large_home_bg.jpeg

medium_home_bg.jpeg

small_home_bg.jpeg

thumbnail_home_bg.jpeg

xlarge_home_bg.jpeg

home_bg.jpeg

Mezőbergenye (románul Berghia, németül Bergendorf) falu Romániában, Maros megyében. Az Erdélyi Mezőség dél-keleti peremén fekszik. Közigazgatásilag Mezőpanithoz tartozik.


 Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. 



Fomenu

Oldalemenu

Mezőbergenyei Református Egyházközség

Mezőbergenye (románul Berghia, németül Bergendorf) falu Romániában, Maros megyében. Az Erdélyi Mezőség dél-keleti peremén fekszik. Közigazgatásilag Mezőpanithoz tartozik.&nbsp; &nbsp;

Mt 25, 1-13 (vas.de.)&nbsp;&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#1">1</a> Akkor hasonló lesz a mennyek országa ahhoz a tíz szűzhöz, akik vették a lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/REV/19/7#7">Jel 19,7</a><a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#2">2</a> Öt közülük balga volt, öt pedig okos.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#3">3</a> A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#4">4</a> az okosak viszont a lámpásukkal együtt olajat is vittek korsókban.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#5">5</a> Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#6">6</a> Éjfélkor azután kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#7">7</a> Ekkor ezek a szüzek mind felébredtek, és rendbe hozták a lámpásukat.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#8">8</a> A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert a lámpásunk kialszik.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#9">9</a> Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is, menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#10">10</a> Amíg azok vásárolni voltak, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#11">11</a> Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#12">12</a> Ő azonban így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/25#13">13</a> Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!&nbsp;&nbsp;&nbsp; &nbsp;Már a példázat kezdő sora elgondolkoztat: akkor hasonló lesz… Igen, mást jelent Isten országa (vagy annak várása) most, amikor szól az ige, amikor még tart a kegyelmi idő, és mást fog jelenteni majd akkor, amikor elérkezik az Úr napja. Mást jelent egy nyitott ajtó, amin még be lehet lépni, és mást, amikor az végleg bezáratik. Az ige tehát figyelmeztet… Olyan eseményről beszél, aminek bekövetkeztével számolnunk kell, akinek az eljöveteléről tudnunk kell.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Földi életünkben is sokszor tapasztaltuk, hogy a pillanatnyi élmények elfeledtették velünk azt, aminek a megtörténése várható, sőt egyenesen kikerülhetetlen volt. Pl. gyermekkorunkban bár tudtuk, hogy a szülők előbb-utóbb hazajönnek, és számon kérnek, mégis úgy belefeledkeztünk a játékba, hogy elhanyagoltuk a ránk bízott munkát, és aztán az „őseink” hazaérkezésével való szembesülés (vagy éppen a büntetés) döbbentett rá arra: másként kellett volna az időt beosztani.&nbsp; &nbsp;Hallottuk: hasonló lesz Isten országa a tíz szűzhöz, akik egy menyegzői ünnepre készültek, fogták a lámpásaikat, és kimentek a vőlegény fogadására. Jézus ebben a példázatban egy korabeli esküvői, lakodalmi szokásra hivatkozik (tegnap mi is részesei lehettünk egy „mainak”), és annak képvilágát felhasználva fogalmazza meg üzenetét. A történet kezdetén minden rendben levőnek tűnik: egy csodálatos ünnep ígérkezik, és a példázat szereplői (a tíz szűz, mint a menyasszony barátnői, amolyan „koszorúslányok”) készülnek arra, engedelmeskedve az ahhoz kötődő szokásoknak.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Ha máris megpróbáljuk aktualizálni ezt a példázatot, akkor kijelenthetjük: a mai meghívottak egy jó része már indulásból kizárná magát, mert azt mondaná: én nem megyek, engem nem érdekel, nincs kedvem hozzá… De ez a példázat nem róluk szól, nem a közömbösökről, hanem azokról, akik úgy gondolják, hogy mindenképpen a résztvevők közé tartoznak.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Már az elején megtudjuk, hogy a tíz lány közül öt balga és öt okos. A Bibliában ez a megkülönböztetés nem valakinek az értelmi képességére vonatkozik, hanem az illető magatartását minősíti: vagyis öten okosan, bölcsen viselkedtek, komolyan készültek az ünnepre, öten pedig csak úgy félvállról véve az ügyet, meggondolatlanul, felületesen, ostobán. &nbsp;&nbsp; &nbsp;Magyarázza is a példázat: a balgák ugyanis (és ezért voltak esztelenek) nem vittek olajat magukkal. Külsőképpen előkészítették magukat, bizonyára szépen fel is öltöztek, de a lényeget figyelmen kívül hagyták. Az gondolták, hogy ők már mindent elintéztek, elég az ő puszta megjelenésük, nekik nem kell semmi mást tenni. Valójában nem vették komolyan a menyegzőn való részvétel feltételeit… Vajon kikre utal itt Jézus? Azokra, akik ostoba, farizeusi módon magukban bíznak, akik saját érdemeikkel dicsekedve, öntelten már a zsebükben tudják a belépőt az üdvösségre.&nbsp; &nbsp;&nbsp; &nbsp;Az okosak olajat is vittek. Az olaj fontos szerepet játszik a Bibliában, sokat olvasunk róla. Az olajfa magvaiból állították elő, általában otthon. Az olaj az áldás, a bőség jelképe volt. Rengeteg mindenre használták: étkezésre, világításra, kultikus célokra, gyógyításra. Az Újszövetségben a Szentlélek gyógyító, megáldó munkáját is szimbolizálja.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Most magunkat kell megkérdezzük: nekünk mennyire fontos a meghívás? Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Készülünk-e komolyan, tudatosan, naponta megvizsgálva magunkat? Tudom, nagyon leköt a világ. Még azt is elfeledteti velünk, hogy mindent itt hagyunk egyszer. Tisztában vagyunk ezzel, és mégis elfeledkezünk róla. (Ismerős a példatörténet. A király ad egy ezüst botot udvari bolondjának, mint birodalma legesztelenebb személyének. Egyszer a király halálos beteg lesz, az udvari bolond megkérdi, hogy mi van vele, az pedig azt feleli: el kell mennem egy hosszú-hosszú útra. A bolond tovább faggatja a királyt: látom, nincs nagy kedve, felség, nem lehet visszamondani az utat? Nem, felelte szomorúan a király. És mikor fog visszajönni? Soha, hangzott a válasz. És tudta, felség, hogy el kell mennie? Régóta, hangzott a válasz.