Gal 4, 21-31 (hétfő)

21 Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok, mit mond a törvény? 

22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól. 1Móz 16,15; 21,2 

23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabad asszonytól való viszont az ígéret által. 

24 Ez képes beszéd, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a Sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 

25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában, megfelel a mostani Jeruzsálemnek, amely szolgaságban van fiaival együtt. 

26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. 

27 Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az elhagyottnak, mint a férjes asszonynak.” Ézs 54,1 

28 Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. 

29 De amint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerintit, úgy van ez most is. 1Móz 21,9 

30 De mit mond az Írás? „Űzd el a rabszolganőt és a fiát, mert nem örökölhet együtt a rabszolganő fia a szabad asszony fiával.” 1Móz 21,10

31 Ezért tehát, testvéreim: mi nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk. 

    Pál apostol  (aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által, és az Atya Isten által, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül ) missziói munkájának eredményeképpen a galaták közül sokan Krisztus követői lettek, elhagyták régi, pogány életvitelüket, és az evangélium tanítása szerint új életet kezdtek a Lélek általi örömben és békességben. 

   Azonban Pál apostol után törvényeskedő, ún. zsidó-keresztyén tanítók érkeztek a gyülekezetekbe, és azt kezdték hirdetni a híveknek, hogy hiába hisznek Krisztusban, ha a régi törvény nem tartják be. Az út a kegyelemhez a törvényen át vezet. A Krisztus megváltó áldozatának elfogadása mellett szükség van a törvény cselekedeteire is. 

  Pál ezzel az evangéliumot meghamisító, annak igazságát megcsorbító tanítással száll vitába a galatákhoz írt levelében. Hallottuk, hangsúlyozza: nincs más evangélium, csak az, amit Isten Krisztusban kijelentett. Ha akárki akármit is hozzá akar tenni, akkor az valójában Istennek Krisztusban adott kegyelmét hazudtolja meg, tartja elégtelennek.  Ma már talán nem is értjük igazán ennek a polémiának az élét, Pál apostol elkeseredett harcát, de ha belegondolunk: a törvényhez való visszatérés, annak az Isten igazsága és kegyelme elnyerése feltételeként történő beállítása valóban az evangéliumot teszi erőtlenné, annak lényegét lúgozza ki.

   Képzeljük el, egy király eldönti: alattvalói közül minden családnak építtet egy házat. Aztán a szolgái közül, akikre rábízza a hír szétkürtölését, egyesek úgy gondolják, hogy azért csak kellene valamilyen feltételeket szabni, és azt kezdik el terjeszteni az emberek között, hogy szigorúan és kizárólag csak azokra vonatkozik a királyi ígéret, akik kifizették az adót, teljesítették a vármegyei közmunkát, akik a nagylelkű ajándékért cserébe valamilyen „figyelmességet” ajánlanak fel, akik… Igaz, ez már az eredeti királyi üzenet meghamisítása és eltorzítása? 

   Pál kissé ironikusan szól a galatákhoz: mondjátok meg nekem, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, mit mond a törvény. Akkor induljunk ki a törvényből! És az Írás alapján az Ábrahám példájára, illetve az Ábrahám két fiára hivatkozik. A rabszolganőtől, Hágártól test szerint (az emberi természet törvénye szerint, férfiúi indulatból, nem Isten útmutatása szerint) született Izmael, Sárától, a feleségétől viszont ígéret szerint, akkor, amikor emberileg már nem is volt esély erre, jött világra Izsák. Izsák ténylegesen Isten ígéretének beteljesedéseként, isteni csodaként született. 

  Pál magyarázata szerint a két asszony és fiaik története jelképes üzenetet hordoz. A két asszony két szövetség kiábrázolói. Hágár a Sínai-hegyi szövetségé, ahol Isten a törvényt adta, ami igazából „testi” feltételeket állít az emberek elé… 

    A 10 parancsolatban valójában nem fogalmazódik meg mély lelki igény… A törvény előírásait „fizikailag” is teljesíteni lehet: ne legyenek idegen isteneid – ne menj oda, ne hajolj meg előttük, ne csinálj faragott képet – ne végy faragó szerszámot a kezedbe, ne vedd fel az Úr nevét – inkább tapaszd kezedet a szádra, semmi dolgot ne tégy – inkább láncold le magadat, tiszteld atyádat – légy illedelmes, ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj – fogd vissza magad, ne tégy hamis tanúbizonyságot – inkább maradj néma… Talán a tizedik az, ami belső hozzáállást feltételez: ne kívánd… 

   De ez a szövetség – folytatja Pál - a szolgaságra szül… Alá vagy vetve a törvénynek, annak béklyóitól nem szabadulsz, azt vakon követned kell… Érdekes (kissé merész is)az apostol allegorizáló értelmezése: Hágár a Sinai hegy Arábiában, és megfelel a mostani (a Sion hegye köré épült) Jeruzsálemnek, amely megrögzött törvényeskedése miatt szolgaságban van. 

  De a mennyei Jeruzsálem (értsd: a Sára által előrevetített másik szövetség, a lelki, amit Isten  Krisztus által kötött – az apostol nem is vesztegeti a szót a magyarázat logikus, szimmetrikus kifejtésére, rögtön a következtetésre tér)  szabad… Mert nem merev törvények védik (és tartják ugyanakkor a zártság állapotában), hanem Isten gáláns nagylelkűsége, drága ígéretei nyitják meg annak kapuit. Ahova nem származás, nem emberi, testi feltételek, hanem Istennek Krisztusban megjelent végtelen, korlátlan kegyelem alapján lehet bejutni.

  Mert, igaz, írva van (és itt Sárára utal az apostol): örvendj te meddő…. Sáránál – olvassuk - megszűnt már az asszonyi természet. A természet törvénye szerint nem reménykedhetett abban, hogy fia lesz. (Ábrahám is éppen a természetnek ezzel a törvényével számolva „lépett”, hogy neki mégis legyen fiú utóda). Aki benne fogant, Izsák, nem a természet törvénye alapján, hanem Isten ígérete szerint nyert életet. 

    Ti pedig, testvéreim, Izsák módjára az ígéret gyermekei vagytok. Pogányok voltatok, származás, természet szerint, emberi feltételek alapján nem volt közötök Isten régi szövetségéhez. Ti az ígéret alapján, Krisztusban nyertétek meg azt a jogot, hogy Isten gyermekei legyetek. Akkor nem kell erőlködnötök, hogy utólag ilyen-olyan feltételeket teljesítsetek. Ezzel megcsúfolnátok Isten kegyelmét. Olyan ez (lehet, hogy kissé erőltetett a példa), mintha valamelyik elit intézetbe (pl. titkosszolgálati tisztképzőbe, ha van ilyen) a törvény értelmében csak román nemzetiségűeket vennének fel.  Aztán kerülne egy új igazgató, aki nagylelkűen kijelentené: ő szereti a magyarokat, a németeket, a romákat, egyszóval a kisebbségieket is, és kiharcolja az említett törvény felfüggesztését, és mindenkit felvesz, aki csak jelentkezik. Azonban az intézetbe került magyar diákok egy része elkezdene képmutatóskodni, és megjátszani az, hogy ők milyen nagy románok (talán a „született” románok piszkálódásai miatt), kényszeresen bizonyítani akarva, hogy – a törvény értelmében is - megérdemelték azt, hogy bekerüljenek ebbe az intézetbe. 

