Konfirmációi bűnbánati hét (2025)

(vázlatok)

Lk 21, 25-28 (hétfő)

    25 És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. Zsolt 65,8

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. Ézs 34,4

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. Dán 7,13 

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. 

    Jézus készül a golgotai áldozatra. Utolsó tanítása az utolsó időkről szól… Joggal mondjátok, hogy ez a téma távol áll tőletek. Ez részben igaz. Igen, nektek az életre kell készülnötök, de kell látnotok annak igazi értelmét, távlatait is. Ismernetek kell a célt, és az odavezető utat. A tanulásnál is talán az a gond, hogy csak a kellemetlen oldalát látjátok, és nem figyeltek a lehetőségekre, amik az által nyílnak meg előttetek: a matek talán nem annyira izgalmas, de csak akkor lehettek jó informatikusok, ha alaposan elsajátítjátok azt, román nyelvvel bíbelődni nem leányálom, de ismerete nélkül nem tudtok elhelyezkedni, stb.

   Krisztusban való hitünknek, az ő követésének is van egy célja. Illetve kettős célja van. 1) A szerinte való, neki engedelmeskedő, áldást hordozó élet itt, és 2) az üdvösség az Isten országában. Jézus beszél arról, hogy az ún. utolsó időkben nehézségek adódnak az emberiség életében. Szaporodnak a jelek. Hívő keresztyén, református fiatalokként tudatában kell lennetek ennek: környezetszennyezés, globális felmelegedés, háborúk, járványok… Beszélnünk kell az emberi felelősségről (vagy felelőtlenségről is). Tudatosan állást kell foglaljatok… Szeretnünk, óvnunk kell Isten teremtett világát. Ez bizonyos esetekben azt jelenti, hogy le kell mondanunk a kényelemünkről… 

    Az ige az egész világmindenségben, univerzumban megmutatkozó jelekről beszél… Isten készíti a világot egy régi korszak lezárására, egy új korszak bekövetkezésére.   Jelek lesznek… ez a kifejezés arra utal, hogy nem valami véletlenszerű csillagászati katasztrófa következik be (sokat hallani erről). Isten irányítása alatt áll minden. (Mi az Isten gondviselése? 27. kérdés). Bár úgy tűnik - Nap, Hold, a csillagok, az ég tartóoszlopai megrendülnek, a földön pedig a tenger háborgása -, mintha elszabadultak volna a kaotikus, fékevesztett pusztító erők. 

   Hogyan reagálnak az emberek? Kétségbeesnek tanácstalanságukban. Tanácsaiddal oktass engem, olvassuk a zsoltárok könyvében…. Tudnunk kell: az Isten kezében van az életünk. Az ő akarata nélkül a világ semmit sem tehet, sőt meg sem mozdulhat (28. kérdés). Aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Megdermednek a félelemtől… Mit tanít nekünk az ige? (Római levélben olvassuk: nem a félelem lelkét adta nekünk az Isten, hanem erő, szeretet és józanság lelkét.  A hit a félelem ellenszere. Tudom, hogy senki nem szakíthat el az ő szeretetétől. Isten az én mennyei Atyám, és a nehéz időkben is benne bízhatom 100%-ban. Az emberek rettegnek a jövőtől… de nekünk jövendő dolgainkra nézve jó reménységünk van (28. kérdés)… A szeretet kiűzi a félelmet. Nem a mi szeretetünk. Az Istené…

   A próbákkal terhelt idők végén meglátják az emberek az Emberfiát… Ki ez az Emberfia? Krisztus, a mi megváltó Urunk. Aki életet adta. Aki úgy szeretett, hogy önmagát adta értem, aki minden bűneimből üdvözít (29. kérdés). Nem az a kérdés, hogy van-e hibám, bűnöm, hanem az, hogy kértem-e bocsánatot? (Történet Nagy Péter cárral.) Kell-e ennek a Krisztusnak a megjelenésétől félnem?

   Mi nem félelemmel, hanem bizalommal várjuk őt. És akkor meglátják – mindenki – az Emberfiát eljönni hatalommal és dicsőséggel. Mi annak megjelenését várjuk, aki velünk van. Aki legyőzte a halált, és legyőzi mind a maga ellenségeit, mind az enyéimet(52. kérdés) Még nem nyilvánvaló az ő minden rosszat legyőző hatalma, de azzá lesz. Igaz, milyen biztató! 

   Amikor mindezeket látjátok, akkor emeljétek fel a fejeteket. Innen került át a Kátéba ez a kifejezés: „felemelt fővel” várom őt az égből ítélő bírámul… Számunkra a megváltás közeledik. (Amikor a koncentrációs táborokban a foglyok hallották a közelgő front robaját… tudták, hogy ez jó hír számukra, szabadulás). Ha az övéi vagyunk (1 kérdés), ha nem a hitetlen világhoz tartozunk.

    Jézus hatalommal és dicsőséggel jön el… Az ő hatalma megszünteti az erőszak hatalmát, az igazságtalanságot. A békesség győzelmét hozza el. Ha Jézus megint alázatban jelenne meg, hallgatna rá a világ? A vezetők, a háborút szítók? Nem! Le kell győzni a gonoszt. A benne bízók számára azonban megtartó hatalom az övé.