&nbsp; Akkor, felség, bizonyára komolyan készült erre az útra? A király azt felelte: nem, mindig elhessegettem a gondolatot. Erre az udvari bolond átadta az ezüstbotját a királynak: ilyen bolondot még nem láttam, nincs felségednél esztelenebb ember a birodalomban.)&nbsp;&nbsp; &nbsp; Gyűjtjük-e a lelki kincseket, ápoljuk-e azt a lelki kapcsolatot, ami soha meg nem szűnik? Keressük-e a hitben, a Krisztussal való közösségünkben való erősödés alkalmait? A példázat is azt sugallja: nem az ítéletre, hanem egy nagy örömünnepre készülünk, ahonnan nagy kár lemaradni. Az az igazi büntetés, ha elszalasztjuk. Sok baljós jövendölést hallani manapság (a rengeteg fegyveres konfliktus és a világháború árnyékában egészen hihetőknek tűnnek): jön a világvége. Nem, testvéreim, az üdvösség kezdete jön, de készülünk-e arra, mert ha ostobán, hitetlenül lemaradunk róla, akkor az tényleg a világ vége lesz számunkra.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Olyan ez, mint amikor egy árva gyereknek egy gazdag család megígéri, hogy örökbe fogadják, egyszer majd eljönnek érte, de ő nem veszi komolyan az egészet, és amikor megérkeznek, hogy elvigyék, nincs elkészülve, bele van merülve kis elfoglaltságaiba, csínytevéseibe. Nem tud menni.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Van-e olaj a lámpásunkban? (Vallásórán mondta egyik kisfiú: én a telefonommal fogok világítani.) Lelki kincsekről van szó: a hit, reménység, szeretet mennyei ajándékairól… Mert ezek nélkül üres az életünk. És ha ilyen, akkor itt sincs sok haszna belőle senkinek, és nekünk sem lesz sok jutalmunk utána… A lámpás – ha olaj van benne - világít, fényt áraszt. Ez a rendeltetése. Jézus a világ világossága. Ő kell ott legyen bennünk, hogy mi az ő világosságát sugározzuk. Vele élünk, és őt várjuk tőle kapott hittel, reménységgel.&nbsp; &nbsp; Késett a vőlegény… Nem késik el az ígérettel az Úr (2 Pt 3,9), de mi sokszor késedelemnek tartjuk az ő hosszan tűrését. Gyakran kérdezzük: miért nem avatkozik bele Isten a gonosz világ folyásába, végre miért nem ítéli meg azt. &nbsp;Nem tudjuk. Mi késést érzékelünk, de másként jár az Isten órája.&nbsp; &nbsp;Aztán a példázatbeli várakozók mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Látjuk, alapvetően nincs különbség köztük. Csak az olaj. Nehezen tudtuk volna értelmezni azt, ha az áll itt: az okosak fittebbek voltak, végig éberek maradtak, hősiesen kitartottak. A hívő ember is megfárad, elálmosodik, talán el is fásul. Ismerjük gyengeségeinket. Csak Isten szeretetét nem szabad soha megtagadnunk. Szívünk mindig nyitott kell legyen arra, hogy a mi Urunk a kegyelem olajával töltse meg azt.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Éjfélkor kiáltás hallatszott. Az éjszaka kellős közepén. Amikor a legnagyobb a sötétség. Lelki sötétség van világunkban, hiába a sok villogó fény, neonreklám. Annyi bajt, hitetlenséget, erőszakot, igazságtalanságot látunk, tapasztalunk! Az ember a civilizáció fejlődésével nem lesz jobb. Lelki értelemben éjfél felé haladunk… Milyen jó látnunk a Krisztus világosságát!&nbsp; &nbsp;Kiáltás hallik: íme, a vőlegény, jöjjetek a fogadására. Ki kiált? A vőlegény barátja? Egy vőfély, egy futár, egy erre felkért személy? Isten üzenete szól, belekiált az életünkbe. Neki vannak eszközei, emberei, kiválasztottai, megbízottjai. Isten szava kiáltássá erősödik, hogy felébredjünk… Hogy megértsük: feladatunk, küldetésünk van itt ezen a földön, és azt is: mennyei jutalom vár ránk. A szüzek igyekeznek rendbe hozni a lámpásaikat (meggyújtani azokat?). Kiderül, a lámpás nemcsak cifraság. Az olaj nemcsak költői szimbólum. Szükség van rá.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Érdekes epizód az, amikor a balgák kérik az okos lányokat, hogy adjanak nekik olajat. Mit jelent ez? A hitünket nem tudjuk megosztani, mintegy megfelezni egymással. Mindenkinek személyesen magának kell azt kérnie, elfogadnia, kell azzal feltöltekeznie. Nem elég, ha nagyszüleim, anyám, apám hívő emberek voltak, hitvestársam, testvérem, barátom Krisztus követője… A szülő védőoltása nem menti meg a gyermekét. Emberek csak a forrást tudják megmutatni. A hit személyes döntés, elhatározás, odaszentelődés. Ismerjétek meg az Urat! &nbsp;- hangzik a tanítás. Nem elég csak valakit ismerni, aki ismeri őt.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Menjetek a kereskedőkhöz… Az olajat akkoriban általában otthon állították elő, de a kereskedőknél is lehetett vásárolni. Kiderül: az öt balga szűznek nincs otthon olaja. Nem használták azt a mindennapokban. Nem volt életformájuk velejárója. Most valahonnan sebtében be kellett volna szerezni. Otthon van-e olajunk, van-e hitünk, mindennapi kellékként használjuk-e, vagy csak dísznek tekintjük?&nbsp;&nbsp; &nbsp;Amíg olajat vásárolni mentek ezek a lányok, megérkezett a vőlegény, és egy ünnepi körmenetben – ahogy akkor szokás volt - az öt okos szűz bekísérte őt a vígasság, az esküvő helyére. És akkor bezárták az ajtót. A Bibliában gyakran van szó arról, hogy bezárják az ajtót, a kaput. Házak, otthonok ajtait, a város, a templom kapuit. A bent levők védelme, a nemkívánatos személyek távol tartása volt a célja ennek. Itt a bezárás arra vonatkozik: letelt egy időpont, ami után már nem engednek be senkit. Egy időzárról van szó tkp. &nbsp;&nbsp; &nbsp; Tudjuk, földi életünkben is gyakran zárulnak le végleg lehetőségek, alkalmak. Gyermekeink is csak egy ideig gyerekek. A mai nap a mienk. Lelkiekben is így van. Szívünk ajtaját ma kell megnyitnunk (ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket – Zsid 3,15)… Ha megnyitjuk Krisztus előtt szívünket, akkor majd egykor ő nyitja meg számunkra a menny kapuit. Ilyenformán: a menny kapuja a szívünkből nyílik.&nbsp; &nbsp;Szóltak: Uram, nyiss ajtót… Azt a választ kapták: nem ismerlek titeket. Mivel ti nem ismertek engem. Semmibe vettétek a szavamat. Magatokkal voltatok eltelve… Isten ismer mindenkit, de csak azokat ismeri fel, azokat ismeri el megváltott gyermekeinek, akik megismerték és elfogadták Krisztusban megjelent kegyelmét. Azért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek mi az Úr akarata (Ef 5,17): a ti megváltásotok és üdvösségetek Krisztusban. Ámen.

