amivé a bűn miatt lettünk, elesett emberi mivoltunkban váltson meg minket az üdvösségre. Mondhatjuk: emberi mivoltunkat, testi létünket, földi küldetésünket is Krisztusra vonatkoztatva, a Lélek által láthatjuk helyesen.

   A poharat véve Jézus azt mondja: ez az én vérem, amaz új szövetség. Isten kegyelméről beszél, amit vére által (gondoljunk az Ószövetség engesztelő áldozataira) szerzett meg nekünk. Megfizetett, eleget tett, kibékített Istennel. 

  Lehet-e erről elfeledkezni, efölött napirendre térni, ezt mellékes dolognak tartani? Valójában nem, és mégis ezt tesszük sokszor. Az úrvacsora a lelki felejtés elleni orvosság is. Nemcsak bűneink bocsánatát hirdeti, hanem ráirányítja figyelmünket megbízatásunkra is. Ezt cselekedjétek… hirdessétek egész életetekkel Krisztus megváltó halálát, üdvözítő szeretetét, halált legyőző hatalmát és irgalmát. Az Úr adjon nekünk erőt ehhez Lelke által! Ámen. 

Úrvacsora (pünkösd, 2026)

   Mindkét sákramentumunk Krisztusra irányítja a figyelmünket, az ő szavait halljuk, az ő gesztusait ismerjük fel, az ő áldozatát látjuk meg azokban. Az igehirdetésben világosságról, felragyogó napfényről, termékenyítő szélről hallottunk… de mindezt sötétség előzte meg. „Azon az éjszakán”. Ha nem fogadjuk be Krisztus szeretetét, akkor mi is sötétségben, bizonytalanságban maradunk. Pünkösd szürke hétköznap marad annak, aki nem ünnepel. És bár nekikeseredve hajszoljuk a földi élményeket, lelkünk mégis üres marad.

   Megváltó Urunk az ő áldozatának érdemével, elégtételével akar minket táplálni. Ezt a lelki erőt, áldást nem tudjuk magunknak megszerezni: ezt csak kapnunk lehet, és elfogadnunk kell. Ezt nem birtokoljuk, ezt Urunk kínálja fel nekünk. Ennek kiábrázolása, megerősítése az úrvacsora. Katolikus testvéreink naponta vehetnek úrvacsorát. Valakitől hallottam: édesanyja hosszú évekig naponta áldozott. Milyen kitartás, milyen odaadás!  Mi úgy elhanyagoljuk… 

    Pünkösd a megújulásról szól. A szereztetési igében új szövetségről hallunk. „E pohár amaz új szövetség az én érem által.” A megbocsátás, a kegyelembe fogadás, a békesség, az üdvösségre elhívás szövetségéről van szó. Milyen drága ajándék az, amit Krisztus megszerezett nekünk, és mégis sokan milyen könnyelműen visszautasítják! Milyen jó nekünk alkalomról-alkalomra megerősödni abban a tudatban, abban a hitben, hogy ennek a megtartó szövetségnek a tagjai vagyunk Krisztus érdeméért. 

   Ahogy az alapigében, itt is hallunk a megbízatásról: „az Úrnak halálát hirdessétek, amíg ő eljön”. Péter apostol pünkösdi beszédének is ez volt a fő mondanivalója. Hogy Krisztus meghalt érettünk, megváltott minket. Erről nem lehet, nem szabad megfeledkezni. Ez életünk legfontosabb üzenete kell legyen… 

    Beírtam az internetes keresőbe: „valaki meghalt értem”. Az MI részéről ez a válasz érkezett: „őszinte részvétem”. Pedig Krisztus megváltó halálára nézve az lett volna a helyes válasz, hogy „gratulálok”. Mert, barátom, ezáltal megszabadultál a bűn hatalmától, a kárhozattól. Békességben, reménységben élhetsz. 

  Hálás szívvel hirdessük Krisztus megváltó halálát, keresztig menő, a halált is legyőző szeretetét, és a Szentlélek által újuljunk meg a benne való hitben, akaratának a cselekvésében! Ámen.