Vajon hogy nézve rájuk az igazgató, aki minden feltétel nélkül felvette őket, óriási küzdelmet vívva azért, hogy kisebbségiként is ott tanulhassanak? Hogy néznének rájuk azok, akik továbbra is őszintén felvállalják: igen, mi – a törvény szerint - nem vagyunk román származásúak, nem is tudunk azzá válni, de hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk. Nem a törvény alapján, „románságunkért”, hanem az igazgató áldozatának köszönhetően. Igaz, vita alakulna ki ebből? 

   Mert a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót. Igen, nemcsak külső világunkban, de bennünk is zajlik ez a harc: a testi a lelki ellen törekszik. Indulataink, emberi vágyaink a hit engedelmessége, a Krisztus szerinti élet ellen tusakodnak. 

  Pünkösdi felhívás: űzd el a rabszolganőt és a fiát… Engedd, hogy Isten Lelke vezessen, és az egyszülött Fiú akarata, indulata jusson uralomra benned. 

  Fontos dolgot mond ki az utolsó igevers: nem a rabszolganő, hanem a szabad asszony gyermekei vagyunk. Tisztáznunk, tudatosítanunk kell: Krisztushoz tartozunk, a szerinte való életre kell törekednünk. Nem vagyunk a bűn és törvény hatalma, befolyása, fennhatósága alatt. Nem kell indulatainknak, vagy a törvény képmutatóskodásának bedőljünk, hanem a Lélek szabadságában Krisztust lehet követnünk, az ő békességében, szeretetében megmaradnunk. Erre segítsen minket Isten! Ámen.                            

Gal 5, 1-6 (kedd)

   1 Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni. 

2 Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek. 

3 De ismét bizonyságot teszek minden embernek, hogy aki körülmetélkedik, köteles az egész törvényt megtartani. 

4 Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek. 

5 Mi ugyanis a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét. 

6 Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit.

    Pál a galatákhoz írt levelében nagyon határozottan kiáll az evangélium igazsága, tisztasága mellett minden törvényeskedő tévtanítással szemben. Nem a ceremóniák, szertartások, vallásos előírások a fontosak, hanem a Krisztusban való élő hit. Pál azt szeretné látni a galaták életében, amiről József Attila (más összefüggésben) így ír: az én vezérem bensőmből vezérel… Nem mások, nem is saját gondolataim irányítanak, hanem Krisztus bennem lakó Lelke, az ő akarata, szeretete. 

   Krisztus szabadságra szabadított meg. Érdekes kijelentés ez. Kérdezhetjük, hogy lehet rabságra is megszabadítani? De még mennyire! Történelmi példaként említhetjük a szovjet hadsereg felszabadító hadműveletét, aminek a következménye hosszú évtizedes megszállás lett. Kelet-Európa országai cseberből vederbe estek.  (Az ukrajnai háború is úgymond a lakosság felszabadításáért indult.)

   De gondoljunk személyes tapasztalatainkból arra, hogy a kísértések szinte mindig a szabadság hamis ígéretét lebegtetik meg a szemünk előtt („tedd azt, amit kívánsz, kövesd a vágyaidat!”), miközben sötét megkötözöttségbe döntik az életünket. A függőségek (ital, drogok, egyebek) a szabadság, a szürke valóságból történő kiszakadás élményével kecsegtetnek, a végeredmény azonban a testi-lelki lepusztulás. Hasonlóképpen szellemi síkon is: az idegen tanítások, eszmék, ideológiák mindenáron szabaddá akarnak tenni, miközben a hitünk, lelki identitásunk, valójában belső értékeink feláldozását követelik tőlünk. Szoktuk mondani, ha pénzt lopnak, vagy csalnak el tőlünk: megszabadítottak pl. 1000 lejtől. 

  De Krisztus igazi, belső, lelki szabadságra szabadít meg. Szabaddá tesz arra, ami a legsajátosabb küldetésünk, igazi, teremtett identitásunk: a szeretetre, a jóra, küldetésünk betöltésre. Ami az ő hatalmán kívül van, az szolgaság: a szenvedélyeké, az indulatoké, haragé, önzésé, anyagiasságé, testiségé, stb. „A bűn szolgája gyáva rab”, ha a szabadság mezében pózol, és a szabadság élharcosának a szerepében tetszeleg is. Krisztus a hit, a szeretet, a jócselekedetek szabadságára hívott el a Szentlélek megszentelő, elkötelező ereje által.  

   De a szabadságban meg is kell állni. Az – itt a földön - nem egy egyszer s mindenkorra biztosított állapot. Nyitott kell legyen a fülünk, a szívünk az Ige meghallására, ragaszkodnunk kell a mi Urunkhoz, engedelmeskednünk kell neki,  erőt kell kérnünk a kísértések között. Ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni! Vajon az ember hova vágyakozik a szabadságból? Vajon miért nem volt elég számára Éden öröme, békessége? A kísértő mindig többet ígér, többet kínál (hamis módon), mint amit Isten ad. Túllicitálja az üdvösséget is. A bűn illúziója kívánatosabb lehet, mint a kegyelem valósága. Nagyravágyásunk lelkünk gyenge pontja. Valakinek szép családja van, jó munkahelye, és a szenvedélyek, a könnyelmű kapcsolatok, az „élem a világomat” hozzáállás kínálta álságos ábrándok miatt képes elhagyni mindezt. És mivel marad?  Ürességgel, kiábrándultsággal.

  Nemcsak testi, de lelki életünkben is így van ez. Ott van a megváltás örömhíre, a Krisztusban való élet áldása, békessége, de úgy gondolja az ember (mások hátsó szándékú befolyására), hogy valami többet élhet meg, érhet el, valami szenzációsabb igazságot ismerhet meg, újszerűbb élményekben lehet része. 

   Galácia gyülekezeteiben a körülmetélkedés lett a rögeszme. (Igazából nem értjük, hogy Pál miért is harcol olyan vehemensen ellene, miért nem hagyta, hogy metéljék körül magukat, ha azt akarják…) Ám mégis belátjuk: ez a vallási fix idea, amit a hamis tanítók a kegyelem elnyerése, az üdvösség megkerülhetetlen feltételeként állítottak be, a Krisztusban való egyedüli megváltást relativizálja, annak jelentőségét kicsinyli le. Ez azért durva megerőtlenítése, megcsúfolása az evangéliumnak! 

