Mk 5, 35-43 (anyáknapja) 

35 Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? 

36 Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! 

37 És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. 

38 Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, 

39 bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Jn 11,4.11 

40 Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. ApCsel 9,40 

41 Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! 

42 A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. 

43 Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának. 

    Anyák napját ünnepeljük, de hála Istennek, ezen az istentiszteleten nem csak ők vannak jelen. Vannak itt gyerekek is, édesapák, nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, rokonok. Így, együtt van értelme. Így, együtt adunk hálát édesanyáinkért… Ebben a témában mindnyájan érintettek vagyunk. 

  Egy megrendítő történet került elénk… Bár részletekbe menően ismerjük, mégis mindig felkavar. Jézus egy nagybeteg kislányhoz igyekszik az édesapa kérésére, közben egy asszony tartóztatja fel tizenkét éve hordozott, fájdalmas, szégyenteljes bajával. Jézus szót vált ezzel az asszonnyal, meggyógyítja, és ekkor érkeznek néhányan a rossz hírrel a zsinagógai elöljáró, Jairus házától… Nemrégiben egy mo-i férfival készült riportot láttam, akit egy cég több mint 100.000 euróval csapott be. A beszélgetés végén azt mondta a könnyeivel küszködve: egy dolog számít, hogy a gyermeke egészséges. Ez fordított irányba is igaz: hiába van egyébként minden rendben, ha baj van a gyermekkel - testi vagy lelki értelemben. 

  Leányod meghalt… Döbbenetesen hangzik. Mérhetetlen keserűséget hordoz ez a mondat. Ez az a pont, ahol nincs már emberi remény, mert ami bekövetkezett, az visszafordíthatatlan… A szülő az életre nézve vállalja, neveli a gyermekét/gyermekeit,  az életet akarja átadni, biztosítani számukra. A gyermek a jövő. És ez nem közhely. Testvéreim, ha nem lennének gyermekek, ha csak egy generációban kellene gondolkodnunk, akkor sok minden (amiért olyan vehemensen harcolunk) értelmét veszítené. Ha tudnánk, hogy velünk befejeződik a földi élet, akkor egészen másként terveznénk és munkálkodnánk, mert – ugye - ez a világ csak minket kell kiszolgáljon. 

   A Biblia beszél a lelki halálról is, arról az esetről, amikor valaki elszakad az élet forrásától, megszűnik a kapcsolata Istennel és valójában másokkal is. Sok családban – hála Istennek - nincsenek egészségügyi problémák, a családtagok mégis „kóros állapotban” vannak. Minden rendben van: ház, autó, szakma, társadalmi elismertség, csak élő közösség nincs. Igaz, milyen rettenetes, ha gyermekeink, családjaink a lelki haldoklás stádiumába jutnak, ha akut szeretet-, hit- és bizalom- hiányban szenvednek, ha már nem reagálnak Isten szavára, és hideggé vált a szívük egymás iránt is! 

  Miért fárasztod a Mestert? Ez a kérdés valósággal lemondásra buzdít. Vége, bele kell nyugodnod! Ezen nem lehet változtatni! Ne Jézusnál, esetleg máshol keress (látszat)megoldásokat, vigaszforrásokat! Tettesd az életet ott, ahol halál van! Vajon tényleg bele kell törődnünk a lelki halálba: legyen szó önmagunkról, gyermekeinkről, közösségeinkről? Nem éppen akkor kell-e az Úrhoz kiáltanunk, amikor a halálos veszély tünetei, jelei mutatkoznak? (Igaz, mindannyian látjuk?!) Amikor emberileg lehetetlen visszafordítani a helyzetet.

   Ha testi gondok jelentkeznek, orvoshoz megyünk, és aggódva keressük a megoldást. Ha a magunk esetében olykor talán még halogatjuk is, de gyermekünket – ha komoly a baj - mindenképpen visszük. Vajon lelkileg megteszünk-e mindent értük? Észrevesszük-e, ha válságos helyzetben vannak? Ha nem működnek lelki életfunkcióik: nem imádkoznak, nem érdeklődnek, szívük megkeményedett, elidegenedtek. Megkapnak-e minden támogatást a részünkről, hogy Krisztusban igazi életet nyerjenek? 