 Mást jelent egy nyitott ajtó, amin még be lehet lépni, és mást, amikor az végleg bezáratik.

Hétről-hétre 

Mt 25, 1-13 (vas.de.)

Mt 22, 34 – 40&nbsp;(áhítat)&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#34">34</a> Amikor a farizeusok meghallották, hogy a szadduceusokat elhallgattatta, összegyűltek.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#35">35</a> Egyikük pedig, egy törvénytudó, kísérteni akarta őt, és megkérdezte tőle:&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#36">36</a> Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#37">37</a> Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” <a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/DEU/6/5#5">5Móz 6,5</a>;&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/DEU/10/12#12">10,12</a>&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#38">38</a> Ez az első és a nagy parancsolat.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#39">39</a> A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/LEV/19/18#18">3Móz 19,18</a>; <a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/ROM/13/9#9">Róm 13,9</a>&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/22#40">40</a> E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/ROM/13/10#10">Róm 13,10</a>&nbsp;&nbsp; &nbsp; Érdekes: szeretetről szóló nagy parancsolat nem egy ünnepi pillanatban, nem egy magasztos közösségélménnyel összefüggésben, hanem egy szeretetlen, kísértő szándékú kérdésre adott válaszként hangzik el. Ahogy sötétségben tündöklőbb a fény, úgy az igazi szeretet is a szeretetlenségben, ellenséges indulatok közt mutatkozik meg a maga teljességében, erejében. Krisztus jóságának, irgalmának mélysége, hosszúsága, szélessége az őt ért gonosz támadások közepette, és végül a golgotai kereszten lett nyilvánvaló.&nbsp; &nbsp; Jézus a kijelentés mennyei tekintélyével „oldja meg” a szadducesoknak a feltámadással (a teológia legnagyobb kérdésével) kapcsolatos kimódolt, furfangos feladványát, itt pedig a farizeusoknak válaszol az igéből igét formáló bölcsességgel (az etika legnagyobb témájában).&nbsp;&nbsp; &nbsp;Melyik a nagy parancsolat a törvényben? Komoly dilemma ez, ha őszintén vívódunk vele. Mi a legfontosabb, mi az, amit mindenekfölött szem előtt kell tartanunk, amit Isten legfőképpen elvár tőlünk? Egyes törvénytudók értelmezésében a szombat-törvény felülírta a segítés, vagy akár az életmentés kötelezettségét is. Mai szekuláris világunkban a nyereség, a profit, a hatalom, az egyéni érdek törvénye prioritást élvez minden más előírással, felelősséggel szemben.&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;Jézus két ószövetségi parancsolatot nevez meg a legnagyobb parancsolatként, utalva arra, hogy ez a kettő azonos gyökerű, ua. elválaszthatatlan egymástól. Mindkettő a szeretetről szól. A cselekvő, a másikat rosszal nem illető, neki a kijáró tiszteletet, jóindulatot, figyelmet, támogatást megadó, az együttélést széppé, gazdaggá, örvendezővé tevő szeretetről.&nbsp; &nbsp;A törvény imperatívuszban fogalmaz: szeresd. Nekünk mindig az az ellenvetésünk, hogy ez nem működik parancsszóra. Valamiképpen mégis meg lehet bizonyos lépéseket tenni. A megelőlegezett isteni szeretet fényében önmagunkkal szembenézni, cselekedeteinket megfontolni. Emlékszünk Gyökössy Endre szeretet-receptjére. Szeretni valakit – egészen gyakorlatiasan fogalmazva – azt jelenti: jót akarok neki, jót cselekszem vele. Ha mozdul a kezem, akkor lassan a szívem is. Csakhogy sokszor görcsbe húzódik a szívünk, ökölbe szorul a kezünk. Pedig ha az a parancs, hogy segíts, akkor el kell lazítanunk az öklünket, ki kell nyújtanunk a kezünket.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Először: az Urat, a te Istenedet… Látszólag ez tűnik a könnyebbnek. Mert nehezebben ellenőrizhető. Mert Isten jó, hatalmas és… láthatatlan. De vigyázzunk: a törvény azt kéri, hogy teljes szívből, teljes lélekből, teljes elmédből. Nem megjátszásról van szó (milyen sokan ezt teszik, az Isten iránti szeretetről fecsegnek, miközben igazságtalanok, személyválogatók másokkal szemben). Istent szeretni egyenlő: akarata szerint cselekedni. Teljes szívből, lélekből, elméből: érzelmeink legmagasabb szárnyalásával, elménk minden gondolatával, lelkünk legmélyebb rezdüléseivel. De egyáltalán képesek vagyunk ilyen mértékben szeretni Istent? Nem. Erre csak ő képes. Az ő szeretete ösztönözhet, indíthat minket az egyre teljesebbé váló szeretetre.&nbsp; Istent úgy kell szeretnünk, hogy tudjuk: ő előbb szeretett, és mindent megtett értünk, a mi javunkra. Igen, ez tényleg kötelez minket. Valaki azt mondta: ha felismerjük, hogy valaki szeret minket, ezzel együtt már el is kezdtük az illetőt szeretni.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Szeresd felebarátodat, mint magadat. A mennyei igazságot nekünk a földön, embertársainkkal szemben kell megmutatnunk. Joggal írja János az ő levelében: aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát (1 Jn 4,20). A felebarátból (beszédes szó ez: csak az embertárssal való baráti közösségben lesz egész az életem, másrészt az ő egész mivoltát csak én tudom garantálni, az én felelősségem az én „felemet”, részemet hozzáadni) Jánosnál testvér lesz, akit immár test és vér (itt a Krisztus áldozatára is gondolunk) köt hozzám. Letagadhatatlan kapcsolat ez.&nbsp;&nbsp; &nbsp; Jézus tanításában a mérce nem tűnik túlságosan magasnak. És mindig kéznél van… Felebarátodat, mint magadat. Egyszerűnek látszik, és mégis olyan nehéz megvalósítanunk. Mindannyian jól tudjuk, hogy mit várunk el az emberektől: hogy jóindulatúak legyenek, kedvesek, illedelmesek, segítőkészek, türelmesek, megértőek, bátorítóak, stb. És mégis annyira nem sikerül nekünk ezt cselekednünk másokkal! Ezt az egyszerű megfordítást olyan nehezen tudjuk elvégezni. Önzés, irigység, előítélet van bennünk. Másokkal viaskodunk, miközben valójában saját magunkat kellene legyőznünk. Okos, komoly emberek olyan gyerekesen viselkednek ezen a területen, aggasztó lelki éretlenségről tesznek tanúbizonyságot. Sokunk tudománya, magatartása, embersége megbukik ezen az egyszerű krisztusi tételen: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ne mondj rosszat róla, ne bántsad, ne használd ki, igyekezz jót tenni vele, örömet szerezni neki, erősítsd meg bizalmában, reménységében.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Egyszer valakivel beszélgettünk erről a „lehetetlen” tanításról, és az illető kissé élesen azt kérdezte: hogy lehet ezt alkalmazni akkor, ha a „felebarát” történetesen az esküdt ellenségem. Visszakérdeztem (nem tudom, helyes volt-e ez a megközelítés), hogy te mit vársz el tőle, mint ellenségedtől. Hogy akkor te is kb. azt tegyed vele. Hátha így közelednek az álláspontok.&nbsp; &nbsp;Talán most arra is gondolunk, igen, gyötrődő lélekkel: milyen jó lenne, ha megszívlelnék ezt a krisztusi, királyi törvényt a háborúzó felek. Azonban a nagyravágyás, az erőszak, a hatalomféltés, a bosszúvágy bonyolult szövevényében nehéz tisztán látni. Nehéz fölfele figyelni. De még a mi kis körünkben is, kis sértődéseinkben, bántásainkban, rágalmazásainkban, érdekharcainkban, igaz, milyen nehéz ezt a szabályt követni, vagy egyáltalán tekintetbe venni. Csak, ha Isten Lelke munkálkodik bennünk, csak ha megérint az ő szeretete. Csak láng tud lángra lobbantani.&nbsp; &nbsp;Jézus még hozzáteszi: ettől függ minden. Ha ezt nem igyekszel követni, akkor hiábavaló minden erőlködésed, képmutatásod, vallásosságod. Szeretet nélkül Isten fele egyetlen lépést sem tehetsz. Ő is csak szeretetben tudott felénk indulni, hozzánk jönni egyszülött Fia által, minket megváltani, gyermekeivé tenni. A kegyelem nagy, érthetetlen tette a nagy parancsolat elé állít minket: szeresd az Urat, szeresd felebarátodat. Ámen.