  Pál nagyon kategorikus: ha körülmetélkedtek, akkor nektek Krisztus semmit nem használ. Ha a körülmetélkedést az üdvösség feltételének, garanciájának tartjátok, ha – szinte babonásan - ebben az ószövetségi ceremóniában bíztok, akkor ez azt jelenti, hogy nem bíztok eléggé Krisztusban. Olyan ez, mint amikor a barátunk meghív lakodalomba, és mi elemózsiát viszünk magunkkal, mert nem bízunk abban, hogy becsületesen ki fog szolgálni. Ezzel nyilván megsértjük, lebecsüljük a vendéglátónkat. Vagy egy orvos elvégez rajtam egy életmentő műtétet, de én az asztrológustól is vásárolok egy varázsamulettet, mert ki tudja, talán az fogja szavatolni a gyógyulásomat.  

  Másfelől, hangsúlyozza Pál, ha a körülmetélkedés törvényét elkezditek gyakorolni, mert valakik az evangélium ellenében meggyőztek arról, hogy enélkül nincs üdvösség (tehát nem Krisztus szerezte meg, legalábbis nem teljesen, hanem ez az ószövetségi szertartás, előírás, amit te elvégzel, amit te betartasz, az biztosítja végső soron), akkor úgy logikus, úgy észszerű, hogy az egész törvényt betartjátok. Akkor végig a törvény útján kell járnotok. Akkor áldozatokat be kell bemutatnotok, akkor el kell végeznetek a megtisztulási rítusokat, stb.

(Valaki megkért egy tapasztalt hajóst, hogy vigye el egyik szigetre… Másnap gumicsónakkal, iránytűvel felszerelve érkezett… „Miért hoztad ezeket?” – kérdezte tőle a hajós. „Hát arra gondoltam, hogy nem biztos, hogy minden rendben lesz, lehet, hogy eltévedünk, zátonyra futunk, és akkor szükségem lesz rájuk”… „Barátom, akkor vágj neki egyedül.”

   Ha a törvény által akartok megigazulni (az igazság megismerése, megszerzése bűvös szó a különböző tanításokban… Többször hallottam ilyen öntelt véleményt: kár, hogy a többiek nem ismerik az igazságot (csak mi)… Nekünk a nagybetűs Igazságot kell ismernünk, az a fontos, aztán hogy ki milyen igazságot helyez az első helyre, az nem kell érdekeljen.)

  Mi Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét, írja az apostol. Nem testi, nem emberi feltételek, nem vallásos szokások alapján. A körülmetélkedés a testen hagyott jelet. Mi lelkünkben viseljük a Krisztushoz tartozás pecsétjét, a hit bizonyosságát. Isten Lelke munkálkodik bennünk, és ebben az élő kapcsolatban nyilvánul meg az ő kegyelme, kapjuk az ő áldását, és erejét is a szolgálathoz. Fontos tanítás ez pünkösdre készülve. 

    Mert Krisztusban (a lényeg: benne lenni, hozzá kötődni) sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem számít. Nem a külsőségek, vallásos szokások számítanak: hogy melyik egyházhoz tartozol, milyen külső hagyományokat követsz (mindenki szeresse a magáét, és tisztelje a másokét).  Az egyház önmagában, ilyen-olyan törvények, szabályok követése,  gyakorlása senkit nem tesz lelkében jobbá. Csak a szeret által munkálkodó hit. 

  Ezt jegyezzük meg! Lehet valaki a legszuperebb gyülekezet tagja, bizonyságot tehet a legcsodálatosabb megtérés élményekről, ha ez hiányzik az életéből, egyéb nem sokat ér.  A Krisztusba oltatott életnek, a vele való közösségnek (benne van a mi váltságunk) egyetlen mérhető ismérve van: a szeretetben munkálkodó hit. Bizalom őbenne, és jócselekedet mások fele. A legnagyobb igazság, a Lélek legdrágább gyümölcse ez. Erre törekedjünk! Ámen. 

Gal 5, 7- 15 (szerda)

 7 Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? 

8 Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. 

9 Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 1Kor 5,6

10 Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az. 

11 Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 

12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket! 

13 Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 

14 Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 3Móz 19,18 

15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást! 

   Pál apostol szívesen használ a sportéletből vett kifejezéseket. Úgy küzdök, mint aki nem a levegőt vagdossa (1 Kor 9, 26). Szabályszerűen kell versenyezni (2 Tim 2, 3-5). Futok egyenest a cél felé (Fil 3, 14). Futásomat elvégeztem (2 Tim 4,7). 

   Eddig jól futottatok, olvastuk mai igénk elején. Megnyitottátok szíveteket az evangélium előtt, megértettétek, hit által elfogadtátok, hogy Isten kiválasztott titeket is egyszülött Fiában az üdvösségre, az Ige és a Lélek átformálta gondolkodásotokat, megújult az életetek, jó közösségben voltatok egymással, boldog lélekkel gyűltetek egybe, magasztaltátok Isten nevét… Biztos voltak kisebb-nagyobb viták, talán a versengés is felütötte fejét közöttetek, de Isten igéjéből kerestétek a megoldást, a békességet. Most pedig szakadások vannak köztetek, meghasonlás, egyesek – akik engedték magukat meggyőzni mások okoskodás által – visszatértek a régi törvények gyakorlásához. Mi történt veletek?

    Ki akadályozott meg abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? Pál itt a nagybetűs Igazságról beszél. Mert egyébként mindenki az igazság nevében jön. A diktátorok is igazságról szónokolnak. A legszélsőségesebb, legradikálisabb vallási vagy világi eszmék is nagy fennhangon az igazságot hirdetik.

De ismerjük-e a Krisztusban megtestesült igazságot? A bocsánatét, a kegyelemét, az irgalmasságét, a szeretetét, a jóságét, az erőtlenek felkarolásáét? 

  Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. Igen, néven kell nevezni: ez félrevezetés, ez megtévesztés, átejtés, szédítés, elbolondítás. Mert az ember befolyásolható. Könnyen kapható arra, hogy mindenféle eszmét, elméletet a magáévá tegyen. A propaganda egyik tétele: amit sokat mondasz, amit állandóan szajkózol, azt végül elhiszik az emberek. (Nem baj, ha nem igaz, csak higgyék!)