    Ti pedig egyenesedjetek fel! Annyi minden lenyomhat: bajok, gondok, aggodalom. Az első keresztyéneket… de az utolsókat is (sokfele) érik támadások. Kigúnyolnak, félreállítanak. De akkor egyenesedjetek fel… eljött a szabadulásotok órája. Emeljétek fel a fejeteket! 

  Ezt tanuljátok meg… felemelt fejjel járjatok (Kainnak mondja Isten), nézzetek szembe az emberekkel, és nézzetek előre reménységgel! Mert megváltottak vagytok. Isten hatalma őriz hit által, és megtart az üdvösségre. Ámen.     

Lk 21, 29-38 (kedd)

29 Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 

30 Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 

31 Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 

32 Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 

 33 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 

34 Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, Ézs 5,11-13; 1Thessz 5,3.7; Róm 13,13 

35 mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. Ézs 24,17; 1Pt 4,7 

36 Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt. 

37 Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott töltötte az éjszakákat. 

38 Kora reggel az egész nép hozzásietett, hogy hallgassa őt a templomban. 

  A tegnapi tanítást Jézus egy példázattal is szemlélteti. A fügefára mutat (egyik legelterjedtebb fa volt, mint pl. nálunk a diófa). Amikor kihajt, akkor tudjátok, hogy közel van a nyár. Most éppen ebben az időszakban vagyunk. Rügyeznek, virágoznak, levelet hajtanak a fák. És amikor ezt látjuk, akkor tudjuk, hogy nem a tél fele haladunk. Ez így van, amióta világ a világ… A tavasz után a nyár következik. (A nyár nem az üdülés, hanem az aratás, a terméssel való számadás ideje a Bibliában.)  Az időnek van egy menete, egy iránya, tendenciája, haladványa. Isten mindent atyai tervei szerint intéz. 

    Az üdvtörténetben is van egy határozott irány, egy biztos cél… És látjuk a jeleket. Külső világunkban, földi szemmel is. Látjuk a fejlődést is (ami nagyon felgyorsult, 2-3 generáció alatt…), de szaporodnak a fenyegető tünetek is. Pl. a háborúk, a gonoszság terjedése, egyre agyafúrtabbá válása, az esztelen fegyverkezés (tényleg egy mozdulaton múlik, és a földön megszűnik az élet). Hisszük, hogy ez sem történhet meg véletlenül… 

   Tudnunk kell, látva ezeket, hogy… közeleg a vég? Nem, nekünk azt kell tudni, hogy közeleg az Isten országa. Igen, elmúlik ez a fizikai világ (kicsit sajnáljuk is), de nem a semmi jön utána. A mi várakozásunk pozitív tartalmú. („Mivel már e mostani életemben is érzem az örök élet kezdetét”…) Nem a világ összeomlását várjuk, hanem Isten országának eljövetelét, kibontakozását. Ezért reménységgel, ua. felelősen élünk. Vigyáznunk kell kint az Isten teremtett világára, és bent magunkban is az Isten országára: hitünkre, Krisztus iránti hűségünkre, szívünk tisztaságára. 

   „Nem múlik el ez a nemzedék”: Jézus arra is utalhat, hogy az említett jelek már az ő nemzedékében mutatkoznak, utalhatott a nemzedékre, mint népre, vagy éppen az ő követőire.

  Egy fontos kijelentés: az ég és föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. Minden alá van vetve a változásnak és elmúlásnak. Semmi sem állandó. (A dubaji felhőkarcolók, római Szent Péter bazilika, a párizsi Notre Dame is eltűnnek.) Vagy amit mi is tapasztalunk: fiatalokból idősek lesznek (ezt ti még nem tapasztaljátok). De a Krisztus beszéde az megmarad, arra alapozni lehet. Alapozzátok, építsétek arra a ti életeteket! 

   Komoly figyelmeztetés hangzik el: vigyázzatok magatokra! Gyakran halljátok szüleitektől. Most megváltó Uratok is ezt mondja féltő szeretettel. Vigyázzatok, maradjatok hűségesek, maradjatok nyitott szívűek, ne idegenedjetek el tőle! Maradjatok Krisztus követői. Ne engedjétek, hogy a világ elszakítson titeket hamis, hiú ígéretekkel. A Sátán taktikája („a Sátán, a világ és a mi tulajdon testünk”): sokat kínál, keveset ad… Szabadságot ígér, és rabságba dönt. Három nagy kísértést említ az ige: mámor (a munka, a karrier, a gazdagság, mindaz, ami megszédít, ami elvarázsol, ami elvonja figyelmeteket a lényegről… barlangos történet), a részegség (minden szenvedély, függőség), az élet gondjai (megélhetés, kényelem,  a jólét spirálja - úgy bele tudnak az emberek feledkezni, veszni, merülni ezekbe). 

    Akit teljesen lekötnek ezek, aki ezekbe belegabalyodik, azt felkészületlenül lepi meg az a nap. Egy nagyon veszélyes, ránk leselkedő, rajtaütésre kész csapda ez. Csak Krisztusra figyelve, hozzá ragaszkodva tudunk megállni, megszabadulni. Ha Jézussal járok minden nap. WWJD – ezt minden helyzetben kérdezzétek meg. 