Krisztus jóságának, irgalmának mélysége, hosszúsága, szélessége az őt ért gonosz támadások közepette, és végül a golgotai kereszten lett nyilvánvaló.

Mt 22, 34-40 (áhítat)

Mt 21, 28-32&nbsp;(vas.de.)&nbsp;&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/21#28">28</a> Erről pedig mit gondoltok? Egy embernek volt két fia. Az elsőhöz fordulva ezt mondta: Fiam, menj el, dolgozz ma a szőlőben!&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/21#29">29</a> Ő így felelt: Nem akarok. Később azonban meggondolta magát, és elment.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/21#30">30</a> Azután a másikhoz fordulva annak is ugyanezt mondta. Ő azonban így felelt: Megyek, uram. De nem ment el.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/21#31">31</a> Ki teljesítette a kettő közül az apja akaratát? Azt felelték: Az első. Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy a vámszedők és a parázna nők előttetek mennek be az Isten országába.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/MAT/21#32">32</a> Mert eljött hozzátok János az igazság útján, de nem hittetek neki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek neki. Ti azonban ezt látva még később sem gondoltátok meg magatokat, hogy higgyetek neki.&nbsp;&nbsp;&nbsp; &nbsp;Jézus gyakran kérdez... nemcsak kijelent, nemcsak eligazít, nemcsak tanít. A Jézus kérdései elgondolkoztatnak, szembesítenek önmagunkkal. Kinek tartotok engem? – teszi fel Jézus a nagyon személyes kérdést a tanítványoknak Cézárea Filippi környékén. Ki az közületek, akinek van száz juha, és az egyik eltéved, és nem megy el megkeresni azt? - kezdi Jézus az elveszett, ill. megtalált juhról szóló tanítását. Miről tanakodtok szívetekben? – kéri számon Jézus a béna meggyógyításakor maguk között méltatlankodó farizeusokat és írástudókat (Lk 5). A megelőző versekben pedig azt a kérdést teszi fel ugyanennek a társaságnak: honnan való volt János keresztsége, mennyből vagy emberektől. Kitől kapta megbízatását? Meg tudjátok-e látni benne Isten üdvözítő akaratának eszközét? És bennem annak véghezvivőjét?&nbsp;&nbsp; &nbsp; Ehhez a párbeszédhez kapcsolódik a ma hallott tanítás: erről mit gondoltok… És az ige ezzel minket is bevon a megszólítottak körébe. Nekünk azonban nem az írástudók felett kell ítéletet mondanunk, mégcsak nem is a történet szereplőiről kell véleményt nyilvánítanunk, hanem saját meghasonlott viszonyulásunkon kell elgondolkozzunk, a szavaink és tetteink közt megmutatkozó ellentmondáson, a kijelentéseink és cselekedeteink közötti disszonancián. Mit gondolsz erről? Az vagy-e, akinek szavaiddal bemutatod magad? Igaz-e, amit állítasz, amit állandóan bizonygatsz magadról? Mert ha nem, akkor beszédeddel, képmutató magatartásoddal nemcsak másokat tévesztesz meg, hanem saját magadat is. &nbsp;&nbsp; &nbsp; Azt eléggé jól tudjuk, hogy mit várnak el, mit akarnak hallani tőlünk mások, milyen képet kell magunkról mutatnunk. Igaz, általában szépet és jót mondunk magunkról, és inkább másokban nevezzük&nbsp; meg a hibákat. A másokkal közölt mondanivalónk nagyrészt arról szól, hogy nekünk volt vagy van igazunk, hogy mi milyen helyesen, okosan jártunk el különböző helyzetekben. Vagy elítéljük a vezetőket megalapozatlan, népszerűséghajhász ígéreteik miatt, amik mögött korrupciót és hatalomvágyat gyanítunk, de a magunk területén ugyanazt tesszük.&nbsp;&nbsp; Jézus egy érdekes, szemléletes esetet, példát hoz itt fel. A két fiú kétféle magatartást, ua. kétféle vérmérsékletet képvisel (akár a tékozló fiú példázata esetében). Az apa először az elsőhöz - talán az idősebbhez - fordul (ez a kifejezés szinte azt sugallja, hogy ő az, akinek segítségre van szüksége, és nem erőszakkal, nem tekintélye súlyával akarja gyermekét rábírni, hanem szép szóval), és arra kéri, hogy menjen a szőlőbe, szőlőskertbe… &nbsp;A megszólítás személyes: fiam (valójában: gyermekem), ami mögött ott van az apa kedvessége, gondoskodása, szeretete.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Istennel való kapcsolatunk tárul itt elénk. Az ő megelőző kegyelme, jósága, az a tény, hogy kiváltott minket a bűn hatalmából, gyermekeivé fogadott, és ennek alapján kér minket (valójában a mi érdekünkben), hogy engedelmeskedjünk. Mert jó a gyermeknek, ha megtanulja az engedelmességet - akkor tud felelős, sikeres felnőtté válni.