  Aztán figyeljünk ebben a mondatban az „elhív” ige jelenidejére. Nem azt írja Pál: aki elhívott, hanem arról beszél, aki szüntelenül hív. Igen, Isten megszólított, de állandóan szól hozzánk. Mi sokszor megtorpanunk az ő követésében, másfele fordulunk, de ő nem mond le rólunk. Pedig nem neki van szüksége ránk, hanem nekünk őreá. Isten módszere nem a harsány propaganda, hanem az utánunk járó kegyelem. Ahogy a pásztor szólongatja eltévedt juhait. Nem a maga érdekében, hanem a mi megmentésünkért. Ez a jó pásztor és a gonosz pásztorok közötti különbség. 

   Pál utal arra, hogy ez az egyesek életében jelentkező meghasonlás, hitbeli rövidzárlat általános zavart, kavarodást okozott az egész közösségben. Kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. A kiszakadók, a lelki dezertőrök csak egyéni opcióikat tartják szem előtt, döntésükben nem mérlegelik a közösségi szempontokat. Isten nem félreállásra vagy a szembeállásra hív el minket (még egy közömbös közösségben sem), hanem azok közötti hűséges szolgálatra, akikhez tartozom, akik hozzám tartoznak. Nem az ellenkezés, a hitgőg, a kritika lelkületét kell képviselnem, hanem az építését, a békességét. 

  Az apostol reményét fejezi ki, hogy a gyülekezetek nem fognak az evangéliumtól eltérő módon gondolkodni, hogy visszatérnek annak tiszta tanításhoz, a Krisztusban való hithez, az egymás iránti szeretethez. És elhangzik egy intő mondat a zavart keltők fele: aki megzavart, elnyeri méltó büntetését. Nem hiszem, hogy a bomlasztás lelki örömet okozhatna akárkinek is. Persze, vannak gátlástalan vagy megszállott emberek, de ne irigyeljük őket, hanem inkább őrizkedjünk tőlük.

   Pál személyes életére, üldöztetésre is hivatkozik. Ha a még mindig a körülmetélkedést hirdetné (ahogy tette egykor, amikor „szerfölött rajongott az atyák hagyományaiért”), akkor miért üldöznék (itt valószínű zsidó ellenfeleire utal)? Akkor ki lehetne békíteni a keresztet a körülmetélkedéssel, a farizeusi gondolkodást a Krisztus lelkületével, akkor Jézus csupán egy tanító, egy rabbi szerepébe kerül, aki kissé átértelmezte a hagyományokat (keresztre is feszítették érte), de aztán tisztázódott a félreértés, kiderült - a Krisztus naiv álmai és hősies áldozata iránti minden elismerés mellett -, hogy a törvény által van a megigazulás. És így megszűnik a kereszt botránya. Egy rajongó lélek önfeláldozásának a jelképe marad, akinek emléke előtt tisztelettel adózunk.

   Értitek, hogy a törvénybe való kapaszkodással lebecsüljük a kereszt jelentőségét. (Hegyimentők életük kockáztatásával megmentenek egy eltévedt turistát, akire a biztos halál várt volna, aki a riportereknek később arról nyilatkozik, hogy hála Istennek, ismerte a túlélési technikákat, így túlélte a kalandot. Ja, igen, valami hegyimentők is voltak a történetben.)

   Értjük Pál haragos, keserű iróniáját, odamondását azoknak, akik háborgatják, egyenesen lázítják a galatákat (tudjuk, hogy nagy lelki csatározások tudnak kialakulni, vallási csörték, heves érzelmi megnyilvánulásokkal): bárcsak kimetszenék (kiherélnék) magukat. Ha körül akarnak metélni titeket, akkor járjanak ilyen jó példával elöl.

  Ismétlődik a tegnap igeszakasz fő üzenete: ti a szabadságra vagytok elhívva, megtoldva azzal a figyelmeztetéssel (ezt nekünk is a szívünkre kell vennünk): csakhogy a szabadság nehogy ürügy legyen. Ezen a bűnbánati héten talán ez a legkomolyabb figyelmeztetés számunkra. A minket leginkább nyomasztó gond nem a körülmetélkedés körüli vita (bár sokféle szakadás van, sokféle szektás támadás), hanem a közömbösség, az, hogy a szabadságból szabadosság, hitetlenség lett. Mi nem gyónunk, nem tartjuk meg az ünnepeket, nem böjtölünk, mindent eszünk, mindent iszunk, és mindent megengedünk magunknak, a hitünket „privátban” éljük meg, ez pedig legtöbbször azt jelenti, hogy sehogysem.

   Ez a mi nagy problémánk, nagy lelki nyomorúságunk. Nem a hitviták, hanem a teljes érdektelenség, elidegenedés, istentelen élet. Ne legyen ürügy, figyelmeztet az ige, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. Ez a lényeg. Így, ebben a megfogalmazásban helyes: nemcsak szeretet, mintha az a mi jó természetünkből fakadna, hanem szolgálat, azaz Krisztushoz tartozásunkból származó, az ő szeretetéből táplálkozó odaadás, odafordulás. 

   Egymásnak, ez közösséget feltételez, egymásra figyelést, találkozást, nyitottságot, készséget. Igaz, mennyire hiányzik! Fog-e ez változni, mi indít el minket Krisztus és egymás fele?  A Lélek ünnepére készülünk, Isten Szentlelkét kell kérnünk… 

  Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be, ez a summája, esszenciája, a többi csupán lelki ágálás: szeresd felebarátodat. Ez a fokmérője hitünknek… Ha ez figyelmen kívül marad, ha önzésünk, egyéni meglátásunk lesz a fontos, akkor marjuk, rágjuk egymást, és emésztődik, erőtlenedik közösségünk. Isten őrizzen ettől! Hanem segítsen Lelke által a Krisztushoz ragaszkodó hitben, az egymásnak szolgáló szeretetben való megerősödésben. Ámen.              

Gal 5, 16-26 (csütörtök)    

16 Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 

17 Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. Róm 7,15-23 

18 Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt. 

19 A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, 

20 bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás, 

21 irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Ezekről előre megmondom nektek, amint már korábban is mondtam, akik ilyeneket cselekszenek, nem öröklik Isten országát. 

22 A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, 

23 szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény. 

24 Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel és kívánságaival együtt. Róm 6,6; Kol 3,5 

25 Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. 

26 Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők. 

    A tegnap a legnagyobb törvényről hallottunk az igében, valójában az egyetlenről, amiben az egész beteljesedik, ami így szól: „szeresd felebarátodat, mint magadat”… Ezt nem lehet a mi emberi természetünkből kiindulva teljesíteni. Az is elhangzott: a tízparancsolatot szinte testi, fizikai erőfeszítéssel is végre lehet hajtani. Fogd vissza magad, tapaszd kezed a szádra, ne érintsd, ne tedd! De a szeretet parancsolata ennél többet kér tőlünk. Nem elég csupán testi erőlködésünk, a Lélek erejére van szükségünk.   