 Jézus azt mondja ennek az apának (): ne félj, csak higgy. Azt hallod másoktól, hogy meghalt a lányod, én azt mondom: ne félj, csak higgy!  Az apa kétségbeesésének, az elkeseredésének biztos alapja van, mert hallja a rettenetes hírt. Lehet ebben a helyzetben nem félni, és lehet hinni? A tapasztalat azt sugallja, hogy semmi esély… A hit nem azt jelenti, hogy nincs okod kételkedni. De igen, nagyon alapos okod van!  Azonban van egy erős indítékod arra, hogy mégis reménykedj: Jézus maga. 

  Jézus maga mellé veszi három tanítványát… Sőt, másoknak nem is engedi meg, hogy vele menjenek. Most nem kíváncsiskodó, sopánkodó emberekre van szükség, hanem olyanokra, akik rendületlenül hisznek Isten hatalmában, amit Jézus képvisel. Akik készek vele együtt tusakodni egy gyermek megmentéséért. 

   Megérkeznek a házhoz, a siratóasszonyok lármája fogadja őket. Akkori szokás szerint ők a család veszteségének, fájdalmának adnak hangot. (A halál abszurditásával szemben egyetlen cselekvési mód marad: a sírásé, jajveszékelésé…)  

 Jézus megkérdi: miért csináltok ilyen zűrzavart, miért sírtok, a gyermek nem halt meg, hanem csak alszik. Jézus nem a fájdalmat vonja kétségbe, nem síráshoz való jogot vitatja: a hitnek a szemünk előtt levő tényeken túlmutató látására, tudására hivatkozik. (Mi csak a földit látjuk, annak törvényeit ismerjük. Furcsa ebben a történetben, hogy a siratók felnevetnek. Ez a keserű, kételkedő, gúnyos nevetés a kicsinyhitűség reakciója a Jézus szavára.) Isten az élet forrása, és ez a forrás soha el nem apad. Isten az életet akarja, és ha életre hívott, akkor megőriz abban: földi és mennyei értelemben. 

  Ott, akkor megadatott a földi csoda is… Jézus tanítványai mellett behívja a szülőket is. Az ő szívükben a legőszintébb a fájdalom, és a legégetőbb a vágy: Isten mutassa meg ő hatalmát. Állítsuk meg egy pillanatra ennél a jelenetnél a történetet: ott van Jézus, a három tanítvány, az élettelenül fekvő gyermek és annak szülei. Értjük ennek a mozzanatnak az üzenetét: az életért folyó harcban mozgósítani kell az erőket, a földieket és a mennyeieket, egymás mellé kell állni. Másrészt: ha ott van Jézus, akkor abból mindenképpen élet származik. Jézus nem olyan orvos, aki a halál beálltát, hanem aki az élet kezdetét jelenti be. 

  Jézus megfogja a lányka kezét, és így szól hozzá: „talitha kúmi”. Nem véletlenül maradt benne a Szentírás szövegében ez az arám kifejezés. Ez volt a kislány anyanyelve (a Jézusé is). Az élet akkor kezdődik, amikor személyesen szólít meg minket a mi Urunk: nem elvont teológiai fejtegetésekben, hanem egyszerű, emberi szavakban, talán egy hétköznapi biztatásban. (Kata lányunkat műtötték kiskorában… ott toporogtunk a folyosón, műtét után kijött az orvos, pár szót közölt velünk, aztán elment, és még sokáig nem történt semmi, majd nyílt az ajtó, és megjelent az altató orvos, és szólt, hogy menjünk be, meglepődtünk, de csak annyi volt, hogy megkért: szóljunk a gyermekhez magyarul, mert az ő hiába hajtogatja neki, hogy „scoate limba”, semmit nem reagál. Amikor viszont tőlünk hallotta, hogy „Kata, nyújtsd ki a nyelved!” – akkor félkómás állapotába is azonnal engedelmeskedett.)

  A Jézus szavára meg kell mozduljon, fel kell melegedjék a szívünk, el kell kezdjen dobogni, szeretni, hinni, engedelmeskedni. Ó, bárcsak gyermekek és szülők, és mi mindnyájan meghallanánk az ő szavát!