&nbsp;&nbsp; Menj el, dolgozz ma a szőlőben. Elmenni, dolgozni – nem biztos, hogy adott pillanatban kívánatosnak, kellemesnek tűnik ez. Egy idős gondnok bácsival beszéltem a napokban, ő mondta el, hogy küzdelmes, kemény élete volt, de hozzátette: „örülni tudtam a nehézségeknek is”. Így fogalmazott. A nehézségeknek is megvan a maga áldása, a szolgálatnak is a szépsége és az öröme, a viharnak is a jótékony hatása (pl. a fák szívósabbak lesznek)…&nbsp; &nbsp;Ez a gondolkodás kiveszőben van. Sokak számára a kényelem, a könnyen megszerzett gazdagság az egyetlen életcél… Csak azért dolgozunk, hogy ezt biztosítsuk magunknak. Tisztelet a kivételnek, de nem sok fiatal tolong a közösségért való szolgálat ajtaja előtt. Egyik lányunk a napokban egy alapítványt látogatott meg, ahol fogyatékos gyerekekkel foglalkoznak, és ámuldozva mondta el: találkozott egy alkalmazottal, aki 28 éve dolgozik ott… Rengeteg idő ez ebben a nehéz, másokat támogató hivatásban.&nbsp;&nbsp; &nbsp;A munka elkezdésének határideje a mai nap… Nem nagyon találunk olyan igehelyeket, ahol&nbsp;valamilyen döntés, valamilyen tennivaló holnapra halasztását ajánlaná a Biblia. A bűnt kellene mindig másnapra halasztani… A tanítványok elhívása történetében gyakran előforduló kifejezés: azonnal, tüstént. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket. Nem tudod, mit hoz rád a holnap. Ha valakit bántani akarsz, azt halaszd holnapra, de ha jót akarsz tenni valakivel, azzal ne késlekedj.&nbsp;&nbsp; &nbsp;A fiú így felelt: nem akarok. Ha úgy vesszük: őszinte, direkt válasz ez. Nincs kedvem. Sokkal izgalmasabb lehetőségek kínálják magukat számomra. (Örökös téma: a gyülekezetben való jelenlét, az igei alkalmak látogatása. Tudom, ezer akadály és ezer érdekesebb program adódik. A fontossági versenyben a lelkiek kerülnek ki vesztesként. Gyermekeink, fiataljaink, felnőttjeink kimaradnak, gyülekezetünk szétszálazódik… &nbsp;Az a szomorú, hogy valami, ami szép, élő, virágzó, áldásos lehetett volna, elindul az enyészet útján - és ez nem jó nekünk, sem utódainknak. Bárcsak megfontolnánk ezt!)&nbsp;&nbsp; &nbsp;De ez az első reakciónk: nem akarok. Nem akarok megbocsátani, kibékülni, nem akarok Istenre figyelni, mert nekem az én akaratom az első. Szinte természetes ez a megnyilvánulás… (Eszembe jut, hogy amikor gyermekkorunkban otthon egyáltalán ki merészeltük mondani, hogy nem akarom ezt vagy azt, akkor édesapánk gyakran elismételte: a kecske sem akart a vásárba menni, de csapták hátulról. Persze, mindig bosszantott ez a közmondás, de beláttuk: van benne igazság.)&nbsp;&nbsp; &nbsp;A történetben nincs kényszer. Bent a fiú lelkében, lelkiismeretében mozdul meg valami. Ott születik a belátás, az elhatározás: mégiscsak meg kell tennem. Mennyi jót kaptam én apámtól, mennyi áldozatot hozott ő értem… Ez az igazi változás, megtérés, ami bent zajlik le. Nem a látszatért teszi a fiú, nem jólneveltségből, nem azért, mert nem illik egy apát megsérteni (azt már megtette), nem azért, mert valami megtorlás várna rá (ilyesmiről nincs szó), hanem azért, mert rádöbben arra: hálátlanul viselkedett. Tartozik azzal apjának (és saját magának), hogy engedelmeskedjék, hogy segítsen. &nbsp;&nbsp;&nbsp;Ez kellene megtörténjen a mi lelkünkben is. Jézus tanítása, éppen ez a most hallott példázat is ezt a belső folyamatot akarja elindítani bennünk. Hogy meggondoljuk, hogy rájöjjünk, megbánjuk, hogy változtassunk. Megváltozzunk gondolkodásunkban, magatartásunkban, viszonyulásunkban. Vajon ki hallgatja azért az igét, hogy az beavatkozzék az életébe, megváltoztassa őt? &nbsp;Ki gondolja azt, hogy szükség van ilyen gyökeres fordulatra az életében? Ha semmit nem végez el az evangélium üzenete bennünk, semmit nem formál rajtunk, gondolatainkon, akkor hiába szól… Vizsgáljuk meg magunkat: tud-e Isten igéje, Krisztus tanítása, a Lélek ereje úgy hatni ránk, hogy valóban bekövetkezzenek ilyenszerű átalakulások bennünk, hogy megbánjuk bűneinket, tévedéseinket, átértékeljük magatartásunkat, rendezzük kapcsolatainkat?