   Legyetek éberek (lelki éberségről, józanságról, tisztánlátásról van szó), szüntelen imádkozzatok, kérjetek erőt, segítséget, hogy ki tudjatok menekülni a kísértésekből. (Elgondolkoztató: gyülekezetünk a jólétben gyengült meg lélekben és lélekszámban is.)  Hogy megállhassatok az ember Fia előtt. Mert ez a lényeg. Megállni előtte, mint akik – ha botladozva is, de mindig hozzá térve - kitartottak mellette, elvégeztétek, ami rátok volt bízva…

  Az utolsó két mondatban érdekes részletet tudunk meg. Jézus nappal (utolsó földi napjai voltak) a templomban tanított, éjjelre az Olajfák hegyére ment. Nem szállodában, hanem az Isten ege alatt töltötte az éjszakákat. Sokan mentek, hogy hallgassák őt. Mert vigasztalást, tanácsot, biztatást kaptak.

    Ő legyen számotokra is erőforrás, megmaradás, beteljesedés. Ámen. 

Lk 22, 1-6 (szerda)

1 Közeledett már a kovásztalan kenyerek ünnepe, amelyet páskának neveztek. 2Móz 12,2-20; Mt 26,17

2 A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogyan öljék meg Jézust. Féltek ugyanis a néptől. 

3 A Sátán pedig bement Júdásba, akit Iskáriótesnek neveztek, és egyike volt a tizenkettőnek. 

4 Elment, és megbeszélte a főpapokkal és a templomőrség vezetőivel, hogyan adja őt a kezükre. 

5 Azok megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. 

6 Ő elfogadta az egyezséget, és kedvező alkalmat keresett arra, hogy a kezükre adhassa őt, amikor nincs jelen a sokaság. 

    Jézus az utolsó időkről tanít, közben zajlanak a földi események. Közeledett a zsidók nagy ünnepe, a páska (szó jelentése – kiválasztani, megkülönböztetni). A főpapokat és írástudókat nem hatotta meg a Jézus tanítása. Az ő szívük közömbös maradt, ők csak földi hatalmuk biztosítására tekintettek. Sok ember így gondolkodik. Nem érdekli őket az, amit az Ige mond. Csak földi terveik, céljaik vannak. Ideig-óráig jónak tűnhet ez a stratégia. 

  Nagy ellentmondás: Jézus a megváltásra készül, az életről beszél, a megmenekülésről, Istenhez térésről, a főpapok pedig halálba akarják küldeni őt. Durva, kegyetlen ez a szó: megölni valakit, kivált ha csak jót tett, gyógyított, tanított… csak azért, mert útban van, mert irigyek rá, mert riválist látnak benne. Hány ártatlan ember halt meg a történelem során! 

    Csak az tartja vissza őket gonosz tervük véghezvitelétől, hogy félnek a néptől, mert a nép tiszteli Jézust. Aztán pár nap múlva mégis sokan ellen fordulnak. Félelmetes, hogy az ember mennyire irányítható, manipulálható… Milyen könnyen mások ellen tudnak hangolni minket. (Példa: valakiről az osztályban elindul a pletyka, hogy pl. árulkodik az igazgatónak… Semmi sem igaz belőle, és ez a szegény diák nem is tud róla, hogy mit beszélnek a háta mögött, gyanútlanul jön-megy, de a többiek elkezdik rossz szemmel nézni, utálni. Az egésznek nincs valós alapja, de a gyűlölködés az valós, reális lesz: szerencsétlen gyereket kiközösítik, sértegetik, talán bántják is). 

  A Sátán pedig bement Júdásba… Vajon, csak úgy besétálhat a szívünkbe? Nem. „A Sátán, világ és tulajdon testünk minket szüntelenül ostromolnak… te tartsd meg és Szentlelked által erősíts meg minket.” Csak az léphet be az életünkbe, akit beengedünk. Ti kit engedtek be? Júdás teret adott a Sátánnak, a gonosznak. Elidegenedett, elszakadt Jézustól, és könnyű prédává vált. (Egy tudományos filmben láttam: két oroszlán megtámadott egy orrszarvút és a kicsinyét… Abban mesterkedtek, hogy a kicsit valahogy eltávolítsák az anyjától.) Vigyázzatok, ragaszkodjatok Krisztushoz, mert a kísértő szerte jár (Péter írja) mint ordító oroszlán! Vigyázzatok, hogy kire hallgattok! Nincs olyan, hogy én a magam ura vagyok, senkihez sem tartozom. Valaki betölt téged, valaki uralkodik benned.

  Júdás pénzsóvár, nagyravágyó volt (sajnos, végül nem sokat nyert, hanem elveszítette az életét). Úgy érezte, hogy a földi gazdagságot, a karriert nem kapta meg Jézustól. Nem a lelkiek voltak fontosak számára, nem a Krisztusban való békesség, öröm, nem a tanítványi szolgálat.  A láthatókért, az értéktelenért képes az ember odaadni az igazi kincseket. 