    Ezért folytatódik így az ige: Lélek szerint éljetek, és a test kívánságait véghez ne vigyétek. Nem fizikai erőszak, kényszer kell visszatartson a bűntől, illetve elindítson a jóra, mások megsegítésére, hanem a Szentlélek belső „dünamisza”, ereje. Az a belső megragadottság, amit a Krisztus megváltó áldozatának megrendítő felismerése, érdemének, igazságának hálára indító elfogadása szül bennünk. Az, amiről Pál azt írja máshol: „a Krisztus szerelme szorongat minket” (2 Kor 5,14). Ez a felülről való, bensőnket átható indíttatás kell abban motiváljon, hogy – ahogy a Káténk fogalmaz  - „ezután őneki éljek”.

   A test kívánsága a Lélek ellen tör, és fordítva, ebben a harcban pedig sokszor elbukunk, és nem sikerül azt tennünk, amit szívünk szerint szeretnénk. Le is írja Pál: „nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok” (Róm 7,15). Értjük, miről beszél az ige. A test kívánsága, azaz vágyaink, önzésünk, irigységünk, sértődésünk, önérzetünk, érzékenységünk, egónk, büszkeségünk, haragunk, bosszúvágyunk - igaz, mennyi harcunk van ezekkel? Ha valakinek jobban megy sora, mint nekünk, akkor elkezdünk irigykedni rá, ha valaki rosszat mond rólunk, megsért minket, akkor elönt harag, a rosszindulat, és feltétlenül vissza akarjuk adni (ha nem sikerül, akkor „visszakívánjuk” neki). Ha pedig egyébként minden rendben lenne, akkor bűnös vágyak, kísértések csalogatnak minket.  

   Pál arra is utal, hogy még hitünket is testi módon akarjuk megélni, külső feltételek, előírások teljesítésével, törvények, formaságok betöltésével, pedig az sokkal több ennél. Sokkal könnyebb akár tizedet is adni (azért nem olyan könnyű!), mint például megbocsátani, türelmesnek, alázatosnak lenni. 

   Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt… Akkor belsőtökben tudtok ráhangolódni az Isten akaratára, és szívetek szerint igyekeztek neki engedelmeskedni. Az édesanyát nem a törvény, hanem a szeretet érzése, lelkülete vezeti gyermeke nevelésében… Valahogy ilyen kellene legyen a mi magatartásunk is: mennyei Atyánk iránti szeretetünk, hálánk kellene megmutatkozzék abban, ahogy egymáshoz fordulunk. Valójában őt nem is tudjuk másként szeretni. 

(Úgy vagyunk sokszor, mint az az ember, aki, miután barátjától óriási segítséget kapott, nagyon szerette volna a köszönetét kifejezni. Felkereste jóltevőjét, és mondta neki, hogy bár megfizetni nem tudja, de egy jelképes ajándékot készített el a számára. A barát azt felelte: vedd úgy, hogy elfogadtam, de arra kérlek, hogy a nevemben add oda szegény szomszédodnak. Emberünk haragudott a szomszédjára, ezért az ajándékot végül nem adta át neki. Valójában szemtelenül hálátlan emberként viselkedett… Isten azt mondja: úgy fejezd ki háládat irántam, hogy megbocsátasz rokonodnak, kedves vagy a szomszédoddal, segítesz valakinek. És milyen sokszor nem tesszük meg. Vajon becsületes-e az, ha Istent így becsapjuk, kijátsszuk iránta való kötelezettségünket.

   Aztán egy felsorolás következik a test cselekedeteiről, emberi természetünk megnyilvánulásairól. A listán lehet szörnyülködni, de ezeket a hajlamokat – ha őszinték vagyunk - mindnyájan felfedezzük magunkban.  17 bűnt említ az apostol, és így zárja azok jegyzékét: „és ezekhez hasonlók”. Vagyis: van még belőlük. (Maga az apostol említ még kettőt az igeszakasz végén: a becsvágyást és az egymás ingerlését). A lajstrom nyitott. Sokat lehetne erről beszélni. Nem másokra, hanem ezen a bűnbánati héten elsősorban és kizárólag magunkra gondolva: gyarlóságainkra, bűneinkre, mulasztásainkra. Ha egy lelki laborvizsgálatot végeztetnénk el, ami ezt a 17 bűnt vizsgálná, vajon milyen értékeket kapnánk? Harag, önzés, ellenségeskedés, irigység… Biztos, az derülne ki, hogy sürgős terápiára, gyógykezelésre, a Lélek megújító, rehabilitáló munkájára van szükségünk.

   Az ige arra is rámutat, hogy a test cselekedeteitől nemcsak azért kell szabaddá lennünk, hogy földi életünk tartalmasabb legyen, kapcsolataink minőségibbé váljanak, hanem végső soron az üdvösségünk függ ettől. Nem a törvény által, de nem is a törvénytelenségben maradva, hanem a Lélek törvénye szerint. Egyre jobban hasonlítva megváltó Urunkhoz. Nem a törvény szolgaságában, nem a törvénytelenség szabadosságában, hanem Krisztus megszabadító kegyelmében járva. Egyedül ő az út, az igazság és az élet. 

  Milyen jó, hogy az ige bemutat egy másik listát is. Sok bajunk, vívódásunk van az elsővel, de hála Istennek az ő Lelke megtermi a Krisztus szerinti élet áldásait is bennünk… Itt „csak” 9 gyümölcsöt említ az ige… A kertben is több a gyom, mint a nemes növény, de mégis ez utóbbiak jelentik az igazi értéket, hasznot.  A felsorolás a szeretettel kezdődik. Az első zsenge, a legfontosabb, a törvény betöltése. Ha szeretet van bennem, akkor törekszem Isten tetszését, és embertársaim javát keresni. Nem bántok, nem rövidítek meg másokat. És akkor lesz öröm, békesség a szívemben, a környezetemben is, és akkor türelmesek tudunk lenni, és szívességgel, jósággal fordulunk egymáshoz (ó, milyen csodálatos lenne!), és hűség és szelídség jellemeznének, és önmegtartóztatók lennénk, nem mohó énünk vágya, kívánsága, igénye irányítana, hanem Isten szent akarata, a mások java lenne az első szempont számunkra. 

Az apostol hozzá teszi: az ilyenek ellen nincs törvény… Nem a büntetéstől való félelem, hanem a hála boldog odaadása ösztönzi őket.

  És még egy kép megerősíti ezt a tanítást: ha a Krisztus Jézuséi vagyunk, ha éltünk hit által összeforrt az övével, akkor a testet megfeszítettük szenvedélyeivel együtt. Az ő irántunk való végtelen, keresztig menő szeretete olyan szeretet ébreszt a mi szívünkben, ami elfordít minket mindentől, ami elválasztana tőle. (Egy szerfüggőségben szenvedő férj, amikor felesége súlyos beteg lett, teljesen lemondott szenvedélyéről, megfeszítette azt, és éveken át hűségesen, példamutatóan ápolta feleségét.) 