&nbsp; &nbsp; Később – olvastuk – a fiú meggondolta magát (megbánta önfejűségét, keményszívűséget, makacsságát), és elment… Ennek a perikópának, igerésznek ez a kulcsszava: meggondolni. Az utolsó versben hallottuk az ítéletes mondatot: még később sem gondoltátok meg magatokat.Meggondolni, (döntésünket, álláspontunkat, hozzáállásunkat) átértékelni, Isten akarata szerint újratervezni és cselekedni. Az első (nagyobbik) fiú magába szállt, és elment, elvégezte, amit kért tőle az apja. Adunk-e erre esélyt Istennek, az ő szavának, önmagunknak?&nbsp; &nbsp; Azután az apa (talán nem tudván, hogy az első fia végül elment a szőlősbe) a másikhoz fordult. Ugyancsak szelíd szóval kérlelve őt. A második (kisebbik) fiú azt felelte: Megyek, uram. Szavai kellemesen csengnek, tiszteletadásról, jólneveltségről tanúskodnak. Az eredeti szövegben ez áll: „én, Uram”. Itt vagyok, állok a rendelkezésedre. Kedves megnyilvánulás, szép vallomás, megható, szívet simogató szöveg (szinte megkönnyebbülünk: hála Istennek, még vannak szófogadó gyermekek ebben az elfajult világban), csak bent nincsen rendben minden. Nagyon hasonlítunk ehhez a fiúhoz. Szeretjük tetszetős szavakkal hibátlanra festeni magatartásunkat, hangoztatni, hogy milyen igazságos elveink vannak. Aztán a tetteink másról szólnak: haragról, rosszindulatról, irigységről, bántásról.&nbsp;&nbsp; És bár így szólt a kisebbik fiú, végül nem ment el. Nagyon szorosan követi a két mondat egymást. Ő gondolkodás nélkül nem ment el. Talán esze ágában sem volt engedelmeskedni. Ő már szépen kifejezésre juttatta, hogy milyen rendes fiú, és azzal elintézettnek tekintette az ügyet. Nem törte tovább a fejét, a többi őt már nem érdekelte: sem az apja, sem a szőlő.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Valaki azt mondta: a mai ember megtanult finoman viselkedni, de az erkölcsei nagyon eldurvultak. Súlyos kérdés: vajon ezt a fiatalembert rá lehet-e bírni arra, hogy mégis meggondolja magát? Nehezen… mert meg van győződve arról, hogy – testvérével szemben – ő a derék fiú. Aki nem felesel, tiszteli apját. &nbsp;&nbsp;&nbsp;Amikor Jézus megkérdi, hogy ki teljesítette a kettő közül az apa akaratát, akkor kórusban felelik, mi is ráerősítünk, hogy az első. És megint megkerüljük az önvizsgálatot, és megnyugtatjuk magunkat, hogy tudjuk (sőt támogatjuk is) a helyes választ, de nem érdekel a helyes cselekedet. (Mint az az orvos, aki nagyon jól ismeri pl. az alkoholfogyasztás élettani hatásait, a legújabb kutatások eredményeit ezzel kapcsolatban, és mégsem változtat életmódján.)&nbsp; Azt mondja Jézus: a vámszedők és a parázna nők előttetek mennek be Isten országába. Komolyan kell vegyük ezt. Az Isten országáról ki tudhat többet, mint az, aki a mennyből szállt alá, Jézus Krisztus, az Isten Fia. Ki tudhat többet az üdvösségről, mint ő, és mi mégis sokszor emberi tanításokat, ilyen-olyan eszméket veszünk irányadónak. Azok tehát, akiket mi elítélünk, lenézünk, mert nincs rendben az életük, mert megbotránkoztató a viselkedésük, de szívükben megbánás van, bizalom, hit, sokkal közelebb vannak Istenhez, mint mi, akik úgymond ismerjük az ő igéje igazságát, de nem vesszük komolyan azt. Akik mindent tudunk a kegyelemről, csak azt nem akarjuk megérteni, hogy nekünk is szükségünk van arra.&nbsp;&nbsp; &nbsp; Eljött János az igazság útján, aki bűnbánatra szólított fel, megtérésre, és a vámszedők, paráznák és bűnösök hittek neki, rádöbbentek, hogy szükségük van Isten irgalmára, de ti - akik igazaknak tartottátok magatokat – nem hittetek, és később sem gondoltátok meg. Egyik országban dúló járvány idején megfigyelték, hogy arányában több életerős középkorú személy vesztette életét, mint az idősebb korosztályból valók közül. A rejtély hamar megoldódott, amikor kiderült: az említett kategória tagjai sokkal későbbre fordultak orvoshoz, közülük sokkal kevesebben kérték a védőoltást. Nehezebb az igazat megmenteni, mint a bűnöst. &nbsp; &nbsp;&nbsp; &nbsp;&nbsp; &nbsp;Ha azt hisszük, hogy a lecsúszottaknak szükségük van bocsánatra, igazunk van, de nagyot tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy nekünk kevésbé. Sőt, sokkal inkább. Az ige figyelmeztet: gondoljuk át döntéseinket, cselekedeteinket, őszintén vizsgáljuk meg, és ne áltassuk magunkat, ne keményítsük meg a szívünket, hanem engedjük, hogy Isten igazsága, Krisztus szava megérintsen, megtérítsen, önigazultságunkban bűnbánatra indítson, és a neki való szolgálatra késztessen. Ámen.&nbsp;