    Júdás a 12-höz tartozott, kiválasztott volt, de eltékozolta ezt a lehetőséget. A kegyelem legyőzhetetlen erő, de elveszíthető…  Az áruló tanítvány intézkedik Jézus elárultatása érdekében. Elmegy, megegyezik a főpapokkal. A rossz szándék sokszor tettre készebb, mint a jó. A bosszúvágy nagyobb áldozatra képes, mint a segíteni akarás.

  Az írástudók örülnek. Öröm van a mennyben egy megtérő bűnösön, és a pokolban is akkor, amikor valaki a kárhozat útjára lép. Pénzt ígérnek neki. Nem tudjuk, hogy ez volt-e a fő ok, de ez is szerepet játszott. Pénzért becsületet, barátságot, kapcsolatot soha ne adjatok fel! A pénz képes deformálni az ember lelkét. (Tükrös történet.)

  Júdás elfogadta az egyezséget (látjátok, a gonoszok közt is van megegyezés, a Krisztus követői sokszor nem tudnak egyetértésre jutni). Kedvező alkalmat keresett az elárulásra… Az árulás visszaélés valakinek a bizalmával. Cserbenhagyás. (Román film… valakit kiengednek a börtönből, de besúgó lesz, barátait árulja el, akik segítenek neki.) Júdás arra kellett volna kedvező alkalmat keressen, hogy bocsánatot kérjen, hogy őszintén elmondja vívódásait Jézusnak. Mindig van visszaút. Úgy tanultuk: bűneimről soha többé meg nem emlékezik… hanem engem kegyelméből igazságával megajándékoz. 

Ha bezárod a szíved, ha beállsz az ellenség közé, akkor kizárod magad a kegyelemből… 

   A jó alkalmakat keressétek, ne az elszakadást, hanem az odatérést, bűnbánatot! A békességet. Ámen. 

Lk 22, 7-38 (csütörtök)

  7 Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja, amikor fel kellett áldozni a páskabárányt. 

8 Jézus elküldte Pétert és Jánost ezt mondva: Menjetek el, és készítsétek el nekünk a páskavacsorát, hogy megehessük. 

9 Ők pedig ezt kérdezték tőle: Mi a kívánságod, hol készítsük el? 

10 Ő így válaszolt: Amikor beértek a városba, szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz, kövessétek őt abba a házba, ahova bemegy, 

11 és mondjátok meg a ház gazdájának: A Mester ezt üzeni neked: hol van a szállás, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a páskavacsorát? 

12 Ő majd mutat nektek egy nagy, berendezett emeleti termet: ott készítsétek el! 

13 Akkor elmentek, és mindent úgy találtak, amint előre megmondta nekik; és elkészítették a páskavacsorát. 

14 Amikor eljött az óra, asztalhoz telepedett az apostolokkal együtt, 

15 és ezt mondta nekik: Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a páskavacsorát. 

16 Mert mondom nektek, hogy többé nem eszem ebből a páskavacsorából, amíg csak be nem teljesedik az Isten országában. 

17 Azután vette a poharat, hálát adott, és ezt mondta: Vegyétek, és osszátok el magatok között! 

18 Mert mondom nektek, hogy nem iszom mostantól fogva a szőlőtő terméséből, amíg el nem jön az Isten országa. 

19 És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! 

20 Hasonlóképpen vette a poharat is, miután megvacsoráztak, és ezt mondta: E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki. 2Móz 24,8; Jer 31,31-34; Zsid 9,20

21 De íme, annak a keze, aki elárul engem, az enyémmel együtt van az asztalon. 

22 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint elrendeltetett, de jaj annak az embernek, aki elárulja őt. 

23 Azok pedig kérdezgetni kezdték egymástól, hogy ki lehet az közülük, aki ezt meg fogja tenni. 

24 Versengés is támadt közöttük, hogy melyikük a legnagyobb. 

25 Ő így felelt nekik: A királyok uralkodnak népeiken, és akik hatalmuk alá hajtják őket, jótevőknek hívatják magukat. 

26 Ti azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál. 

27 Mert ki a nagyobb? Az, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? Ugye az, aki asztalnál ül? Én pedig olyan vagyok közöttetek, mint aki szolgál. Jn 13,1-14

28 Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, 

29 és én örökségül adom nektek az országot, ahogyan az én Atyám is nekem adta azt; 

30 hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál az én országomban, és trónszékekbe ülve ítéljétek Izráel tizenkét törzsét. Mt 19,28

31 Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, Jn 13,7-38

32 de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! Jn 21,15 

33 Ő így válaszolt: Uram, kész vagyok veled menni akár a börtönbe, akár a halálba is! 

34 Jézus azonban ezt felelte: Mondom neked, Péter: nem szólal meg a kakas ma, amíg háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. 

35 Azután ezt kérdezte tőlük: Amikor kiküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e hiányotok valamiben? Semmiben – válaszolták. 

36 Majd ezt mondta nekik: Most azonban, akinek van erszénye, vegye elő, ugyanúgy a tarisznyát is; és akinek nincs kardja, adja el felsőruháját, és vegyen. 