   Engedjük, hogy ez a mennyei szeret ilyen nagy legyen bennünk! És ha Isten lelke által élünk (mert minden tőle van), akkor éljünk a Lélek szerint is, Isten kedvében járva, Krisztusnak engedelmeskedve. 

Pünkösd nagy felhívása: éljünk a Lélek szerint. Ez – az utolsó mondat is figyelmeztet erre – állandó harc. De vívjuk bátran a Lélek erejével önmagunkkal, mindenféle kísértéssel szemben. És jusson győzelemre a Krisztus indulata. Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, hálát adunk neked ezen az esti órán, hogy eljöhettünk szent igéd hallgatására, neved magasztalására, Szent Lelked bátorításának szívünkbe fogadására. Köszönjük, hogy gondviselő kegyelmeddel vettél körül minket a mai napon is, megsegítettél munkáinkban, és áldásaidban részeltettél. 

Szent igédből arra intettél minket, hogy Lélek szerint éljünk, és ne vigyük véghez a test kívánságait. Mert óemberünk mindegyre vitézkedik bennünk, át akarja venni az uralmat életünk felett, és önző vágyaival próbál elszakítani tetőled, és szembefordítani egymással. Hallottunk a test cselekedeteiről… Valójában ennyi telik ki tőlünk: harag, irigység, önzés, széthúzás, tisztátalanság, tobzódás. Ó, milyen ártalmas, milyen pusztító következménye van annak, ha a bűnnek ezt az útját járjuk.

De hálát adunk, hogy te Szentlelked által meg akarsz újítani, Krisztushoz akarsz kapcsolni minket, hogy benne megújuljon az életünk, és a te akaratod szerinti új ember erősödjék meg bennünk. Hogy megteremjük a Lélek gyümölcseit: szeretetben, örömben, békességben, jóságban, szívességben, hűségben, önmegtartóztatásban neked szolgálva, embertársaink javát munkálva. 

Ebben segíts meg minket, pünkösd ünnepére készülve ez a legnagyobb kérésünk. Így adj megújulást egyéni életünkben, családjainkban, gyülekezetünkben, hogy Krisztus jelenléte, szeretete, világossága, békessége mutatkozzék meg köztünk. 

   Áldd meg közösségünket, imádkozunk a betegekért, gyászolókért, megpróbáltatásban levőkért, feladatok, döntések előtt állókért, és azokért, mennyei Atyánk, akiknek a lelki harcokban különösképpen szükségük van a te erődre és segítségedre. 

   Áldd meg éjszakánkat, őrizz meg örökkévaló kegyelmedben. Krisztusért kérünk. Ámen.       

Gal 6, 1-10 (péntek)

1 Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel. De azért vigyázz magadra, hogy kísértésbe ne essél! Mt 18,15; Róm 14,1; Jak 5,19 

2 Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. Róm 15,1

3 Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi, megcsalja önmagát. 

4 Mindenki a saját tetteit vizsgálja meg, és akkor csakis a maga tetteivel dicsekedhet, és nem a máséval. 

5 Mert mindenki a maga terhét hordozza. 

6 Akit pedig az igére tanítanak, az minden javából részesítse tanítóját. 

7 Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: 

8 mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. 5Móz 30,15-20; Róm 6,21-22

9 A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. 

10 Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben   

    Pál apostol – „szokásához híven” - levele utolsó részében gyakorlati, a mindennapi keresztyén életre vonatkozó tanácsokat ír le. 

   Hallottuk a héten, hogy Galácia gyülekezeteiben a törvényt propagáló hamis tanítók jelentek meg, akik a zsidó hagyományok követését, a körülmetélkedés gyakorlását az üdvösség elnyerése alapvető feltételének állították be. 

Az apostol nagyon határozottan foglal állást ellenük. Nem lehet az evangéliumot megrövidíteni, megerőtleníteni. Ha Krisztusban van az üdvösség, ha ő megváltó halála által váltságot szerzett, akkor azt nem kell, nem lehet semmivel sem kipótolni. Ha mégis ezt próbáljuk tenni, akkor nem tartjuk elégségesnek az ő megváltó áldozatát, akkor – úgymond - beleszólunk Isten üdvözítő tervébe.

  Az 5. fejezet a Krisztus szabadságában való megállásra, megmaradásra buzdít, tisztázva azt, hogy ez nemcsak egy szólam, hanem a testi indulatok megzabolázása, a Lélek erejének megnyilvánulása. Nem a törvény tart fogva, hanem a Lélek tesz szabaddá, valójában ugyanarra, amire a törvény is tanít: Isten akaratának cselekvésére. 

   Hallottunk a test és a Lélek harcáról, a test cselekedeteiről és a Lélek gyümölcseiről, és arról is, hogy állandóan készenlétben kell lennünk. Kísértések között élünk, és állandó kapcsolatban kell maradnunk a mi győztes Urunkkal, hogy ne saját vágyaink, hanem az ő indulata, jósága, szeretete jusson uralomra az életünkben.

   Mai igénk arról beszél, hogy a hit útján vannak bukások is. Ha valakit tetten érnek valamilyen bűnben. Nemcsak elköveti, hanem az nyilvánosságra is jut. Nemcsak önvád, hanem szégyen is kíséri. Az apostol azt tanácsolja, hogy a hitben erősebbek, a lelki emberek igazítsák helyre az ilyent szelídség lelkével. Az apostol nem rendreutasításról, és különösen nem ítélkező szigorúságról beszél (ami sokszor képmutatóskodásból származik). Sok függ attól, hogy hogyan történik másik ember figyelmeztetése. Szelídség lelkével… Külön lelki ajándék ez. A sértés, a durva bírálat ritkán szokott jó eredményt szülni. Ua. az intőnek is vigyáznia kell, hogy maga is kísértésbe ne essék. Úgy ints, hogy ne feledkezz meg arról: te is esendő ember vagy. Lehet, hogy állsz, de könnyen megtántorodhatsz te is. 

  Aztán a gyönyörű igevers, amit gyakran idézünk. Épp az előbbi tanítás kontextusában tárul fel igazi értelme, mélysége. Legyetek elkötelezettek egymás iránt, legyetek felelősek egymásért, éljetek úgy, mint akik összetartoztok, és figyeljetek oda egymásra… Hordozzátok egymás lelki és testi terhét is, nemcsak az anyagi gondokat, hanem valamiképpen még a bűn gyalázatát is. Igaz, gyülekezetünk „fekete bárányaitól” mennyire elhatárolódunk, fejcsóválva beszélünk róla, néha talán sajnálattal és együttérzéssel, de vajon tudunk-e úgy viszonyulni hozzájuk, hogy gyengeségük engem is nyomaszt, az én terhem is? Ez a Krisztus törvénye. Értjük, igaz. Krisztus is magára vette a mi bűneinket (pedig semmi köze nem volt azokhoz).  (Példa: Iskola, szigorú tanító bácsi, két osztály használta ugyanazt a tantermet de. és du.,  … a kicsik órák után még visszamaradtak, és betörték a „szent szekrény” üveges ajtaját, nagy riadalom, az egyik testvér a nagyobbik osztályból megnyugtatta a kicsiket: ők magukra vállalják.)