A Jézus kérdései elgondolkoztatnak, szembesítenek önmagunkkal.

Mt 21, 28-32 (vas.de.)

Zsid 12, 25-29&nbsp;(bibliaóra, vázlat)&nbsp;&nbsp; &nbsp;&nbsp;Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/EXO/20/22#22">2Móz 20,22</a><a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/HEB/12#26">26</a> Az ő hangja akkor csak a földet rendítette meg, most azonban ezt ígéri: „Még egyszer megrendítem nemcsak a földet, hanem az eget is.”&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/HAG/2/6#6">Hag 2,6</a><a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/HEB/12#27">27</a> A „még egyszer” pedig azok megváltozását jelenti, amelyek mint teremtett dolgok megrendülhetnek, hogy megmaradjanak a rendíthetetlenek.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/HEB/12#28">28</a> Ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kaptunk, legyünk hálásak, és azzal szolgáljunk Istennek tetsző módon: tisztelettel és félelemmel.&nbsp;<a href="https://abibliamindenkie.hu/uj/HEB/12#29">29</a> Mert a mi Istenünk emésztő tűz.&nbsp;&nbsp;&nbsp; &nbsp;A Zsidókhoz írt levél az Ószövetség és Újszövetség párhuzamba állításával Krisztus személyének összehasonlíthatatlan egyetlenségét, &nbsp;küldetésének rendkívüliségét hangsúlyozza. Nagyobb ő az angyaloknál, feljebbvaló Mózesnél, áldozata teljesebb érvényű annál, mint amit a főpapok bemutattak, stb.&nbsp; &nbsp;Innen ered a figyelmeztetés is: ha Krisztusban adatik a megváltás, az üdvösség, akkor tényleg vigyázni kell, hogy el ne forduljunk tőle, hogy közömbös szívvel el ne menjünk mellette. Valaki azt mondta: a kárhozat legnagyobb fájdalma nem az a büntetés, amit a (megátalkodottan) hitetlenek kapnak, hanem az a kegyelem, amit elveszítenek.&nbsp; &nbsp;Ilyen intéssel kezdődik az ige: vigyázzatok. Sok mindenre kell vigyáznunk külső életünkben is: &nbsp;hogy hova lépünk, mit eszünk, hogyan öltözünk. A lelki veszélyeket hajlamosak vagyunk lebecsülni. (Szülők autóval viszik tizenéves gyermeküket az 500 m-re található iskolába, de teljesen felügyelet nélkül hagyják baráti kapcsolataiban, az internet használatában, stb.) &nbsp;&nbsp; &nbsp; Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki beszél.&nbsp; Ez a körülírás pedig – az előző versek alapján – az önmagát értünk áldozó Krisztusra vonatkozik. (Az Útmutató mai igeverse: ezt mondja az, aki bizonyságot tesz erről…) A mi Urunk nemcsak a megváltás munkáját végezte el, hanem ő az, aki el is juttatja hozzánk a megváltás jó hírét. Aki szívén hordja azt, hogy valóban részesüljünk a megszerzett szabadulásban. (Orvos: az elején az volt a legnehezebb, hogy meggyőzzem az embereket, hogy jöjjenek.)&nbsp;&nbsp; &nbsp; El ne utasítsátok az, aki beszél, aki vére által szerzett szabadulásban akar részesíteni, mert ő hatalmasabban beszél, összehasonlíthatatlanul jelentősebb az üzenete. Lányommal románul tanulunk, így jut eszembe Alecsandri egyik verssora: „N-auziti prin somnul vostru acel glas triumfator?” A román költő felhívása a nemzeti öntudatra ébredésre buzdít, de az ige arra kérdez rá: mennyire vesszük komolyan a Jézus szava meghallásának, a lelki felébredésnek a szükségességét. Felráz-e minket közömbösségünk álmából? &nbsp;&nbsp; &nbsp;Mert ha a földi üzenet fontos volt, én nem menekültek meg azok, akik azt semmibe vették, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi. Figyelitek? Az apostol nem így fogalmaz: hogyan menekülnek meg akkor a hitetlen emberek. Nem, hanem mi, ha elfordulunk attól. Fennáll ennek a veszélye is. El lehet hagyni a tisztát a tisztátalanért, az igazi örömet hamis illúziókért. A hivatalosak is meg tudják keményíteni a szívüket. A Jézus közelében levők is eltávolodhatnak.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Ami a mennyből való, azaz Istentől származik, az az igazán fontos. Életünk tkp. – ha meg is feledkezünk róla – oda, őhozzá kötődik. Egyik énekünk „mennyei eredetünkről” beszél, és ezzel a megfogalmazással vitába lehet szállni, arra hivatkozva (joggal és biblikusan), hogy &nbsp;ti. egyetlen porcikánk sem jó, hogy eredendően romlottak és földhöz ragadtak vagyunk, de meg vagyok győződve afelől, hogy a bűn nem írhatja felül azt, hogy Isten gyermekeivé választott… A tékozló fiú egy dolgot nem tudott eltékozolni: az atyja szeretetét. Az mindig megmarad. Isten Krisztus által mindenkiben felismeri az ő gyermekét. A megváltás üzenete, az evangélium is a mennyből&nbsp; való, úgy ahogy annak véghezvivője is a mennyből szállt alá.