37 Mert mondom nektek, hogy be kell teljesednie rajtam annak, ami meg van írva: „És a bűnösök közé sorolták.” Mert ami felőlem megíratott, az most beteljesedik. Ézs 53,12 

38 Erre így szóltak: Uram, íme, van itt két kard. Ő pedig azt felelte: Elég! 

   Elérkezett a kovásztalan kenyerek napja. Nagy ünnep volt ez a zsidóknál: az egyiptomi szabadulásra emlékeztek. Ha az nincsen, akkor a nép sincsen. Minket Krisztus szabadított meg. Ha nincs megváltás, akkor elveszettek maradunk. 

   Az első részben a helyszínről hallunk. Lukács részletesen leírja… Péter és János a megbízottak (ők vállaltak, „önkénteskedtek” a legtöbbet, ők voltak a legszolgálatkészebbek, közületek kerülnek-e ki ilyen lelkületűek?) Jézus azt mondja nekik: bementek a városba, és találkoztok egy emberrel, aki egy korsó vizet visz… Üzenetértékű mozzanat: nem üres korsóval sétál ez a valaki, hanem az tele van. A víz az áldást jelképezi, és utal a Krisztus áldozatára is… 

  Azt is megtudjuk, hogy egy berendezett emeleti terem volt, ahol végül megterítettek… 

 Jézus ott telepedik asztalhoz a tanítványaival. Nagyon személyes és megható, amit nekik mond: vágytam veletek együtt lenni, együtt megenni ezt a vacsorát, mielőtt… Jézus tudja hát, hogy mi vár rá, és jól esik neki az, hogy tanítványai mellette vannak ebben a nehéz órában, (Látjátok, Isten Fiának is szüksége van emberi közelségre… közösségi lények, teremtmények vagyunk.)

   Jézus azt is elmondja, hogy nem eszik a páskavacsorából, csak majd ha „beteljesedik” az Isten országában. A mi úrvacsoránk sem tökéletes, de arról szól, hogy lesz majd egy beteljesedése. 

   Különös fordulatot vesz a páska szertartása… Jézus veszi a kenyeret, hálát ad (ez az ünnepi ceremónia része volt ez), és azt mondja: ez az én testem, amely tiérettetek adatik. Az egyiptomi szabadulásra emlékeztető (kovásztalan) kenyeret a tanítványoknak úgy kell magukhoz venniük, mint a Krisztus testét, amely áldozatul adatik az ő igazi szabadulásukra. 

  A pohárnál azt mondja Jézus: ez az új szövetség az én vérem által, amely tiértetek kiontatik. Tiértetek, hangsúlyozza mindkét esetben Jézus. Nem végzetszerű, ami Jézussal történik: önként vállalja övéiért. 

   Ennél a pontnál említi Jézus, hogy valaki elárulja…  Jézus mindent ad, a javukat akarja, és Júdás válasza az árulás…A többiek válasza a versengés… A tanítványok nem a Jézus értük vállalt áldozatával vannak elfoglalva, hanem önmagukkal, kicsinyes rivalizálással. Ez ma is így történik… Jézus a világi gyakorlattal ellentétes magatartásra tanítja az apostolokat. A világban a nagyok uralkodnak, a kicsik szolgálnak, a hadseregben a nagyok parancsolnak, a kicsik harcolnak, és meghalnak. De itt a király áldozza magát a szolgákért. Örök lecke kellene legyen. Krisztus maga mutatott példát. 

  És olyan szép a tanítás: ti kitartottatok mellettem (tudjuk, hogy voltak botlások, Jézus milyen elnéző, megbocsátó), örökségül adom nektek az országot, hogy egyetek és igyatok az én asztalomnál… „Krisztussal az örökkévalóságban minden teremtményen uralkodjam.” 

  Külön szól Péterhez az Úr. Kísértéssel teli időszak ez, de Jézus maga könyörög Istenhez, hogy erősítse, hogy ő is erősíteni tudjon másokat. Nemcsak önmagunkért vagyunk felelősek.

Péter fogadkozik, és Jézus azt mondja: záros határidőn belül, még hajnal előtt… megtagadsz. Nem magunkban kell bíznunk. Amikor fogadalmat tesztek, akkor Isten segítségét kérve tegyétek azt. És hiszem, hogy így ki fogtok tartani. 

  Különös párbeszéddel ér véget az ige… Jézus rákérdez egykori kiküldetésük során szerzett tapasztalataikra. Amikor üres kézzel indultatok el, volt-e valamiben hiányotok. Azt felelik: nem. Jézus valami meglepőt mond: most vegyétek elő…

  Úgy értem ezt, hogy Jézus a lelkiekről beszél. Most kiváltképpen szükség van a lelki felszerelésre: erszényre, tarisznyára, kardra (a Lélek kardja). Erősek kell legyetek, mert beteljesedik rajtam, amit megírtak… 

  A tanítványok nem értik. Azt mondják: van két kard! Jézus azt feleli: elég. Nem erről beszélt, nem katonai ellenállást akar szervezni maroknyi (gyáva) tanítványi seregével… (Van olyan magyarázat is, hogy itt Jézus méltatlankodva szól rájuk: elég legyen! Ennyire értetlenek vagytok?!) Jézus azért imádkozik (mondja is Péternek), hogy Isten erősítse meg őket reménységben, hogy el ne csüggedjenek, hanem kitartsanak, és a megszerzett váltságban megmaradjanak. Ámen. 