  Nagy a csodálkozás… Egészen hihető az az evangéliumban, hogy nem hiszik el. (A hit olykor nem tud lépést tartani a tapasztalattal.) Jézus nem népszerűséget akar. És megint annyi kedvesség, figyelmesség van abban, amit mond: adjatok enni.  Megéhezett, erőre kell kapjon… 

  Az élet feltétele – lelki értelemben is – a táplálkozás: találkozni, ünnepelni, odafigyelni, Isten igéjét hallgatni, azt cselekedni. Ezen az alkalmon tehát hálát adunk a földi életért, amit Istentől kaptunk ajándékba, ami az ő védelme alatt áll, és aminek drága eszközei az édesanyák. Gondolunk azokra is, akik már nincsenek velünk. Ua. hálát adunk az üdvösségért is, amit mennyei Atyánk egyszülött Fiában ad nekünk, és ami soha nem ér véget. Legyen áldott mindezért az ő neve! Ámen.

Örökkévaló Istenünk, mennyei Atyánk Jézus Krisztusban, annyi mindenért hálát kellene neked adnunk: kegyelmedért, végtelen szeretetedért, életünkért, gondviselő irgalmasságodért, Krisztusért, a megváltás drága igazságáért, Lelked oltalmazó vezetéséért, de hadd magasztaljunk téged most elsősorban az édesanyákért, az ő szeretetükért, az ő fáradozásukért, áldozatukért, amit értünk hoztak, és hadd köszönjük meg könnyes hálával azok szolgálatát is, akik már nincsenek közöttünk. Legyen áldott szent neved, hogy az édesanyákra bíztad a legdrágább kincset, az életet, amit ők gyermekeikben ápolnak, oltalmaznak, táplálnak, és rájuk bíztad legnagyobb ajándékodnak, a szeretetnek a művelését, és a nagybetűs Szeretetnek, Krisztusnak a képviseletét. Áldd meg őket erővel, kitartással, reménységgel, bizalommal, és cselekedd, hogy lássák odaadásuk gyümölcsét gyermekeik életében!

 Áldd meg családjainkat! Munkáld azokban a békességet, egyetértést, az egymásra figyelést, önzetlenséget, a hitet! Látva a világméretű elidegenedést, a közösségek széthullását, tanítsd meg nekünk azt, hogy csak hozzád ragaszkodva, csak az élet forrásával, Krisztussal kapcsolatban maradva lehet nekünk megmaradni, lehet nekünk növekedni. 

Adj lelki megújulást, gyarapodást családjainkban, örömet, életkedvet, nyitottságot a te

áldásaid elfogadására! Rendelj minél több gyermekeket szerető, vállaló családot, add, hogy parancsod szerint gyarapodni, sokasodni tudjunk, és ne az önzés, a nagyravágyás gondolkodását kövessük! 

 Áldd meg gyermekeinket, akik most itt vannak, akiben gyönyörködünk, szívünk melegével vesszük őket körül, és azokat is, akik nincsenek itt! Segítsd őket, hogy növekedjenek testben, lélekben, adj nekik jó előmenetelt a tanulásban! Őrizd őket bajoktól, kísértésektől, hogy ragaszkodó, engedelmes gyermekei legyenek a szülőknek, Krisztusnak pedig hűséges követői. Hadd fohászkodjunk a megszületendőkért is, hogy megtartó kegyelmed, dicsőséged bennünk is nyilvánvalóvá legyen közöttünk. 

  Könyörgünk gyülekezetünkért. Elődbe hozzuk betegeinket, itthon, vagy kórházban szenvedőket. Légy vigasztalója a gyászolóknak, támasza a magukra hagyottaknak, megtartója az erőtleneknek! Szabadítsd meg a megkötözötteket, vezesd magadhoz a tévelygőket! Szereteteddel, kegyelmeddel gyógyítsd lelkileg is sokszor beteg, elgyengült közösségeinket! 

 Könyörülj egész világunkon, munkáld a békességet, és szüntesd meg az édesanyák, a családtagok könnyének hullását, amit háború vagy akármilyen gonoszság okoz. Krisztusért, egyszülött Fiadért kérünk. Ámen.