  Ne legyenek versengések közöttetek! Biztos, hogy gond volt ezzel a galaták között. Közöttünk is gyakran: amikor valaki úgy gondolja, hogy ő okosabb, bölcsebb, mint mások. Az önteltséggel az ember elsősorban önmagát csalja meg. Azt gondolja, hogy valami (mert több földje, mert több diplomája, nagyobb funkciója, stb. van), de ez csak látszat. Más az Isten kritériumrendszere. 

   Mindenkinek a maga tetteit kell megvizsgálni. Nem másokhoz kell viszonyítanunk magunkat. Egyszer egy testvérünknek szóba hoztam, hogy úgy látom, hogy gondok vannak az életében. Meg volt sértődve. Miért, ő a legrosszabb a faluban. Biztos, hogy nem. Sajnos, nagyon rosszul alakult a sorsa. Magunkat kell megvizsgáljuk, nem másokhoz, hanem Isten szentségéhez, igazságához mérve magunkat.

  Az 5. vers mintha ellent mondana a másodiknak. Mert mindenki a maga terhét hordozza. Itt a teher (bárosz) fogalmát egy másik görög szó fejezi ki: (fortíon, ami rakományt is jelent). Talán így is lehetne fordítani: mindenki a maga terhét fogja hordozni. Gondjainkat, örömeinket meg kell osztanunk egymással, de van saját „porciónk”, és tetteinknek vannak olyan következményei, amiket mi fogunk elhordozni. Vannak terhek, amik ránk méretnek, és olyanok is, amit önként veszünk magunkra. (Pál ír erről másutt is…) 

  (((A 6. vers amolyan beszúrásnak tűnik: akit az igére tanítanak, az közölje minden javát tanítójával, azaz legyen hálás?))) 

   Olvastuk tovább: Istent nem lehet megcsúfolni (egy másik fordítási lehetőség: az orrától fogva vezetni). Nem, bár sokszor azt hiszi az ember. Túl akarunk járni Isten eszén. Istent nem lehet „kisakkozni”. Igéje igaz marad. Ideig-óráig sikerülhet, de végül csak az ember szégyenül meg.

   Amit vet az ember, azt aratja is. Nagyon komoly figyelmeztetés… Sokat vívódunk gyülekezeteink, közösségeink miatt. De vajon mit vetünk? Hogy viszonyul a mi népünk Istenhez?  Mennyi gőg, keményszívűség, káromlás, hitetlen kijelentések! Milyen elmésen vágjuk ki magunkat „lelki” kérdésekben! Értitek, testvéreim? Fölényesen kimagyarázzuk a bizonyítványunkat, és belepusztulunk akaratosságunkba, keményszívűségünkbe. Pl. gyerekvállalás, szenvedélyek, közösségi gondok. 

  Az apostol itt egy még ezeknél is fontosabb kérdésről beszél (milyen jó, hogy ez a legfontosabb!): az üdvösségről. Aki a testének vet (hitetlenségnek, semmibe véve Isten szavát), az a testéből arat veszedelmet és pusztulást (testvéreim, ne is beszéljünk itt a kárhozatról, csak arról, hogy aki a testben reménykedik, fiatalságban, egészségben, az mind pusztulással zárja). Aki a Léleknek vet, aki figyel Isten Igéjére, komolyan veszi, engedelmeskedik, az a Lélekből arat örök életet. Ezért érdemes erre ráerősítenünk. A Lélek ajándékát kérnünk. Mert az megmarad. 

Csak ne fáradjunk el (ne csüggedjünk el) a jó cselekvésében. Hányszor kimondjuk: nem érdemes. És mégis… higgyük, hogy aratunk.

   Ezért hát amíg időnk van – mert korlátos idő áll rendelkezésünkre - igyekezzünk jót tenni. Idősek között végeztek felmérést. Nemcsak hibáikat bánták, hanem a sok elmulasztott lehetőséget. Hogy több jót tehettek volna. (Történet: egy szoba kibontatlan csomagokkal.) Leginkább azok iránt vagyunk felelősek, akik a testvéreink. Az út másokhoz a hozzánk közelállókon keresztül vezet. Éljünk így, egymás javára! Ámen.  

Gal 6, 11-18 (szombat)

11 Nézzétek, mekkora betűkkel írok nektek a saját kezemmel! 

12 Akik testi értelemben akarnak tetszést aratni, azok kényszerítenek titeket arra, hogy körülmetélkedjetek, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne üldözzék őket. 

13 Mert akik körülmetélkednek, maguk sem tartják meg a törvényt, hanem azért akarják a ti körülmetélkedéseteket, hogy a ti testetekkel dicsekedhessenek. 

14 Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ, és én is a világ számára. 

15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem számít, sem a körülmetéletlenség; hanem csak az új teremtés. 

16 Békesség és irgalmasság mindazoknak, akik e szabály szerint élnek, és Isten Izráelének! Zsolt 125,5 

17 Ezentúl senki se okozzon nekem fájdalmat, mert én Jézus bélyegeit hordozom a testemen! 

18 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen a ti lelketekkel, testvéreim. Ámen. 

   Pál apostol, aki nem emberektől, nem is emberek által kapta elhívását, hanem Jézus Krisztus által… - így kezdődik a galatákhoz írt levél. Az utolsó sorokban pedig Pál hitelesíti a levelét: felismeritek sajátos, nagy betűimről (szembeteg lehetett az apostol?), hogy én vagyok a szerzője. Talán szokatlanul kemény és határozott volt a levél hangja, de én írtam a ti javatokra, evangéliumi hitetek tisztaságáért. Íme, az én kézjegyem, ez az írás tőlem származik, de ismerjétek fel a sorokban, az üzenetben mindenekfölött a Lélek pecsétjét, Isten akaratát, Krisztus megváltó szeretetét. 