Lk 22, 39-71 (péntek)

   Ezután eltávozott onnan, és szokása szerint az Olajfák hegyére ment. Követték a tanítványai is. 

40 Mikor pedig odaért, így szólt hozzájuk: Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 

41 Azután eltávolodott tőlük mintegy kőhajításnyira, és térdre borulva így imádkozott: 

42 Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. 

43 Ekkor angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt. 

44 Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Zsid 5,7

45 Amikor az imádkozás után felkelt, odament tanítványaihoz, és látta, hogy a szomorúságtól kimerülve alszanak. 

46 Ekkor így szólt hozzájuk: Miért alusztok? Keljetek fel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! 

47 Miközben ezeket mondta, íme, sokaság közeledett. Júdás jött elöl, a tizenkettő egyike, és Jézushoz lépett, hogy megcsókolja. 

48 Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? 

49 Amikor a körülötte levők látták, hogy mi készül, megkérdezték: Uram, odavágjunk a karddal? 

50 Egyikük oda is csapott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. 

51 Jézus azonban megszólalt, és ezt mondta nekik: Hagyjátok abba! És megérintve a fülét, meggyógyította őt. 

52 Majd ezt mondta az ellene kivonuló főpapoknak, a templomőrség vezetőinek és a véneknek: Úgy vonultok ki ellenem kardokkal és botokkal, mint valami rabló ellen. 

53 Mindennap veletek voltam a templomban, mégsem emeltetek rám kezet. De ez a ti órátok és a sötétség hatalmának ideje. 

54 Miután pedig elfogták őt, elvitték és bekísérték a főpap házába. Péter pedig távolról követte. 

55 Mikor az udvar közepén tüzet raktak, és körülülték, Péter is leült közéjük. 

56 Amint ott ült a tűz világánál, meglátta őt egy szolgáló, szemügyre vette, és így szólt: Ez is vele volt. 

57 Ő azonban letagadta, ezt mondva: Asszony, nem ismerem őt! 

58 Röviddel ezután más látta meg, és ezt mondta: Te is közülük való vagy! De Péter így válaszolt: Ember, nem vagyok! 

59 Körülbelül egy óra múlva másvalaki is bizonygatta: De bizony, ez is vele volt, hiszen ő is Galileából való.

60 Péter azonban ismét tagadta: Ember, nem tudom, mit beszélsz. És amikor ezt mondta, egyszerre megszólalt a kakas. 

61 Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. 

62 Azután kiment, és keserves sírásra fakadt. 

63 Azok a férfiak, akik őrizték Jézust, gúnyolták, és verték őt, 

64 majd eltakarták a szemét, és ezt kérdezték: Ki ütött meg téged? Prófétáld meg! 

65 És sok más szidalmat is szórtak rá. 

66 Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók. Jézust a nagytanács elé vezették, 

67 és felszólították: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk! Ő pedig így válaszolt: Ha megmondom nektek, nem hiszitek, 

68 ha pedig én kérdezlek titeket, nem feleltek. 

69 De mostantól fogva ott ül majd az Emberfia a mindenható Isten jobbján. Dán 7,13; Zsolt 110,1

70 Erre mind azt kérdezték: Akkor hát te vagy az Isten Fia? Ti mondjátok, hogy én vagyok – felelte nekik. 

71 Azok pedig így szóltak: Mi szükségünk van még tanúvallomásra? Hiszen magunk hallottuk a saját szájából. 

    Egy hosszú részletet hallottunk Krisztus szenvedéstörténetéből… Biztos, sok minden vissza tudnátok mondani belőle. Valóban kifejező, megható, markáns (erőteljes) jelenetek ezek. Ahogy Jézus tanítványaival a páskavacsorát követően kimegy az Olajfák hegyére, imádkozni kezd, és tanítványait is erre biztatja. (Páska ünnepe lévén valószínű holdfényes éjszaka volt.) Az evangélium szemléletesen leírja, amint vívódik, tusakodik… Jézusnak mélyen, hitelesen emberi arcát látjuk itt, aki halálfélelmekkel küzd. „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, de ne úgy legyen, ahogy én akarom”… A halálos gyötrődésében - jegyzi meg az evangélista - verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek. Hatalmas lelki megpróbáltatás ez… Jézus ezt az állapotot is megjárta, tud könyörülni azokon, akik megpróbáltatnak. („A legnagyobb kísértéseimben is biztosítva legyek afelől…)

  A tanítványok elszunnyadnak (ez is emberi dolog), Jézus felkölti őket, és újból imádkozásra buzdítja. Ekkor már megérkeznek azok, akik Jézust elfogni jönnek. Júdás vezeti őket, aki odalép Jézushoz, hogy megcsókolja. Jézus visszakérdez (szívig hat a kérdés). Csókkal árulod el az Ember Fiát? Sokszor megjátsszuk a barátságot, a jóindulatot, gesztusainkban annyi hazugság és árulás tud lenni. 