&nbsp; &nbsp;A szentíró tovább viszi az ég és föld párhuzamát… Akkor a csak a földet rendítette meg, de majd a mennyet is. (Hag 2,6) Érdemes végigolvasni az egész igeszakaszt. Nem az ítélet, hanem a kegyelem eget-földet megrendítő erejéről beszél itt a próféta. Nyilván, nem mellékes földi sorsunk sem (mennyit küszködünk a mulandókért is), de itt többről, sőt a legtöbbről van szó: az üdvösségről…&nbsp;&nbsp; Érdekes a magyarázat: a „még egyszer” a teremtett dolgokra vonatkozik, amik változóak. A rendíthetetlenek megmaradnak. „Mert a hegyek eltávoznak… szeretem meg nem rendül soha. (És 54,10). Isten szeretete, kegyelme, üdvözítő irgalma nem teremtett javak, hanem az örökkévaló akaratának a megnyilvánulásai. Minden, ami Istenben van, ami hozzá tartozik, az örökkévaló. Egyszülött Fiában megjelent jósága, bocsánata… amit semmi nem kérdőjelezhet meg, nem tehet viszonylagossá… Amikor minden, ami látható, minden, ami teremtetett, elmúlik, akkor egyedül ezekbe kapaszkodhatunk hit által. Életünkben, halálunkban…&nbsp; &nbsp;&nbsp; &nbsp;És hangzik a biztatás (az előző gondolathoz, okfejtéshez kapcsolódva): ezért tehát mi, akik rendíthetetlen országot kapunk, legyünk hálásak. Isten minket, teremtményeit részeltet örökkévaló, nem teremtett áldásaiban. Bevesz örökkévaló szeretetébe. Ez a kegyelem érthetetlensége. Ez – nem alanyi jogon fennálló - mennyei eredetünk alapja. A teológia történetének egyik nagy dilemmája: hogyan foghatja fel véges a végtelent. Ennél még nagyobb az, hogy hogyan részesülhet a mulandó az örökkévalóban.&nbsp; &nbsp;Legyünk hálásak - mai témánk kulcsmondata ez. A hálás magatartás nem erős oldalunk. Bár elég gyakran emlegetjük ezt a szót, az az érzésem, hogy nem fogjuk fel igazán azt, amit Isten tett értünk. Nem érezzük át a súlyát. Ezért felületes lesz a hálaadásunk. Valaki ajándékoz gyerekünknek egy fagyit, és azt mondjuk: köszönjük, hálásak vagyunk. Valaki megmenti saját élete kockáztatásával a gyermekünket (örvénylő vízből, égő házból), és akkor is azt mondjuk (s talán ugyanolyan könnyen vetjük oda): köszönjük, hálásak vagyunk. Nem kellene sokkal nagyobb megrendüléssel tennünk? Amikor itt hálára int az ige, azt is a lelkünkre köti, hogy értsük meg, hogy milyen áron váltott meg minket a mi Urunk. A hálaadás ne csupán egy udvariassági gesztus legyen a részünkről, hanem tényleg életünk odaszentelése.&nbsp; &nbsp;A hála gyógyít… Igen, a látásunkat mindenképpen (v.ö. a 10 leprás története), hozzájárul ahhoz, hogy észrevegyük, realizáljuk, hogy kik vagyunk, és kicsoda Krisztus számunkra. A hála erre a tisztánlátásra vezet el, ua. el is kötelez. (Nagybácsis történet: nem élhetsz akárhogy!)&nbsp; &nbsp;Így folytatódik az ige: ezért szolgáljunk… Ezzel fejezhetjük ki igazán hálánkat. Ez a szolgálat szívből fakad. Nem kényszer, nem a megfizetés hátsó gondolata (amit vissza tudunk szolgálni, azért nem is kell hálásnak lennünk).&nbsp;&nbsp; &nbsp;Két szó áll itt, amit kissé talán idegenkedve hallunk: tisztelettel és félelemmel. Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy korunkra jellemző egyfajta felületesség, komolytalanság. Semmi sem szent, mindent ki lehet gúnyolni. Fiatalok akár egy balesetről is tudnak viccelődve beszélni, azon hahotázva röhögni… Egy sérültet, beteget is ki tudnak figurázni, Isten igéjét is nevetség tárgyává tudják tenni. Pedig az életnek van egy komoly oldala. Úgy, ahogy magamat komolyan veszem, és pl. nem élvezném azt, ha az orvos, amikor valami súlyos betegséggel fordulok hozzá, szembekacagna, és azt mondaná: magának a temetkezési vállalkozóval kellene beszélni. Sokan vannak, akik csak egy egyvalamit, egyvalakit vesznek komolyan: saját magukat.&nbsp;&nbsp; &nbsp;Ez a mentalitás romboló hatású. Már nem szent a hit, a barátság, az őszinteség. Isten gyermekeivé tett, de ez a tény nem jogosít fel arra, hogy visszaéljünk a kegyelemmel, hogy egyszülött Fiát odaáldozó szeretetét félvállról vegyük, azt kigúnyoljuk. Igen, valóban tisztelnünk, és szó helyes értelmében félnünk kell őt. (Nem tőle, hanem őt kell félnünk, az ő személyére megilletődött imádattal kell tekintenünk. Félnünk kell attól, hogy nehogy megbántsuk, megsértsük őt…)&nbsp; &nbsp;Elhangzik a végén az előző mondat komolyságát aláhúzó ismert mondat: mert a mi Istenünk megemésztő tűz. Tisztában kell lennünk hatalmával, szentségével, örökkévaló fenségével. Hisszük, hogy minket nem megégetni akar, hanem bűneikből megtisztítani. „Égetve bár, tisztítsa gyermeked.” (Régebb égetéssel fertőtlenítették a sebet.) Illés története jut eszünkbe: a szélvihar, földrengés, tűz. És végül a halk és szelíd hang, amiben Isten megmutatja magát. A megemésztő tűz meleg, megtartó szeretetként jelenik meg. Áldott legyen érte, Krisztusért az Isten neve! Ámen. &nbsp;

A mi Urunk nemcsak a megváltás munkáját végezte el, hanem ő az, aki el is juttatja hozzánk a megváltás jó hírét.

Heti ige

Főoldal

Mt 25, 1-13 (vas.de.)

Mt 22, 34-40 (áhítat)

Mt 21, 28-32 (vas.de.)

Zsid 12, 25-29 (bibliaóra)