    Az apostol még egyszer hivatkozik a tévtanítókra, és azt jegyzi meg róluk: testi értelemben akarnak tetszést aratni, és azért kényszerítenek titeket körülmetélkedésre, hogy maguknak szerezzenek dicsőséget, elismerést. Valójában a hamis békesség útját keresik, a zsidó vezetők rábólintó (talán összekacsintó) jóváhagyását, toleranciáját. Mert ha bekerül hitvallásotokba alaptételként, az igazság elnyerése szükséges, nélkülözhetetlen feltételeként a törvény megtartása, akkor elhomályosul a Krisztus keresztjéről szóló tanítás. Egy kompromisszum ez, ami valójában megváltó Uratok áldozatát teszi kérdésessé. (Vallásórán a Péter és János történetét tanultuk. Igaz, azt mondták nekik az elöljárók: ne beszéljetek többet Jézusról, és nem bántunk titeket. Azt felelték: nem tehetjük.) Hányan megalkusznak a világgal, mások kívánságával, saját lelkiismeretükkel!  

  Mert – érvel tovább Pál apostol - a körülmetélkedés prófétái maguk sem tartják meg a törvényt, csupán azért erőltetik azt rátok, hogy a testetekkel dicsekedhessenek. Azzal, hogy íme, „megtérítettek” titeket, rátok került az Ószövetség bélyege, a törvény követői lettetek. Pedig Istenhez tartozásunknak mindenekelőtt nem testi (azaz külsőségekben megmutatkozó), hanem lelki bizonyságai kell legyenek. Nem vallásos szokások, hagyományok, előírások elsősorban (azoknak is megvan a maguk helye), hanem a Lélek bizonysága, ereje, kegyelmi ajándékai. Az, hogy valaki aláveti magát egy szertartásnak, eleget tesz egy vallási közösség törvényeinek, nem garantálja még azt, hogy az illető önzetlen, segítőkész, megbízható, kedves, jó szándékú, szeretetteljes személy. Egyáltalán nem. Csak az, ha valakiben az az indulat van, ami a testté lett Krisztusban volt, ha valakit Isten Lelke vezérel, és éppen ezért Istennek gyermeke, aki igyekszik megváltó Urához hasonlóvá lenni. Aki nem egyéni ambícióit követi, hanem Isten útmutatásait.

   Pál hangsúlyozza: ő nem sikerekkel, nem az általa alapított gyülekezetek számával akar dicsekedni, hanem egyedül Krisztus keresztjével. Azzal, hogy Isten úgy szerette őt is, hogy egyszülött Fiát adta érte. És valóban ez az a tény, igazság, amit a legtöbbre kell tartanunk, amiről másoknak örömmel és hálás szívvel kell beszélnünk. Ez felülír minden mást, viszonylagossá tesz minden másféle szabályt, ambíciót. A kereszten mi is megfeszíttetünk a világ számára (nem mások mértékéhez szabjuk magunkat), és a világ is számunkra (nem emberek tetszését keressük). 

  Ha megkérdeznék, hogy mire vagyunk a legbüszkébbek, vajon mit említenénk meg? Szakmai sikereinket, anyagi megvalósításainkat, családunkat, mások elismerését? Mindezek rendkívül fontos dolgok. De vajon beszélnénk arról, hogy életünk legnagyobb nyeresége az, hogy Krisztus megváltott gyermekei vagyunk. Pál azt írja a Fil 3-ban: mindent kárnak és szemétnek ítélek Krisztusért.

   Benne pedig sem a körülmetéltség nem számít, sem a körülmetéletlenség (nem a külsőségeket kellene túlhangsúlyozzuk!), hanem csak az új teremtés. Hasonlót olvastunk az 5. fejezet 6. versében,

csak ott másként fejeződik be a mondat. Valójában ugyanarról van szó, másként megfogalmazva. Mi számít egyedül? A szeretet által munkálkodó hit. Hogy tud a szeretet munkálkodni bennünk, hogyan képes áthatni gondolkodásunkat, cselekedeteinket? Ha Isten Lelke újjá teremt. A törvény nem teremt újjá. Ismerteti az elvárásokat (szeresd az Urat, szeresd felebarátodat!), aminek nem tudunk eleget tenni. Isten Lelke erőt ad, hogy Krisztust követve mégis a szeret eszközei legyünk. 

   Egy történet arról szól, hogy egyszer egy rabbi meglátott egy hithű zsidót, aki szombaton – az egész közösség szeme láttára – a háza előtt nagy nekiveselkedéssel fogott neki kutat ásni. A rabbi értetlenkedve kérdezte meg tőle: „miért követed el ezt a felháborító bűnt?” „Azért”, felelte az ember, „mert a fiam a tegnap nagyon gorombán beszélt velem, és jól tudod, hogy a törvényeink szerint ez a kihágás kemény büntetést érdemel. Nos, azért követtem el egy még súlyosabbat, hogyha a Mindenható valakit meg akar büntetni a családunkban, akkor ne a fiam legyen az (aki engem szidalmazott), hanem én… A történet úgy zárul, hogy a rabbi égre emelte a szemét, és így kiáltott fel: látod, Uram, milyen szent gyermekeid vannak! 

  Csak az új teremtés… Énekeltük az egyik este: „új teremtés vagy, vetkezd le a régit”. Pünkösdnek ezt a leglényegesebb üzenetét kell meghallanunk: Isten meg akar újítani Lelke által egyszülött Fia hasonlatosságára. Sok mindent el kell hagynunk ehhez, és engednünk kell, hogy a Lélek egyre jobban átvegye a vezetést életünk, gondolkodásunk, magatartásunk felett. David Brainerd misszionárius írta le: „Rájövök, hogy indiánjaim kezdik fölölteni magukra a szentség ruháit, és mindennapi életük már a kicsiny kérdésekben is kezdi tükrözni a szentséget, amikor megragadja őket Krisztusnak, a keresztre feszített Megváltónak az evangéliuma.” És így folytatta: „amikor a keresztyén ember rájön, hogy kicsoda Krisztus, és mit tett érte kegyelméből, akkor az drámai hatással van rá: nemcsak az üdvösség, hanem a életszentség területén is”. 

   Pál egy „aktualizált” áldáskívánással zárja a levelét: békesség és irgalmasság azoknak, akik e lelki szabály szerint élnek… és az egész lelki Izraelen. Nem a körülmetélkedés tesz Isten népévé, hanem a Lélek pecsétje. És személyes vallomásként azt is leírja az apostol - ha már mások testi jelekről vitatkoznak -, hogy ő a Krisztus bélyegeit hordozza magán. Nem tudjuk pontosan, mire. Megjelentek a testén a Krisztus kereszthalálának stigmái? Az egyház történelmében voltak olyanok, akiknek kezén, lábán feltűntek a szent sebek (Assziszi szent Ferenc, Hildegard von Bingen, Szent Margit.) A racionálisabb magyarázat szerint Pál itt a Krisztus evangéliumáért kapott botozások, vesszőzések, megkövezés testén látható nyomaira, hegeire hivatkozik.

  Hordozzuk a Krisztus lelki jegyeit (ez legyen a mi bizonyságtételünk)! Legyen velünk Isten kegyelme! Ámen.