   Váratlanul egy harci jelenet bontakozik ki… Látják a tanítványok, hogy a katonák Jézus elfogására készülnek, előjön belőlük a virtus, hogy „azért mutassuk meg, kik vagyunk, ne hagyjuk magunkat”. Meg is kérdik Jézustól, de nem várnak választ, odacsapnak, egyik szolga fülét levágják (Péter). 

  Jézus rájuk szól: hagyjátok abba. Ez nem földi harc (van, amikor azt is kell vállalni, de a lelkit mindig…). Mit mondott Jézus előzőleg? Azt, hogy imádkozzatok. Ha pedig összekulcsolod a kezed, nem tudsz kardot markolni vele. Megható az, hogy Jézus akkor is gyógyít, amikor őt támadják, megsebzik. Ez az ő természete. (Történet: a megsebzett fogoly meggyógyítja a megsebzőjét.)

  Jézus nem hagyja szó nélkül ezt az orv támadást. Alázatos, de nem hunyászkodik meg. „Úgy jöttök rám, mint gonosztevőre, pedig tanítottam”… Az igazságtalanságot nem szabad elhallgatni. Nem szabad szemet hunyni fölötte. 

    Végül elfogják, a főpap udvarába viszik… Péter távolról követi… Fogy a bátorság. Pedig nagy volt lelkesedés, a fogadkozás. Még kardcsörgetésre is sor került. Aztán meghátrál. A konfirmáció: felemelő ünnep, fogadalom, aztán jönnek az élet gondjai, elfoglaltságok, programok, és könnyen elmaradtok. Csak távolról figyelitek. Kívülállóként. Keserű történeteink vannak erről. 

  Egy tanulságos, szomorú jelenet a Péter tagadása. Sorra hárman jegyzik meg, hogy mintha látták volna együtt a galileai Jézussal… Ő pedig sorra letagadja. Kiesik a kard a kezéből, de még a hitvalló szó is a szájából. „Nem ismerem.” Teljes tagadás. Lehet tagadni életfolytatással is. Nem érdekel, úgy teszek, mintha semmi közöm nem volna. Pedig nem vagyunk a meghátrálás emberei… 

  Ekkor megszólalt a kakas, jelezve a hajnal közeledtét, jelezve, hogy még az új nap felkelte előtt Péter háromszor megtagadta Mesterét…

   Egy döbbenetes mozzanat, egyik legsokatmondóbb a passiótörténetben: akkor megfordult az Úr… Nem magával van elfoglalva, neki fontos a tanítványa. Tekintetében bocsánat van… Lásd, Péter, törődöm veled, te elfordultál tőlem, de én odafordulok hozzád. Vegyétek észre, amikor felétek fordul az Úr, amikor rátok tekint… Péter visszaemlékezett, keserves sírásra fakadt. A sírás az élet jele (testi és a lelki születéskor is), a bűnbánat bizonysága. A könnyek tisztítanak… ()

  Elkezdődik a Jézus tortúrája, kínzása. Verik, csúfolják. Miért van meg ez az ösztön az emberben? Miért szereti a kiszolgáltatottat bántani? Hogy nem esik meg senkinek a szíve? Hogy nem akadt egy német tiszt, egyetlen katona, aki azt mondta volna: ártatlan gyermekeket, nőket, öregeket, kivégezni gyávaság. A gonoszság, az erőszak tömegpszichózisa ez. 

  Ahogy megvirradt, összeült a nagytanács (nagyon sürgős nekik!). A rossz nem felejti el gonosz tennivalóit. Jézus bizonyságot tesz önmagáról. Csodálkozunk, ritkán beszélt ilyen nyíltsággal isteni küldetéséről, dicsőségéről. Minta rangrejtve akart volna élni. De itt felfedi önmagát: mostantól fogva ott ül… Döbbenetes mondat: azért ment fel, hogy megbizonyítsa, hogy ő az ő anyaszentegyházának feje… (HK).

   Még rákérdeznek (ironikusan): te vagy az Isten Fia?  Ez a zsidó fül számára önmagában botrányosan hangzott (mintha valakitől azt kérdeznénk: te vagy a pápa fia). Jézus azt válaszolja: ti mondjátok. Ez azt jelenti: úgy van, ahogy mondjátok (csak nem hiszitek). Nagy kérdés: hisszük-e? Sok szép dolgot elmondotok… Bárcsak ne üres szavak lennének, hanem szívbeli meggyőződés!

  Jézusnak ez a kijelentése felért az ő halálos ítéletét megerősítő bizonyítékkal. Jézusnak ez a vallomása valójában a bűneink felett mond halálos ítéletet, és bocsánatot, üdvösséget szerez nekünk. Ámen. 

Lk 23, 1-5 (szombat)

1 Ezután valamennyien elindultak, és elvitték őt Pilátushoz. 

2 Ott így kezdték vádolni: Megállapítottuk, hogy félrevezeti népünket, ellenzi, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király. 

3 Pilátus megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Ő pedig ezt felelte: Te mondod. 1Tim 6,13 

4 Pilátus erre így szólt a főpapokhoz és a sokasághoz: Semmi bűnt nem találok ebben az emberben. 

5 De azok még erősebben kiáltozták: Fellázítja a népet tanításával egész Júdeában, Galileától kezdve egészen idáig. 

   Hallottuk a tegnap… Jézust Pilátus elé viszik. Pilátus a római birodalom, a tulajdonképpeni hatalom képviselője. Ő mondhatja ki a végső szót, adhatja meg az engedélyt a keresztre feszítésre, vagy adhat kegyelmet. Ő az, akit a Jézus elítélése történetében nem az indulatai irányítanak, hanem a törvénytisztelet és a józan mérlegelés jellemzik. A zsidó vezetőknek nem volt joguk bárkit is kivégezni. Szerintük Jézus a vallási törvények alapján halálbüntetést érdemlő vétséget követett el (v.ö. 3 Móz 24, 15). Ebben mindnyájan egyetértenek. Azt olvastuk: valamennyien egy akarattal elindultak. Nagyon elszántak voltak a Jézus megölésében. Gonosz dolgokra könnyebb rávenni az embereket, mint a jóra. (Mire könnyebb rávenni a katonákat: gyertek, lőjük szét a szomszéd országot, vagy gyertek, építsük azt fel! Gyertek, csúfoljuk együtt félszeg társunkat, vagy gyertek: álljunk ki mellette. Gyertek, bulizzunk egyet, gyertek, menjünk el a templomba. ) Vigyázzatok, kire figyeltek, és ne szövetkezzetek senkivel hamis célokra! 

  Pilátus előtt elkezdik Jézust vádolni, de nem az őket leginkább bosszantó, szemükben főbenjáró vétségnek számító kihágását említik, hanem olyat, amire Pilátus is felfigyelhet, ami a római törvények alapján is büntetést von maga után… (Mert az ember mindig ravasz volt, mindig taktikázott, csúsztatott, mindig a maga céljait akarta elérni akármilyen eszközzel. Hallottatok a háborús propagandáról… Ahol háború van, ott először az igazság esik áldozatul. Mindenki túloz, hazudik. Így van ez köztetek is? )

  Azt mondják: félrevezeti a népet (ez értelmezés kérdése…), ellenzi, hogy adót fizessünk (ez nem igaz, Jézus azt tanította: a császárnak azt, ami a császáré, Istennek, ami az Istené), és azt állítja magáról, hogy ő a felkent király (ez megint csúsztatás… Jézus mennyei királynak nevezte magát, soha nem követelt földi hatalmat magának). De a vádnak hatásosnak kell lennie. Ez ma is így működik… 

  Pilátus – a római jognak megfelelően – megkérdi a vádlottat, Jézust: te vagy a zsidók királya? Jézus furcsa, talányos választ ad. Te mondod. Ez a te véleményed, vagy csak másoktól hallottad? Ha valóban szívedből mondod, akkor azt is felismered, hogy nemcsak a zsidóké, hanem a tied is. Az is benne van a Jézus szavaiban: pontosan, ahogy mondod. Valóban, én vagyok, de nem úgy, ahogy sokan gondolják rólam, nem földi értelemben. Vajon ti mit mondotok Jézusról? 

  Pilátus Jézusnak egyetlen rövid mondata alapján kijelenti (valójában legfelső bírói minőségében): nem találok semmi bűnt benne. Tudjátok, van, aki sokat beszél, és mégsem hisszük el neki, amit magyaráz, és van, aki keveset mond, nem bizonygatja állításait, és mégis érezzük, hogy igaza van. Jézus tiszta tekintete, jóságossága, alázata, egész kisugárzása azt üzeni Pilátusnak: ez az ember ártatlan. Talán mindenkinél inkább. 

    Ezután hirdeti ki: nem találok semmi bűnt benne. Furcsa megállapítás ez Jézussal kapcsolatban.  Jézus az Isten Fia, akinek egyedül van joga ezt kimondani rólunk: nem találok bűnt ebben az emberben… Hogy tanultuk a Kátéból: „Minden bűnömről és bűnös természetemről… soha meg nem emlékezik…”)

  De annál hangosabb lesz a vádolók kórusa: fellázítja a népet. A lázadók veszélyes személyeknek számítottak. A legsúlyosabb ítélettel sújtották őket. A bűn, szoktuk mondani, lázadás Isten ellen. De a szeretet is lázadásnak számít a gyűlölet világában. (Amikor egy csoport bosszút akar állni valakin, és valaki közülük azt mondja: „fiúk, ne bántsuk!”, akkor a többiek ezt ellenséges fellépésnek tartják, és azt mondják neki: „te mindent elrontasz”.)

  Jézus a szeretetre, az igazságra, megbocsátásra „lázította fel” a népet. Azt tanította: ne törődj bele a gonoszságba, a bűnbe, a közömbösségbe, az önzésbe, élj felelősen. Legyetek lázadók: a jóban, a becsületességben, tisztaságban! Csináljátok másként, mint a hitetlen világ… engedelmeskedve Krisztusnak! Ámen.